Kétszer fent, sokszor lent – február

Ultra eseménydús hónaphoz ultra bőséges beszámoló dukál, 29 nap alatt 9 meccset játszott a csapat februárban. A folyamatos érzelmi hullámvasutazástól ugyanakkor jobb lett volna eltekinteni, a bravúros Európa Liga továbbjutásra a hazai kupabukta és a bajnokság lényegi feladása jut, ami után sajnos elmondható, hogy márciusra a Rangers számára az idény érdemi része befejeződött.

Rögtön a hónap első napján rangadóval indultunk, az Aberdeen látogatott az Ibrox-ba, amely nem volt jó formában, az utolsó öt bajnokijából csak egyet nyert meg. Rossz hír, hogy Defoe alsó hangon 4-5 hétre lesérült és Jack sincs még nincs bevethető állapotban, Stewart viszont visszakerült a keretbe, a két új fiú a padon kapott helyet.

Rangers – Aberdeen 0-0
Premiership, 23. forduló, február 1.

McGregor – Polster (Kamberi, 82.), Goldson, Katic, Barisic – Arfield (Hagi, 76.), Davis, Kamara (Ojo, 66.), Aribo, Kent – Morelos
Nézőszám: 50 012

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5283.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5284.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5285.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5286.jpg

Elég lassú tempóval és főleg vendég lehetőségekkel indult a meccs, harminc percnél jártunk az első igazi veszélynél, amikor Katic utolsó emberként az ellenfél térfelén veszített labdát, Cosgrove vette el tőle és indult meg töküresen, szerencsére a végén hosszan tolta meg, McGregor résen volt, így oda lett a nagy sansz. Ezt gyorsan követte Davis lövése, ami be is akadt volna, ha nem tolja ki a kapus. A félidő végén még megdolgoztattuk egy kicsit, Morelos lövését és főleg Arfield közeli fejesét már nagyobb bravúrral védte.
A szünet után ismét eltelt egy eseménytelen negyed óra, aminek a végén közel voltunk a gólhoz: Goldson indított egy nagyot, Morelos az átvétellel helyzetbe került, de belerúgta a kijövő Lewis-ba. A másik oldalon is volt egy mozgalmasabb periódus, McGregornak pár percen belül három védenivalója is volt, a legjelentősebb Taylor közeli fejesénél. Gerrard próbált cserékkel belenyúlni, kaptunk egy kis ízelítőt mindkét új arcból, de azon kívül, hogy Hagi aktívan szállt bele a játékba, többet nem tudtak hozzátenni.
A vége maradt a csalódást keltő (ámde a látottak alapján megérdemelt) gólnélküli pontosztozkodás és ezzel a 8 meccses hazai győzelmi sorozat is lezárult.

Gerrard: „Nagyon zavar az eredmény, mert a játékosok mindent megtettek, de nem jött az áttörés. Lehettünk volna kreatívabbak, de így is volt három-négy nagy esélyünk. Ettől függetlenül nem kérhettem volna többet. Sok szabálytalanságos meccsre számítottunk, védekező Aberdeenre, amit fel kell törnünk. Ez sajnos nem sikerült, pedig három támadó szellemű játékossal kezdtünk és még hármat behoztunk, de nem jött össze nekik a gól. McGregornak voltak kiemelkedő védései, amikre nagy szükségünk volt.”

https://www.glasgowtimes.co.uk/resources/images/10974196.jpg

Rövidebb videó itt, hosszú öf itt nézhető.
A forduló góljai itt és itt nézhetők.
Képek itt, emitt és itt láthatók.

A pontvesztést egy újabb, látszólag nehéz meccsel lehetett feledtetni, a Hibs jött látogatóba.

Ám ezt megelőzően volt egy kisebb „médiabotrány”, ugyanis Morelos ideérkezése óta először nyilatkozott a klub saját platformjain kívül más médiumnak, viszont mivel az angol nyelvvel nem sikerült még teljesen megbarátkoznia (bár a csapattársak szerint azért már eléggé sokat tud), ezért ezt spanyolul tette. A Sky Sports feliratosan közölte a videót és – érthetetlen, hogy mire gondoltak, de – nagyon felületesen és hiányosan feliratozták az adást, amit persze azonnal kiszúrt minden spanyolul értő, így egyszerre sikerült megsérteniük az érintettet, a Rangers-t és a Celtic-et, valamint egy bocsánatkérő és módosított szöveget kellett közölniük.

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21423465.ece/ALTERNATES/s615b/0_JS202021723.jpg

Az eredeti és a javított szöveg itt olvasható, néhány lényegi dolog kiemelve belőle:
– Szülővárosa, Cerete még Kolumbián belül is a szegények közé tartozik, ezért tartja fontosnak, hogy amikor csak tud, ajándékokat vigyen haza és segítsen a rászorulóknak, emiatt hozta létre az alapítványát is.
– Finnországban soha nem volt problémája a bírókkal, a skót foci viszont nagyon intenzív és ő soha nem ijed meg semmitől és senkitől, ezzel együtt úgy érzi, hogy a bírók néha máshogy bánnak, nem igazságosak vele, de próbálja ezt a részét fejleszteni a játékában és tudja, hogy ez akár gátlója is lehet az esetleges továbblépésének.
– A Motherwell elleni gólja utáni kimutatás a szurkolók felé csupán ünneplés volt, amit korábban is csinált, az Ibrox-ban is, ezzel nem akart senkit megsérteni. A Celtic elleni kiállításakor amikor lesétált, hallotta, hogy miket kiabálnak és mutatta nekik, hogy ennyi volt, vége a meccsnek.
– A rasszista bekiabálások nem különösebben érdeklik, az Aberdeen ellen az anyjáról készítettek molinót és érméket dobáltak feléje, de próbál teljesen a feladatára koncentrálni.
– 30 gólos szezonja volt Finnországban és itt is, bízik annyira magában, hogy bármelyik ligában elérje ezt a számot, de most a legfontosabb, hogy a Rangers-nél érjen el sikereket.

Az eset lecsengése után jöhetett a Hibs.
Tavernier az új évben először lép pályára, Helander viszont további másfél hónapig hiányozni fog. Jack még mindig nem épült fel, Kamberi nem játszhat a saját klubja ellen – akárcsak a másik oldalon Docherty. Gerrard kicsit megkeverte a lapokat, Katic helyett Edmundson kezdett és Hagi is bekerült.

https://pbs.twimg.com/media/EQCJy4jX4AA40Ks?format=jpg&name=medium

Az utolsó három egymás elleni bajnokit hibátlanul, 10-1-gyel hoztuk le, míg a Hibs az utolsó öt idegenbeli bajnokijából csak egyet nyert meg.

Rangers – Hibernian 2-1 (1-1)
Premiership, 24. forduló, február 5.

McGregor – Tavernier, Goldson, Edmundson, Barisic – Davis, Arfield, Aribo (Stewart, 70.) – Hagi (Kamara, 88.), Kent (Jones, 81.) – Morelos
Gól: Edmundson (45+2.), Hagi (84.); ill. Hanlon (35.)
Nézőszám: 49 427

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5289.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5290.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5291.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5292.jpg

Morelos nagy helyzetével indultunk, Tav ugratta ki, kicsit messziről lőtte rá, a kapus védett. A másik oldalon Newell próbálkozhatott, itt McGregor jól védte az éles szöget. A nagyjából azonos erők harca a 35. percben vett fordulatot, egy közeli beívelt szabadrúgásnál McGregor fölöslegesen jött ki a furán pattanó labdára, Whittakerrel együtt ugrott fel, de nem találta el a labdát, amelyet így Hanlon az üres kapuba tudott továbbítani. A bekapott gól kicsit felélesztette a csapatot, Morelos lőtt egyet kapura, de nem túl nagy erővel, Kent esett el furán a tizenhatoson belül, majd Arfield lőhetett tisztán, de mellévágta. Szerencsére a hosszabbításban egyenlíteni tudtunk, Tavernier beívelése másodjára megtalálta Edmundsont, aki csatárokhoz méltó kapáslövéssel szerezte meg első gólját a Rangers színeiben. Ritka, hogy két védő szerezzen teljesen hasonló gólt tíz perc alatt, de fontosabb volt, hogy nem hátránnyal mentünk a szünetre.
És jól is folytattuk, a második félidőben sorozatban jöttek a helyzetek, csak az volt a kérdés, hogy mikor fordítunk. Barisic beadását Hagi nem sokkal vágta mellé, ez szép lett volna. Aztán Aribo ravasz próbálkozását védte Marciano, majd Morelosét lábbal és Hagi szabadrúgását testtel hárította. Hagi újabb lövése a védő kezéről pattant mellé, de végül neki köszönhetjük a győzelmet, hat perccel a vége előtt egy látszólag felszabadított szögletnél Goldson fejéről az üresen induló románhoz került a labda, aki a leshatárról kilépve, kissé kisodródva csodásan zúzta be a hosszú alsóba a labdát, ezzel neki is megvan az első itteni gólja! A legvégén aztán Morelos is csak centikre volt a saját góljától, de pont ki tudta tolni a kapus.

Összességében egy félidő jó játék elég volt a győzelemhez.

https://i.dailymail.co.uk/1s/2020/02/05/23/24368494-7970849-image-m-13_1580944937653.jpg

Gerrard: „Fontos győzelem ez, a második félidővel elégedett vagyok. Nagyon jókor egyenlítettünk, de azt hiszem megérdemelten, még ha az első félidőben sokat is hibáztunk. A fordulás után Morelos a saját játékát játszotta, a védők nem bírtak vele, Hagi megérdemli a dicséretet, mert eldöntötte a meccset. Nagyobb különbség is lehetett volna a végén, a kapusuknak több nagy védése is volt, de a Hibs mindig nehéz ellenfél. Összességében úgy gondolom, megérdemeljük a győzelmet. A szünetben mondtam, hogy ha türelmesek leszünk és kicsit kreatívabbak, akkor nyerni fogunk. A szurkolók az elmúlt hetekben jogosan nyilvánítottak véleményt, de most egy kicsit vissza tudtunk adni nekik.

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21440174.ece/ALTERNATES/s615b/0_19829534.jpg

Rövidebb videó itt, hosszú öf itt nézhető.
Ez nem ért lapot ahogy a Celtic meccsén ez sem
Hagi gólja itt és itt
Hagi gólöröm
A forduló góljai itt és itt nézhetők.
Képek itt, emitt és itt láthatók.

Néhány nap múlva máris következett az újabb feladat, ezúttal a Skót Kupában volt jelenésünk, a Hamilton vendégeként. Az Accies az Edinburgh City 5-0-ás kiejtésével jutott el hozzánk, de a formája pocsék, utolsó négy meccsén 1 pontot szerzett, igaz, egy héttel korábban ugyanitt emberhátrányban az utolsó negyedóráig tartotta a döntetlent a Celtic-kel szemben.

Kupameccstől eltérően ezúttal nem nagyon cserélt Gerrard, mindössze Kamara került be Davis helyére, miközben a hazaiak kezdőjében két 17 éves is helyet kapott.

Hamilton – Rangers 1-4 (1-1)
Skót Kupa, nyolcaddöntő, február 8.

McGregor – Tavernier, Goldson, Edmundson, Barisic (Halliday, 68.) – Kamara, Aribo, Arfield, Kent (Stewart, 81.), Hagi (Davis, 73.) – Morelos
Gól: Smith (38.); ill. Arfield (25. és 90+2.), Aribo (68.), Morelos (85.)
Nézőszám: 4 050

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5296.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5297.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5298.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5299.jpg

Már rögtön az ötödik percben vezethettünk volna, Kent beadását centikkel fejelte mellé Hagi. A hazaiak Lewis Smith lövésével válaszoltak, ennek McGregor állta útját. Aztán 24 perc játék után Morelos kavarta meg a védőket, a fiatal Hamilton (tényleg így hívják…) feküdt be Alfie elé, ezt meg kellett adni. Ezúttal Arfield próbálkozhatott és az erős lövést kivédte Southwood, de pont visszapattant a támadó elé, aki innen már nem hibázott. Ezzel egyébként negatívba fordult a mérleg, az idénybeli 9 büntetőből 5 maradt ki
Hagi következő megindulása után Morelos találta magát ziccerben, de a kapusba lőtt, pedig ebben benne volt a gól. Különösebben nem játszottunk jól és ha hozzávesszük, hogy a Hamiltonnak az első félidőben sérülés miatt duplacserét kellett végrehajtania, még nagyobb pofon, hogy ezek után ki tudtak egyenlíteni, egy, a saját tizenhatostól induló kontrából: az egyik csere, Ogkmpoe kapott remek labdát, jól tartotta meg és készítette elő Smith-nek, aki Edmundson mellett viszonylag könnyen értékesítette a lehetőséget. A meccs ezzel nyílt lett és szerencsénk is volt, Goldson egy beadást kézzel tett haza, jó, hogy a bíró nem látta, mert ez simán büntetőt ért. Kent lövését egy újabb hazai kontra követte, Barisic elesett, de Kamara ki tudta segíteni az utolsó pillanatban.
Jókor jött a pihenő, ráadásul a Hamiltonnak a harmadik cseréjét is ki kellett használnia, viszont a brutális szél nem tette könnyebbé a helyzetet, így a következő gólra a félidő feléig várni kellett: Kent iramodott meg a szélen, Aribo remekül pörgette be a sarokba a labdát. Erre már nem volt válasza a piros-fehéreknek és a végére el is fáradtak, így öt perccel a vége előtt eldöntöttük: Aribo robogott át a középpályán, Stewart felpattanó beadását Morelos bólintotta be – megszerezve első 2020-as gólját! A legszebb azonban a végére maradt, a hosszabbításban egy kipattantót Arfield kapásból bombázott be, fantasztikus találat volt, igazán találó az idénybeli 100. gólunknak!

https://i.dailymail.co.uk/1s/2020/02/08/13/24475604-0-image-a-21_1581169093330.jpg

Gerrard: „A végeredmény talán túlzónak tűnhet, ha megnézzük az első félidei játékunkat. A helyzetek kialakításával nem is volt gond, de a védelem eléggé bizonytalankodott. Ezt kellett rendezni a szünetben, utána már jöttek a gólok is. A második félidő már jobban tetszett, az elejétől kezdve jó volt a hozzáállás. Aribo gólja fantasztikus volt, Alfredonak meg örülök, hogy ismét betalált, remélhetőleg ez felszabadultabbá teszi. A legszebbet a végére hagytuk, Arfield simán indulhat az év gólja versenyen, elképesztő bomba volt.”

https://www.glasgowtimes.co.uk/resources/images/11002407.jpg

Rövidebb videó itt, hosszú öf itt nézhető.
Arfield, 1-4
Videó a napról
Képek itt és itt láthatók.

A többi párosításban egyetlen váratlan eredmény született, az Inverness kiejtette a Livingstont, ezzel egyedüliként ő maradt az élvonalbelieken kívül. A Hearts egy büntetővel verte a harmadosztályú Falkirköt, a Hibs a 70. percig „csak” 2-1-re vezetett a Lowland Ligás BSC Glasgow otthonában. Két élvonalbeli párharcot döntetlen miatt megismételtek, de milyen jól tették! A két újrajátszott meccsen 15 gól (!) született a 2×120 perc alatt, a Motherwell otthon 1-4-ről egyenlített a rendes játékidőben, majd a büntetőket rosszabbul rúgta a St. Mirrennél, míg a Kilmarnock a 88. percig vezetett az Aberdeen ellen, majd egy őrületes hosszabbítást produkáltak, a Dons fordított, aztán a Killie ismét átvette a vezetést, végül a 119. percben egy büntetővel megint döntetlen lett, a 120+1. percben pedig egy öngólnak köszönhetően az Aberdeen jutott be a negyeddöntőbe.
A legjobb nyolc között a Hibs kapta az Invernesst, mi a Hearts vendégei leszünk, a két Szent csapat meg otthon játszhat: a Mirren az Aberdeen, a Johnstone a Celtic ellen – a meccseket február utolsó hétvégéjén rendezik.

Nem volt idő pihenni, máris mehettünk Kilmarnockba, ahol igen nehéz meccsnek néztünk elébe: tavaly lényegében itt ment el a bajnokság, az idei nyitókörben a 90. percben sikerült csak nyerni.
A téli szünet óta 2 vereség, 2 győzelem a bajnoki mérlegük, de igen csak belejöttek, az előző két meccsükön hat gólt rúgtak, ahhoz képest a megelőző kilencen összesen négyet!
Jack négy meccs után felépült, Barisic viszont összeszedett egy kisebb sérülést, Halliday szeptember óta először kezdett bajnokin, míg Edmundson helyére visszajött Katic.

Kilmarnock – Rangers 2-1 (0-1)
Premiership, 25. forduló, február 12.

McGregor – Tavernier, Goldson, Katic, Halliday – Jack, Arfield, Aribo (Kamberi, 86.), Hagi (Stewart, 83.), Kent – Morelos
Gól: O’Donnell (77.), Brophy (88.); ill. Arfield (32.)
Nézőszám: 8 096

Morelos távoli fejesével kezdtünk, majd Hagi remek passzt adott Aribonak, aki elcsúszott a lövés közben. Az első igazi kapuralövésből gól született és megérte rá várni 32 percet: Arfield kapott egy keresztpasszt Halliday-től, gondolt egyet és elég messziről, takarásból megkínálta Koprivec kapust, aki csak a kezét tudta felemelni, bezúgott a hálóba a labda, nagy gól! Az Arfield-show tovább folytatódott, amikor egy lepattanót tűzött rá ballal, ez sem lett volna kicsi, ha beakad, de kissé elkerülte a kaput.
Nem volt különösebb panasz a látottakra és a fordulás után is jól kezdtünk, Morelos a felezővonalról indította Kentet, aki gyanúsan tűnt el Burke mellett. Alfredonak volt még egy emelős próbálkozása is, amikor az égből a felsőlécre pottyant a labda, de ekkor már többet volt a labda a hazaiaknál és a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat. A 77. percben Hamalainen szörnyen eltört lövése jó passz lett O’Donnellnek, aki az ötös sarkáról, üresen helyezett a hálóba. Ez kicsit felélesztette a csapatot, Tav beadását Morelos meglepően egyedül fejelhette, de fölébólintott. A fejesgól azért összejött neki, csak szabálytalan körülmények között, állítólag ellökte a védőjét, de ez igen erős ítélet. Aztán, miközben reménykedtünk, hogy az egy pont háromra fordul, nulla lett belőle: egy kapuskirúgást megcsúsztattak, Brophy megindult Goldson mellett, ő nem tudta/akarta bántani és a csatár szépen ellőtte a hosszú alsóba.

https://www.glasgowtimes.co.uk/resources/images/11020626.jpg

https://ichef.bbci.co.uk/onesport/cps/800/cpsprodpb/13D06/production/_110885118_19851148.jpg

https://e0.365dm.com/20/02/768x432/skysports-rangers-kilmarnock_4918558.jpg?20200212232837

Gerrard: „Azt hittem, túl vagyunk az elmúlt 1-1,5 hónapon, bíztam benne, hogy a játékosoknak jobb a mentalitásuk és a karakterük, de úgy látszik, tévedtem. Nagyon nehéz a dolgunk innentől kezdve, de megteszünk mindent, hogy visszakerüljünk a versenybe. Nem tudtuk elviselni a nyomást, ez az én felelősségem is, én raktam össze a keretet, az én taktikámat próbálják játszani. Nem szeretnék senkit hibáztatni magamon kívül. Az első félidőben még jó helyzetbe hoztuk magunkat, de a második félidei teljesítmény nagyon csalódottá tett, ez nem volt bajnokesélyeshez méltó. Sima labdákkal nem bírtunk, akiknek példát kellett volna mutatni, azok nem tették ezt.”

https://i.dailymail.co.uk/1s/2020/02/12/22/24669194-7997453-image-a-47_1581546110487.jpg

Rövidebb videó itt, hosszú öf itt nézhető.
Arfield 0-1 és itt
Morelos nem gól
A forduló góljai és itt nézhetők.
Képek itt láthatók.

Mellékesen a Daily Record összegyűjtötte a bírói ítéleteket, eszerint a Killie-től elmaradt egy piros és az egyenlítési akciót meg kellett volna szakítani, kezezés miatt – csupán ennyi…
Ami egyébként a Celtic-et kiemelkedővé teszi, az az előny megtartása: az előző 173 meccsükből 2 alkalommal veszítettek előnyből, míg a Rangers ugyanezt 6 meccs alatt összehozta…

Következett a Livingston, de itt az időjárásnak is volt beleszólása, történt ugyanis, hogy a jelentős esőzések a pályát játékra alkalmatlanná tették, így a szombatra tervezett találkozót el kellett halasztani, de figyelembe véve a szűkös naptárt, másnapra volt lehetőség áttenni, amit viszont a Livi „extrán furának” tart, ők néhány napot vártak még volna, de ez az ő gondjuk. Illetve sok szurkolóé is, mert láthatólag sokan nem tudták megoldani a napcserét.

https://e1.365dm.com/20/02/768x432/skysports-rangers-steven-gerrard_4920824.jpg?20200215141751

A Livi a téli szünetből jól jött vissza, az öt győzelem közé két vereség került be és az ötödik helyről várták a találkozót.
Ahhoz képest, hogy eléggé ki volt akadva az előző végén, Gerrard csak egyet változtatott, Aribo helyére Davis került, Barisic még mindig nem bevethető, a padon csak Flanagan a védő.

https://pbs.twimg.com/media/EQ6vp4UXYAAVDun?format=jpg&name=medium

Rangers – Livingston 1-0 (0-0)
Premiership, 26. forduló, február 16.

McGregor – Tavernier, Goldson, Katic, Halliday – Arfield, Davis, Jack, Hagi (Stewart, 83.), Kent (Kamberi, 56.) – Morelos (Aribo, 89.)
Gól: Arfield (59.)
Nézőszám: 48 302

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5307.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5308.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5309.jpg

A még mindig elég rottyon lévő gyepen közel húsz perc telt el az első helyzetig, ekkor Kent sprintelt egy nagyot és a végén egész jó pozícióból elég csúnyán mellétekert. Igazán nagy lehetőség a 35. percben alakult ki, Davis volt az értelmi szerző, a leshatáron adta Halliday-nek a labdát, aki tőle szokatlan helyen, a kapuval szemben érkezett, de a lövését a kapus a felsőlécre tudta tolni. Volt még egy eredménytelen Davis próbálkozás és a félidei frusztráltságot az is növelte, hogy a Goldson elleni Guthrie becsúszás csak sárgát ért, holott ezért inkább pirosat szoktak adni.
A fordulás után Kent lapos lövésével indultunk, majd Gerrard Kamberi beállításával próbált frissíteni, ehelyett a mi kapunk előtt alakult ki sansz: egy nagy bedobásnál Tav nem bírt az emberével, Souda az ötösről lőtt, McGregor védett. Egy óra elteltével aztán egy Hagi villanás elég volt a győzelemhez: a térfél közepéről tálalt pontosan Arfield elé, aki 16-ról kíméletlenül kihasználta a lehetőséget, megszerezve ezzel egy héten belül a 4. gólját!

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21509352.ece/ALTERNATES/s615b/0_19856616.jpg

https://ichef.bbci.co.uk/onesport/cps/624/cpsprodpb/D202/production/_110926735_ah.jpg

Halliday ránézésre komoly fejsérülése (átesett a reklámtáblán, neki egy felfordított széknek) szerencsére egy bandázzsal „megoldódott”, Jack csavarása nem sokkal ment mellé, majd megszereztük a második gólt, Kamberi tette Arfieldnek, aki kicsit hosszan tolta meg a labdát, így Morelos lecsapott rá és berúgta – viszont a bírók ezt lesnek látták, tévesen. Persze más kérdés, hogy ha a kolumbiai hagyja, akkor is ziccer lett volna Arfieldnek… A dolog majdnem megbosszulta magát, Lyndon Dykes idén a semmiből is gólt tud lőni, most viszont a kapásból, 17-ről eleresztett bombája szerencsére kipattant a kapufáról, sőt, volt még egy jó próbálkozása.
A Rangers oldalán Kamberi jól szállt be a játékba, a végén ezt meg is koronázta, Morelos átadását helyezte szépen a hosszúba, de ezt is érvénytelenítették.

Így tehát maradt a szűk siker, de a két lesgólt és az elmaradt kiállítást nézve nem lehettünk teljesen elégedettek.

https://news.stv.tv/wp-content/uploads/2020/02/hand-ball-1021x576.jpg

Gerrard: „Büszke vagyok a srácokra, jól kezelték a szokatlan helyzetet, játszhattunk volna hétfőn is, de az a csütörtöki EL-meccs miatt nekünk nem lett volna jó. Főleg a második félidőben kreatívabbak voltunk, mint az utóbbi időben. Megérdemeltük a győzelmet, bár biztos lesznek olyan hangok, akik szerint szerencsénk volt a kapufánál vagy McGregor bravúrjánál. De erre mondhatjuk, hogy Alfredo szabályos gólja vagy a kezezés miatt elmaradt büntető a mi kárunk. Sajnos a játékvezetőket megint szóba kell hoznom, mert olyat még nem hallottam, hogy az időjárási körülmények miatt nem adnak meg egy egyértelmű kezezést, ezen kívül két gólunkat érvénytelenítették. Nem várunk kivételezést, sőt, pártatlanságot szeretnénk, de ezen a szinten elvárás, hogy jó döntések szülessenek. Nem mondom azt, hogy csúnyán nyertünk, inkább a rossz körülmények tették azzá a meccset. Arfield a legfontosabb pillanatokban villan mostanában, ennek nagyon örülünk.”

Rövidebb videó itt, hosszú öf itt nézhető.
Holt szerelés
A forduló góljai
Képek itt, emitt és itt láthatók.

Kilenc év után értük meg ismét a kupatavaszt, akkor a portugál Sporting ellen játszottunk az EL 32 között, most ismét portugál volt az ellenfél, a nemzetközileg talán kevésbé ismert Braga.

Az idén 99. évét ünneplő Sporting Clube de Braga a hazai porondon sikerekben nagyon le van maradva a három nagy mögött, viszont Európában az utóbbi évtizedben masszív csapattá vált.

https://www.logofootball.net/wp-content/uploads/SC-Braga-Logo.png

Az eredetileg zöld-fehér színű mezüket 1947-ben cserélték le a most ismert piros-fehérre, egyes források szerint az akkori edzőt, Szabó Józsefet lenyűgözte az Arsenal játékstílusa és meg tudta győzni az elnököt, hogy vegyék fel az ő színeiket (az egyik becenevük azóta is Arsenalistas) Ez egyébként jó döntés volt, ebben az évben a másodosztályt megnyerve először jutottak az élvonalba. Kellett hozzá majdnem két évtized, hogy állandósítani tudják a helyüket az első osztályban, 75 óta nem estek ki, de komoly tényezőnek csak 2009 óta mondhatjuk őket, az előtt a 4.-nél jobb helyezést nem értek el. Sőt, a hazai kupában sem brillíroztak soha, 65-ben nyertek először, 50 évvel később másodszor, ezen túl még négyszer jutottak döntőbe.

Első nemzetközi szereplésük alkalmával, a 66-os KEK-ben az AEK Athén kiejtése után a Rába ETO állította meg őket, majd a következő harminc évben csupán egyszer nyertek párharcot, viszont 2004 óta mindössze egyetlen év maradt ki európai foci nélkül.
Első nagyobb menetelésük a 97/98-as UEFA-kupára datálódik, amikor a harmadik körben az előző évi győztes Schalke ellen csak a visszavágón maradtak alul. Csoportkörbe a 2006/07-es idényben jutottak először, az akkori ötfős csoportból harmadikként jutottak tovább, a Parmát oda-vissza verték, a Tottenham 6-4-es összesítéssel állította meg őket.
A következő évben már másodikak lettek a csoportban, a Bayern ellen 1-1-et játszottak, a 32 között az a Bréma állította meg őket, akiket a következő fordulóban a Rangers ejtett ki a döntő felé vezető úton. 2008-ban az Intertotó Kupa utolsó egyik győztesei lettek (igaz, csak egy párharcot kellett ehhez megnyerni) és újra összejött a csoport, harmadjára is 6 pontot gyűjtöttek össze, a Standard Liége után kiejtése után a PSG ellen egészen a visszavágó 81. percéig tartották magukat, de kiestek.

Legjobb szezonjaikat a 2009-10-es években produkálták, a bajnoki második hely BL-selejtezőt jelentett, ott a Celtic és a Sevilla legyőzése bejutottak és az Arsenal elleni sikernek is köszönhetően harmadikak lettek. Tavasszal az EL-ben folytatták és bravúros módon, 8 meccs alatt 6 gólt szerezve eljutottak egészen a döntőig, közben a Liverpoolt és a Benficát is kiejtve. A dublini házidöntőben a Porto ellen játszhattak és 1-0-ra alulmaradtak. Ekkor az UEFA ranglistáján bekerültek a top 30-ba, ami óriási dolog, ha azt nézzük, hogy hét évvel korábban a 140. helyről indultak…
Az azóta eltelt időben két BL csoportkör, egy EL negyeddöntő jött össze, otthon pedig egy bronzérem.
A tavalyi szezonban 20 pont hátránnyal lettek negyedikek, a selejtezőben a Bröndby és a Szpartak Moszkva ellen négy győzelemmel és 10 góllal rúgott jutottak be, a csoportjukat veretlenül, 4 győzelem és 2 döntetlen mellett nyerték, a 48 csapat közül a legtöbb gólt szerezve (15)!

Otthonuk az igazán egyedülálló kinézetű, 30 300 fős Estádio Municipal de Braga, amely a 2004-es EB-re épült, ott két csoportmeccsnek volt otthona, azóta csak négyszer játszott itt a válogatott.

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/77/Eduardo_Souto_de_Moura_-_Braga_Stadium_02_%286010593292%29.jpg

https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/96/Eduardo_Souto_de_Moura_-_Braga_Stadium_23_%286010051169%29.jpg

Ami a keretüket illeti, szinte azonos a brazil-portugál arány, de felnőttválogatottból nem bővelkednek, Wilson Eduardo az angolai, Ricardo Horta a hazai nemzeti csapatban játszott néhányszor, a többség megakadt az utánpótláscsapatoknál.
A Transfermarkt szerint a keretértékük közel a duplája a Rangers-höz képest, de ez azért csalóka, mert most télen a 20 éves Francisco Trincao például 31 millióért írt alá a Barcelonához, ahova nyáron fog csatlakozni…

Jópár híres portugál mester megfordult a kispadon, Carlos Carvahal, Jorge Jesus, Leonardo Jardim, José Peseiro, Sergio Conceicao vagy a mostani AS Roma edző, Paulo Fonseca is vezette a Bragát, december végéig pedig a korábbi remek játékos, Ricardo Sá Pinto irányított. Ekkor, a bajnoki bukdácsolás miatt visszaestek a 10. helyre és ez nem tetszett a vezetőségnek, így kinevezték a 35 éves Rubén Amorimot, aki egy évet focizott itt kölcsönben, a válogatottban is játszott 14-szer. A választás kissé meglepő lehet, hiszen eddig csak harmadosztályú tapasztalata volt, most ősszel a Braga B csapatával 11 meccsből csak egyet vesztett el. Tehát házon belül kéznél volt és a kezdeti lendület nagyon elkapta: bemutatkozásként 7-1-es győzelem idegenben, összesen 9 meccsen 8 siker, 1 döntetlen, ráadásul ebből két-kétszer verték a Portot és a Sportingot, egyszer a Benficát, feljöttek a 3. helyre és megnyerték a Ligakupát!

A két klub korábban még nem találkozott, a Rangers hazai pályán 8 meccsből veretlen portugál ellenféllel szemben, a Braga kétszer játszott Skóciában, két vereséggel.

A kieséses szakasz előtt volt lehetőség három helyen módosítani a kereten, nálunk a már távozott Andy Kingen kívül kikerült két védő (Helander, Flanagan), helyettük Polster, Kamberi és Hagi kerültek be, ezzel az is eldőlt, hogy Jones-nak továbbra sincs helye.
A meccs előtt az UEFA az aktuális gólkirály, Morelos találatait gyűjtötte össze.

Jack eltiltott, Barisic felépült és a kezdőbe került, előbbit Kamara váltja.
Az EL kieséses szakaszában már használják a videóbíró rendszert, így ezzel a történelem folyamán Skóciában először az Ibrox-ban alkalmazták ezt a technikát.

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21543385.ece/ALTERNATES/s1168v/0_19862330.jpg

https://pbs.twimg.com/media/ERQIG1EX0AA4S3l?format=jpg&name=medium

Rangers – Braga 3-2 (0-1)
Európa Liga, 32 között, odavágó, február 20.

McGregor – Tavernier, Goldson, Katic, Barisic (Stewart, 73.) – Davis, Kamara (Aribo, 54.), Arfield, Kent (Kamberi, 68.), Hagi – Morelos
Gól: Hagi (67. és 82.), Aribo (75.) ; ill. Fransergio (11.), Abel Ruiz (59.)
Nézőszám: 49 378

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5312.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5313.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5314.jpg

Figyelembe véve a két csapat aktuális formáját, a sorsolásnál tippelt 50-50% továbbjutási esély most jócskán a portugálok felé billent el. És megnézve az odavágó első 60 percét ezt inkább 80-20%-ra lehetett volna módosítani. Ám akkor történt valami, na de rohanjuk előre…

Alaposan bekezdtek a portugálok, egy szabadrúgásnál közeli tiszta fejest kellett védenie McGregornak, a kipattanót ketten is berúghatták volna, de oldalháló lett belőle, majd Davis labadvesztéséből Trincao indult meg, a visszakapott labdát centikkel lőtte mellé. Még az első tíz percben jártunk, de nekünk is volt egy villanásunk, Arfield lőtt előre egy óriási labdát, amiből Morelos indulhatott meg, de a centerezéséről épphogy lemaradt Kent. Nagyon intenzív volt a meccs és a 11. percben a Braga egy borzalmasan nagy góllal előnyhöz jutott, de ehhez kellett, hogy Kamara kétszer is eladja a labdát a térfél közepén, bár ez a csapatkapitány Fransergio érdemeiből semmit nem von le – nem biztos, hogy még egyszer így el tudja találni a labdát… Palhinha nem sokkal később befejelhette volna a másodikat is, majd Morelos kapott egy jó indítást, ziccerben mehetett, de a kapusba lőtt. Pár perc múlva javíthatott volna, most a másik oldalról futott befelé, megint szemben állt a kapussal, de megint Matheus lába győzött. A másik kapunál Trincao megint centikkel tévedett csak, majd a hektikus félidőt Morelos fölösleges sárgája zárta le, amivel kipontozódott a visszavágóról.
A második félidő ugyanúgy kezdődött, mint az első, nyomoztuk a labdát és néztük, ahogy a Braga támad. Kamara rosszul visszafejelt labdájából Palhinha indulhatott, de hosszan tolta meg, aztán egy rossz labdakihozatalból Fransergio lőtt felsőlécet. Az 56. percben Morelos harmadik óriási ziccere is kimaradt, ezúttal két méterről sodorta a kapusba a labdát – megint el van átkozva?
És ekkor úgy tűnt, hogy ez végzetes hiba lehet, ugyanis egy bedobás után két húzásból a Barcelonától kölcsönben lévő, spanyol U21-es válogatott Abel Ruiz lövőhelyzetbe került és nem is hibázott. A gond csupán az, hogy a dobás minket illetett volna, ahogy erre már előtte nem is egy példa volt – nesze neked VAR! Sőt, Palhinha könnyen a harmadikat is berúghatta volna, de most McGregor hárított ziccerben.

Ha ekkor bárki nagyobb tétet feltett volna arra, hogy oda-vissza győzelemmel fogunk továbbjutni, az mostanra valószínűleg milliárdos, de igaza lett volna!
Ehhez legfőképpen Hagira volt szükség, aki a 67. percben bekapcsolta magán a turbó fokozatot és megállíthatatlan lett a végéig. Elsőnek egy szöglet után Davis látta meg az embertömeg szélén feltűnő románt, aki csinált egy befelé cselt és szépen berúgta a bal alsóba, 1-2.
Nem volt vesztenivaló, Gerrard ekkor már mindhárom támadószellemű cseréjét behozta és egyikük villanása kellett az egyenlítéshez. Ha Aribot Messinek hívják, akkor ezt a gólt napokig ismétlik az adások: megharcolt a labdáért, majd négy védőn hámozta át magát és a kapus mellett is megtalálta az utat, 2-2 és még volt hátra negyed óra!

https://pbs.twimg.com/media/ERQChYBWsAIpn3n?format=jpg&name=medium

Kamberi oldalhálóig jutott, de fontosabb, hogy a 82. percben szabadrúgást kaptunk, amihez Hagi állt oda, ezúttal jobb lábbal lőtt és a sorfalon megpattanó labda fura esése megzavarta Matheus kapust, aki nem tudott hárítani, 3-2 ide, jogosan tapsolhatott meghatódottan Hagi papa a díszpáholyban!

Függetlenül a visszavágótól, egy sokáig emlékezetes estét kaptunk a csapattól, egy újabb skalpot begyűjtve.

https://pbs.twimg.com/media/ERQT3hpWAAAOfc8?format=jpg&name=medium

https://pbs.twimg.com/media/ERQNvReWAAEcq-D?format=jpg&name=medium

https://www.rangersnews.uk/static/uploads/2020/02/GettyImages-1202079553-768x510.jpg

https://i.dailymail.co.uk/1s/2020/02/21/09/25014568-8028399-image-a-2_1582277794321.jpg

Gerrard: „Ez az, amit ez a közönség és a klub megérdemel, ezért minden elismerés a játékosoknak. Egytől-egyig kiválóak voltak a második félidőben, bár az elsőben sokszor vesztettünk labdát és negatív volt a játékunk. 0-2-nél mindenki azt hihette, hogy végünk, de felvették a kesztyűt és remekül visszajöttek a meccsbe egy nagyon jó ellenféllel szemben. Jól sikerültek a cserék, mindenki beleadott mindent, megállíthatatlanok voltunk, ez az a Rangers, amelyet meccsről meccsre látni szeretnék.
Őszintén nem tudom, hogy Ianis jobb vagy bal lábas, ez őt dicséri, hogy egyformán jó mind a kettővel és megérdemli, hogy az újságok címlapjára kerüljön.”

Rövidebb videó itt, hosszú öf itt nézhető.
Hagi 1-2 és itt
Aribo 2-2 és itt meg itt lassítva
Hagi 3-2 és itt meg itt a nézőtérről
Hagi nyilatkozat és itt
Gerrard nyilatkozat
Vlog 1
Vlog 2
Gerrard ünnep
Louden ünneplés
Képek itt, emitt és itt láthatók.

Az euforikus hangulat csillapodása után Perth-be utazott a csapat, ahol a Szentek ellen jók voltak az előjelek, legutóbbi 10 itteniből 9-et nyertünk, ősszel például 4-0-ra, de akkor utolsók voltak, most viszont hat pontra vannak a felsőháztól, 2020-ban lejátszott 9 meccsükből ötöt megnyertek, az Aberdeen ellen idegenben is sikerült győzni.
Barisic megint összeszedett egy sérülést, úgyhogy Halliday kezd, a formán kívüli Kamara és Davis helyett Jack és Aribo játszik.

St. Johnstone – Rangers 2-2 (1-0)
Premiership, 27. forduló, február 23.

McGregor – Tavernier, Goldson, Katic, Halliday – Jack, Arfield, Aribo (Kamberi, 46.), Hagi (Stewart, 78.), Kent – Morelos (Davis, 76.)
Gól: Hendry (8.), May (80.); ill. Kamberi (50.), Aribo (71.)
Nézőszám: 8 286

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5317.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5318.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5319.jpg

Katic oldalhálójával nyitottunk, majd Hendry lövését védte McGregor, de gyorsan hátrányba kerültünk, egy elkerülhető gólnak köszönhetően. A 8. percben May csúsztatott tovább egy labdát, amit Katic nagyon sután talált el, egyúttal orra is esett, így a hazaiak házigólkirályának, Callum Hendry-nek volt ideje lekezelni és szépen betenni a kijövő kapus lábai között azt. (A 22 éves csatár édesapja, Colin, a 98-as Vb-n a skót válogatott csapatkapitánya volt, amúgy nálunk is töltött egy triplázós idényt.) Ez alaposan megfogta a csapatot, és bár volt egy Jack kapáslövés, amit a kapusnak ki kellett tornáznia, míg McCart tíz méterről, zavartalanul rúghatott fölé, összességében elmondható, hogy a félidő nagy részében a saját térfelünkön volt a labda, de nem amiatt, hogy beszorítottak volna, egyszerűen a fiúk úgy gondolták, hátul kényelmesebb passzolgatni…
A szünetben történt egy érdekes változtatás, Halliday helyére Kamberi jött be, aminek következtében Aribo lépett hátra a védelem bal szélére. Ez látszólag megint bejött, Kamberi jól szállt be a meccsbe, előbb Arfieldnek készített elő egy lövőhelyzetet, majd Tavernier beadását remekül vágta be kapásból, parádés megoldás!
Ettől megint nyílt lett a meccs, McGregornak is kellett védenie, de Kamberi is megtornáztatta a kapust. A 71. percben aztán ismét Kamberi volt a főszereplő, egy megalázós csel után jól tett középre, ahol Aribo érkezett és megfordította az állást. Az előny tudatában kihasználta további két cseréjét Gerrard, de tíz perccel a vége előtt megint döntetlen volt és ráfoghatjuk ezt is Katicra, aki előbb összehozott egy szögletet, majd rosszul szabadított fel és Stevie May gondolkodás nélkül kihasználta a lehetőséget, megszerezve karrierje 100. gólját. A legvégén Kamberi újra betalált, de ezt teljesen egyértelmű kezezés után tette, úgyhogy maradt a döntetlen.

Ezzel többé-kevésbé kijelenthető, hogy a bajnoki cím elúszott, a zöldek nem hibáznak, mi viszont 2020-ban tíz pontot elvesztettünk.

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21559610.ece/ALTERNATES/s1168v/0_19866847.jpg

Gerrard: „A védekezésünk nem volt megfelelő, két gyenge gólt kaptunk, de nem mondom, hogy nagyon meglepődtem volna, sajnos ez nem először fordul elő mostanában. Nem egy egyéni villanás vagy csodás kontra miatt kapunk gólokat, hanem saját magunkat lőjük lábon. A második félidőben összeszedtük magunkat és visszajöttünk a meccsbe, megvolt a lehetőségünk, hogy lezárjuk azt, de ehelyett megint pontokat veszítettünk, nagyon frusztrált vagyok emiatt. Kamberi az első naptól kezdve pozitívum, minden edzésen és meccsen odateszi magát, őt tudom kiemelni. Szerdára össze kell szednünk magunkat hátul, különben nem lesz esélyünk továbbjutni.”

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21560945.ece/ALTERNATES/s615b/0_19867125.jpg

Rövidebb videó itt, hosszú öf itt nézhető.
Aribo gól
Gerrard labdakezelés
A forduló góljai
Képek itt, emitt és itt láthatók.

Szerdára, ugyanis a Porto mintegy 50 km-rel odébb a Leverkusent fogadta csütörtökön és egymáshoz ennyire közel az UEFA nem akart két meccset egy napra betenni, ezért a miénket előre hozták.
Gerrard a sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem csak őrizni szeretnék az előnyt, mert az nem jó taktika és nem vált favorittá a csapat, a legfontosabb, hogy egyénileg és csapatszinten is a legkisebbre kell csökkenteni a hibák számát.
A selejtezőket kivéve a Rangers az utóbbi 15 idegenbeli európai meccsén nem tudott nyerni, a 2008-as lisszaboni volt az utolsó siker.

Négy helyen változtatott a csapaton Gerrard, bekerült Edmundson, Barisic és Davis, Morelos hiányában pedig Kamberi kezd, először.

https://pbs.twimg.com/media/ERuXXn9WoAA2da6?format=jpg&name=medium

https://media.rangers.co.uk/uploads/2020/02/260220_braga_rangers_municipal_stadium_01.jpg

Braga – Rangers 0-1 (0-0)
Európa Liga, 32 között, visszavágó, február 26.

McGregor – Tavernier, Goldson, Edmundson, Barisic – Davis, Jack, Arfield, Hagi (Aribo, 72.), Kent – Kamberi (Ojo, 78.)
Gól: Kent (61.)
Nézőszám: 18 113
Továbbjutott a Rangers 4-2-vel

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5322.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5323.jpg

http://rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-5324.jpg

A közel ötezer fős utazó tábor olyan produkciót láthatott, amely nyomokban sem hasonlított a három nappal korábbihoz, egy rendezett, fegyelmezett csapatot, amely akár ki is üthette volna a portugál bronzérmest idegenben!

A fura délutáni időpont miatt (annak ellenére, hogy a Braga felhívást tett közzé, hogy az iskolások ingyen mehetnek be és bátorította a helyi vállalatokat, hogy engedjék el korábban a dolgozókat, hogy időben kiérjenek) alig telt meg a stadion fele, mindenesetre ők azt láthatták, hogy a 9. percben egy jó labdajáratás után Arfield kényszerítőzött Kenttel, majd kilépve megindult a kapu felé. A támadást Kamberi is követte, Arfield a könnyebb utat választva lepasszolta neki, az albán viszont a kapusba lőtt – óriási helyzet volt. Tíz perccel később ismét közel jártunk a gólhoz, Hagi harcolt ki egy labdát, szépen megtartotta és készítette le Kentnek, aki centikkel lőtt mellé. A hazaiak a félidő közepén villantak, Palhinha fejesét tolta ki McGregor a léc alól. Többet volt a Bragánál a labda, de egyáltalán nem volt érezhető az a nyomás, ami egy héttel korábban. Sőt, a félidő végén újra nagy sanszot kaptunk, Kent szöglete pattant a védő kezére, a bíró a VAR-tól függetlenül is büntetőt adott. Igenám, de ezzel még mindig akadnak gondok, most Hagi próbálkozott, nem is rúgta rosszul, de Matheus kiszedte, tovább rontva ezzel az idei büntető statisztikánkat (10-ből 6 hiba).
Egy félidő alatt megnyugtatóan el lehetett volna dönteni a továbbjutást, a szünet után is többet volt a labda a Bragánál, de nem mentek vele semmire. Aztán eljött a 61. perc és megpecsételtük a sorsukat: Hagi egy fantasztikus meglátással ugratta Kentet, aki megelőzte a védőjét, berobogott a kapu előterébe és szépen ellőtte a mindent eldöntő gólt!

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21584153.ece/ALTERNATES/s615b/0_Braga-v-Rangers-Europa-League-Round-of-32-The-Municipal-Stadium-of-Braga.jpg

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21585179.ece/ALTERNATES/s615b/0_Sporting-de-Braga-vs-Glasgow-Rangers-Portugal-26-Feb-2020.jpg

A Bragának nem volt veszítenivalója, túl voltak mindhárom cserén és próbáltak jönni, de az Edmundson vezette védelem helytállt. A legnagyobb lehetőségük a 71. percben Palhinha újabb fejesénél volt, ez a kapufa tövéről jött ki, tehát igazából ez sem ment kapura. Nem úgy Goldson fejese, amit a kapufára tornázott Matheus, a kipattanót Arfield már lesről rúgta be, nem vitás. A végén még passzívabban és veszélytelenül támadtak, amiből Ojo helyzete kialakult, végigfutott a fél pályán, a távoli lövését a kapus tolta ki.

Maradt az 1-0, ami lehetett volna több is, de sebaj, a legfontosabb, hogy oda-vissza legyőzve sikerült továbbjutni a 16 közé, a leginkább formában lévő portugál csapattal szemben!

https://ichef.bbci.co.uk/onesport/cps/624/cpsprodpb/F249/production/_111052026_edmundson.png

Gerrard: „Mindenkire büszke vagyok, hiszen egy kemény, veszélyes ellenfelet sikerült legyőznünk. Minden dicséretet megérdemelnek a srácok, a szurkolók pedig fantasztikus hangulatot varázsoltak nekünk. Az utóbbi idő egy hullámvasút, de most nagyon fentre kerültünk. Múlt héten láttuk, hogy ha nem tesszük oda magunkat, akkor nagyon könnyen megbüntet egy ilyen szintű ellenfél. De amikor magunkra találtunk, akkor megmutattuk, hogy mire is vagyunk képesek. Ezt a fél órát próbáltuk átmenteni mostanra. Nem gond, ha hátul tartják a labdát, de ha elkezdenek kinyílni, akkor van lehetőségünk lecsapni és jól is tartottuk a tervet.”

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21584806.ece/ALTERNATES/s1168v/0_Braga-v-Rangers-Europa-League-Round-of-32-The-Municipal-Stadium-of-Braga.jpg

Hosszú öf itt nézhető.
Kent 0-1, spanyol kommentárral
Vége
Szurkolás
Interjú és itt
Képek itt, emitt és itt láthatók.
Szurkolókról képek
Szurkolói vonulás

Érdemes Kent gondolatait is megnézni: „A tény, hogy ebben a sorozatban nincs rajtunk győzelmi kényszer, csökkenti a nyomást, ez látszik a játékunkon is. Ma is szabadon játszottunk, komolyabb elvárás nélkül és megérdemelten nyerni tudtunk.”

Az EL-ben a védekezéssel nincsen baj, tavaly 10 meccsen 11 kapott gól (ebből egy meccsen 4), most 16 meccs után tartunk ugyanennyinél.
Utoljára 2002-ben, azaz 18 éve (!) sikerült skót klubnak kieséses, nem selejtezős szakaszban oda-vissza győznie (Celtic-Blackburn).
A Malmö kiesésével eldőlt, hogy az idei szezonban a Rangers jutott legtávolabbról indulva a legmesszebb, továbbá, hogyha hihetünk egy másik statisztikának, mióta EL az EL, még soha nem került a 16 közé az 1. selejtezőkörből induló gárda!

https://scontent-lhr8-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/88191398_2830091783749286_9020554309519015936_n.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=110474&_nc_ohc=IfasVI8z9GwAX8rv35E&_nc_ht=scontent-lhr8-1.xx&oh=4bf61090efebfda3dee8f472a39a52fd&oe=5EBDE5DD

A Celtic eközben a Koppenhága ellen játszott, idegenben kezdve a félidőben vezettek, de a dánok egyenlítettek és kihagytak egy büntetőt. Glasgow-ban aztán fordult a kocka, a dánok az 51. percben megszerezték a vezetést és egy tizenegyesből ugyan sikerült egalizálni, de azonnal jött a válasz és a végén a harmadik is, így a Rangers maradt az egyetlen skót szereplő.
A Celtic egyébként 2004 óta nem tudott meccset nyerni kieséses szakaszban, azóta ennyi minden történt velünk:

Továbbjutásuk esetén Skócia bebiztosította volna a 2021/22-es idénytől a 2 BL selejtezős helyet, amihez a legjobb 15 ország között kell lenni. Jelenleg 13.-ak a skótok, de akár a 16. helyre is visszacsúszhatnak, ám ennek a valószínűsége kicsi: egyszerre kell megvalósulnia, hogy a Rangers nem jut tovább, az Olympiakos az elődöntőig plusz a Basel a döntőig jut.

https://ichef.bbci.co.uk/onesport/cps/624/cpsprodpb/AE84/production/_111067644_fadfads.jpg

A másnapi sorsoláson a legjobb 16 között már nem volt kiemelés, bárki bárkit kaphatott. Az aktuális UEFA ranglista szerint a 94. helyen álló Rangers-nél csupán a LASK állt hátrébb, a 103. helyen, de csoportgyőztesként ők sem tűntek könnyű diónak.
A sors végül a Bayer Leverkusent sodorta utunkba, ezúttal is hazai pályás kezdéssel. A Bundesligában aktuálisan 5. helyen álló csapat keretértéke a Transfermarkt szerint több, mint 7-szerese (!) a miénknek, a mostani körben az ellenünk is felülmúlt Portot verték oda-vissza, összesen 5-2-re. A bravúr az 1998-as UEFA-kupában már összejött, akkor az idegenbeli 2-1 után a hazai 1-1 elég volt a továbbjutáshoz.

https://pbs.twimg.com/media/ER3LHl4WkAEcWT2?format=jpg&name=4096x4096

A hónap végére maradt a Hearts elleni Skót Kupa negyeddöntő, amely főleg a trófeaszerzés esélyének megtartása szempontjából volt fontos, de törlesztenivalónk is volt a fővárosiak ellen, alig egy hónapja sikerült kikapni az azóta is utolsó helyen álló klubtól. Amely ráadásul azóta sincs formában, még mindig utolsó, azóta bajnokit nem nyertek, öt meccsen 13 gólt kaptak…

Gerrard úgy állt hozzá, hogy „ez a szezon legfontosabb meccse” és „az igazi Rangers-t szeretné látni”, a helyzetet viszont nehezítette a csatártalanság: Defoe még sérült, de egy hónap kihagyás után már csere, Kamberi „kupaterhelt” (a Hibs-ben már pályára lépett) és a kezdőcsapat kihirdetésekor robbant a bomba, Morelos még a cserepadon sem kapott helyet. Az okot Gerrard azonnal elmondta: Alfie engedéllyel családi okok miatt hazarepült, ám vissza egy napos késéssel érkezett, ami miatt kihagyott edzést, ezért fegyelmi jelleggel kimarad a meccskeretből.
Igen ám, de így Stewart maradt az egyetlen támadó, ő négy hónap után került a kezdőbe, míg Hagi helyén Aribo játszott.

Hearts – Rangers 1-0 (0-0)
Skót Kupa negyeddöntő, február 29.

McGregor – Tavernier, Goldson, Edmundson, Barisic – Jack (Hagi, 63.), Davis, Arfield (Ojo, 33.), Aribo, Kent – Stewart (Defoe, 67.)
Gól: Bozanic (58.)
Nézőszám: 11 428

A hazaiaknak régóta gondjaik vannak a sérülésekkel, ami tovább nőtt negyedóra után, a védelem alapemberét, Souttart kellett lehozni, egy ártatlan szituációban valószínűleg odalett a szezonja. Ehhez képest nagyon fásultnak, lélektelennek tűnt a Rangers játéka, a csapat kivárt, hátha csoda történik, a Hearts viszont pont úgy játszott, aki meg akarja menteni a szezonját. Moore lövését, Naismith fejesét védeni kellett, eközben nálunk meg Arfield nem tudta folytatni, Ojo jött helyette. Fél óra után kezdtünk megéledni, Kent esése nem tűnt büntetőnek, Stewart túlcselezte magát helyzetben, Jack kapáslövése épphogy mellé szállt. A hosszabbításban forróbb lett a hangulat: Edmundson láthatólag kézzel sodort szögletre egy labdát, de a heves reklamálás ellenére nem járt büntető. A szögletet aztán Damour szintén kézzel ütötte be a kapuba, a bíró jól látta, de először mégis gólt ítélt, aztán meggondolta magát, viszont második sárgát már nem adott az elkövetőnek, így mindkét stáb feldúltan ment a szünetre.

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21608527.ece/ALTERNATES/s615b/1_19878589.jpg

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21605842.ece/ALTERNATES/s615b/0_19878137.jpg

A fordulás után is a hazaiak kezdeményeztek, Edmundson blokkolt egy kapura menő lövést, az 58. percben pedig összehoztuk nekik az amúgy nem érdemtelen gólt: Aribo és Tavernier rossz fejese plusz McGregor bizonytalan kijövetele kellett, hogy Moore megtolja és visszategye az üresen érkező Bozanic elé, aki üres kapura nem hibázott.
Erre reagálva bejött Hagi és Defoe is, de nem volt benne a játékban még a döntetlen sem, nemhogy a győzelem. Sőt, egy újabb labdaeladás után Moore lőhetett, a saját társában akadt el a labda, majd Edmundson röhejes lyukatrúgása után Naismith szerencsére a kapufa mellé pöckölte az ajándékot. A védő jóvátehette volna a hibáját a másik kapu előtt, de három méterről fölé fejelt egy beadást és mivel ez volt az utolsó lehetőségünk, eldőlt, hogy idén sem nyerünk a hazai porondon semmit.

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21606189.ece/ALTERNATES/s615b/0_19878532.jpg

https://www.rangersnews.uk/static/uploads/2020/02/GettyImages-1209513526.jpg

Úgy tűnik, a Tynecastle az idei mumusunk, bajnokin egy döntetlen és egy vereség ott.
Teljességgel értelmezhetetlen, hogy például Edmundson szerdán a portugál bronzérmes otthonában élete teljesítményét nyújtsa, rá három napra hibát-hibára halmozzon a skót kiesőjelölt ellen.

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21606021.ece/ALTERNATES/s615b/0_19878167.jpg

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21607139.ece/ALTERNATES/s1168v/0_19878661.jpg

Gerrard: „Ez a teljesítmény nem azt mutatta, ami én vagyok, a stábom vagy a szurkolók, nehéz védenem ezt. Azt kaptuk, amit megérdemeltünk, mindenben gyengébbek voltunk az ellenfélnél, akár több góllal is nyerhettek volna. Egy negyeddöntős meccsen ilyen produktum – meg vagyok döbbenve. Szerda este én voltam a világ legboldogabb embere, minden látszódott, amiért két éve dolgozunk, ma viszont úgy érzem, ilyen mélyen még nem voltunk és ezért vállalnom kell a felelősséget. Mindent megadunk a játékosoknak pályán belül, kívül, de ha ennyit tudnak visszaadni, akkor nagy gondok vannak. Úgy tűnik, a csapat nem érezte át ennek a meccsnek a jelentőségét. Úgy látszik, ha nem mi vagyunk az esélyesek, akkor fantasztikusan játszunk, de nyomás alatt gondok vannak. Nem hivatkozhatok a kihagyott helyzetekre, a talajra vagy a bíróra, a játék minden elemében gyengébbek voltunk, mint a Hearts. Nem tudok egyelőre a hétközi bajnokira gondolni, nagyon fáj ez a mostani, a padlón vagyok, komolyan el kell gondolkodnom a következő 1-2 napban.”

Rövidebb videó itt, hosszú öf itt nézhető.
Nézőtéri elégedetlenség
Képek itt, és itt láthatók.

A többi negyeddöntőben nem volt ekkora meglepetés, a Hibs 5-2-re mosta le az egyetlen másodosztályú Inverness-t, az Aberdeen kettő, a Celtic egy góllal nyert. Az elődöntőben összejött a fővárosi derbi, az Aberdeen (noha McInnes hét éves regnálása alatt kilencedszer jut valamelyik hazai kupa elődöntőjébe) viszont nem igen szokta a zöldek dolgát megnehezíteni… Az elődöntőket április közepén rendezik. Ide tartozó hír, hogy a William Hill 9 év után megszünteti a sorozat szponzorációját.

Még visszatérve Gerrard szavaira és a szurkolók véleményére, hirtelen gyanúsan edzőváltó hangulat alakult ki, sőt, valaki már tudni vélte, hogy az utánpótlásban dolgozó Kevin Thomson-Lövenkrands páros váltja az idény végéig, de egyelőre nincsen szó lemondásról vagy elküldésről.

Álljon itt néhány statisztika a miértekről:
– A téli szünetig lejátszott 37 meccsen 21 gól kapott a csapat és ugyanennyiszer egyáltalán nem. Az azóta lejátszott 11 találkozón 10 kapott gól és 5 clean sheet a mérleg.
– Gerrard ittléte óta 18-szor játszott a csapat a Hearts, az Aberdeen, a Hibs és a Killie otthonában. Ezeken csupán 6 győzelem jött össze.
– Gerrard eredményei összehasonlítva az elődeivel
– Két, télen kölcsönadott játékosunk szárnyal új klubjában, Greg Docherty-nek 8 meccs alatt 3 gól és 5 gólpassz a mérlege a Hiberniannél, Jamie Murphy-nek 9 meccsen 5 gól és 2 assziszt jött össze a Burton Albion színeiben.

Ezzel szemben érdekes, hogy ha a hó közepéig nézzük a dolgokat, a Rangers több pontot szerzett a bajnokság eddigi részéig, mint a legutolsó három olyan évében, amikor megnyerte a bajnokságot. A gond az, hogy a Celtic is jobb, mint korábban…

A zöldek a pihenő óta nem hibáznak, így már 12 pont és 20 gól az előnyük (eggyel többet játszva). A dobogóért nyílt a harc a Motherwell és az Aberdeen között, a hónap nyertese a Livingston, amely már csak 4 pontra van a harmadik helytől és a két nagy mögött nekik a legjobb a gólkülönbségük!
Alul is nagy a küzdelem, a Hearts vesztett pontokban egy egységgel jobban áll, a halasztott meccsét be kellene húznia, hogy megelőzze a Hamiltont. A St. Mirren négy ponttal ellépett az osztályozós helytől.

https://img.playbuzz.com/image/upload/q_auto:good,f_auto,fl_lossy,w_640,c_limit/v1582480163/smyq7epbmaipg0rqbtpl.png


További hírek a skót foci világából

A Development csapat egy Celtic elleni derbivel kezdte a februárt, amelyen Patterson és Hastie is kezdett. A vezetést az első félidőben a zöldek szerezték meg, akik az 55. percben emberhátrányba kerültek, ami után több lehetősége volt a Rangers-nek és Ciaran Dickson a vége előtt öt perccel egyenlíteni is tudott.
Képek itt nézhetők

https://media.rangers.co.uk/uploads/2020/02/040220_rangers_celtic_hastie_420_003.jpg

Ezután egy igen nehéznek tűnő feladat várt a csapatra, az U19-es BL-nek megfelelő Youth League-ben fogadták az Atletico Madrid korosztályos csapatát, tele spanyol válogatottakkal, akik közül néhányan már a felnőttcsapatban is bemutatkoztak. A Firhillen, ezer néző előtt (hétköznap ebédidőben!) rendezett találkozót élőben adta a BT Sports és ettől a körtől kezdve egy felvonásos a párharc.

https://www.glasgowtimes.co.uk/resources/images/11020233.jpg

A fiatalok az alábbi csapattal felállva nem tudták megismételni a Young Boys és a Slovan Bratislava elleni bravúrokat, túl nagy falatnak bizonyult az Atletico, de azért tegyük hozzá, hogy a négy kapott gólból kettőben is eléggé benne volt a kapus… A vendégek már az ötödik percben egy szöglet után megszerezték a vezetést, mezőnyben kiegyenlített volt a játék, de a Rangers nem tudott sok lehetőséget kialakítani. A második félidőben néhány percen belül berúgták a másodikat, innen már nagyon nehéznek tűnt visszajönni. Negyedórával a vége előtt jött a harmadik, majd a végén a negyedik, a spanyolok főleg kontrajátékban voltak erősek.

https://www.glasgowtimes.co.uk/resources/images/11019816.jpg

https://www.dailyrecord.co.uk/incoming/article21483187.ece/ALTERNATES/s510b/0_TNP_12-02-20_RangervMad_01JPG.jpg

Képek itt nézhetők
Az Atletico a következő körben az Ajax-szal találkozott és a 0-0-ás eredmény után büntetőkkel a hollandok mentek tovább.

De nem volt sok idő búslakodni, néhány nappal később egy újabb nagy megmérettetés várt rájuk, a Challenge Kupa elődöntőjében az Inverness felnőttjeihez utaztak. A másodosztályban feljutásért küzdő ICT soraiban rutinos, élvonalban is megfordult játékosokkal egyértelműen esélyesebbnek számított, igaz a Rangers-ben a kezdőben volt Firth kapus, Palmer, McPake és Hastie, akik az ősszel kölcsönben sok játéklehetőséget kaptak, de a kezdő átlagéletkora alig haladta meg a 18 évet.

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article21530142.ece/ALTERNATES/s810/0_19856878.jpg

A hatalmas szélben és viharos esőben rendezett meccsre kilátogató 1740 néző a 6. percben Dapo Mebude góljánál értetlenkedhetett, hiszen a vendégek kerültek előnybe. Sőt, a félidő nagy részében is a fiatalok domináltak, így csalódás volt, hogy a 44. percben James Keatings kiegyenlített. A második félidő elején is jobbak voltunk, de Firth-től is kellett egy nagy bravúr, majd az 57. percben Keatings megkapta a második sárgáját, így emberelőnybe került a Rangers. Egykori játékosunk, Tom Walsh lesgólja után volt még néhány lehetőségünk, de a 74. percben az ex-aberdeeni Miles Storey megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A végén mindent beleadtak a fiatalok, volt egy kapufa és egy oldalháló, de a „titkos fegyver”, Young-Coombes sem tudott segíteni, így véget ért a nagy kaland.
Összefoglaló itt, képek itt nézhetők.
Kennedy csel

Az idén Tunnock’s Caramel Wafer Challenge Cup néven futó sorozat másik elődöntőjében kis meglepetésre, a másodosztály utolsó Partick Thistle otthon maradt alul a harmadosztály feljutásért küzdő Raith Rovers ellen (1-2), így Raith-Inverness döntőt fognak rendezni március végén, Perth-ben.

A hónap végén összejött egy kellemetlen eredmény is, a Particktól 2-1-re kapott ki a Flanagannel, Polsterrel, Barkerrel, Jones-szal felálló tartalékcsapat, a másik oldalon Mayo és Barjonas kölcsönjátékosként játszhatott. A szépítő gólt Young-Coombes szerezte.
Képek itt nézhetők.

Az U17-es korosztály Dohában próbálta megvédeni a tavalyi bravúros Alkass Cup sikerét. Idén talán még nevesebb csapatok indultak, a Rangers fiataljai a hazai Aspire Academy és a dél-koreai Suwon Samsung mellé kaptak besorolást.

Kezdésnek a Suwonnal játszottak egy fordulatos meccset, melyen kétszer is előnybe kerültek a dél-koreaiak, de Robbie Ure és az izlandi Johaness Bjarnason góljaival sikerült egyenlíteni, majd a 90+3. percben Charlie Lindsay a győztes gólt is megszerezte.
Következett az Aspire elleni őrült meccs, a katariak a 8. percben már kettővel mentek, aztán Lindsay rúgott egy elképesztő szabadrúgást, de a 17. percre visszaállt a kettes különbség, amit Dire Mebude csökkentett, majd egy újabb katari gólra megint Lindsay válaszolt, a félidő 4-3 volt oda. A végén viszont megint a skót fiatalok örülhettek, a 89. percben Rory Wilson megmentett egy pontot.
Az eggyel több kapott gól miatt a csapat a második helyen végzett, a negyeddöntőben a marokkói VI. Mohamed Academy volt az ellenfél, amely a tornán résztvevők közül egyedülálló módon nem rendelkezik profi felnőtt csapattal. Ellenük egy korai Lindsay góllal meg is volt a vezetés, de húsz perc alatt fordítottak a marokkóiak. A második félidőben Lindsay második góljával sikerült egyenlíteni, ám a 83. percben egy szögletből nyerni tudott az ellenfél.

Így az 5-8. helyért játszhatott tovább a csapat, az első ellenfél a Kashiwa Reysol volt, amely a Barcelonát megverte, a Realtól 7-0-ra kikapott. A japánokat tavaly 5-1-re verte az akkori Rangers, most viszont nem bírt egymással a két csapat, bár Leyton Dunlop és Zak McKay góljaival két gólos volt az előny, amit a második félidőben egyre csökkentettek, a 90+4. percben meg kiegyenlítettek a japánok. Jöhettek a büntetők, ezt a skótok jobban bírták és 4-3-mal jutottak tovább.
Az utolsó meccsen ismét az Aspire volt az ellenfél és ismét sikerült 4 gólt rúgni nekik, viszont most csak kettőt kaptunk. Robbie Ure az első félidőben kettőt lőtt, a másodikban tíz perc alatt oda lett az előny. Bjarnason átemelős góljával ismét vezettek a srácok, végül aztán Lindsay berúgta a 6. gólját is a tornán, ezzel a csapat megszerezte az 5. helyet.
A résztvevők listáját tekintve ez nem rossz eredmény, ráadásul a 16 éves Charlie Lindsay megosztott gólkirály és a torna legértékesebb játékosa lett, úgyhogy valószínűleg fogunk még róla hallani a későbbiekben (egyébként a Glentoran nagycsapatában már bemutatkozott).
A kupát a veretlen Real Madrid nyerte, amely öt meccsén 22 gólt szerzett.

https://internationalcup.alkass.net/u17/uploads/gallery/2020/83__1582480211__819120909.jpg

A Championshipben a Dundee United nagyon belealudt a kényelembe, négy meccsén négy pontot gyűjtött, de még így is legalább 12 az előnye, ha az Inverness hozza mindkét elmaradt meccsét. A mögöttük jövők közötti körbeverések és a halasztott meccsek miatt nagyon betömörült a mezőny, a 2. és a 7. helyezett között csupán 5 pont a különbség, úgyhogy akár az Arbroath (amely 62 év után győzte le a DU-t!) vagy a Morton is reménykedhet még a playoff helyekben. Alul a Partick nem nyert februárban, de a QotS és az Alloa sem mozdult el, úgyhogy még ott is bárki végezhet bárhol.
A harmadosztályban a Raith Rovers úgy vezet a Falkirk előtt egy ponttal, hogy utóbbinak több mint kétszer jobb a gólkülönbsége és kevesebb a veresége. Az East Fife maradt ugyan 4., de mind a négy meccsét megnyerte, ezzel utolérte az Airdrie-t a dobogón. Az utolsó Stranraer ugyan csak egyszer kapott ki, de a döntetlenekkel nem megy sokra, két meccsel kevesebbet játszva 8 egység a lemaradása a Forfar mögött.
A League Two eldőlni látszik, az újonc Cove Rangers megduplázva előnyét már 10 ponttal robog az élen az Edinburgh City előtt, amelyet még ennél is nagyobb távolságból követ a Cowdenbeath. A 4., még playoff helyért három csapat is versenyez, a Queen’s Park nagyon belelendült mostanában. Alul a Stenhousemuir a hónap nyertese, öt meccsen 8 pontjával ellépett az Albion Rovers-től, amelyet reménytelenül próbálna utolérni Skócia alján a Brechin City, legalább 7 pontos lemaradással.

Múlt hónapban írtam arról, hogy Kenny Miller a történelemkönyvekbe írta magát azzal, hogy négy évtizedben is gólt tudott szerezni. Nos, úgy gondolta, ez jó búcsú lesz, ugyanis az idén 40 éves támadó bejelentette a visszavonulását. 22 évnyi pályafutásából három részletben 7,5-et töltött a Rangers-nél és egyértelműen kijelenthető, hogy itt volt a legsikeresebb és legeredményesebb: 3 bajnoki cím, 1-1 Skót és Ligakupa győzelem, plusz a másodosztály és a Challenge Kupa győzelem, egyénileg egyszeres gólkirály, egyszer az év legjobbja és mesterötösével sokáig bajnoki rekorder volt.

https://pbs.twimg.com/media/EQGW6QAX0AAsagW?format=jpg

https://pbs.twimg.com/media/EQGW6P5WAAAXysz?format=jpg

Teljes pályafutása alatt közel 800 meccsen 268 gólt szerzett, a válogatottban 69/18 az arány, ezzel minden idők 6. legeredményesebbje a nemzeti csapatban. 7 skót klubján kívül játszott két angol csapatban, valamint kipróbálta magát Törökországban és az MLS-ben is, játékosedzőként kis ideig a Livingstonnál is ténykedett.
A továbbiakban új kalandba vág, az ausztrál Newcastle Jets másodedzője lesz, a választás nem véletlen, az ottani mester, Carl Robinson csapattársa volt a Wolverhamptonban és edzője a Vancouverben, úgyhogy jól ismerik egymást.

https://pbs.twimg.com/media/EQF40htWAAA0M4w?format=jpg

A karrierem túltett minden elvárásomon. Bízom benne, hogy a fiataloknak reményt adhat, hogy ha mindent beleadsz az edzéseken és a meccseken, eljuthatsz a legmagasabb szintre. Gólt rúgtam a Premier Ligában, a Bajnokok Ligájában és a válogatottban is – ennél többre alig vágyhattam volna. A nemzeti mezt sokszor felvehettem, ez nagyon büszkévé tesz. Kiemelném Walter Smith-et, aki volt annyira bátor, hogy másodjára visszahozott a Rangers-hez, ezt nem sokan merték volna megtenni. Ő mindig kihozta belőlem azt a pluszt, amiről nem is tudtam, hogy bennem van.”

Februárban egy másik korábbi játékosunk is szögre akasztotta a stoplist, Alan Hutton sem lép többet pályára. A 35 éves jobbhátvéd karrierje a Rangers-nél indult, 2002-ben mutatkozott be a nagycsapatban, ahol hat év alatt 122 meccs jutott neki, ezeken 4 gólt szerzett. Egy bajnoki cím és az UEFA-kupa döntős menetelés után a mezőnyjátékosok közötti rekordnak számító, 9 milliós összegért vette meg a Tottenham, de ottani négy évéből csak egyben számított alapembernek, kölcsön is adták, így inkább továbbállt korábbi edzője, Alex McLeish hívására az Aston Villához. Itt az első éve után volt egy mallorcai és egy boltoni kölcsönjátéka, utána viszont öt szezonon át alapemberré vált a Villánál, amellyel tavaly feljutottak a Premier League-be. Huttonnal 201 birminghami meccse után nem számoltak, a szerződése felbontását követően, a mostani idényben nem volt klubja, ezért döntött úgy, hogy abbahagyja.
A válogatottban kereken 50 meccsig jutott, gólt nem szerzett.

https://pbs.twimg.com/media/ERJcbKWX0AMhlj2?format=jpg&name=medium

https://1.bp.blogspot.com/-wjKwtVnbBvs/XSiGIkZX4cI/AAAAAAAALz0/zseVbfdkAJE53diueIb9_vHAtiJwH4WyQCLcBGAs/s1600/ad_121153523.jpg

A hónap nálunk egy híres fiúról szólt, de van egy másik focistautód, aki szintén kapcsolódik a Rangers-hez és bekerült a hírekbe. A 17 éves Giovanni Reyna apja ugyanis a 112-szeres amerikai válogatott Claudio Reyna, aki két és fél évet töltött Glasgow-ban, ezalatt 1-1 bajnokságot és kupát nyert, szerzett 10 gólt (sehol máshol nem lőtt ennyit), közte az aktuális UEFA-kupa győztes Parma elleni BL-selejtezőn. Ezután közel 3 millió fontért továbbállt Angliába, a Sunderland után a Man City-ben is megfordult, visszavonulása után a New York City FC sportigazgatója lett.
Az Angliában született gyermek a hírek szerint egykori itteni csapattársa, Gio van Bronckhorst után kapta keresztnevét és azért írnak most róla, mert a Dortmund játékosaként ő lett a német kupa történetének legfiatalabb gólszerzője! Sőt, a BL kieséses szakaszban már gólpasszt is adott és 10 meccsnél jár a BVB színeiben.

https://www.rangersnews.uk/static/uploads/2020/02/GettyImages-1162681990-1.jpg

Az előző hónapban volt egy grafika a bajnoki pontszámok változásáról, most a BEK/BL-ben szerzett pontszámokról készült egy hasonló. A sorozat első évtizedében a Rangers ott volt a legjobbak között, aztán a 80-as évek elejéig a Celtic is a top5-ben volt.

A Hibernian új amerikai tulaja az éves közgyűlésen mondott néhány meghökkentő dolgot, például hogy három éven belül a felnőttcsapat fizetési keretét, öt éven belül a klub teljes költségvetését akarja megduplázni. Jelenleg a két nagyon kívül a Dons és a Hearts is több fizetést ad a játékosainak. Továbbá úgy látja, jelentős bevételkiesés a skót kluboknál 1980 óta alkalmazott, stadionon belüli alkoholtilalom, aminek vizsgálatát szerinte érdemes lenne fontolóra venni – mondja ezt pont az a klub, amelyiknek a pályáján így is rendszeresen inzultálják a szurkolók a vendégjátékosokat…

A hónap videója egy szokatlan, drónos felvétel az egyik edzésről: