Skócia, visszatértünk! – március

Ennek a hónapnak kizárólag a hetedhét napon át tartó ünneplésről kellene szólnia és ez nagy részben így is van (ezért a szokásosnál bőségesebb kép- és videóanyag), hiszen 10 év után, teljesen megérdemelten, behozhatatlan előnnyel vezetve, egy újabb világrekordot beállítva a Rangers megszerezte az 55. élvonalbeli elsőségét. Ezek után viszont egy teljesen értelmetlen cseh cselekedet miatt diplomáciai botrányba keveredtünk…

Kezdésnek a Livingston műfüvére látogattunk, amelyről nem túl kellemes emlék, hogy a bajnokságban egyedül itt maradtunk góltalanok. A hazaiak David Martindale kinevezése után 14 találkozón nem találtak legyőzőre, ami miatt a kezdő edző megkapta december és január hónap legjobbjának járó díjat. Azután viszont 3 bajnokin csak egy pont jött össze és a Ligakupa döntőjét is elveszítették.
Tavernier sérülése lassan gyógyul, Balogun is kiesett, Jack és Roofe sem állnak rendelkezésre, ezért Patterson bajnokin először került a kezdőcsapatba, Arfield pedig december közepe után ismét.

Livingston – Rangers 0-1 (0-0)
Premiership, 31. forduló, március 3.

McGregor – Patterson, Goldson, Helander, Barisic – Davis, Kamara, Arfield (Itten, 74.), Kent (Zungu, 90+1.), Aribo – Morelos
Gól: Morelos (87.)
Nézőszám: zárt kapu

0-1, Morelos
Hosszabb öf itt nézhető
Elmaradt büntető
Gerrard kiállítás
Tűzijáték
Képek itt és itt láthatók

https://i0.wp.com/images.ctfassets.net/39646iezddpk/1KvdJbdB6FztGt13ZnbgTz/f34cef16ea18f90fea22f30966eae6aa/030321_Livingston_v_Rangers__Kent_39.JPG?resize=604%2C403&ssl=1

Nem mondhatni, hogy eseménydúsan indult volna az este, az első 30 perc alatt az összes próbálkozások száma 2-0 volt a hazaiak javára… Egy Aribo elfutást és egy Helander fejest jegyezhettünk fel ezután, majd a 37. percben történt az első vitatott eset: Davis teret ölelő indítása Morelos-t találta meg, aki a védőjét lehagyva a kifutó Stryjek kapus mellett is elvitte volna, de nagyot esett. A síp nem is maradt néma, de meglepő módon nem büntető, hanem szimulálás miatt sárga lap villant. Igaz, hogy Alfredo nem nagyon reklamált, de a visszajátszásból egyértelműnek tűnt a kontakt.

https://i0.wp.com/media.giphy.com/media/nV0zH3FjwHqL3Ajvh6/giphy.gif?resize=480%2C270&ssl=1

A félidőt Arfield bevetődő lábak közötti, centikkel mellé menő lövésével zártuk – illetve mégsem, hiszen John Beaton bíró pont egy szabadrúgás előtt fújta le a ráadást, ez pedig az elmaradt büntetővel együtt olyan szinten megnyomta Gerrard bögyét, hogy korábban nem látott módon odafutott a lesétáló sporihoz kérdőre vonni, aki ezt nem tolerálva két sárgával kiállította.

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2021/03/03/19/40008578-9322663-image-a-15_1614800467488.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

A fordulás után már több focit láthattunk, Goldson például befejelt egy szabadrúgást, ám a leshatár rossz oldaláról, így érvénytelenül. Morelos-t nem igazán tudták tartani a hazaiak, több veszélyes elfutása is volt, ám hol lelassult a lövésnél, hol rosszul célzott, hol a kapu torkából fejelt mellé. A Livi támadásai ugyan teljesen ártalmatlanok voltak, de mezőnyben igencsak küzdöttek, csíptek, haraptak, a végére a csapat fele besárgult. Az utolsó fél órára gól nélkül fordultunk rá, ami azért volt baj, mert a Livi a teljes szezonban 3 gólt kapott ebben a periódusban. Gerrard nem érezte, hogy változtatni kellene, csak Ittent hozta be, második csatárnak. A svájcinak is volt egy gyanús esése, amiért szintén nem járt büntető, ennek ellenére türelmesen mentünk előre és 3 perccel a vége előtt meg is lett az eredménye! Szépen végigjárt a labda jobbról balra, Kamara tőle szokatlan poszton betört a tizenhatosra, Itten lekészített Davisnek, a lövést csak kitolni tudta a kapus, de pont Morelos elé, akit újfent egyedül hagytak, így könnyű dolga volt.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23603043.ece/ALTERNATES/s1168v/0_Livingston-v-Rangers-Ladbrokes-Scottish-Premiership.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

Az ilyen típusú mérkőzésekből a korábbi években nem szoktunk győztesen kijönni, de ezek visznek el a bajnoki győzelemig.

Gerrard: „Nagyon boldog vagyok, igazi csapatként működtünk, helytálltunk egy olyan stílus ellen, amihez nem vagyunk szokva, de készültünk rá, így megérdemelten nyertünk. Az első félidőben nem kaptunk meg egy egyértelmű büntetőt, de a siker így is összejött és egy lépéssel közelebb kerültünk a célunkhoz. Jobban akartunk, lehetett érezni, hogy jönni fog a gól. Pechünk volt Goldson lesgóljánál, de a srácok nem adták fel, türelmesek voltak és ennek meg lett a jutalma. Látható Morelos komolyodása, a semmiért kapott lapot, de nem szállt el tőle az agya, végig lekötötte a védőket és győztes gólt szerzett. Örülök, hogy ma sem kaptunk gólt, McGregornak nem is kellett védenie, ez a védők dicsérete is. Általában támogatom a bírókat, nem könnyű a dolguk, de az nem elfogadható ezen a szinten, hogy hárman ugyanúgy hibázzanak, holott mindannyian tökéletesen látták az esetet. Szerettem volna magyarázatot kérni erre, de nem beszéltek velem és pirosat kaptam.”

https://i0.wp.com/i.ibb.co/zNDNmry/3-C08-FFEE-D15-E-4-A81-B584-A496-C95-C29-D8.jpg?resize=491%2C567&ssl=1

A bajnoki cím immár ténylegesen kézzelfogható, 4 pontos közelségbe került, ez a szurkolókat is megihlette, néhányan végigszurkolták a meccset kívülről és az 55. percben tűzijátékok is előkerültek. A lefújás után a csapat pedig kiment hozzájuk ünnepelni.

https://i0.wp.com/cf-images.eu-west-1.prod.boltdns.net/v1/static/4221396001/e224cf8f-0b9a-407a-a5bf-197e84ac5897/2921d17f-bf45-4a9c-a958-cd241d8f91bf/1920x1080/match/image.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

Külön említést kell tenni ideiglenes csapatkapitányunkról, Connor Goldsonról, aki rekordgyorsasággal, 965 nap alatt érte el a 150. meccsét a klubnál! Ez persze nem meglepő annak fényében, hogy lenyűgöző módon a szezon összes játékpercét a pályán töltötte! Az már önmagában is kiemelkedő, hogy kicsit több mint 2,5 év alatt (a nyári és téli szüneteket levonva) kb 5 naponta lépett pályára, de úgy még nagyobb szó, ha hozzátesszük, hogy 2017-ben átesett egy szívműtéten! Ebben a statisztikában egyébként a 60-as évek végén szerepelt sokszoros dán válogatott védőt, Kai Johansent előzte meg 12 nappal.

https://i0.wp.com/ichef.bbci.co.uk/onesport/cps/800/cpsprodpb/1371/production/_117377940_cg.png?resize=604%2C300&ssl=1

Elérkeztünk a március 4-i dátumhoz, ami azért jelentős, mert napra pontosan egy évvel ezelőtt az utolsó előtti helyen álló Hamilton látogatott az Ibrox-ba és hiába próbálkozott a Rangers 31-szer (!), egyetlen gólt sem szerzett, ellentétben a vendégekkel, akik a zimbabwei Moyo találatának köszönhetően elvitték a 3 pontot. Akkortájt nagyon formán kívül volt a csapat, nyolc meccsből csak hármat sikerült megnyerni, a kupából az utolsó Hearts ejtett ki, ami után Gerrard azt nyilatkozta, hogy ilyen mélyen még nem érezte magát ittléte során.
Az azóta lejátszott 32 bajnoki meccséből viszont egyetlen egyet sem veszített el a csapat, 4 döntetlen mellett 28 győzelmet számlál és 24 alkalommal gólt sem kapott – egyszerűen fantasztikus!

Mint ahogy az is, hogy Gerrard az idényben már negyedszerre kapta meg a hónap legjobb edzőjének járó díjat, így az lenne a váratlan, ha nem ő lenne az idény legjobbja. A legjobb játékos díja a kezdeti négy Rangers-bezsebelés után immár harmadik hónapja máshoz kerül, Turnbull és most Edouard a Celtic-ből, valamint Scott Robinson a Livingstonból érdemelte ki.

https://pbs.twimg.com/media/EvtG-2-WEAARnlh?format=jpg&name=4096x4096

A másik jó hír, hogy Gerrard kiállítása csak egy meccses eltiltást ért, miközben Morelos sárga lapját eltörölték.

Következett az a St. Mirren, amely egyedüliként győzedelmeskedni tudott ellenünk a kupában. A vendégek egy ötös nyeretlenségi sorozatot zártak le a Ross County ellen és reális esélyük volt a felsőházba kerülni.
Nálunk a sérültek közül Roofe és Jack elkezdte az edzéseket, Balogun visszatért a padra. Arfield helyén Hagi kezdett.

A megfelelő hangulatról már a kezdés előtt gondoskodtak a szurkolók, ugyebár sok játékos még egyszer sem játszott itt nézők előtt, ők kaphattak egy kis ízelítőt, hogy mi is a módi – hozzátéve, hogy Glasgow-ban az aktuális szabály szerint szabadtéren két háztartásból két főnél több találkozása nem engedélyezett…

https://i0.wp.com/e0.365dm.com/21/03/1600x900/skysports-rangers-fans-ibrox_5294896.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

Rangers – St. Mirren 3-0 (2-0)
Premiership, 32. forduló, március 6.

McGregor – Patterson, Goldson, Helander (Balogun, 60.), Barisic – Kamara, Davis (Arfield, 60.), Aribo, Hagi (Wright, 74.), Kent (Stewart, 80.) – Morelos (Defoe, 74.)
Gól: Kent (14.), Morelos (16.), Hagi (46.)
Nézőszám: zárt kapu

Hosszabb öf itt nézhető
Morelos megcsillogtatta angoltudását
Képek itt, emitt és itt láthatók

Elmondhatjuk, hogy a csapatra átragadt a stadionon kívüli hangulat, negyedóra alatt letudta a meccset. Gyakorlatilag az első lehetőségből összejött a gól, ráadásul igen szép! Egy rövid felszabadítás után Goldson tette Kentnek, aki jobbal csinált egy lövőcselt, ballal meg úgy kilőtte a jobb sarkot, hogy Alnwick mozdulni sem tudott. Nem telt el kettő perc, Hagi cselezte át magát a védőjén, adott egy köténypasszt Kamarának, aki indította Morelost, ő pedig kissé kisodródva megtalálta a kapu ugyanazon pontját, mint az előbb Kent.

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2021/03/06/16/40121652-0-image-a-4_1615048839240.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

https://i0.wp.com/metro.co.uk/wp-content/uploads/2021/03/PRI_185396850-e1615046862784.jpg?resize=604%2C413&ssl=1

https://i0.wp.com/i2-prod.mirror.co.uk/incoming/article23620530.ece/ALTERNATES/s615b/0_Rangers-v-St-Mirren-Scottish-Premiership-Ibrox-Stadium.jpg?resize=604%2C377&ssl=1

A vendégek nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, fél óra is eltelt, mire eljutottak a kapuig, de Connolly sprintje nem okozott veszélyt, nem úgy a másik oldalon Goldson fejese.
Bár szokás mondani, hogy a 2-0 veszélyes eredmény, látva a játék képét, nem érződött, hogy gond lehetne és ez rögtön a középkezdés után be is igazolódott: Aribo-Kent volt a labda útja, utóbbi bepassza teljesen üresen találta meg Hagit, akinek volt ideje átvenni, felnézni és lőni, megszerezve ezzel 10. gólját az 50. meccsén! A nagyon élő Kent közel járt a duplához, amikor egy tili-toli után próbálkozott távolról, Alnwick lábbal tolta fölé. A Szenteknél támadójátékról nem nagyon beszélhettünk, de legalább a szándék megvolt, még egy óra sem telt el, mindkét csapat túl volt már egy duplacserén.
McGregornak a 70. percben adódott az első igazi védeni valója, Obika emelését tolta ki. Ami viszont érdekesebb, hogy Greg Stewart november után kapott ismét lehetőséget és élt is vele: több jó elrobogása volt a balszélen, az egyiknél Defoe találta szembe magát a kapussal, aki reflexből lábbal védett.
A különbség maradt „csak” 3, de ez azt jelentette, hogy egyetlen pont közelségbe kerültünk a bajnoki címhez!

Gerrard: „Ez az eddigi legfontosabb három pontunk, mióta a klubhoz érkeztem. Érzelmes nap ez, végignézve a szurkolókat a meccs előtt, elképesztő élmény volt. Csak dicsérni tudom a játékosokat, kontroll alatt tartották a meccset, éretten játszottak és remek gólokat szereztek. Igazi erőddé tettük az utóbbi időben az Ibrox-ot, ez érződik rajtuk. A klub az elmúlt 10 évben megjárta a poklot, igaz, hogy én csak három éve vagyok itt, de át tudom érezni, hogy ez hogyan érintette a szurkolókat. Megértem a helyzetet, de arra kérem, őket, hogy vigyázzanak magukra, mi pedig próbálunk higgadtak maradni és felkészülni a még ránk váró fontos feladatokra. Tisztában voltunk vele, hogy az első lesz a legnehezebb, de most hogy már nagyon közel vagyunk hozzá, máris még többre vágyom és remélem a játékosok is. Ez visz előre a napi munkában, fiatal korom óta a győzni akarás éltet és hogy ilyen pillanatokat élhessek át.”

Látva a következő 24 óra eseményeit, az biztos, nem sikerült higgadtnak maradni. Rögtön a lefújás után a csapat egyöntetűen szaladt ki a stadion oldalához a szurkolók felé, majd az öltözőben és az utcán is elszabadult a pokol.

https://i0.wp.com/i.imgur.com/Gzmz4td.jpg?resize=604%2C253&ssl=1

https://i0.wp.com/cf-images.eu-west-1.prod.boltdns.net/v1/static/4221396001/858138f8-7261-42cf-a9b1-17dc341de15a/670d88ff-c29c-4d06-96f9-d8e37c4d6ed9/1280x720/match/image.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

https://pbs.twimg.com/media/Evy9y5zXcAAl6ow?format=jpg&name=large

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2021/03/07/16/40169132-9335751-image-a-156_1615134821347.jpg?resize=604%2C405&ssl=1

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2021/03/06/19/40124846-9333111-image-a-1_1615058861014.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23621003.ece/ALTERNATES/s810/0_JS229983240.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

Másnap az edzőközpontban egy közös józanodás regeneráció várt a csapatra, miközben tévén láthatták, ahogy a Celtic a Dundee United otthonában próbálkozik halasztani az elkerülhetetlent. Legalábbis ez volt a tervük, a meccsnél ugyanis izgalmasabb volt, hogy a stadion fölött egy tett néhány kört egy kis repülő, maga után húzva egy „55 bajnoki cím” feliratot, valamint hogy az 55. percben a stadionon kívülről bekerült a pályára néhány füstbomba… És bár a zöldek hiába fejezték be a meccset 27 kísérlettel, a kapuba egyik sem talált utat, így az előnyünk 6 meccsel a vége előtt 20 pontra nőtt, ezzel 2011. május 15., tehát 3584 nap után hivatalosan is, világrekordot jelentő 55. alkalommal a Rangers Skócia bajnoka!

https://i0.wp.com/i.ytimg.com/vi/IwWnFy0sdMY/maxresdefault.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

https://i0.wp.com/e0.365dm.com/21/03/1600x900/skysports-rangers-rangers-title_5294365.png?resize=604%2C340&ssl=1

https://i0.wp.com/images.ctfassets.net/39646iezddpk/4T67sigPA18PQ3d0sc0cdc/b9dd221e639ac633efe59ca677cfc021/070321_Rangers_Champions_Morelos_19.JPG?resize=604%2C403&ssl=1

Naptárilag egyébként, amióta ennyi fordulóból áll a bajnokság, ilyen korán (március 7.) még egyszer sem avattak bajnokot – az abszolút rekord a Hibernian 1903-as győzelme, amikor már december 20-án megkoronázták őket, igaz akkor csak 22 kört játszottak.
Nagyon érdekes statisztika, miszerint Gerrard mindössze a 2. angol bajnok edző, aki skót bajnok lett, az elődje, Frank Heaven még 1904-ben diadalmaskodott a Third Lanarkkal, amely klub már több mint 50 éve megszűnt…

Gerrard: „Nehéz szavakba önteni, amit most érzek. Most nagyon magasan vagyunk, de az út még nem ért véget. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, a stábra és mindenkire, aki hozzátett ehhez a sikerhez. De legalább ugyanolyan fontosak a szurkolók is, ők teszik azzá a klubot, ami, nagyon sok nehézséget éltek át, úgyhogy ezt főleg nekik ajánljuk. Szeretném megköszönni a vezetőség támogatását, végig bíztak bennem. Igazi csapatmunka volt, ami csak együtt sikerülhetett. Mindenki megérdemli, hogy ünnepeljen most, de nem szabad elfelejteni, hogy még két hónap hátravan a szezonból, fontos, hogy továbbra is összpontosítsunk.”

Defoe: „Az egész pályafutásomat az ilyen pillanatoknak szenteltem alá. Mindig hittem benne, hogy egyszer én is átélhetem, hogy milyen érzés egy bajnokcsapat tagjának lenni. 20 évet vártam rá, úgyhogy ez tényleg felejthetetlen élmény.”

Douglas Park, elnök: „Elképesztő, hihetetlen, nem is lehetnék boldogabb. Megérte a befektetett munka, idő, kemény út áll mögöttünk, de ideértünk és reméljük ez csak a kezdet. Fantasztikus munkát végez Gerrard, aki alapokat adott a klubon belül és azon kívül is.”

Ross Wilson, futballigazgató: „Gerrard, McAllister és a stáb többi tagjának személyisége hasonló az enyémhez. Fenntarthatónak és sikeresnek szeretnénk a klubot tudni. Tudjuk, hogy az 55. milyen fontos szám a szurkolók számára és örülünk, hogy ez ma összejött. Jó látni, hogy a játékosok és a stáb is mennyire kapcsolódik a klubhoz, láthatóan szívesen vesznek részt abban, amit itt építünk.”

Dave King, korábbi elnök, akinek Gerrardot köszönhetjük: „Hihetetlen megkönnyebbülést érzek. Hat évvel ezelőtt vettük át a klubot, ami ugyan hosszú idő, de tisztában voltunk vele, hogy az újjáépítési folyamat nem egyik napról a másikra fog menni. Kockázatos volt kinevezni egy kezdő edzőt, de minden más kritériumnak megfelelt, így megadtuk neki a lehetőséget. Szerencsére a szurkolók is jól fogadták és ő eddig is jól érezte magát. Tudjuk, hogy az álmaiban a Liverpool szerepel, de a korábbi beszélgetéseink alapján úgy érzem, hogy kitölti az itteni szerződését.”

Az ünneplés ezután folytatódott, a csapatnak a Rangers Training Centerben, a szurkolóknak Glasgow főterén, a George Square-en, ami hosszú órákon át tűzijátékoktól és énekléstől volt hangos, amíg a rendőrök végül fel nem oszlatták a tömeget. Az ilyenkor óhatatlanul előforduló megsérült tereptárgyak (padok, növények) helyreállítási költségének dupláját pár óra alatt összedobták a szurkolók, a többletpénzt egy jótékonysági alapítvány kapja.

https://i0.wp.com/ichef.bbci.co.uk/news/976/cpsprodpb/12780/production/_117484657_gettyimages-1231576119.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

https://i0.wp.com/news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/03/c03c27dc2b74b89490e57ae98999a8aa.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

https://i0.wp.com/i2-prod.glasgowlive.co.uk/incoming/article19985984.ece/ALTERNATES/s810/0_JS230064009.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

https://i0.wp.com/www.rangersnews.uk/static/uploads/24/2021/03/GettyImages-1305856728.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

Természetesen érkeztek gratulációk azoktól a kluboktól, amelyekkel jó kapcsolatot ápolunk (Liverpool, Linfield, Orange County, Bengaluru), a Hamburg a következő bajnokiján jól látható helyen emlékezett meg, a skót klubok közül egyedüliként (?) legelső negyedosztályú ellenfelünk a Peterhead gratulált és váratlan gesztusként a CSZKA Szófia is üdvözletét küldte.

A 28 letartóztatást hozó délutánt követően természetesen nem maradhatott el Nicola Sturgeon első miniszter dorgálása, aki bár gratulált a klubnak, de a csoportosulás miatt kifejezte nemtetszését, dühítőnek és szégyenletesnek titulálva az eseményeket, egyúttal elmarasztalta a klubot, hogy semmiféle kommunikáció nem történt a szurkolók felé, az események elkerülése érdekében. A Rangers erre gyorsan replikált, miszerint előre gondolkodva, már több héttel ezelőtt felvették a kapcsolatot az illetékes szervekkel, tanácsot kérve tőlük a kommunikációt illetően és egyébként Gerrard a szombati meccs utáni felhívta a figyelmet, hogy történjen bármi, maradjanak biztonságban a szurkolók.

Miután nagyjából lecsillapodtak a kedélyek, ideje volt a figyelmet Prága felé irányítani, ugyanis következő ellenfelünk a Slavia sem tűnt könnyű diónak. Az 1892-ben orvostan hallgatók által alapított klub célja a sportolás népszerűsítése volt, a foci részleg csak négy évvel később alakult meg és még abban az évben lejátszották első meccsüket a nagy rivális Spartával. Ironikus módon egy, játékosként a Celtic-kel háromszoros bajnok (és válogatott) skót úriember, John Madden alapozta meg a sikereket, 1905-től 25 éven át (!) volt a klub edzője/menedzsere – érdekesség, hogy ezzel egy időben 9 éven át a Spartának is skót edzője volt. Madden egyébként Prágában telepedett le, családot alapított és a sírját minden évben megkoszorúzzák a szurkolók, ami nem csoda, hiszen 169 cseh meccsből 134-et megnyert a csapattal, sorra hozta a bajnoki címeket, ennek eredményeként az 1934-es világbajnoki ezüstérmes csapatba nyolc játékost delegált a klub. A sikerek a 40-es évekre is kiterjedtek, köszönhetően Josef Bican csatárnak, aki 270 meccsen 525 (!) gólt szerzett a klub színeiben; az 50-es évektől viszont nagy visszaesés következett, több másodosztályú idénnyel.
Csehország önállósodása után új lendületet kapott a klub, az 1996-ban, 49 év szünet után nyert bajnoki cím még csak fellángolás volt, újabb tíz év szünet után egymás után kettőt nyertek, majd óriási pénzügyi válságba keveredtek, öt évig jó esetben a középmezőny jött össze. 2015-ben jött az újabb fordulat, amikor egy kínai energiavállalat fantáziát látott bennük és a klub 60%-át átvette, majd három évre rá egy másik kínai vállalathoz került a többségi tulajdonjoguk. A beáramló tőke hatására folyamatosan jöttek föl, egy 5., egy 3. és egy 2. hely után átvették a Pilzentől a bajnoki címet, amit tavaly nagy fölénnyel megvédtek (30 meccsen 10 gólt kapva), így már 13+6.-szoros győztesnek mondhatják magukat.

A három csehszlovák kupát öt cseh követte, legutóbb 2019-ben.

Ami az európai szereplést illeti, az 1938-as Közép-Európa-Kupa siker után 1974-ben mutatkozhattak be az UEFA égisze alatt, de húsz év kellett hozzá, hogy továbbjussanak egy párharcból. Ettől viszont annyira belelkesültek, hogy a 95/96-os UEFA-kupában az elődöntőig meneteltek, a Sturm Graz, a Freiburg, a Lugano, a Lens és a Roma legyőzésével, végül a Bordeaux volt a végállomás, mindezt úgy, hogy a 12 meccs során összesen 11 gólt szereztek.
A következő években sem vallottak szégyent, KEK negyeddöntő, UEFA-kupa negyeddöntő is összejött, 2007-ben pedig az első BL-csoportkör, ahol ugyan belefutottak egy 0-7-be az Arsenal ellen, de így is megelőzték a Steauát. Ezt három EL-csoport követte, ahol nem zavartak sok vizet, majd két évvel ezelőtt a továbbjutás után a Genk és a Sevilla bravúros kiejtése után a későbbi győztes Chelsea állította meg őket. Tavaly pechükre a BL halálcsoportjába kerültek (Inter, Barca, Dortmund), idén a playoffban a Midtyjlland 1-4-gyel dobta át őket az EL-be, ahol ugyan a Hapoel elleni 3-1-es vereséggel indítottak, de a Nice-t kétszer, az izraelieket és a Leverkusent egyszer legyőzték, így második helyen továbbjutottak, ahol következett a Leicester City és a hazai 0-0 után a 2-0-ás angliai siker.
Igen érdekes statisztika, hogy a 69 korábbi oda-visszavágós európai párharcukból (a selejtezőket is figyelembe véve) csupán 11 olyan volt, aminek mind a két találkozóját meg tudták nyerni!

A keretük a Transfermarkt szerint 20%-kal kevesebbet ér a Rangers-éhez képest, a legértékesebb a 19 éves szenegáli jobbszélső Abdallah Sima, akit csupán nyáron vettek a B csapatukba, de egyből felkerült a nagyokhoz és 22 meccsen 15 góljával már PSG/Arsenal-szintű érdeklődőkről írnak… És bár keretükben viszonylag sok idegenlégiós található (elefántcsontparti, dán, román, nigériai, libériai, bahreini válogatottak), de a pályán többségében cseh játékosokat találunk.
Edzőjük 2017 decembere óta a 45 éves Jindřich Trpišovský, korábban a Viktoria Zizkovnál és a Slovan Liberecnél dolgozott, itt pedig igen jól megy neki, közel 70%-os a győzelmi rátája.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23156594.ece/ALTERNATES/s615b/0_Europa-League-Group-C-OGC-Nice-v-Slavia-Prague.jpg?resize=604%2C440&ssl=1

Jelenlegi otthonuk 2008-ban nyílt, 19 370 fő befogadására képes, viszonylag sokszor játszik itt a válogatott, közismert nevén Eden Arena (a régi névből eredeztetve), aktuálisan viszont Sinobo Stadionnak hívják a kínai cégből adódóan.

https://i0.wp.com/1gr.cz/fotky/idnes/12/051/cl6/JB42ebc1_materna_eden.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

A Slaviával a Rangers még nem találkozott, a legutóbbi cseh (és egyben prágai) kaland a 2002/03-as UEFA-kupa idényben történt, akkor nagy blamával a Viktoria Zizkov idegenben lőtt gólokkal kiejtett. A Slavia mindkét skót ellenfelével szemben a hazai győzelem ellenére alulmaradt (St. Mirren 1986 és Hearts 1993, UEFA-kupa), viszont a Rangers sem jutott túl egyetlen cseh(szlovák) ellenfelén, a Zizkov előtt a Dukla és a Sparta Prága is megálljt parancsolt, holott hasonlóan a hazai meccseket megnyerte – valamelyik rossz sorozat biztosan megszakad.

Az odavágó előtt Európában mindössze 4 élvonalbeli csapat volt veretlen hazája bajnokságában, ebből kettő e párharcnak a két tagja!

Ami a keretet illeti, Jack és Tavernier még mindig sérültek, Roofe már a padon, Balogun eltiltott, a hétvégihez képest változatlan a csapat, a Slaviánál pedig 7 cseh kezdett.

Slavia Praha – Rangers 1-1 (1-1)
Európa Liga, nyolcaddöntő, odavágó, március 11.

McGregor – Patterson, Goldson, Helander, Barisic – Kamara (Zungu, 88.), Davis, Aribo (Roofe, 81.), Hagi (Arfield, 63.), Kent – Morelos
Gól: Stanciu (7.); ill. Helander (36.)
Nézőszám: zárt kapu

A BT Sport beharangozója
1-0, Stanciu
1-1, Helander
Hosszabb öf itt vagy itt vagy emitt nézhető
McGregor bravúr védés
McGregor hasonló védése 2 nap híján 13 évvel ezelőttről ugyanebben a szakaszban
Képek itt és itt láthatók

Mondhatni, alaposan belekezdtek a hazaiak, masszív labdabirtoklás után a 7. percben megszerezték az előnyt: az ellenfél térfelén szerzett labdát Olayinka készítette le Stanciunak, a román átvette, egyet tolt rajta, majd a tizenhatos sarkáról fantasztikusan bebombázta a mozdulatlan McGregor mellett elmúlt 5 meccsén 5. gólját, a mérkőzésre meghívott (amúgy szezonbérletes) 100 orvos, mentős nagy örömére. Erőszakosan, támadólag játszottak a csehek, Provod lövését Goldson, Kuchtáét Helander blokkolta, majd McGregor tolt ki egy kapura menő szabadot. A Rangers fásultan lézengett, több mint 20 perc telt el az ellenfél tizenhatosán belüli első labdaérintésig… Fél óra után kezdtünk életjeleket mutatni, Morelos centikkel maradt le egy rövid hazaadásról, majd a 36. percben Barisic szabadrúgása Goldsonról csorgott volna mellé, ha Hagi nem menti meg a labdát, a középre passzára üresen érkező Helandernek már pofonegyszerű dolga volt. A román különcsata (plusz a bíró is odavalósi) ezzel 1 gól vs 1 gólpasszra módosult, félidőben 60%-ban volt a cseheknél a labda és végül csak 4 lövésig jutottak, bár nagyobbnak tűnt a fölényük.

A szünetben az ő gólpasszosukat, Olayinkát lecserélték és továbbra is veszélyesebbek voltak, bár üres töltényekkel lövöldöztek. Nálunk 60 perc alatt a négy támadó gyakorlatilag értékelhetetlent nyújtott, úgyhogy Arfield behozatalával próbált Gerrard frissíteni és ez be is vált, Aribo bepasszát Kent a földre pattintotta, nagyot kellett nyújtóznia a kapusnak, majd Goldson haját fésülte egy beívelés, épphogy lemaradt róla.
Az utolsó részre fáradni kezdett a Slavia, de Roofe-on kívül más nem lépett pályára, a többiek pedig nem sokra mentek. A legvégén aztán a 39 éves McGregor ismét igazolta, hogy miért kell vele komolyan számolni a majdani Szezon Legjobbja szavazáson, Masopust erős fejesét hihetetlen bravúrral, a bal kisujjával állította meg a gólvonal előtt, megtartva ezzel a döntetlent.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23689589.ece/ALTERNATES/s1168v/0_UEFA-Europa-League-Round-of-32-1st-Leg-Slavia-Prague-vs-Rangers-FC.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23688939.ece/ALTERNATES/s615b/1_UEFA-Europa-League-Round-of-32-1st-Leg-Slavia-Prague-vs-Rangers-FC.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

A második félidőben mezőnyben feljavultunk, így aztán igazságosnak mondható a döntetlen és mindkét csapat joggal reménykedhet a továbbjutásban.

Gerrard: „A hozzáállással elégedett vagyok, mindent beleadtak a srácok, úgy gondolom, reális eredmény született, mindkét oldalon maradtak ki helyzetek. Gyengén kezdtünk, idő kellett, amíg felpörögtünk, de utána kiegyenlítetté vált a meccs. Intenzív, fizikailag erős ellenféllel találkoztunk és az idegenben szerzett gólunk előny lehet. Patterson ma felnőtté vált, eddigi karrierje legnagyobb meccse volt ez, eseménydús napokon van túl, szóval ilyen teljesítményt nyújtani ilyen fiatalon kiváló. Persze volt néhány figyelmetlensége, de többször blokkolt, éretten játszott és ha így folytatja, hosszú éveken át lehet a csapat erőssége.”

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2021/03/14/09/40445686-9360201-image-a-84_1615713900869.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

Néhány statisztika:

  • A Rangers Csehországban első alkalommal szerzett gólt és pontot is
  • Sorozatban 23. idegenbeli meccsünkön sikerült betalálni, az augusztusi livingstoni 0-0 óta
  • Az EL idei kiírásában ez volt a 12. idegenben lőtt gólunk, ami a legtöbb a mostani sorozatban!
  • A mostani volt a csapat 8., védő által szerzett találata az EL-ben, ennél többet egyetlen csapat sem ért el.
  • A Tottenhammel együtt a Rangers szerezte idén Európában a legtöbb koefficiens pontot (ha a BL csoportból való továbbjutásért kapott bónuszpontokat nem nézzük)!
  • A Rangers az előző 10-ből 8 esetben továbbjutott akkor, amikor az odavágón idegenben döntetlent játszott.
  • A Slavia az előző három esetben, amikor az odavágón 1-1-re végzett, a visszavágón rúgott gól nélkül kikapott

Velünk ellentétben a csehek nem pihentek a hétvégén, a Mlada Boleslavot 3-0-ra verve 14 pont az előnyük a kettővel kevesebbet játszó Sparta előtt, így a visszavágóra mind a két csapat 18-as veretlenségi sorozatból érkezik.

Két meglepő változás történt a kezdőben, a gólpasszos Hagi és a gólszerző Helander helyén Arfield és Balogun kerültek be.

Rangers – Slavia Praha 0-2 (0-1)
Európa Liga, nyolcaddöntő, visszavágó, március 18.

McGregor – Patterson (Simpson, 78.), Goldson, Balogun, Barisic – Kamara, Davis (Itten, 83.), Arfield (Roofe, 54.), Aribo, Kent (Wright, 83.) – Morelos (Zungu, 83.)
Gól: Olayinka (14.), Stanciu (74.)
Nézőszám: zárt kapu
Kiállítva: Roofe (61.), Balogun (73.)
Továbbjutott: a Slavia Praha 3-1-gyel

Hosszabb öf itt vagy itt nézhető
Gerrard interjú
Képek itt, emitt és itt láthatók

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23755924.ece/ALTERNATES/s1227b/0_Rangers-v-Slavia-Praha-UEFA-Europa-League-Round-Of-16-Leg-Two.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

A mérkőzést két részre kell osztani: az első rész az 1.-87. perc között zajlott, a második a 87.-tól ki tudja meddig fog tartani…

Noha Gerrard azt mondta, hogy ez az egyik eddigi legfontosabb meccse, ez egyáltalán nem látszott a pályán – az odavágó után most sem. Sőt, az nagyobb baj, hogy az eredmény sem alakult jól, negyedóra játék után egy beívelést Olayinka fejelt könnyedén a kapuba, tegyük hozzá, Goldson és McGregor sem volt a helyzet magaslatán. A dolog ekkor annyit változott, hogy már nekünk is muszáj volt gólt szerezni és azonnal válaszolhattunk is volna, Kent próbálkozott, de Kolar kitolta. A labda többet volt nálunk, de ezzel nem mentünk sokra, a csehek folyamatosan tördelték a játékot (a 22. percben már 15 faultnál járt a mutató), előre pedig szinte kizárólag Patterson oldalán jöttek. A szünet előtt jegyeztük a legnagyobb lehetőséget, Morelos előtt nyílt egy rés, tüzelt, de kissé elkerülte a kaput.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23756198.ece/ALTERNATES/s1227b/0_UEFA-Europa-League-Round-of-32-2nd-Leg--Rangers-FC-vs-Slavia-Prague.jpg?resize=604%2C397&ssl=1

https://pbs.twimg.com/media/Ewyz61sWEAsN_yW?format=jpg&name=large

Érződött, hogy valamit változtatni kellene, tíz perc elteltével cseréltünk, de nem Hagi jött, hanem Roofe és erre a vendégek egyből egy hármas cserével válaszoltak. Előbbi nem volt jó döntés, ugyanis mindössze hat percet töltött a pályán Roofe, amikor egy hosszú indítást megpróbált átemelni a kapus fölött, de a túl magasra nyújtott lába találkozott Kolar kapus arcával, így mind a ketten bepirosodtak: Kolar a vértől, Roofe a laptól. A sokpercnyi ápolás után húztak egy meglepőt és a két cserekapus közül nem a rutinos, 35 éves jött, hanem a 18 éves Vágner, akinek a felnőttek között ez volt a debütálása. A tinédzsert egy másik tesztelte először, Patterson iramodott meg, éles szögből lőtt erősen, de fölé. Patterson aztán hátul is kitűnt, több méteres hátrányból tudott menteni biztos gólhelyzetből. De a problémák csak ezután váltak komollyá, 18 perccel a vége előtt az amúgy is végig indiszponáltan játszó (és az első félidőben egy büntetőt megúszó) Balogun második sárgával kiszállt, mindkettő jogos volt, de egyik sem kirívó. A megkapott szabadot Stanciu pedig tökéletesen becsavarta, McGregor ebben még inkább benne volt, ilyet azért ritkán látunk tőle, de ez a lövésből mit sem von le.
Így aztán az utolsó negyedórát kívülállóként pörgettük le, Gerrard lehetőséget adott a többi cserének is, de a Slavia Leicester után ismét idegenben 2-0-ra győzni tudott Nagy-Britanniában.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23756252.ece/ALTERNATES/s1227b/0_UEFA-Europa-League-Round-of-32-2nd-Leg--Rangers-FC-vs-Slavia-Prague.jpg?resize=604%2C379&ssl=1

A sorsolásnál említettem, hogy jó felmérő lesz a BL-selejtezőre, nos, az kiderült, hogy négyből egy félidőnyi elfogadható játék nem elég és az nem fér bele, hogy a kreatív játékosok (Arfield, Kent, Aribo, Morelos) mindegyike átlag alattit nyújtson, ugyanis a legaktívabb Kamara volt, aki önmagában egy párharc megfordításához nem elég.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/sport/football/football-news/article23756509.ece/ALTERNATES/s615b/0_JS230833191.jpg?resize=604%2C409&ssl=1

Tavaly után ismét a 16 között lett a végállomás, viszont akkor egyértelműen minőségi különbség volt a Leverkusen javára, itt egy alulteljesítő Rangers esett ki egy normál szintet hozó Slaviával szemben. Ettől függetlenül az európai kalandra egy rossz szavunk nem lehet, kihoztuk, amit lehetett: 13 meccsen egyetlen vereség, csoportelsőség rekordpontszámmal, ötöt rúgtunk a Benficának, kilencet az Antwerpnek. Ráadásul a két ukrán csapat nulla pontot ért el ebben a körben, így nem tudják behozni Skóciát, azaz, amennyiben a jövő évi BL győztes a saját bajnokságából is kvalifikál a BL-be (ez több, mint valószínű), akkor garantált a 2021/22-as idény skót bajnokának a BL csoportkör!

Néhány statisztika:

  • Ez volt az első olyan európai főtáblás meccse a Rangers-nek, amikor két játékosát is kiállították
  • Az idény 22. hazai meccsén szenvedtük el az első vereséget (20 gy, 1 d)
  • Az EL/UEFA-kupa küzdelmeiben a 16 között az utóbbi 8 próbálkozásból 7. alkalommal búcsúztunk
  • Az EL mostani idényében két játékos szerzett 3 fejesgólt, mindketten a Slaviából
  • A Gerrard-éra 45. európai meccsén mindössze a 6. vereséget szenvedtük el

Mégis, a találkozó utáni 10 perces sajtótájékoztatón Gerrard az ellenfél gratulációján kívül egy szót sem ejtett a meccsről, kizárólag a második részről. Történt ugyanis három perccel a rendes játékidő végén, hogy egy játékmegszakításnál Ondrej Kudela méterekről odasétált Kamarához és eltakarva a száját valamit a fülébe súgott, amitől Kamara és a mondatot meghalló Zungu teljesen kiakadva elkezdte üldözni. Ennek az egész mozzanatnak az elejétől kezdve semmi értelme nem volt, de nyilvánvalóan egy sima ejnye-bejnyétől nem kapták volna föl a vizet. Nos, a Rangers játékosok állítása szerint (ahogy az az alábbi videóból hallható) a „fucking monkey” kifejezés hangzott el egy színesbőrű játékos felé.
Az eset súlyosságát jelzi, hogy a lefújás után hosszú percekig egyeztettek a két klub elöljárói, közte Douglas Park elnökkel.

https://i0.wp.com/i.imgur.com/rFfMrBg.jpg?resize=604%2C771&ssl=1

https://i0.wp.com/i2-prod.glasgowlive.co.uk/incoming/article20210454.ece/ALTERNATES/s810/0_JS230836239.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

Gerrard: „Néha a karriered során előfordul olyan, ami fontosabb a játéknál, most ez a helyzet. 100%-ig megbízom Kamarában, biztos vagyok benne hogy az történt, amit mond. Másképp semmi oka nem lenne ezt mondania. Nagyon dühös vagyok. A Slaviás játékos okozta ezt a helyzetet. Büszke vagyok, hogy a csapattársak egyként kiálltak egymásért. Sajnálom, hogy vannak, akik próbálják védeni a csehet és minket hívnak hazugnak. Innentől az UEFA-n múlik a dolog, de remélem, nem lesz a szőnyeg alá söpörve az ügy.”

A dolog még tovább eszkalálódott, amikor a csehek állítása szerint az öltözőfolyósón a vasággyal együtt 50 kg, mindig totál nyugodt, laza Kamara ököllel verte Kudelát és a rendőrséget kellett hívniuk, mert féltek kimenni az öltözőből… A dolog szépséghibája, hogy a rendőrség szerint ők senkitől nem kaptak ilyesmire vonatkozó bejelentést. Sőt, egy másik játékosuk szerint rohanniuk kellett a buszhoz, mert a stadion előtt feldühödött szurkolók fenyegették őket – a képek alapján egy lélek nem volt ott. És ha ez még mindig nem elég, a Slavia feljelentést tett a londoni cseh nagykövetségen Kudela brutális fizikai bántalmazása miatt, szerintük az eset az UEFA ellenőre és Gerrard szeme láttára történt…

Másnap aztán Kamara, Roofe és a klub közösségi médiafelületeit elárasztották cseh nevekről posztolók majomfigurákkal, illetve ez a kép is körbejárta a netet:

A Slavia egyébként nem először kerül hasonló helyzetbe, 2019 őszén az Inter elleni BL meccsen Lukakut a nézőtérről érte szóbeli inzultus, a csehek tagadtak, az UEFA nem szabott ki büntetést.

https://i0.wp.com/www.ibroxnews.com/static/uploads/4/2021/03/Kudela-1.jpg?resize=590%2C405&ssl=1

A Rangers nevében Stewart Robertson ügyvezető igazgató közölt egy hivatalos levelet, melyben hangsúlyozza, hogy elfogadhatatlan, ami történt, a klub teljes mértékben Kamara mellett áll. A dologról tájékoztatták az UEFA-t, belekerült a meccs jegyzőkönyvébe és hangsúlyos retorziót várnak.
A következő napokban a Slavia nyilatkozatcunamival árasztotta el a sajtót, hangsúlyozva, hogy ők az áldozatok, úgy mint: az ártatlan, angolul nem is tudó Kudelára teljesen rászállt a brit média, a biztonsága miatt nem is utazik el a Wales elleni válogatott meccsre, a Rangers az alattomos játékát próbálja fedezni a rasszizmussal, szándékosan okoztak sérülést a kapusnak, akinek az ápolását akadályozták, a meccs után a folyosón letakarták a kamerákat (!!), miközben fizikailag bántalmazták Kudelát, amiért Gerrard nem is kért elnézést, stb… No komment.

Nagyon sok idő nem volt sopánkodni, ugyanis három nappal később jött az Old Firm.

Bár egészen péntekig nem is volt biztos, hogy megtartják a vasárnapi meccset, a két héttel korábbi ünneplést követő szópárbaj a kormánnyal veszélybe sodorta a találkozót. Hogy ez ne történhessen meg, most már tényleg egyeztettek a klubok és az illetékes szervek (kormány, Glasgow városa, rendőrség) és a pozitív hangvételű megbeszélés után előbb a klub és Gerrard írásban, majd Tavernier videós üzenetben is felhívta a figyelmet, hogy mindenki otthonról szurkoljon és ne csoportosuljanak a városban vagy a stadionnál. Utóbbi érdekében a Celtic Park előtt „biztonsági” okokból felhúztak egy kordonsávot. Egy zárt kapus meccsre…

https://i0.wp.com/news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/03/70061d0a874b46e4724fdbe233de9700-1024x576.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

https://i0.wp.com/ichef.bbci.co.uk/news/976/cpsprodpb/717E/production/_117645092_newsrushes2020coronavirus.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

A közvéleményt leginkább foglalkoztató másik kérdés a díszsorfal volt, a médiában is megoszlottak a vélemények, hogy kell-e vagy sem, meglepő módon a prominens Celtic-pártiak is az igenre voksoltak. Ami tény, legutóbb fordított helyzetben mi nem álltunk nekik és bár Lennon akkor azt mondta, hogy ők biztos máshogy cselekedtek volna, most pont ugyanazt (nem) tették, a megbízott edző Kennedy elmondta, hogy átbeszélték a dolgot és közösen döntötték el, hogy nem állnak sorfalat a bajnoknak.

Patterson kapott néhány rúgást csütörtökön, így Balogun húzódott a szélre, Helander közepén, Hagi Arfield kárára került be. A másik oldalon ugyanaz a csapat futott ki, amelyik 2 hete góltalan maradt a Dundee Utd ellen.

Celtic – Rangers 1-1 (1-1)
Premiership, 33. forduló, március 21.

McGregor – Balogun (Patterson, 56.), Goldson, Helander, Barisic – Kamara, Davis, Aribo (Wright, 76.), Hagi (Arfield, 65.), Kent – Morelos (Roofe, 76.)
Gól: Elyounoussi (23.); ill. Morelos (38.)
Nézőszám: zárt kapu

1-0, Elyounoussi
1-1, Morelos
Edouard esése
Kent kapáslövése
Brown szép gesztusa Kamarának
Hosszabb öf itt nézhető
Képek itt és itt láthatók

https://i0.wp.com/news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/03/6247e723261f3c044f10029a9411a9a6-1021x576.jpg?resize=604%2C341&ssl=1

Az Old Firmökön megszokotthoz képest kényelmesebb tempóban indult a meccs, 13 perc telt el az első lövési kísérletig, McGregor veszélytelenül célzott, akárcsak nálunk 20 perc után Morelos a fejesével. Aztán a félidő közepén egy látszólag egyszerűnek tűnő támadásból megszerezték a vezetést a hazaiak, a problémás jobb szélen Edouard lefutotta Balogunt, a beívelését Elyounoussi Helandert megelőzve befejelte. Tekintve, hogy az elmúlt 2,5 évben (!) bajnokin előnyből nem kaptak ki, fel kellett kötni a gatyát. Ehhez képest a frász jött ránk, amikor Edouard elesett Barisic becsúszó lába mellett, de Collum bíró nagyon határozottan színészkedésnek ítélte, sárgával.
Ez a periódus nagyon nem a miénk volt, a 20.-30. perc között mindössze 17%-ban volt nálunk a labda, miközben folyamatosan Balogun oldalán támadtak, a legnagyobb sansz McGregor előtt akadt, aki éles szögből tesztelte névrokonát.
A 38. percben aztán az addig teljesen hatástalan pontrúgásaink után egy ajándékba kapott szögletből sikerült az egyenlítés: Barisic beadta, Balogun bólintott, Morelos érkezett és mivel a hosszú oldalt senki nem védte, üresen sodorta be a labdát, amivel megtörte a jeget, megszerezte első derbi gólját, összességében az 55.-et bajnoki meccseken. Bűvös szám!
A félidő végére megélénkültek az események, Edouard közeli lövésénél és Elyounoussi fejesénél kis szerencsével védett McGregor, majd Hagi emelését Kent szúrta rá kapásból, csodaszép lett volna, ha Bain nem üti ki.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23767832.ece/ALTERNATES/s615b/0_Celtic-v-Rangers-Scottish-Premiership-Celtic-Park.jpg?resize=604%2C414&ssl=1

https://i0.wp.com/static.standard.co.uk/2021/03/21/12/newFile-1.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

https://i0.wp.com/i2-prod.glasgowlive.co.uk/incoming/article20225967.ece/ALTERNATES/s810/0_20086068.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

A fordulás után is ők kezdtek aktívabban, ám Welsh fejese és Edouard kapáslövése is célt tévesztett, Turnbull ziccerénél pedig ismét McGregor védett nagyot lábbal. A jobb oldalt Patterson becserélésével sikerült stabilizálni, noha C. McGregor révén ezután is ott próbálkoztak többet, de a beadásai kevésszer találtak társat. Az utolsó negyedórákban a két csapat egy híján 30 gólt rúgott (bőven többet, mint a többiek), frissítésként már a pályán volt Arfield, Wright és Roofe is, élénkebbek voltunk egy picit, utóbbinak volt egy sansza Patterson beadásánál, de rosszul fejelt.
A meccs végére összegyűlt 16 hazai próbálkozás idényrekord a Rangers ellen, közelebb jártak a sikerhez, de az kétségtelen, hogy a találkozóra rányomta a bélyegét a tét nélküliség.

https://i0.wp.com/www.ibroxnews.com/static/uploads/4/2021/03/1001545124.png?resize=590%2C405&ssl=1

Gerrard: „Győzni jöttünk, ez nem sikerült, de a Celtic-nek több jó periódusa és helyzete volt a meccs során, mint nekünk, ezért elégedett vagyok az egy ponttal is. Tudtuk, hogy a pontrúgásoknál gondot okozhatunk nekik, szerencsére ez összejött, örülök, hogy megszakadt Morelos gólcsendje a Celtic ellen. Jópár mozgalmas hét áll mögöttünk, ma olykor híján voltunk az energiának és a minőségnek, nem tudtuk magunkhoz ragadni az irányítást, ezért mindent figyelembe véve nem lehetünk elégedetlenek a döntetlennel. Sokan kérdezgetik, hogy veretlenek-e tudunk maradni az idény végéig? Számomra ez kevésbé fontos, mint a Skót Kupa elhódítása. Mostantól próbálok több játéklehetőséget adni az eddig kevesebbet kapóknak.”

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23768133.ece/ALTERNATES/s810/0_Celtic-v-Rangers-Ladbrokes-Scottish-Premiership.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

Néhány érdekesség:

  • Soha nem volt még olyan, hogy egy szezonban ne szerezzen a Celtic a Rangers ellen gólt, bár az előző két meccsen ez nem sikerült, ez a statisztika tovább él.
  • A mostanival együtt a Rangers előző öt OF bajnoki gólja pontrúgás után született (4 szöglet, 1 szabad)
  • Odsonne Edouard öt derbin hét gólban vállalt szerepet (4 gól, 3 passz)
  • A Celtic volt az utolsó skót élvonalbeli ellenfél, amelyiknek nem talált be Morelos, mindezt úgy, hogy ellenük játszott a legtöbbször
  • Gerrard 10. alkalommal vezette a Celtic ellen a csapatát, ez volt az első döntetlen (5 gy, 4 v)
  • Morelos vs Celtic az 1. gólig: 14+1 meccs, 1025 játékperc, 6 sárga, 1 azonnali piros, 1 két sárgás piros

A mérkőzés estéjén Skót Rendőrség kiadott egy közleményt, melyben megköszönte és megdicsérte a két klub és szurkolóik hozzáállását az eseményhez, ezúttal nem voltak tömegek, nem történt letartóztatás.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23769117.ece/ALTERNATES/s615b/0_morelos-2.jpg?resize=478%2C840&ssl=1

A 33 fordulós alapszakasz végeztével továbbra is veretlenül várhattuk a playoff sorsolását. És bár a 106-os pontrekordot már nem tudjuk megdönteni, néhány rekord még elérhető: a legkevésbé reális a legnagyobb pontkülönbséggel megnyert bajnokság, ehhez 11-gyel többet kellene még gyűjteni a Celtic-nél. A legjobb gólkülönbség elérhetőbb, ezt 13-mal kellene még növelni, legalább 81-re. Ehhez párosulva a legkevesebb kapott gól 18 volt eddig a skót bajnokságban, most 10-nél tartunk, ez reálisan hozható.
A legtöbb „clean sheet”, azaz kapott gól nélkül lehozott meccs rekordját a St. Mirren ellen pedig már meg is döntötte a csapat, az volt a 24., a Celtic korábban kétszer is csak 23-ig jutott.

A hónap utolsó hetében szétszéledtek játékosaink, megkezdve a világbajnoki selejtezőket.

Skóciát ezúttal csak lélekben képviselte a sérült Ryan Jack és a kispados Jon McLaughlin, aki azt láthatta, hogy Ausztria ellen kétszer egyenlítettek hátrányból, Izraelben ugyanezt egyszer tették meg, majd Feröert magabiztosan 4-0-ra verték, így három kör után Dánia mögött a 2. helyen állnak a csoportjukban.

https://i0.wp.com/news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/03/92786ab766b20a5745fa2ecb799d26d4-1021x576.jpg?resize=604%2C341&ssl=1

Észak-Írország színeiben Steven Davis nem csak beérte, hanem meg is előzte a pályáralépések számában Peter Shiltont, így 126. meccsével össz-brit szinten ő lett a legválogatottabb játékos valaha. Igaz, öröme ennyiben ki is merült, az olaszok elleni 0-2-vel és a bolgárok elleni 0-0-val beragadtak, a kettő között barátságos meccsen az USA 2-1-re verte őket. A két fontosabbat kapitányként végigjátszotta, a harmadikon pihent.
Az ulsteriek egyébként a korábbi Motherwell edző Ian Baraclough kinevezése, azaz 11 meccs óta nyeretlenek (4 d, 7 v), ráadásul hazai pályán ez sorozatban már a 8. meccsük siker nélkül.

Az északiak közül Filip Helander a grúzok (1-0) és a koszovóiak (3-0) is végig a pályán volt, az észtek elleni barátságoson (1-0) pihentették a svédek.
Glen Kamara a finnek színeiben a bosnyákok (2-2) és az ukránok (1-1) ellen végigjátszott, mindkettőn sárgát kapott, a Svájc elleni (2-3) felkészülésin 25 percre cserélték be.

https://i0.wp.com/www.rangersnews.uk/static/uploads/24/2021/03/GettyImages-1231991564.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

Borna Barisic vegyes élményeket szerzett Horvátországgal, a szlovénok elleni váratlan vereség (0-1) során a félidőben lecserélték, a Ciprus elleni 1-0-on végig ott volt, Málta ellen 33 percet kapott, még 0-0-nál hozták be, a végén csak beszenvedtek hármat a horvátok (az egyik gólpasszt ő adta), akik így is vezetik a csoportjukat.

https://i0.wp.com/www.rangersnews.uk/static/uploads/24/2021/03/GettyImages-1232026491.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

Ianis Hagi nagyon jól indult, az észak-macedónok ellen a 76. percben becserélték, tíz percre rá győztes gólt szerzett (a válogatottban először talált be). A németek elleni 0-1 során 83 percet játszott, az örményekkel szembeni 3-2-es vereség alatt a padon maradt.

Nigéria az ANK-selejtezőit fejezte be, Benint 1-0-ra, Lesothot 3-0-ra legyőzve, ezzel magasan csoportelsőként kijutva a 2022. januári tornára. Leon Balogun mindkettőt végigjátszotta, Joe Aribo az elsőt.
A dél-afrikai válogatottba meghívott Bongani Zungut az összevissza utazási szabályok miatt nem engedte el a klub és nélküle meglepetésre nem is jutottak tovább.
Scott Arfield szintén az utazás miatt nem vett részt a kanadai válogatott meccsein, Dél-Amerikában nem játszottak, így Morelos is maradt, Cedric Itten ezúttal nem kapott meghívót Svájcba.
És megemlítendő még Ondrej Kudela, akit végül a kertek alatt elvittek Wales-be a csehek, ám nem volt sok köszönet benne, a vereség mellett Bale-től kapott egy nagy könyököst. Karma.

Több mint egy hónap elteltével sikerült az SFA-nak döntést hozni a „bulizós ötös” ügyében – még februárban Patterson, Zungu, Bassey, Mebude és Kinnear és a korlátozások ellenére házibulit tartottak. Mondhatjuk, hogy olcsón megúszták, a büntetés 4 meccs azonnali eltiltás és további 2 felfüggesztve a szezon végéig.

Jó hír, hogy a 36 éves Steven Davis, egy évvel, 2022 nyaráig meghosszabbította a szerződését.

Az alapszakaszt 20 pont előnnyel fejeztük be, a Celtic második helye is szinte biztos.

A bronzért folyó csatában nagy lépéselőnyre tett szert a Hibernian (amely 16 éve nem végzett dobogón és a 10 idegenbeli győzelmével beállította a klubrekordot), az Aberdeennek viszont lassan már inkább hátrafelé kell nézegetnie – a pocsék forma miatt (utolsó 13-ból 2 győzelem, 9 meccsen 1 rúgott gól) nyolc év után megköszönték Derek McInnes munkáját. A korábbi Rangers játékos 2007-ben vonult vissza a St. Johnstone-ból, ahol azonnal megkapta a kispadot és élt is a lehetőséggel, feljuttatta őket a másodosztályból. 4 évvel később kipróbálta magát a Bristol City-nél, de a meccsei felét elbukta, így gyorsan visszatért, immár az Aberdeenhez, ahol mondhatjuk sikeresnek a ténykedését, noha csak egyetlen Ligakupa siker jött össze és több második hely (főleg a Rangers-nélküli idényekben), viszont az összes szezonban bejutottak Európába – bár ebben sok örömük nem volt. Caixinha menesztése után komolyan felmerült a Rangers padján a neve, de nem lett semmi a dologból. Az Aberdeentől 378 találkozóból 202 győzelemmel távozott.

https://i0.wp.com/news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/03/67ecb487f3b0a6c25257f373609fcb30-24-1021x576.jpg?resize=604%2C341&ssl=1

Ez egyébként azt is jelenti, hogy a mostani szezonban a csapatok fele már edzőt váltott (az előző 10 évben csak egyszer volt ekkora cserebere) és immár Steven Gerrard az élvonal legrégebb óta regnáló menedzsere, a maga kevesebb mint 3 évével – ami alatt a 13 ellenfele 19 cserét hajtott végre.
Két hét után meg is találták McInnes utódját, Stephen Glass személyében. A 44 éves skót a játékoskarrierjét itt kezdte középpályásként, Ligakupát nyert velük, nagy ígéretként, egyszeres válogatottként igazolt a Newcastle-be, ahol sokat volt sérült. Egy watfordi kitérő után a Hibernianban és a Dunfermline-ban töltött el éveket, végül Amerikából vonult vissza. Edzőként az Atlanta Unitednél kezdett dolgozni, a másodosztályú második csapattal 38 meccsből 9-et nyert, az élvonalibeli első csapattal 19-ből ötöt. Ennek ellenére a kinevezése azért nem meglepő, mert a Dons amerikai elnöke révén a klub erős kapcsolatot ápol az Atlantával.

https://i0.wp.com/news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/03/cdf8fb6a2f33af08cf582a02eb0c4314-1021x576.jpg?resize=604%2C341&ssl=1

És itt kapcsolódunk a Celtic-hez, hiszen beigazolódott az erős pletyka: az idény végén a csapatkapitány Scott Brown távozik és játékosedzőként csatlakozik barátjához, Glass-szal még a Hibs-ben játszottak együtt. Brown 14 év alatt közel 620 meccset játszott a zöldeknél, számos trófeát nyert velük.
A Celtic viszont nem jutott közelebb az edzőkeresésben, a legesélyesebbnek Eddie Howe tűnik, de felmerült Roy Keane, Steve Clarke, Lucien Favre is.

Azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy Gerrard ténylegesen feldöntötte a kártyavárakat: Rodgers távozása után Lennont a Hibstől és a Celtictől is kirúgták, odébbáll a zöldek csapatkapitánya és a másfél évtizede „uralkodó” igazgatójuk is, plusz McInnestől is megvált a Dons.

Az alapszakasz záró körében a legizgalmasabb kérdés az utolsó kiadó felsőházi hely volt, amelyre a St. Mirren és a St. Johnstone pályázott, előbbi 2 pont előnnyel, úgyhogy utóbbi csak győzelemmel és a Mirren pontvesztésével léphetett volna feljebb. Erre egészen a 86. percig nem látszott esély, a Mirren vezetett a Hamilton otthonában, a Johnstone pedig gól nélkül állt a Ross County-val szemben. Ekkor viszont a St. Johnstone a tőlünk kölcsönvett Middleton góljával előnyhöz jutott, ám ez még mindig nem lett volna elég, de a másik pályán az utolsó helyen álló Hamilton a 89. percben kiegyenlített, így a St. Johnstone pontszámban utolérte, gólarányban megelőzte a St. Mirrent, amely 1985 óta továbbra is várhat az első 6 közé kerülésre.
A St. Johnstone remekül magára talált, októberben még a táblázat legalján tanyáztak, az edzőváltás után megnyerték a Ligakupát és az előző 15 meccsükből csak kettőt vesztettek el, most pedig egy európai kupahely is elérhető távolságban van. Meglepőnek tűnhet, de a megelőző 10 év során nyolcadszor jutottak be a felsőházba, ez csupán a Celtic-nek sikerült többször!

A táblázat alján a Ross CountyKilmarnockHamilton trió ilyen sorrendben 1-1 pontra van a másiktól. A legrosszabb gólkülönbsége a County-nak, a legkevesebb veresége a Hamiltonnak, a legrosszabb formája pedig a Kilmarnocknak van, amely az utolsó körös győzelmét megelőző 10 meccsén 1, 18-on 8 pontot gyűjtött.
Nagy harc lesz a kiesés elkerüléséért.

Ami a rájátszás beosztását illeti, a Hibs és a Celtic ellen otthon, a St. Johnstone és a Livingston ellen idegenben lépünk pályára, a zárókörben május 15-én az Aberdeen látogat az Ibrox-ba.

Március hónap legjobb játékosának Alfredo Morelost választották, aki három ellenfélnek is beköszönt. Fura, de ez mindössze a második ilyen trófeája, 2019. szeptemberében érdemelte ki az elsőt.

További hírek a skót foci világából

Március elején a Szövetség bejelentette, hogy folytatódhatnak a január közepén felfüggesztett League 1, 2, a női bajnokság és a Skót Kupa küzdelmei. A két alacsonyabb osztály az eredetileg tervezett 3 kör (27 meccs) helyett csak kettőt tud lejátszani, de a 18. forduló után az alsó és a felső 5-5 csapat még egyszer játszik a többi néggyel, így 22 kör után zárul a bajnokság. Ám ha a körülmények nem teszik lehetővé, hogy április 23-ig mindenki túl legyen a 18. körén, akkor a +4 meccstől idő hiányában eltekintenek.

A Championshipben a Hearts előnye öt körrel a vége előtt 10 pont, mögötte viszont nagy a tömörülés, gyakorlatilag a mezőny felének reális esélye van a második helyre is! A Dundee végre belelendült, ő követi a legszorosabban az újonc Raith Roverst. Alul az Alloa megfelezte ponthátrányát az Arborath-szal szemben, egy nagy hajrával meg is előzheti.
A harmadosztályban szintén egy újonc, a Cove Rangers lohol az éllovas nyakán, bár a bajnoki címre a Falkirk a legesélyesebb. A Forfar továbbra is utolsó, de kérdés, hogy az őket megelőző Dumbarton meddig tudja tartani a minimál játékát: 14 meccsen 8 rúgott góllal 15 pontot gyűjtöttek.
A League Twoban a Queen’s Park hibátlanul zárt, ezzel a Rangers mellett egyedüliként veretlen és már 7 pont előnnyel vezet a Stirling Albion előtt. Skócia alján változatlanul a márciust 0 ponttal letudó Brechin City tanyázik.

A Queen’s Park a Stranraer elleni 3-0-ás győzelemmel búcsúzott 118 év után a Hampden Parktól. A klub által megvásárolt földterületen épült nemzeti stadionban 1903-ban egy Celtic elleni sikerrel mutatkoztak be és a Maracana 1950-es megépültéig a világ legnagyobb stadionja címmel büszkélkedhettek! Viszont miközben a válogatott meccsek, különböző koncertek, események rendre 50 ezer feletti nézőszámot hoztak, a QP meccseire átlagosan 6-700 fő látogatott ki. 3 évvel ezelőtt egyeztek meg az Skót Szövetséggel a stadion átadásáról, ez tavaly augusztusban vált véglegessé, így a klub elkezdett egy 1800 fős pályát építeni a szomszédban. Várhatóan a következő idényt már ott tudják kezdeni, addig a Falkirk biztosít nekik ideiglenes otthont.

A 18. kör góljai
A 19. kör góljai
A 20. kör góljai
A 21. kör góljai
A 22. kör góljai

Egy statisztika szerint James Tavernier a 21. század leggólerősebb jobbhátvédje.

Egy másik gyűjtés szerint a 2020. március 15-2021. március 10. közötti időszakban a világszerte vizsgált 42 élvonalbeli bajnokságban szereplő játékosok közül a 20 legmagasabb győzelmi %-kot magáénak tudóból 5 a Rangers-ben lépett pályára (legalább 20 szereplés alapján)

Az IFFHS pedig az elmúlt évtized legerősebb bajnokságai között a 19. helyre sorolta be a skót Premiershipet.

Exkluzív virtuális stadiontúra egy klublegendával:

A hónap videóját egy ausztrál autókereskedő készítette: