Ha minden a terv szerint halad, akkor nemcsak az idei szezon, hanem a feljutás felé vezető hosszú út kellős közepén is tartunk. A tavalyi idény rögösen indult, majd laza lett a vége; a mostani egyelőre sétagalopp; a következőnél viszont bizonyosan fel kell kötni a gatyát.
Az eddigi 55 alacsonyabb osztályú bajnokiból 43-at sikerült megnyerni és 9 döntetlen mellett 3 vereséget szenvedett el a csapat. A gólarány a várakozásoknak nagyjából megfelelően impresszív: 154-37. Az elmúlt másfél év statisztikájához tartozik, hogy amíg tavaly a kupákban bukta bukta hátán volt a jellemző (kivéve a Motherwell elleni meccs), idén „csak” a Ligakupától búcsúztunk csúnyán, az FA kupában nagy esély van a 8 közé jutásra, míg a Challenge kupában a döntőben vagyunk.

A kis időutazásból visszatérve a jelenbe, bár nyögvenyelősen, de sikeresen abszolválta a csapat 2014 első meccseit.

Az Airdrie-vel már negyedszerre találkoztunk, így hát érdemes velük alaposabban is megismerkedni!

A Diamonds, azaz Gyémántok becenevű klub 1878-ban Excelsior Football Club néven alakult, 1881-ben változtatták át a nevüket Airdrieonians-ra, majd 1891-ben beleírták magukat a futball történelemkönyvébe, mint a legelső csapat, amely javára büntetőrúgást ítéltek.

Sikerkorszakuk az 1920-as évek elejére datálható, egy Hughie Gallacher nevű csatár leigazolása után, aki úgy került ide, hogy a QotS színeiben 9 meccsen 19 gólt lőtt (WTF?). A termelést itt sem hagyta abba, 4 éve alatt 129 meccsen 100 gólt szerzett. (Majd bekerült a válogatottba és továbbállt Angliába szórni a gólokat.) 1922-26 között zsinórban négyszer futottak be az élvonal második helyére és egy FA kupa siker is összejött.

Jó nagyot ugorva az időben, a 90-es évek elején a korábban a Rangersben mintegy 500 meccsen 100 gólt lövő (és 72-ben KEK-et nyerő) Alex “Doddie” Macdonald lett az edzőjük és egy újabb minisikerkorszak kezdődött el. Előbb feljutott velük, aztán kupadöntőbe vezette őket (Rangers ellen 1-2, ez McCoist karrierjének egyetlen skót kupa győzelme!), ez pedig KEK szereplést eredményezett. Itt azonban a Sparta Praha már a legelső alkalommal útjukat állta, 3-1-es összesítéssel estek ki.

95-ben ismét kupadöntőt játszhattak, ezúttal a Celtic bizonyult jobbnak 1-0 arányban.

A pénzügyi gondok akkor kezdték felütni a fejüket, amikor 1994-ben eladták addigi stadionjukat és 4 évre a Clyde-hoz költöztek, amíg megépült az Excelsior Stadium. Az új aréna nem aratott sikert a szurkolóknál és az eredmények sem jöttek, így csökkent az érdeklődés, emellett a vezetőségben is gondok akadtak. A dolog vége az lett, hogy 2000-ben csődvédelem alá kerültek, de viszonylag hamar új vevőt találtak egy korábbi válogatott (és Barcelona-) játékos, Steve Archibald személyében, aki rögtön edzőnek nevezte ki magát. Kapcsolatai révén a másodosztályba csábított különböző d-kategóriás spanyol légiósokat, akikkel megnyerte a Challenge kupát, de mint kiderült, nem nagyon tartotta be a fizetési határidőket, így a csődbiztosok elküldték Archibaldot – mentek a spanyolok is, a csapat meg éppen bent maradt.

A klub első fázisának utolsó szezonjában ismét megnyerték a Challenge Cupot és az élvonalba jutásért is harcban álltak. Viszont az utolsó 14 meccsükből csak 2-t sikerült megnyerni, ráadásul a legutolsó fordulóban Ayrban az Airdrie szurkerek berohantak a pályára így tiltakozva az Ayr tulaja ellen, akinek a cége építette az Excelsior stadiont – és ezáltal a legnagyobb hitelezővé vált. Összességében kb 3 milliós adósság miatt végül 2002. május 1-jén lehúzták a rolót.

 Ezután egy helyi könyvelő, Jim Ballantyne (aki tavalyig az SFL elnöke volt) megpróbálta “visszalökni” a klubot a ligarendszerbe Airdrie United néven, de ez nem jött össze – ami azért volt érdekes, mert az akkoriban az angol hetedvonalban focizgató (és egy gyors fellángolás után azóta már megszűnt) Gretnát beengedte a skót liga a köreibe.
Ballantyne ezután úgy döntött, hogy a velük egyidőben megszűnő Clydebank megvásárlása után annak jogán próbálkozik újraindulni. Ez bevált, a név ugyan Airdrie Unitedre változott, de maradhattak a városban és a mez is a régi maradt. Sőt, idén nyáron a szövetség elfogadta a névmódosítási kérelmet, így hivatalosan is ismét Airdrieonians FC a klub neve. Már csak az igazán szőrszálhasogatók emlegethetik fel, hogy ők jogilag a Clydebank utódai…

Az újrakezdés a harmadvonalban indult és egyetlen, hosszabbításban kapott gól miatt maradtak csak le a feljutásról plusz a ligakupából kiütötték az SPL-es Killie-t. Nem rossz egy új klubtól – de a következő évben felülmúlták ezt és megnyerték a bajnokságot, plusz döntőztek a Challenge-ben. Ezt két szezon másodosztály követte, onnantól viszont ráálltak a liftezésre, ráadásul 2010-ben ismét felütötték a fejüket a financiális problémák, kénytelenek voltak minden játékost elengedni.
Tavaly bár csak a 4. helyet szerezték meg, a Rangers lesorolása miatt mégis felkerültek a másodvonalba, de utolsóként visszapottyantak, igaz így is megdöntöttek egy rekordot: Jordan Allan személyében pályára küldtek egy 14 éves és 199 napos ifjút, ezzel ő lett Skócia valaha volt legfiatalabb ligarendszerben szereplő játékosa (aki azóta is az U15-ös keret tagja).

A 12 620 helyes Broomfield Park 1892-1994 között szolgálta a klubot és a leírások szerint a kialakítása miatt igazi katlan hangulatot élhettek meg itt a szurkolók. A költözés után eladták egy szupermarket láncnak a területet, ma is akként működik.

A 10 171 fős Excelsior Stadium (minden bizonnyal a klub eredeti nevéből jött az ihlet) 1998-ban nyílt meg, de a szurkolók körében inkább a New Broomfield név elterjedt. 2003-ban közel járt a pálya ahhoz, hogy élvonalbeli meccseknek adjon otthont, a Falkirk ide jött volna egy évre “kölcsönbe”, de ez meghiúsult. Nemzetközi meccseket azért már látott a pálya, a QotS és a Motherwell is itt selejtezett. Jelenleg pedig a Queen’s Park talált itt átmeneti szállást, amíg a Hampdent feltúrják.
Érdekesség, hogy az Excelsior Skócia második legmagasabban fekvő stadionja, 124 méterrel a tengerszint fölött (az első a Clyde-é). Nagyon modern épület egyébként, konferenciatermekkel, saját kis sportklinikával, műfűvel és körülötte több kispályával.

Az “új” Airdrie rekordnézőszáma az augusztusi Rangers elleni meccsre tehető, 9 044-en mentek ki.
Hogy ebből a létszámból hányan tagjai a Section B-nek, azt nem tudni, mindenesetre érdekesség, hogy a klubnak hírhedt hool csoportja volt (van?). Az 1977-ben alakult, fénykorában 50-70 tagból álló banda a legnagyobbakkal is felvette a kesztyűt (vagyis inkább öklöt…). A szélsőjobbos beállítottságú csoport azzal is “büszkélkedhet”, hogy 2006-ban az egyik tagjuk lett az első olyan huligán, akit az egész szigetország minden pályájáról kitiltottak (3 évre).

Ami az aktuális helyzetet illeti, úgy néz ki, idén az Airdrie-nek a harmadosztály is nagy kihívás. Nem biztos, hogy a kapusok cserélgetése a legjobb megoldás, mindenesetre már 6 (!) hálóőrt próbálták ki idén… Nálunk az egyedüli változás Macleod visszakerülése a kezdőbe – na ez viszont egy jó döntés volt!

Airdrieonians – Rangers 0-1 (0-1)

League One, 18. forduló, január 2.

Bell – Faure, McCulloch, Mohsni, Wallace – Aird, Black, Law, Macleod (Crawford, 90.) – Clark (Foster, 85.), Daly
Gól: Macleod (18.)
Nézőszám: 6 522

Az este az 1971. január 2-i Ibrox katasztrófára való emlékezéssel kezdődött és oda-vissza felívelgetésekkel folytatódott. Ez egészen a 18. percig tartott, amikoris egy újabb felívelést Daly fejelt Macleod elé, aki igen szépen lőtte ki a hosszú alsót. Tekintve, hogy az augusztusi 6-0-nál ő nyitotta meg a gólcsapot, reménykedhettünk, hogy hasonló lesz a végkimentel.

De nem így történt. Elkésett becsúszások, alattomos lökdösések jellemezték az első félidőt, hozzátéve, hogy legalább 4 olyan lehetőségünk volt, ahol max. egy labdányival ment mellé/fölé. Wallace esernyője a tizenhatoson belül például élményszámba ment – de gólt ezért sem adtak.

A második félidő teljes tanácstalanságban telt el. Mohsni és Faure rengeteg labdát adtak el mezőnyben, előrejáték közben. Volt egy laza 25 perc, ami alatt a kapu közelébe se jutottunk. Az 1 gólos előny nem megnyugtató, ezt már megtanulhatták volna a srácok. Majdnem rá is fáztunk a buziskodásra, Gregor Buchanan ollózása még éppen mellément, a 87. percben pedig csak egy közös Bell-Mohsni bravúrnak köszönhetően menekültünk meg Willie McLaren egyenlítésétől.

A veszély elmúlt, az indulatok viszont nem: a lefújás után Mohsni összevitatkozott a hazaiak edzőjével, amiért megkapta második sárgáját. Faure szerint egyébként Bollan mindkettejüket meglökte, emiatt kapta fel a tunéziai-francia a vizet.

Képek itt és itt láthatók, a megemlékezésről itt.

1,5 perces öf
20 perces öf az oldal alján
Gyászszünet

http://www.youtube.com/watch?v=htHeItZhczg

Bollan szerint: „Mentem le a játékosokkal együtt, amikor rámkiabált, de fogalmam sincs, hogy miért.”
A többi keménykedésről: „Muszáj volt tudatnunk a Rangersszel, hogy mi is itt vagyunk. Azt mondtam a játékosoknak, hogy ott kell lenni az ellenfél arcában. Jól küzdöttek, a korábbiakkal ellentétben most voltak helyzeteink is, egyszer pedig nagyon közel jártunk; büszke vagyok rájuk.”

McCoist: „A 60. percre sokkal nyugodtabb pozícióban kellett volna lennünk, mert ha nem, olyankor mindig ott van a rizikó a végén. Az utolsó 10 percben nyomás alá helyezett az Airdrie, de azt hiszem, megérdemeltük a 3 pontot.”

A Stenhousemuir elleni pótlás előtt egy nappal McCoist kikelt a sajtóban a besűrített menetrend miatt:  „Nem lenne szabad 11 nap alatt 4 meccset játszanunk. Szerettünk volna vasárnap helyett a következő hét közepén játszani, de nem engedték. Mindegy, hogy SPL-nek vagy SPFL-nek hívják a szervezetet, ugyanúgy bánnak velünk és ugyanannyira hallgatnak ránk. Sajnálom a szurkolóinkat, rövid idő alatt 3-szor kell utazniuk, ezt anyagilag sem egyszerű megoldani.
Megértem, hogy a szponzoroknak és a tévécsatornáknak is meg kell felelnünk, de mégegyszer mondom, együttérzek a szurkolókkal, akiknek ennyit kell utazniuk.”

(Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a Celtic elhalasztva egy bajnokit leléphetett Törökországba haknizni…)

Több se kellett John Gemmellnek, a Stenhousemuir csatára a Twitteren nemes egyszerűséggel pöcsnek nevezte Ally-t, majd felhozta, hogy ne siránkozzon, mert amíg ő meló után lemegy edzeni, a Rangers játékosai egész nap a masszázsban fekszenek és felveszik a heti 5000 fontjukat…

A meccset az eltiltott Mohsni nélkül vártuk, Faure bement középre, a szélen Foster kezdett. Little november eleje után került ismét a kezdőbe, Macleod pedig egy kisebb sérülés miatt Peraltának adta át a helyét.
A játékvezető az a Bobby Madden volt, aki néhány nappal korábban az edinburgh-i derbit jól kordában tartotta.

Stenhousemuir – Rangers 0-2 (0-1)

League One, 19. forduló, január 5.

Bell – Foster, McCulloch, Faure, Wallace – Peralta, Black (Murdoch, 89.), Law, Aird – Daly, Little (Crawford, 75.)
Gól: Law (35. és 89.)
Nézőszám: 2 546

A forgatókönyv néhány részben hasonlított az előzőhöz (sokáig semmi -> vezető gól -> még tovább semmi), de most beiktattunk egy emberhátrányt is, csak hogy izgibb legyen.

Az első helyzet a hazaiak előtt adódott, a 18. percben Faure röviden adta haza, Sean Higgins egyedül vihette Bellre, aki az első próbát, majd a kipattanót is nagyszerűen védte, biztos góltól megmentve a csapatot.

Nekünk 31 perc kellett, mire eljutottunk az ellen kapujáig, ekkor Wallace egy szép átvétel után szétlőtte a felsőkapufát. 5 perccel később az addig talán még labdához sem érő Daly szokás szerint jól fejelt le egy felívelt labdát, Law pedig kilőtte a hosszú alsót.

Hogy nehogy megnyugodjunk, arról Peralta gondoskodott: úgy talpalta le Malone-t, hogy egyből villant a piros. Emiatt Little visszalépett a középpályára, így Daly a második félidőben teljesen fölöslegesen és értelmetlenül futkosott egyedül elöl.

A második félidőben a Stenny volt a kezdeményezőbb, de ez inkább csak labdabirtoklásban nyilvánult meg, Bellnek egyáltalán nem kellett idegeskedenie. A Rangers oldalán néhány 18-20 méterről a kapus kezébe lőtt labdán kívül nem beszélhettünk támadójátékról, talán ezen a meccsen volt a legkevesebb kapuralövésünk.
A lefújás előtt azonban ismét villant a Daly-Law páros, egy kényszerítő után utóbbi második góljával bebiztosította a győzelmet.
A gólöröm pedig nem véletlen, utalás volt a csereként beálló Gemmell kommentjére – egy jó masszázs mindenkinek kijár 🙂

McCoist így replikázott: „Otthon különbül is szólítanak… A meccs végén megkérdezte tőlem, hogy “Ugye tudod, mire gondoltam?”, mire én: “Nem igazán!”. Szerintem félreértette amit mondtam, én elsősorban a szurkolóink miatt akadtam ki. De nem is számít, lépjünk tovább ezen.
A piros lapnál a bíró jó helyen állt, nem is vitatkoznék ezzel. Nyilván változtatnunk kellett és ez egy kicsit visszavette a csapatot, de lőttünk két szép gólt és nyertünk.”

Képek itt és itt láthatók.

Bell dupla bravúrja
Daly+Law = 1-0
Piros lap
Daly+Law = 2-0

1,5 perces öf
13 perces öf az oldal alján

Ezzel kiegyenesedett a tabella eleje, 17 pont az előnyünk a Dunfemline előtt – amelynek érdemesebb hátrafelé nézelődnie, hiszen ha a Stranraer hozza az elmaradt meccsét, 2 pontra megközelíti a Parst – most hétvégén egyébként pont egymás ellen játszanak.

Számunkra most egy kicsit nyugodtabb időszak jön, visszaállunk a heti 1 meccsre. Legközelebb szombaton 16.00-tól a 7. helyezett East Fife látogat az Ibroxba.