Nem túlzás, hogy a legrosszabbul sikerült hónappal búcsúztunk az óévtől. Vereségek, kudarcok, lemondás, anyagi bizonytalanság, nézőszám-apadás és így tovább…

Craig Whyte-ról azt tudtuk, hogy Japánból menet Mexikóba nem engedték be, de azóta kiderült, hogy a célja Costa Rica lett volna – ahol korábban hosszabb ideig élt és az egyik gyereke is ott született. Egyébként ha igazak a Daily Record fülesei, akkor igazi világpolgár volt az utóbbi időben: Horvátországban, Montenegróban, Albániában, Panamában és Franciaországban is megfordult, viszont a monacói lakásában a tőlünk való lelépése óta nem járt – arrafelé nem szeretik a problémás embereket… Az utakat egyedül tette meg, svéd barátnőjével két éve szakított, ráadásul a skót kastélyát (miután nem fizette a törlesztést), elvitte a bank.
Másik, egykori tulaj-féleségünk, Charles Green visszavonultan él dél-francia lovasbirtokán, most azzal került be a hírekbe, hogy az egyik lovát Ibrox néven versenyezteti.

De Glasgow-ban is zajlik az élet, az egyik szurkolói csoport például teljes merchandising-bojkottra (de szép magyar szó ez) szólított fel, miután alaposan belemélyedve a pénzügyi jelentésbe, kiderítették, hogy a szurkolók által különféle klubtárgyakra költött 7,6 millió fontból csupán 590 ezer került ténylegesen a Rangershöz. Magyarul minden 10, szurkoló által elköltött fontból 0,75 lesz a Rangersé, a többi Mike Ashley zsebét gyarapítja.

Pofon I.: Rangers-Celtic 1-6

Igaz, csak az U20-as ligában, na de akkor is… Pedig jól indult, az ezúttal túlkoros nélkül kiálló csapat Ryan Hardie találatával megszerezte a vezetést, ám a zöldek gyorsan fordítottak. A második félidőben 1-3-nál Dylan Dykes kiállítása miatt emberhátrányba kerültünk, az utolsó 10 percben pedig berámoltak további hármat, így nagyon csúnya lett a vége.

Nem kellett sokat várni a második blamára, amely a Challenge kupa elődöntőjében várt ránk. Az Alloa vendégei voltunk, akik 13 év után kerültek ismét kupaelődöntőbe. A bajnokságban a két 1-1 nem azt vetítette elő, hogy ebből gálameccs lesz…

Alloa Athletic. Műfüves pálya. Challenge kupa. Ezek külön-külön is felesküdött ellenségei a Rangersnek, hát még ha összeállva egyesítik erejeiket…a végeredmény nem is lehet más, mint:

Pofon II.:

Alloa – Rangers 3-2 (0-0)

Challenge Cup, elődöntő, december 3.
Simonsen – McGregor, McCulloch, Mohsni, Foster – Aird (Templeton, 80.), Law, Black, Macleod (Shiels, 11.) – Boyd (Daly, 68.), Miller
Gól: Spence (71. és 89.), McCord (75.); ill. Miller (48.), Shiels (64.)
Nézőszám: 2 443

Már eleve rosszul kezdődött: Macleod a 10. percben komolynak látszó (senki nem volt a közelében) sérülést szenvedett – és amit akkor még nem tudtunk, hogy ekkor utoljára viselte a Rangers mezét…

Az első félidő unalma után negyedóra alatt kétgólos előnyre tettünk szert, de a csapat annyira hátradőlt, hogy végül teljes összeesés lett a vége. A szépítésből még fel sem ocsúdtunk, máris jött az egyenlítés, a végén pedig szinte garantálható volt, hogy ennek nem lesz jó vége…

Képek itt láthatók.
Hosszabb összefoglaló az oldal alján nézhető.

McCoist arról, hogy lemond-e: „Nem, kizárólag a meccsel foglalkozom. Megértem a szurkolók csalódottságát, de messze még a szezon vége és foggal-körömmel harcolni fogunk, hogy visszavigyük oda a klubot, ahová tartozik. Nem lesz egyszerű, de le kell ülnünk kielemezni, hogy miért kaptunk ki 2-0 után. A beadásoknál rosszul váltottunk, rögzített helyzeteknél szabadon hagytunk embereket. Ha professzionálisan akarunk hozzáállni a dolgokhoz, akkor vállalni kell a felelősséget.” – És nem, ennél az utolsó mondatnál nem szakadt rá a plafon, miután két gólos előnyből kikapott a csapata egy félprofi társaságtól, amelyből 5-6 alapember hiányzott, többen pedig éppen odaértek a napi munkából a meccsre…
Sokan a klub történelmének „leggázabb” zakójának gondolják ezt, ami talán túlzás, de az első 10-ben biztos benne van. És ebből a tízből a legtöbbet McCoisttal értük el…
Az Alloa-Livingston döntőt áprilisban, a McDiarmid Parkban (a St. Johnstone otthona) rendezik – nekünk pedig harmadik nekifutásra sem jön össze a Challenge kupa.

A vezetőség sem pártolta a kirúgás gondolatát – pusztán anyagi okok miatt, ugyanis McCoist szerződésének felbontása mintegy 1 millió fontba fájna, a klub jelen gazdasági helyzetében pedig ez teljes mértékben kizárt, úgyhogy a kör bezárult.

Pofon III.: ez a nyáron a Dundee Unitedbe távozó, nagy tehetségnek kikiáltott Charlie Telfer szájából jött. A nálunk a nagycsapatban semmilyen szerepet nem kapó, a DU-ban pedig már több gólos 19 éves középpályás ugyanis ezeket mondta: „Imádom azt a játékstílust, amiben most játszunk, amit az edző mindenáron játszatni szeret. Ez illik hozzám, a magasan felívelt labdákat ki nem állhatom és szerintem ez nem igazán hatékony.”
Igen, egy 19 éves is látja, mi az élvezhetetlen „játékunk” egyik hátránya, csak a szakmai stábnak nem tűnik fel…

No de ideje a javításnak, erre pedig tökéletesnek tűnt a legtöbb (meccsenként 2,4) gólt kapó, kiesés ellen menekülő C’beath.

Rangers – Cowdenbeath 1-0 (0-0)

Championship, 15. forduló, december 6.
Simonsen – Foster, McGregor, Mohsni, McCulloch – Shiels, Black, Law, Aird – Boyd (Daly, 68.), Miller (Clark, 85.)
Gól: Shiels (58.)
Nézőszám: 28 137 helyett 15 902

Shiels a szezonban csupán harmadjára került be a kezdőbe és harmadik góljával, valamint egy kapufával bizonyította, hogy nem felejtett el focizni. A többi szót sem érdemel, a helyzetkihasználás ismét pocsék volt, az utolsóelőtti ellen szenvedtünk otthon.
Ami még ennél is szánalmasabb, hogy Somers elnök beismerte, a hivatalosan 28 ezer fölötti nézőszám kamu, ebbe beleszámolták azokat a bérleteseket is, akik ki sem mentek – mindezt úgy, hogy már a 28 ezer fő is az 1986-os Souness-éra óta a legalacsonyabb hazai bajnoki nézőszáma…

Képek itt és itt láthatók.

Hosszabb összefoglaló itt nézhető.

McCoist amúgy is nyilvánvaló inkompetenciáját alátámasztotta újabb nyilatkozata: „Csodálatos három pontot szereztünk.”

Pofon IV.: elmaradt a karácsony!
Illetve csak a szokásos parti, ugyanis a megszorítások miatt már arra sincs keret, hogy a klub „mezei” alkalmazottai megkapják az 50 fontos vásárlási utalványt és egy parti keretében jók egyenek-igyanak a stadionban.
Ehhez azt hiszem egyéb kommentárt nem is kell fűzni.

Pofon V.: december 12-e szintén igazán furcsa sztorit produkált.
Az esti meccsre készülő szurkolók körében ugyanis koradélután „robbant a bomba”, hogy McCoist beadta a felmondását. Nem sokkal később a média is átvette a híreket, és úgy tudták, hogy Ally már fel sem ült a Dumfries-be induló csapatbuszra. Aztán a Sky Sports élő bejelentkezése ezt megcáfolta, miszerint először valóban nem szállt fel, de a busz nem az edzőközpont fő-, hanem a hátsó kijáratán ment ki, oda nem követte a kamera, így ott még csatlakozhatott a járatra…
Annyi biztos, hogy leszálláskor már ott volt és mosolyogva lépett a Palmerston Parkba.

A péntek esti meccsek eddig kedvesek voltak, az előző két évadban ötször játszott a klub ebben az időben és az 5 győzelem során 19-0-ás gólkülönbséget könyvelhetett el.

Queen of the South – Rangers 2-0 (1-0)

Championship, 16. forduló, december 12.
Simonsen – Foster, Mohsni, McCulloch, McGregor – Law, Black, Shiels (Templeton, 46.), Aird – Daly (Clark, 57.), Miller (Boyd, 57.)
Gól: Holt (22.), Reilly (67.)
Nézőszám: 6 185

Nyilván a napközbeni események is bekavarhattak, de tény: ezen az estén a Rangers csak külső szemlélője volt az eseményeknek, a sokkal jobb és összeszedettebb csapat magabiztosan nyert.

Képek itt és itt láthatók.

Hosszabb összefoglaló.
Meccs utáni interjú.

Ami viszont bizarr, az McCoist nyilatkozata: „Nem kommentálok semmilyen pletykát, én vagyok a Rangers menedzsere és remélem a jövőben ez így is marad. A teljesítmény miatt elképesztően csalódott vagyok. Szeretnék gratulálni a hazaiaknak a megérdemelt győzelmükhöz. De a bajnokság még a felénél sem tart, rengeteg van hátra – a célunk továbbra is a feljutás.”
A szokásos semmilyen nyilatkozat, sz*rok voltunk, nem tudom miért, de nem az én hibám, csak előre nézünk, bajnokok akarunk lenni, stb… De most akkor lemond vagy nem? Vagy mi van?
Utólag visszatekintve valószínűleg ez akkor még csak erős gondolatként fogalmazódott meg benne, amit megosztott valakivel, aki pedig kiszivárogtatta az infót a sajtónak.

A klub kommunikációja is 1 alá osztályzatot kap, ugyanis péntek délutántól hétfő reggelig McCoistról egy árva hír nem került fel a hivatalos honlapra.
De hogy miért is mehetett a huzavona? Nyilván a pénz miatt. McCoist ugyanis az ország második legtöbbet kereső edzőjeként igen jó pénzt kap és a hírek szerint iszonyat magas fájdalomdíj járna az elbocsátása fejében.

December 15-én aztán véget értek a találgatások: tényleg beadta a felmondását, 12 hónapos felmondási idővel – ami alatt 750 ezer fontra nő az éves fizetése.
Péntek délután állítólag felmond, este erről szó sincs és meggyőződése, hogy ő lesz a jövőben a csapat edzője, hétfőn pedig ténylegesen felmond. Valami nagyon nincs itt rendben…
Mindenesetre innen 4 út következhetett:
– dolgozik tovább a következő 12 hónapban
– kifizetik neki a teljes 12 hónapot és azonnali hatállyal lelép
– megállapodnak egy köztes szituációban, ami mindkét félnek megfelel
– fizetését megkapja, de nem dolgozik és kineveznek egy másik edzőt

Mivel a leghülyébb ötlet a negyedik, ezért természetesen ezt az utat választotta a klub – attól függetlenül, hogy Ally még napokon át állította, hogy az ő célja az első opció, azaz, hogy munkával kitöltse a fennmaradó évét – ez egészen a következő fordulóig össze is jött.

Mivel jelen sorok írása közben még csak komolyabb tárgyalás sincs a lehetséges utódokról, úgyhogy a felmerült nevek még mindig aktuálisak, akiket két csoportra bonthatunk:

– a Rangers-ben játékosként megfordulók tábora: a Motherwelltől néhány hete elbocsátott Stuart McCall, a Hibstől való nyári kirúgása óta klub nélküli Terry Butcher, a szurkolók körében állandóan előkerülő, jelenleg szintén csapat nélküli, korábban a Nottinghamet edző Billy Davies, az éppen Skócia második legjobb csapatát irányító Derek McInnes, az edzőként állandóan a kirúgás szélén álló Rino Gattuso.

– az „idegenek”: a Mike Ashley-vel jó kapcsolatot fenntartó, a 90-es évek Chelsea-jét meghatározó Dennis Wise, az eddig leginkább másodedzőként (Newcastle, Liverpool, Chelsea) tapasztalatot szerző Steve Clarke (ő már kiesett, a Readinghoz került egy nappal azután, hogy felmerült a neve), Ian Cathro (28 évesen a Valencia másodedzője, korábbi Dundee Utd ifiedző, taktikai tudását Mourinho-éhez hasonlítják), Felix Magath (az ő esetleges szerepvállalását majd a januári összefoglalóban taglalom bővebben).

Pofon VI: egykori játékosunk Kevin Kyle kimondta azt, amit amúgy mindenki tudott, de hallani mégis rossz.
„A Rangers játékosainak jelentős többsége egyetlen dolog miatt van a klubnál – és ez a pénz. Persze az nem a játékosok hibája, hogy valaki őrült összegeket ajánl fel. Elmondom az én sztorimat: 1,5 év sérülés után kerestem klubot, amikor először felmerült a Rangers. A feleségem ekkor megkérdezte: mire számítasz, ha szerződést ajánlanak? Azt mondtam, 500-600 font/héttel teljesen elégedett lennék, tekintve a helyzetemet. Leültem a menedzserrel, aki feltette ugyanezt a kérdést, én pedig mondtam egy eszement összeget – és elképesztő módon meg is kaptam azt! Kb egy év alatt 100 ezer fontot kaptam a különböző bónuszokkal együtt. És nem csak én jártam így, többekről tudom, hogy iszonyatos pénzeket (300-400 ezer font) kaptak a negyedosztályban.”

Soros ellenfelünknek, a Livingstonnak is megvolt a maga baja: pontlevonás, utolsó hely, edzőcsere (Mark Burchill, egykori 6-szoros válogatott vette át az irányítást).

Rangers – Livingston 2-0 (1-0)

Championship, 17. forduló, december 20.
Simonsen – Foster, McCulloch, McGregor, Wallace – Aird, Black (Shiels, 81.), Law, Smith (Templeton, 73.); Miller (Boyd, 73.), Clark
Gól: Aird (10.), Mensing (73.-öngól)
Nézőszám: 28 053

McCoist utolsó meccsén a csak a szokásos történt: felejthető teljesítmény az utolsó ellen otthon, közelebb a döntetlenhez, mint a magabiztos győzelemhez, nagy védések kellettek Simonsentől, amit alig fél háznyi néző látott. Plusz Aird a szezon közepénél megszerezte első idei gólját.

Képek itt és itt láthatók.

Aird 1-0, öngól 2-0

Másfél perces öf itt nézhető, hosszú videó itt látható, a LiviTV összefoglalása pedig emitt.

Kronológiai sorrendben másnap került McCoist ún. „gardening leave” státuszba, tehát nem dolgozik, de fizetést kap még 12 hónapig. Ideiglenes utódja (hivatalosan a szezon végéig!) a kopasz segédedző, az egykoron a Celtic ifijét trenírozó Kenny McDowall lett, akiről eddig csak annyit tudtunk, hogy minden meccsen végig jegyzetelt valamit.
De nem csak ennyi változás történt, hanem Ian Durrant és Gordon Durie helyet cserélt a nagycsapat másodedzője és az U20-as keret irányítói posztja között. Sőt, Lee McCulloch-nak is helyet szánnak a stábban – mindkét kinevezés McDowalltól függetlenül, vezetőségi szinten született.

 

Pofon VII: nem volt megállás, következő nap, következő negatív sztori. Eljött az AGM, azaz az éves rendes közgyűlés ideje, amikor a fejesek szépen farkasszemet néznek a részvényesekkel/szurkolókkal. A vezetőség szokás szerint a nézőtérrel szemben foglalt helyet, de míg tavaly kb 3 méterre, egy nyitott asztalnál ültek, most nyilván megalapozott félelemből egy sátorban, vagy 20 méterre a közönségtől. McCoistnak pedig már nyoma sem volt.

Egy ilyen esemény normális esetben úgy zajlik, hogy a vezetők értékelik a helyzetet, a részvényesek pedig kérdezhetnek tőlük, amire illik válaszolni. Na ez most úgy nézett ki, hogy a 2000 jelenlévő folyamatos fújolása, fütyülése és bekiabálása kísérte a beszédeket, a kérdésekre pedig nem/vagy kitérő válaszokat adtak, így tovább mélyítették a negatív megítélésüket. Elhangzottak olyanok, hogy a klub évek óta „tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér”, a média pedig túlzottan Rangers-ellenes. Az elnök, Somers nem érti, hogy Dave Kinget miért tartják a szurkolók messiásnak, ugyanis amikor kérdezte tőle, hogy kik állnak mellette és milyen garanciákat tud bemutatni, nem kapott egyértelmű választ, így ő nem bízik benne. Sőt, odáig ment, hogy a csökkenő néző/bérletszámok miatt a szurkolók hibája, hogy kölcsönt kell felvennie a klubnak…

Ashley jobbkeze, Derek Lambias szerint McCoist önmaga döntött a távozás mellett, nem az elnökség kényszerítette. Elmondása szerint nem minden lépése fog tetszeni a szurkolóknak, de a hosszú távú célok érdekében fog cselekedni, mert Ashley is a BL-ben szeretné látni a csapatot. „Remélem, jövőre már jobb hangulatban fogunk itt beszélni” – zárta mondandóját. Mi pedig reméljük, hogy jövőre már nem is fogunk emlékezni rátok…

A helyzetet súlyosbítandó, másnap kiszivárgott egy Somers által még októberben írt e-mail, amelyben leírta, hogy attól fél, ha Dave King nagyobb szerephez jutna, akkor az ő pozíciójának lőnének.

A sok negatívum közé beékelődött egy kis pozitív hír, amikor napvilágot látott, hogy 3 gazdag, Rangers-érzelmű úr 6,5 millió ellenében megvásárolná a klubot. A két tehetős George (Taylor és Letham) az autókereskedő Douglas Parkkal kiegészülve (a vagyonát 78 millió fontra becsülik) már a néhány évvel ezelőtti Blue Knights tagjaként is feltűntek.

De a borzalmaknak még közel sem volt vége. Mind közül talán a VIII. Pofon  volt a legdurvább.
McDowall 51 éves korában jött el az a pillanat, hogy először nevezhette magát felnőtt csapat első számú edzőjének. Naivak voltunk, ha azt hittük, hogy nagy változtatásokat fog véghezvinni a csapaton belül, egy az egyben ugyanazt a kezdőt küldte fel, mint McCoist legutóbb.
Mi ugyanolyan rosszak, az ellenfél viszont sokkal jobb volt, így 15 éve nem látott kiütésbe szaladt bele a csapat (akkor 6-2-re nyert a Celtic), fikarcnyi köze nem volt a Rangersnek a meccshez.

Hibernian – Rangers 4-0 (2-0)

Championship, 18. forduló, december 27.
Simonsen – Foster, McCulloch, McGregor, Wallace – Aird (Boyd, 45.), Black (Hutton, 33.), Law, Smith – Miller (Shiels, 83.), Clark
Gól: Gray (7.), Cummings (12.), Robertson (62.), Craig (69.)
Nézőszám: 15 261

A Hibs szeptemberben félidőben 3-mal ment az Ibroxban, most mindkét játékrészben betettek egy duplát, aminek még örülhetünk is, tekintve, hogy a 11. percben már két gólos volt az előnyük… A kopasz talán egyetlen pozitív húzása az volt, amikor „nevelő szándékkal” fél óra után lekapta a már besárgult Blacket – ezt McCoistnál nem tudtam volna elképzelni, hogy az első félidőben belenyúl a csapatba. Sőt, félidőben Boydot is berakva már három csatárral rohamoztunk volna, ha lett volna olyan, aki eljuttatja hozzájuk a labdákat…

Képek itt és itt láthatók.

Hosszú összefoglaló itt nézhető.

Eközben a Hearts rendületlenül gyűjtögette a győzelmeket, így 2014-től már 15 pontos hátránnyal köszöntünk el!

A meccs előtt nyilatkozó McDowallról egyértelműen az jött le, hogy a háta közepébe se kívánja a jelenlegi helyzetét, leginkább a „mit keresek én itt?” arckifejezés volt rajta látható.
A meccs után így értékelt: „A tervünk a korai bekapott gólokkal meghiúsult. Egyáltalán nem tűntünk szervezettnek, senki nem ott volt, ahol kellett volna lennie. Mentálisan fáradtak lettek volna a srácok? Nem tagadom, hogy ez is közrejátszhat, de nem szeretném ezt kifogásnak tekinteni. Profik, akiknek vállalnia a felelősséget az eredmények miatt.”
És végre kimondta, amit McCoist nem mert: „Meg kell próbálnunk megnyerni minden meccset, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég. Ha a play-offra, akkor arra. Fel vagyunk erre is készülve.”

A naptári év zárultával a bajnoki szezon pont feléhez is elérkeztünk. 18 meccsen vesztettünk 19 pontot, 4 igazi rangadónk volt eddig, mindegyik vereséggel zárult, 2-11-es gólkülönbséggel… Ha az első négy helyen álló csapat egymás elleni eredményeit vesszük, akkor 6 meccsből 3 pont.
Mit is akarunk az első osztályban?

Persze az év utolsó napja sem telhetett el rossz hír nélkül és talán ez a legfájdalmasabb (vagy ezt már elhasználtam valamelyik másiknál?):
Pofon IX: Lewis Macleod távozott a klubtól. A transzfer részleteit majd a szokásos téli átigazolási posztban taglalom, mindenesetre akármennyire lehetett erre számítani, mégsem úgy képzeltük el, hogy az első, komoly szándékú bejelentkezőnek azonnal fillérekért (állítólag 850 ezer font) odaadjuk a skót futball egyik legnagyobb reménységét…
Új klubja az angol Championshipben szereplő Brentford FC, melynek edzőasszisztense egykori csapatkapitányunk, David Weir – minden bizonnyal ez alapvetően közrejátszott a döntésben.

A 2014-es évtől ezzel a képgalériával búcsúzunk, és bízunk benne, hogy ennél csak jobb év lesz a következő…