rangers10 összes bejegyzése

Kvalifikációkirályok – szeptember

Gerrard érkezése óta egészen páratlan az európai statisztikánk: a három, főtáblára menetelés közben 10 ország 11 csapatával 19 meccset vívtunk, 13 sikerrel, 6 döntetlennel, 0 vereséggel, 40-7-es gólaránnyal és egyetlen percig sem voltunk hátrányban! Most, nehezített körülmények között is összejött a főtábla, úgyhogy tovább lehet folytatni a bravúrokat.
Eközben a hazai színtéren a történelmi góltalansági rekord megdöntése után gyorsan elbuktuk az első pontokat, de azért búsulni nem érdemes, a hónapban lejátszott hat meccsből ötöt megnyertünk, közel négyes rúgott gólátlagot produkálva, mindezt úgy, hogy négyszer idegenben szerepelt a csapat. Continue reading

Klubrekord egy kis kárömömmel – augusztus

Beindult a nagyüzem, 6 bajnokit és a bepótolt EL meccset nyomtuk le 4 hét alatt. Kaptunk egy kis lélektani előnyt az ellenfelek fegyelmezetlenségei okán és ezt ha nem is teljesen, de valamennyire sikerült kihasználni, nagyon magabiztosan menetelünk eddig. A későre nyúlt, sikeresnek mondható európai szereplés után már meg is kaptuk az idei első akadályokat, vajon mi az esély arra, hogy négy év alatt harmadjára is összefussunk a Niederkornnal?
És miért iszik Drehert Kris Boyd? Continue reading

Nagy nyári jövés-menés 2020

Az előző években megszokott módon, ezúttal is a következőképp épül fel az átigazolási poszt: itt, a tetején egyben áttekinthetőek a konkrétumok, a bővebb részben pedig időről-időre frissülnek majd a pletykák, alkalmanként kitekintve Skócia „húspiacának” egészére.

Tehát ezúttal is érdemes minél gyakrabban megnyitni a posztot!

https://pbs.twimg.com/media/EPXuyyWWkAEdQHS?format=jpg

Május 19:  Ment:  Andy Halliday, Wes Foderingham, Jason Holt, Jak Alnwick, Jordan Rossiter, Jon Flanagan (lejárt a szerződésük)
Május 21:  Ment:  Sheyi Ojo (Liverpool, kölcsönből visszament)
Május 25:  Ment:  Greg Docherty (Hibernian, kölcsönből visszajött)
Május 27:  Jött:  Ianis Hagi (Genk, 3 millió)
Május 28:  Ment:  Aidan Wilson (lejárt a szerződése)
Június 5: Jött: Charlie Lindsay (Glentoran, ingyen)
Június 6: Jött: Calvin Bassey (Leicester, kb 230 ezer)
Június 23: Jött: Jon McLaughlin (Sunderland, ingyen)
Június 24: Ment: Stephen Kelly (Ross County, kölcsönbe a szezon végéig)
Július 3: Ment: Jake Hastie (Motherwell, kölcsönbe a szezon végéig)
Július 7: Jött: Ross McCrorie (Portsmouth, kölcsönből vissza)
Július 8: Ment: Matt Polster (New England Revolution, kb 350 ezer)
Július 9: Ment: Robby McCrorie (Livingston, kölcsönbe a szezon végéig)
Július 24: Jött: Leon Balogun (Brighton, ingyen)
Augusztus 4: Jött: Kemar Roofe (Anderlecht, kb 4,5 millió)
Augusztus 4: Jött: Cedric Itten (St. Gallen, kb 2,7 millió)
Augusztus 18: Ment: Ross McCrorie (Aberdeen, kb 350 ezer)
Augusztus 20: Ment: Greg Docherty (Hull City, kb 400 ezer)
Augusztus 27: Ment: Kieran Wright (Partick Thistle, kölcsönbe)
Augusztus 29: Ment: Jamie Murphy (Hibernian, ingyen?)
Szeptember 25: Ment: Lewis Mayo (Dunfermline, kölcsönbe), Josh McPake (Morton, kölcsönbe)
Október 4: Ment: Kai Kennedy (Inverness, kölcsönbe, januárig)
Október 5: Jött: Bongani Zungu (Amiens, kölcsönbe, a szezon végéig)

Összesítve: 7 érkező, 11 távozó, 1 kölcsönbe jövő, 7 kölcsönbe menő, 2 kölcsönből visszajövő, 1 kölcsönből visszamenő Continue reading

8.75 bajnoki cím – május

Miközben Európa legtöbb bajnoksága szépen lassan újraindult vagy kitűzte az újraindulás időpontját (közte a szomszédos angolok is), addig Skóciában kisebb bonyodalom után, de csak sikerült idejekorán, a játéknapok háromnegyede után lezárni a szezont és bajnokká nyilvánítani a Celticet. Hogy ez miért aggályos, nem is kell messzire mennünk: a 2005 és 2012 között eltelt hét év alatt háromszor is előfordult, hogy másé lett a végső győzelem, mint aki a 30. forduló után az élen állt. Continue reading