Látótávolságon belül – január

A hosszú és mozgalmas december után januárban egy derbi, két nehéz idegenbeli rangadó és két kötelező győzelem várt ránk. És miközben a 15-ből 13 pontot abszolvált a csapat, a Celtic bukdácsolt, így már ténylegesen kimondható, hogy a bajnoki címet csak valami csoda folytán vehetik el tőlünk.

A szokásos év végi Old Firm ezúttal átcsúszott az új évre, valószínűleg tudatosan jelölték ki dátumnak január 2-át. Ez ugyanis nagyon fontos nap a Rangers történelmében, 1971-ben, azaz pontosan 50 évvel ezelőtt ezen a napon történt a klub legnagyobb tragédiája, amikor a derbi végén egy összedőlt lépcső 66 ember halálát okozta, a fele közülük még tinédzser volt. Ennek okán minden év legelső meccse előtt megemlékezést tartanak a stadion oldalában álló emlékműnél. Az 50 éves évfordulót szerette volna a klub méltón megtisztelni, de ez most a korlátozások miatt nem igazán megvalósítható, a klub kérte is a szurkolókat, hogy nagy létszámban ne csoportosuljanak a stadionnál.

https://i0.wp.com/www.glasgowtimes.co.uk/resources/images/12167157.jpg?resize=604%2C409&ssl=1

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23248723.ece/ALTERNATES/s1227b/0_20031385.jpg?resize=604%2C365&ssl=1

Ami a csapatokat illeti, a Celtic kezd talpra állni a rossz szériából, utolsó 4 bajnokiját kapott gól nélkül nyerte, miközben a záró EL-csoportmeccsét és a kupadöntőt is be tudta húzni.
A számszaki statisztikák nem mellettünk szóltak: a megelőző 3 bajnoki derbi mindegyikét az idegenben játszó csapat nyerte; a Celtic az utolsó 7, Ibrox-beli bajnokijából ötöt megnyert és a zöldek utolsó 19 bajnokijukon nem kaptak ki vendégként.
Ami az összeállításokat illeti, nálunk kérdés volt, hogy a remek formába lendülő Hagi vagy a zöldek ellen rendre jól játszó, de aktuálisan formán kívüli Kent kezdjen, míg Jack és Arfield továbbra is sérült.
A másik oldalon az előző körben súlyosabb sérülést szenvedő Jullien esett ki hátulról, Forrest régebb óta gyógyul. Az 5 millióért vett Barkas mostanában kikerült a kapuból, a cséká Brown magán formán kívül van. Kérdéses volt a csatárok állapota is, hiszen Morelos a Celtic ellen gólképtelen és mostanság sincs jó periódusban, míg az ellenünk sokszor betaláló Odsonne Edouard a nyitófordulótól egészen december végéig nem szerzett mezőnyből bajnoki gólt!
Végül nálunk Kent kezdett és kissé váratlanul Balogun is (Helander helyén), míg a másik oldalon Barkas a kapuban, Brown 30 derbi start után csak a padon.

Kissé sarkosítva, a tét a Rangers-nek a bajnoki cím sorsának saját kézben-, a Celtic-nek meg a remény életben tartása volt.

https://i0.wp.com/e0.365dm.com/20/12/1600x900/skysports-rangers-celtic-spfl_5222457.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

https://i0.wp.com/images.ctfassets.net/39646iezddpk/3HEiIZKjWtO3aUlfpPTTHs/155003a2db98fb5a16cbd5b69b3d3950/010121_Press_Conference__Badge_07.JPG?resize=604%2C462&ssl=1

Rangers – Celtic 1-0 (0-0)
Premiership, 22. forduló, január 2.

McGregor – Tavernier, Goldson, Balogun, Barisic – Aribo (Barker, 90+2.) Davis, Kamara, Kent (Zungu, 87.), Roofe (Hagi, 46.) – Morelos (Itten, 77.)
Gól: C. McGregor (70., öngól)
Nézőszám: zárt kapu
Kiállítva: Bitton (62.)

1-0, öngól
Piros lap
Hosszabb öf itt nézhető
McGregor bravúrja
A klub megemlékezése
Az ultrák megadták az ünneplés módját és itt
Gerrard értékelése
Morelos vs Brown
Képek itt, emitt és itt láthatók

Az októberi találkozást úgy nyerte a Rangers, hogy a Celtic nem lőtt kapura. Ezt úgy nyerte a Rangers, hogy ő nem lőtt kapura. A szezon legrosszabb játékával is megvan a 3 pont! #BAJNOKCSAPAT

https://i0.wp.com/e0.365dm.com/21/01/1600x900/skysports-ibrox-disaster-scottish-premiership_5224808.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

Sokkal jobban kezdtek a vendégek, az első öt percben két hatalmas bravúr is kellett McGregortól, Griffiths lövését fantasztikusan tolta a kapufára. Szokatlan volt, hogy az ellenfél magasan játszik, letámad és meglepően könnyen veszi el a labdákat, akár a saját térfelünkön is. Támadójátékról gyakorlatilag nem lehetett beszélni, nem jutottak el odáig a passzok, Roofe például a 18. percben ért először labdába… Fél óra után egy statisztika szerint csupán 18%-ban volt a Celtic védőharmadában a labda és a passzpontosságunk is a leggyengébb volt a szezonban (71%). A Rangers erősségét, a szélsőhátvédek előrefutásait remekül megszűrték a zöldek, Barisicnak és Tavnak szinte egyetlen beadása sem volt az első félidőben. Szerencsére a kezdeti lendület alábbhagyott és így gól nélküli szünettel fordultunk, ami után Roofe már nem jött ki, Hagi váltotta.

https://i0.wp.com/images.ctfassets.net/39646iezddpk/59fwps6kzbr6zo624hU43K/72cc6ed1b126609a1922704a4b8f9a39/020121_Rangers_v_Celtic__McGregor_Save_64.JPG?resize=604%2C403&ssl=1

https://i0.wp.com/e0.365dm.com/21/01/1600x900/skysports-allan-mcgregor-odsonne-edouard_5224781.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

A román egy életerős lövéssel jelentkezett be, de ez elkerülte a kaput, a másik oldalon Balogun csodás blokkja gátolta meg Edouard lövési kísérletét. Aztán a 62. percben egy csapásra megváltozott minden, Tav indításából Morelos lépett volna ki, de a kényszer-védő Bitton lerántotta és egyből villant a piros. Lennon azonnal váltott, csatár helyett védőt küldött be, bár látva Duffy korábbi teljesítményét, nagyon nem kellett tőle tartani. Teljesen átfordult a meccs képe, fölénybe kerültünk és elkezdtünk támadni. A 70. percben Barisic szabadja még kipattant a sorfalról, de Tavernier szöglete már utat talált, Aribo csúsztatta tovább és az ideiglenes cséká Callum McGregor válláról pattant a saját kapujába! A Celtic gyorsan variált még kettőt, Scott Brown 13 év után állt be Old Firmre a padról, de egy ígéretes Elyounoussi kapáslövésen kívül nem voltak többre képesek. Az első kakaskodás eléggé későre maradt, Duffy is könnyen pirosat kaphatott volna, ám megúszta sárgával Kent szándékos gáncsolását. Itten lövése alig ment fölé és néhány perc erejéig még a Zungu-Barker páros is belekóstolhatott a derbi hangulatába.

https://i0.wp.com/images.ctfassets.net/39646iezddpk/533sWcpWPV91KdjXSoC6T4/9b4e12be0761ccfff272712cbfccba27/020121_Rangers_vs_Celtic__Own_Goal_27.JPG?resize=604%2C414&ssl=1

https://i0.wp.com/images.ctfassets.net/39646iezddpk/6PsSQALRKioQcoZgSvCLTk/1cddb494ee53db4e664aba86ed2e4949/020121_Rangers_v_Celtic__Aribo___McGregor_Goal_Remote_91.JPG?resize=604%2C393&ssl=1

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2021/01/02/14/37517266-9106355-Rangers_built_on_their_massive_SPL_lead-a-20_1609596981674.jpg?resize=604%2C427&ssl=1

https://i0.wp.com/s12.directupload.net/images/210103/gh3lnj5q.jpg?resize=527%2C430&ssl=1

Kaput eltaláló lövés nélkül, klasszis kapusteljesítménnyel, mondhatjuk, hogy ezt a Celtic magának veszítette el, de kit érdekel, ezzel az előny immár 10+9 pontra nőtt! És ami még fontos: innentől kezdve biztosan a saját kezünkben maradt a sorsunk: függetlenül a hátralévő két derbi eredményétől is bajnokok lehetünk.
2007-2008 között fordult elő legutóbb, hogy egymás után három bajnoki derbit nyerni tudjunk. Gerrard érkezése előtt 11 Old Firmöt zártunk győzelem nélkül, vele ez volt a 9. derbi, az 5. sikerrel. 1967-ben fordult elő legutóbb, hogy a bajnokság első 22 meccsén nem kapott ki a Rangers.

Gerrard: „Két, nagyon különböző félidőt láthattunk és a végén nagyon büszke lehetek a csapatra. Az első félidőben jobb volt a Celtic, nem voltam elégedett a szervezettségünkkel és a labdabirtoklással, egyszerűen nem hagyták, hogy meccsben legyünk. A szünet után jelentős javulás következett, már a kiállítás előtt is és ebben nagy segítség volt Hagi. Eleve gondolkodtunk támadó cserén, de Roofe kisebb sérülése miatt nem tudta folytatni, így ő jött le. Gyorsabban járattuk a labdát, agresszívebbek voltunk, jobban hittünk magunkban. Természetesen jelentős pillanat volt a piros lap és sikerült is élni az előnnyel. Ki fogjuk elemezni, hogy mi nem működött jól az elején, de most örülök a győzelemnek. Alapvető a futballban, hogy jobb, ha csúnyán győzöl, mint ha szépen kikapsz, utóbbit a tavalyi Ligakupa döntőn már megtapasztaltuk.”

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23251969.ece/ALTERNATES/s1168v/0_Rangers-v-Celtic-Scottish-Premiership-Ibrox-Stadium.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

Neil Lennon szerint egyébként téves ítélet volt a kiállítás, hiszen nem volt gólhelyzet, mert Ajer simán le tudta volna védekezni Morelost. Igen, hogyha magára szerel egy rakétát, talán utoléri

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23256124.ece/ALTERNATES/s615b/0_Rangers-v-Celtic-Ladbrokes-Scottish-Premiership.jpg?resize=524%2C368&ssl=1

Miután lecsendesedtek az utózöngék, olyan következett, amire a szezon kezdete óta nem volt példa: hétközi pihenő! Beszédtéma azért így is akadt: noha a téli szünet idén a feszített naptár miatt kimaradt (részünkről egyáltalán nem baj, mert az elmúlt két idényben a pihenő után nagyon beragadt a csapat), de a Celtic úgy gondolta, hogy ők nem hagyhatják ki a szokásos dubaji edzőtábort. No, lett is belőle galiba rendesen!
Az egy dolog, hogy az utazási igényüket még novemberben közölték a Szövetséggel, egyúttal az ellenfél megkérdezése nélkül (!) a visszautazásukhoz igazították a Hibernian elleni bajnokit – a fővárosiaknak ez nem is tetszett, de nem tudtak mit tenni. November óta viszont nem igazán javult a vírushelyzet Nagy-Britanniában, vannak olyan részek, ahol kis túlzással a szomszédba is csak külön engedéllyel lehet átmenni, ők meg elutaznak napozni a világ másik végére – kiváltva ezzel az átlagemberek nemtetszését.
Mivel a repülőhöz tulajdonképpen egyből az Ibrox-beli vereségről mentek, ezzel a saját szurkolóik nemtetszését érdemelték ki. És ezt súlyosbították két, másnap kiszivárgott fotóval, ahol előbb az 5*-os hotel medencéje mellett jó kedélyűen sörözgettek, majd egy hotel bárjában iszogattak – ugyebár emlékszünk, egy hasonló fotó után tiltottak el több Aberdeen játékost ősszel…

https://pbs.twimg.com/media/Eq1dzTfXIAEKB71?format=jpg&name=900x900

Erre már a kormányzat is felfigyelt és ők is beszálltak a nemtetszők közé, elkezdődött egy közleményháború a Kormány, az SFA és a klub között. A kormány ugyanis határozottan kérte/kéri az embereket, hogy kizárólag halaszthatatlan okból utazzanak országhatáron belülre és azon kívülre egyaránt, egyúttal megkérte a Szövetséget, hogy vizsgálja ki az utazás körülményeit. A klub erre válaszolva közölte, hogy ők novemberben engedélyt kaptak az illetékes hatóságoktól, különben is betartanak minden szabályt (mint a képen látható egymástól való távolságtartást…), úgyhogy részükről lezárva az ügy.
Az újabb nemtetszők közé beléptek az ellenfelek is, a St. Mirren elnöke értetlenségét fejezte ki, miután tőlük és a Kilmarnocktól is azért vontak le 3 pontot, mert úgy fertőződött meg a csapat egy része, hogy közös autóval ment edzésre vagy túl közel ültek egymáshoz a csapatbuszon. Ezt bünteti a Szövetség, de valakiknek szabad elrepülni és napozni egyet szezon közben a világ másik végén…

Na de ez az ő bajuk volt, ránk várt egy Aberdeen elleni nehéz túra. Nehéz, mert a harmadik helyen álló csapat az előző 14 bajnokiján csak egyszer, a teljes bajnokságban összesen csupán négyszer maradt alul, igaz, ebből kétszer ellenünk: a nyitófordulóban 1-0-ra, ősszel 4-0-ra nyertünk, de hozzá kell tenni, hogy mindkétszer sok, vírus miatti hiányzójuk volt.
Nálunk Arfield bokaszalag-sérülés miatt januárra kiesett, Roofe sem játszhat több hétig, a büntetésből visszatérő Edmundson-Jones párost szintén sérülés hátráltatja, viszont Jack elkezdheti az edzéseket.
A kezdőben ezúttal csak a Roofe-Hagi csere történt.

Aberdeen – Rangers 1-2 (0-1)
Premiership, 23. forduló, január 10.

McGregor – Tavernier, Goldson, Balogun, Barisic – Davis, Kamara, Aribo, Hagi (Zungu, 82.), Kent – Morelos
Gól: Kennedy (67.); ill. Morelos (33. és 50.)
Nézőszám: zárt kapu
Kiállítva: Hedges (26.)

0-1, Morelos
0-2, Morelos
Piros lap
Nem piros lap
Hosszabb öf itt nézhető
Képek itt, emitt és itt láthatók

Nem mondhatni, hogy finomkodva kezdtek volna a csapatok, 3 perc alatt mindkettőnek volt ziccere, de sem Morelos, sem Cosgrove nem talált kaput, pedig mindkettő nagy helyzet volt. 20 perc után, a kezdeti rohamok végén lassan kezdte átvenni a Rangers az irányítást és több szép összjátékot láthattunk, az egyik végén Kent a kapuval szemben a kapus mögött álló védőt találta telibe, az ismétlésből meg Tavernier próbálkozását mentették. A rohamok a 25. percben hoztak eredményt, egy szép kényszerítő után Morelos lépett be a tizenhatosra, ahol Hedges buktatta. Noha a szabálytalanság nem volt szándékos, de egyértelmű gólhelyzetben történt, ezért piros lapot ért, akárcsak az egy héttel korábbi esetnél (bár ott szándékos volt a fault). Az utolsó, 17 egymás ellenin ez volt a 13. piros lap! A büntetőhöz az a Tavernier állt oda, aki a legtöbb gólját pont a Donsnak rúgta, ráadásul a 10-ből 9 büntetőből született. A következőre viszont várni kell, mert bár a kapus rossz felé ment, a labda meg a kapu mellé, így nincs meg a szezonbeli 10. tizenegyesgólja, először hibázott idén.

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2021/01/10/16/37832912-9131747-image-a-74_1610297924518.jpg?resize=604%2C392&ssl=1

https://i0.wp.com/images.ctfassets.net/39646iezddpk/3cstDWbUmS8Vy6i0yvoS8N/0c1382beb1a5dc699d0a21629b5b089e/100121_Aberdeen_v_Rangers__Morelos_Goal_91.JPG?resize=604%2C403&ssl=1

Szerencsére nem kellett sokat várni a gólra, ami igen szép csapatmunka volt, konkrétan hat lábon járt át, amíg Morelos megkapta, ráfordult és bevágta a hosszú alsóba – de rég láttunk tőle már ilyet! A vezetés megszerzése pedig több mint fél siker, hiszen az eddigi 19 alkalom mindegyikét sikerült megnyerni. A félidőből még Main talpalása marad emlékezetes, ez a bírónál csak sárgát, mindenki másnál pirosat ért, ezért inkább még a szünet előtt lehozta őt McInnes.
A második játékrészre teljesen elfogytak a hazaiak, az első felében 85%-ban volt nálunk a labda, az 50. percben pedig a második gól is megérkezett, ami eléggé hasonlatos volt az elsőhöz. Egy jobb oldali adogatás végén Kent passzolt Moreloshoz, aki középről tüzelt ugyanoda, ez a védők lábán megpattant, de valószínűleg amúgy sem érte volna el Lewis. Egyébként ez volt a kolumbiai 50. gólja a skót élvonalban – 2000 óta Boyd és Miller érte csak el ezt a számot! Kent remek csavarását bravúrral szedte ki a kapus, majd az addig semmi feladatot nem kapó McGregor mutatott be egy parádét, egy gyorsan elvégzett szabadot Hayes bombázott rá. Aztán a semmiből mégiscsak összehozták a szépítést, középen nagyon elfelejtkezett mindenki a felfutó Kennedy-ről, aki közelről nem is hibázott. Tekintve, hogy az egész játékrészben lényegében másodszor jöttek át a térfélre, elég váratlan volt… Így aztán az utolsó 20 percre maradt egy kis izgulni való, ráadásul Gerrard megint nem frissítgette a csapatot cserékkel, pedig lett volna jelentkező, de Kamara helyzetén kívül nem történt más, ezzel újabb fontos lépést tettünk a cél felé.

https://i0.wp.com/www.rangersnews.uk/static/uploads/24/2021/01/GettyImages-1295649226.jpg?resize=604%2C385&ssl=1

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23293969.ece/ALTERNATES/s615b/0_Aberdeen-v-Rangers-Ladbrokes-Scottish-Premiership.jpg?resize=604%2C411&ssl=1

Gerrard: „9-ből 9 pontot szereztünk az Aberdeen ellen, amely mindig veszélyes ellenfél. Természetesen örülök a sikernek, a kiállítás előtt is jobbak voltunk, utána meg szereztünk két remek gólt. 2-0 után kicsit visszavettünk, lassabbak lettünk, aminek meg is lett az eredménye. Nem szabad ilyen hibát elkövetni, pedig van már ebben elég rutinunk. Le a kalappal az Aberdeen előtt, hogy emberhátrányban is próbálkozott. Kent és Morelos az elmúlt hetekben kissé formán kívül volt, most mind a ketten főszerepet vállaltak, de a többi támadó, Aribo és Hagi is veszélyesen játszottak. McGregor megint bemutatott egy kiváló védést, igaz, egy kis odafigyeléssel elkerülhető lett volna a helyzet. Most ismét van egy teljes hetünk felkészülni az újabb feladatra.”

A forduló zárására maradt a dubajozásból visszatérő Celtic meccse a Hibs ellen, ám ezt megelőzően „robbant a bomba”: a két nappal korábban hazaérkező keretben egy játékos pozitív tesztet produkált! Így aztán, hiába mindenki más negatív, a meccs megrendezése kétségessé vált. Délelőtt aztán kiderült, hogy az érintett az a Jullien, akit annak ellenére utaztattak el magukkal, hogy az előző fordulóban hónapokra lesérült… Köztes megoldásként az a döntés született, hogy a vele szoros kontaktban lévő 13 fő (játékosok+stáb) elkülöníti magát, a meccset pedig lejátsszák. Sturgeon első miniszter ismét elmondta, „nagyon csalódott és frusztrált”, hogy visszaéltek a kiemelt sportolók számára biztosított utazási lehetőséggel és megkérdőjelezi a túra szükségességét, de a további intézkedést az illetékes szövetségre bízza.
Érdekesnek tűnt, hogy kik kerülnek a csapatba, a kezdő 1-2 kivételtől nem volt vészes, de a cserepadra csak ifisták maradtak, még a 20 éves átlagkort sem érte el a kispad. A formán kívüli Hibs ennek ellenére nem igazán tudott mit kezdeni a lehetőséggel, a végén mind a két csapat szerzett gólt egy-egy fölösleges szabálytalanság után, úgyhogy 21 pontra nőtt a távolság.

Az eseményekkel egy időben arról is döntés született, hogy a másodosztály alatti bajnokságok plusz a női liga és a Skót Kupa küzdelmei három hétre, január végéig szünetelnek (ezt később február közepéig hosszabbították), a másodosztályban pedig tesztelni kell a meccsek előtt. A Kupa egyébként azért érdekes, mert két nappal korábban kezdték el a második kört, amelyből 8 pár lement, 12 még függőben van. Ezek között is akadtak meglepetések, a harmadosztályú Cove Rangers idegenben, az utolsó negyedórában fordított a másodosztályú Alloa ellen, a Stranraer a ligán kívüli Kelty Hearts ellen két gólról, a 90+4. percben állt fel és ugyanebben a minutumban egyenlített otthon a Dundee FC a non-league Bonnyrigg Rose ellen, a hosszabbításban is hátrányba kerültek, ám végül tovább tudtak jutni. Sőt, már a harmadik kört is kisorsolták, ahol élvonalbeliek is becsatlakoznak, nekünk például a fent említett Cove Rangers jutott, de a párosok többsége még kérdéses, ahogy az is, hogy az eredetileg január utolsó napjára tervezett időpont mikorra tolódik.

Néhány nappal később aztán Peter Lawwell a Celtic vezérigazgatója a klub tévéjében adott nyilatkozatában elmondta, úgy érzi, igazságtalan a rájuk zúduló kritika, mert ők betartottak minden előírást, de így visszatekintve hiba volt a túra, a dolgok nem úgy sültek el, ahogy tervezték és ezért elnézést kér a szurkolóiktól. A végén hozzátette, hogy a skót futballban őket sújtja a legjobban a járvány. Igen, őket, akik egy online megbeszélés után megkapták a bajnoki címet, nem például azokat, akiket az aktuális helyezésük alapján lesoroltak…

Ezek után következett a motherwelli kirándulás, amelyet a hazaiak új edzővel vártak. Graham Alexander kinevezése egy olyan 8 meccses sorozat után történt, amely alatt összesen 3 pontot gyűjtöttek, a Ligakupából otthon estek ki és a táblázat aljára kerültek.
Nálunk ellenben a sorozatban 16. bajnoki győzelem volt a cél, ez pedig a háború óta egyszer sikerült csupán, a 70-es évek elején (akkor 1 ponttal megelőzött a Celtic!).

Ősszel 5-1-re nyertünk itt, néhány héttel ezelőtt a nagyon védekező Well vezetett az Ibrox-ban, de sikerült hárommal válaszolni. Összességében egyébként egészen elképesztő statisztika, miszerint 2002 decembere óta, 47 egymás elleni bajnokin nyeretlen a Motherwell (35 vereség, 12 döntetlen)!
Arfield és Katic ütemszerűen gyógyulnak, Roofe még nem edz, Edmundsonra pedig egy hónapig nem számíthat a stáb, a kezdő változatlan maradt az előzőhöz képest.

Motherwell – Rangers 1-1 (1-0)
Premiership, 24. forduló, január 17.

McGregor – Tavernier, Goldson, Balogun, Barisic – Kamara, Davis, Aribo. Kent (Barker, 88.), Hagi (Itten, 54.) – Morelos (Defoe, 83.)
Gól: Cole (21.); ill. Itten (72.)
Nézőszám: zárt kapu

1-0, Cole
1-1, Itten
Hosszabb öf itt nézhető
Képek itt, emitt és itt láthatók

Nem tudni, hogy az új edző hatása-e, de a hazaiak már az első 10 percben többet tartózkodtak a térfelünkön, mint az előző találkozón összesen és olykor helyzetecskékig is eljutottak. A 11 emberes védekezéssel ezúttal is meggyűlt a bajunk, nem is nagyon találtuk az ellenszert, amihez a lassú iram hozzájárult. 20 perc játék után hasonlóan az előzőhöz, előnybe került a ‘Well: a pálya felénél elvégzett bedobásból úgy végigjátszották az akciót, hogy hozzá sem tudtunk szagolni, Devante Cole érkezett középen, Balogun nem tudott már menteni. Ismét futhattunk tehát az eredmény után és bár a mintegy kettő centivel mellésuhanó Morelos fejesnél közel jártunk, a 7 szöglet ellenére kapura lövés nélkül zártuk a félidőt.

https://i0.wp.com/i2-prod.glasgowlive.co.uk/sport/football/football-news/article19642916.ece/ALTERNATES/s1168v/0_JS226805327.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

https://i0.wp.com/www.rangersnews.uk/static/uploads/24/2021/01/GettyImages-1230633518.jpg?resize=604%2C314&ssl=1

Kissé váratlanul nem történt csere a szünetben, egy picit próbáltunk pörgetni a fordulaton, de Hagi lövése és Kent fejese is jócskán mellément, majd az 52. percben utóbbi talált először kaput. Legközelebb a gólhoz pár perccel később egy szöglet utáni Goldson fejesnél jártunk, ám Cole most hátul is hasznossá tette magát, a gólvonalról tisztázott, az akció végén pedig Aribo nagyon fölé lőtt. A 70. perc után megint Goldson veszélyeztetett, ezt már Kelly védte, majd a közben csereként beállt Ittennek sikerült megtörnie a csendet, miután Barisic sokadik beadását befejelte (egy picit lesgyanúsan) – mind a 4 bajnoki gólját a Motherwell ellen szerezte! Az utolsó percekre bejött Barker és Defoe, utóbbinak a ráadásban volt még egy lehetősége, de ez egy olyan nap volt, hogy kár volt erőlködni.

https://i0.wp.com/www.rangersnews.uk/static/uploads/24/2021/01/GettyImages-1230634925.jpg?resize=604%2C347&ssl=1

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2021/01/17/13/38112970-9156767-image-a-17_1610891205859.jpg?resize=604%2C373&ssl=1

https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t1.15752-9/139709249_127639165868777_5485446559868916069_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=2&_nc_sid=ae9488&_nc_ohc=XsXDFz5miOAAX8JHuOQ&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=72d18654e85c127721e29961e5f23057&oe=6029DAA1

Hiába helyezkedett a Rangers komplett védelme az ellenfél kapujától 30 méterre a félidő nagy részében, a szélsők beadásai ezúttal nem ültek, a védők mindent kifejeltek, más módon meg nem sikerült kreatív elemet a játékba tenni, még Davis 300. Rangers meccsén sem, így maradt a döntetlen. A középpályás egyébként életkora ellenére, sok mutatót tekintve a csapat egyik legjobbja:

https://pbs.twimg.com/media/Er9q8jEW4AgXeRm?format=jpg&name=large

Gerrard: „Az első félidőben csalódás volt, amit a pályán láttunk, túl passzívak voltunk védekezésben, támadásban pedig nem volt meg a kellő minőség, nem jutottunk el a befejezésekig, akik erre képesek, tőlük ezt most nem láttuk. A második játékrészre nagyot javultunk, jobban irányítottunk, úgy játszottunk, hogy megnyerhetjük a meccset. Összességében volt annyi lehetőségünk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát, de egy félidő hátrányt okoztunk magunknak. Nem reális, hogy minden egyes meccset megnyerünk, persze megpróbáljuk, de ez most nem sikerült. Semmit sem veszítettünk vagy nyertünk ezen a hétvégén és most megint lesz egy hetünk felkészülni a következő feladatra. Itten mindent beleadott, fontos gólt szerzett, folyamatosan fejlődik, remek játékos lesz belőle.”

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23334009.ece/ALTERNATES/s1168v/0_Motherwell-v-Rangers-Ladbrokes-Scottish-Premiership.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

Gerrard szavaival arra utalt, hogy a megtizedelt Celtic ismét pontokat vesztett otthon, ezúttal a remek formában lévő Livingston ellen, amely közelebb járt a győzelemhez is, ezért a két csapat közötti 12+9 pont távolság nem változott.

https://i0.wp.com/e0.365dm.com/21/01/1600x900/skysports-scottish-premiership_5240588.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23331082.ece/ALTERNATES/s1168v/0_JS226757663.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

Sőt, a helyzetük még rosszabbá vált, hiszen hét közben fordított párosításban pótolták az egyik elmaradt meccsüket. Ezt megelőzően a karanténból visszatért Lennon tartott egy parádés sajtótájékoztatót, ahol teljesen elgurult a gyógyszere.
Néhány gyöngyszem: „A protokollok az egyes kluboknál következetlenek, de csak abba köt bele a média, ha a Celtic-nél valami rossz történik. Úgy tűnik, lejáratás folyik ellenünk. Látunk olyat a környezetünkben, hogy egyes klubok sehova sem utaztak, mégis elterjed náluk a vírus. Nem fogok elnézést kérni azért, mert elutaztunk, ugyanis mindent elkövettünk azért, hogy ne történjen baj. Elképesztő, ahogy ezt azt edzőtábort a média és a kormány kezeli. Semmilyen privilégiumot nem sértettünk meg. Teljesen professzionálisan viselkedtünk. A keretnek volt egy kis pihenője, fél órát söröztek és ezen van kiakadva mindenki, holott láttuk a videókat a válogatott kijutásakor, együtt táncoltak, ünnepeltek a játékosok. Ez nem egy nyaralás volt, aki annak hívja, az nem tiszteli a profizmusunkat. Illegálisnak tartom a fotók közlését, amik megjelentek az újságokban a hozzájárulásunk nélkül.”
De a legjobb ellentmondás: Senkinek sincs Covidja.” Majd egy perccel később hozzátette: „Az egész utazó keretből mindenki negatív, kivéve két játékost, ez figyelemre méltó.”
Végül beszólt néhány ellenfélnek is: „Nem lehet teljesen elkülöníteni a játékosokat, a Hamilton vagy a St. Johnstone öltözőjében szardíniaként vagyunk beszorítva.”
Ezt a Szentek egy közleményben kikérték maguknak: „Nagyon csalódottak vagyunk a pontatlan és megalapozatlan állítás miatt, ugyanis az egész élvonalban nálunk található az egyik legnagyobb vendégöltöző. Minden előírást betartunk. A Celtic októberi látogatásakor minden kérésüket teljesítettük és semmilyen kifogást nem tettek se a meccs előtt, se utána.”

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23339713.ece/ALTERNATES/s615b/2_Neil-Lennon-presser.png?resize=604%2C397&ssl=1

És ha ez még nem lenne elég, ismét megosztoztak a pontokon a Livivel, úgy, hogy a Livingston a Ligakupa elődöntőre tartalékolva az alapcsapatának nagy részét pihentette, miközben a zöldek szinte teljes kerete újra rendelkezésre állt. Ha még hozzátesszük azt, hogy a zöldek második gólja lesgyanúról született és Scott Brownt öt perccel becserélése után kiállították (Klimala pedig megúszta a könyökölést), akkor egyértelműen kijelenthető, hogy megérte a dubai napozás – amely tökéletes felkészülésülés volt ezekre a körülményekre…

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2021/01/20/23/38281082-9169699-image-m-35_1611184426610.jpg?resize=523%2C442&ssl=1

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23356498.ece/ALTERNATES/s615b/0_Livingston-v-Celtic-Scottish-Premiership-Toni-Macaroni-Arena.jpg?resize=604%2C428&ssl=1

Legutóbb egyébként 2000 áprilisában produkáltak négyes bajnoki nyeretlen szériát, ennek ellenére továbbra sincs jel edzőváltásra – bár a média összeboronálta őket a Kínából távozó Rafa Benítezzel és a Chelsea-től elküldött Frank Lamparddal is.
Ráadásul a hazaiak még trollkodtak is egy kicsit velük, párhuzamba hozva a 10. bajnoki címet és az ő 10 veretlen meccsüket.

Számunkra a következő állomás a Ross County fogadása volt. A vendégek az új edző, John Hughes első öt meccséből hármat elvesztettek, viszont a legutóbbi körben talán a hónap legnagyobb bravúrjával 4-1-re ütötték az Aberdeent, mindezt úgy, hogy az egymás elleni előző 10 meccsükből 9-et a Dons nyert és 2,5 év után szereztek ismét 4 gólt az élvonalban. Egymás elleniken viszont elég rossz a mérlegük, utolsó nyolcon vereség, ebből ötször lőtt gól nélkül.
Nálunk jó hír, hogy Jack visszatérhetett a keretbe, Roofe edzeget már, Arfield és Katic gyógyulása jól halad. Egyetlen változásként Helander cserélte Balogunt a védelem közepén.
Erre a hétre is jutott egy, sőt kettő jubileum: Gerrard 150. alkalommal ült a Rangers kispadján, ezt a számot a klub történetében ő érte el legkorábban, 926 nap alatt, egyetlen nappal megelőzve Dick Advocaatot!

https://pbs.twimg.com/media/Esav4qdW4AEn5Qz?format=jpg&name=medium

Rangers – Ross County 5-0 (3-0)
Premiership, 25. forduló, január 23.

McGregor – Tavernier (Patterson, 70.), Goldson, Helander, Barisic – Kamara (Zungu, 61.), Davis (Jack, 61.), Aribo (Itten, 61.), Kent, Hagi – Morelos (Defoe, 61.)
Gól: Kent (6.), Helander (28.), Aribo (37.), Jack (66.), Goldson (81.)
Nézőszám: zárt kapu

2-0, Helander
4-0, Jack
Hosszabb öf itt nézhető
Képek itt és itt láthatók

A második „kötelezőt” már laza edzőmeccsként hoztuk le, amelyen tényleg csak a különbség mértéke volt a kérdés.
A 6. percben máris előnybe kerültünk, méghozzá egy igen tetszetős találattal, Tav beívelését Morelos fejelte vissza az üresen érkező Kentnek, aki a legritkább esetben eredményes fejjel, most viszont 8 méterről parádésan bólintott a bal felsőbe. Újabb hat perc elteltével kihasználva egy védelmi hibát Morelos csapott le egy labdára, de felszedték a lövőlábát, így jöhetett a büntető. Tavernier pedig már másodjára hibázott, a gyenge lövést Laidlaw kivédte. De sebaj, az egyik következő pontrúgás gólt ért, Barisic szögletére Helander bántóan egyedül maradt és nagyon simán befejelte a másodikat, miközben a rá figyelő védő nekifutott a csapattársának. A teljesen veszélytelen vendégek nem úszták meg ennyivel a félidőt, a végére maradt a legszebb: az utóbbi időben formán kívüli Aribo kicselezett két védőt a szélen és lehetetlen szögből csavarta el a hosszúba a labdát.

https://i0.wp.com/images.ctfassets.net/39646iezddpk/1s1rZIp5EXlF2SC1YhD4yM/7f9329012ffd734653fbcbb560540214/310121_Rangers_vs_Ross_County__Kent_Goal_01.JPG?resize=604%2C363&ssl=1

https://i0.wp.com/images.ctfassets.net/39646iezddpk/FyxjoT78yGeYcTxTRPf3j/ee9b72d5fc118a1292ff0a0cc00e7494/230121_Rangers_v_Ross_County__Helander_Goal_Celebration_56.JPG?resize=604%2C604&ssl=1

A szünetben ugyan nem cseréltek a vendégek, de a fordulás után övék volt az első lehetőség, Paton lövése ráadásul a kapufáról jött ki, ez nem McGregoron múlt. És miközben Morelos-nak volt két, ígéretes sansza, nem sokkal később Iacovitti futtából a felső lécet is megrezgette a fejesével, bár ettől eltekintve, mezőnyben nem igazán voltak játékban. Gerrard egy óra után sort cserélt, a két hónap után visszatérő Jacknek pedig elég volt öt perc a gólhoz: remekül folyt végig a labda az egész akción, Hagi előkészített és a befejezés is okos volt, ezzel ő már a 16. kerettag, aki bajnoki gólt szerez. A duplázástól is csak a kapus ujjhegye választotta el, remekül célozta az alsó sarkot. Az ötödik azért így is meglett, a bátran beszálló Patterson beadásából kialakult szögletből megint Barisic adott gólpasszt, ezúttal Goldson tudta becsúsztatni a védője mellett a meccs harmadik fejes gólját, nem mellesleg megdöntve egyéni szezonrekordját (8). Talán szimbolikus is, hogy pont az a Goldson rúgta az utolsót, aki Gerrard 150 meccséből 142-szer pályára lépett.

5 különböző gólszerző, 28 próbálkozás, ebből 11 kapura, 11 szöglet, 70% labdabirtoklás – bajnoki forma?!

https://i0.wp.com/images.ctfassets.net/39646iezddpk/6HYPIiTObA5oleYIXoL5OE/e3f22f98da72a8f45719157e40342562/310121_Rangers_vs_Ross_County__Patterson_68.JPG?resize=604%2C392&ssl=1

https://i0.wp.com/images.ctfassets.net/39646iezddpk/1u54Qplu1AyyOynL1PHQEq/dfb7a3bd0945dc8c1d35c86a5a08be99/230121_Rangers_v_Ross_County__Screen___SEKO_76.JPG?resize=604%2C403&ssl=1

Gerrard: „Úgy gondolom, igen erős teljesítményt produkáltunk, újabb hazai siker, kapott gól nélkül. Egy kis taktikai váltással agresszívebbé tudtunk válni és teljesen a magunk kezébe vettük az irányítást, végig veszélyesen, de szépen és gyorsan játszottunk. Labda nélkül elvégeztük a piszkos munkát, mindenki odatette magát. Az Aberdeen ellen idejekorán leálltunk, a Well ellen túl későn kezdtünk játszani, most az volt a cél, hogy 90 percen át kitartson a lendület és ez sikerült. Öröm és büszkeség tölt el, hogy ilyen gyorsan elérhettem a 150. meccset. Tisztában vagyok az elvárásokkal, a legelején tudtam, hogy ez nem egyik napról a másikra fog menni, de most jó úton haladunk a célunk felé. De ez nem rólam, hanem a csapatról szól, csak közösen tudunk előre haladni.

A hónap zárásaként a fővárosba látogattunk, ahol a Hibernian vendégeként szeptemberben pontokat veszítettünk és legutóbbi 5 vizitünkből 4 döntetlen lett. Most a dobogóért harcoló Hibs elég gyatra periódusban van, nyolcból kettőt nyert, négyszer gólt sem lőtt, a hétvégén a Ligakupa elődöntőjében maradt alul.
Egyetlen változásként november vége után Jack visszatért a kezdőbe, Hagi kárára.

Hibernian – Rangers 0-1 (0-0)
Premiership, 26. forduló, január 27.

McGregor – Tavernier, Goldson, Helander, Barisic – Davis, Kamara, Jack (Zungu, 79.), Aribo (Itten, 83.), Kent – Morelos (Roofe, 73.)
Gól: Morelos (51.)
Nézőszám: zárt kapu

0-1, Morelos
Hosszabb öf itt nézhető
Kamara cselei
Fault
Képek itt, emitt és itt láthatók

Egy mondatban összefoglalva: Morelos megmutatta a jó és a rossz arcát is. Az elég rossz minőségű gyepen az első lehetőség Aribo előtt adódott, aki egy ellenféltől kapott labdával indult meg, de a lövés gyöngén sikerült. A másik kapunál Doig beadását Doidge találta el rosszul, majd Irvine hat méterről csúnyán fölé bombázott egy visszapasszt. Aztán elkezdődött az Alfredo vs Porteous csata… Elsőként az ellenünk rendre hentesként működő skótra esés közben rátaposott a kolumbiai, a bíró szemből jól látta, de nem adott érte semmit. A szünet előtt Morelos sarokra tartó lövését is ő blokkolta, a fordulás után pedig az ő hibájából szereztünk vezetést, bár az adogatás önmagában is gólt ért: Tav-Jack-Davis-Aribo volt a labda útja, a finoman Morelos elé tett labdát Porteous már tisztes távolból nézte (elfelejtett az emberével menni), Alfie pedig a becsúszó láb és a kapus mellett bal alsóba lőtt.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23397753.ece/ALTERNATES/s1168v/1_Hibernian-v-Rangers-Ladbrokes-Scottish-Premiership.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

https://i0.wp.com/images.ctfassets.net/39646iezddpk/gUnoXMC7mrAGv1VUOO39o/3b337d89b3e372f30d418bf3c982e196/270121_Hibernian_v_Rangers__Morelos_Goal_76.JPG?resize=604%2C403&ssl=1

Az 1. félidőben nem volt egy jó beadásunk sem, ez kicsit feljavult, de Kamara lapos passzából Morelos kihagyta a kihagyhatatlant, négy méterről, üresen fölé lőtt, mentsége a labda felpattanása. A Hibs nem adta fel, bár nagy ziccereik nem voltak, folyamatosan próbálkoztak, de Helander vezetésével jól állt a lábán a védelem. Roofe beállása után az utolsó negyedórában a góllövőlista első három helyezettje a pályán volt, viszont több gól már nem esett, Kent lövését a kapus, Ittenét az oldalháló védte.
Így aztán Gerrard 10. meccsét tudta le veretlenül a Hibs ellen, az idei szezonban pedig ez volt a 20. kapott gól nélküli találkozónk és már csak a Livingston otthona maradt mentes Rangers-győzelemtől.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23397917.ece/ALTERNATES/s1168v/0_Hibernian-v-Rangers-Ladbrokes-Scottish-Premiership-Easter-Road.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

Gerrard: „Minden egyes játékos kiemelkedőt nyújtott ma. Keményen meg kellett dolgozunk a győzelemért, de végül megérdemeltük, az első félidő nagy részét uraltuk és a másodikban még jobban pörögtünk. Nagyon kevés sanszot engedtünk az ellenfélnek, jobban védekeztünk, mint az utóbbi itteni meccseinken és remek csapatgólt szereztünk. Büszke vagyok a teljesítményre, sokat várok el tőlük, de meg is dicsérem őket. Az év ezen szakaszában egyre romlanak a pályák, így nem szép játékra készültünk, hanem hatékonyra. Roofe és Itten nagyon jól szállt be a meccsbe, megtartották a labdákat és segítették lassítani a Hibs támadásait.”

https://i0.wp.com/images.ctfassets.net/39646iezddpk/23TVuf7JWXxzTFALxRHtPR/5a2411bc1ac1977ea6760e6d31547225/270121_Hibernian_v_Rangers__Gerrard_End_84.JPG?resize=604%2C403&ssl=1

A meccs után természetesen Morelos elmaradt piros lapja volt a legnagyobb téma, a bíró elmondása szerint nem látta szándékosnak a taposást, ezért nem büntetett. Ettől függetlenül az esetet utólagosan a bizottság piros lappá változtatta és visszaesőként 3 meccses eltiltást szabtak ki rá. Tegyük hozzá, hogy Darren McGregornak is volt egy hasonló esete Kamarával, ám ez nem tartották eltiltásra méltónak a szakemberek…
Morelos taposása egyébként hasonló volt a szintén eltiltást nem kapó Naismith-éhez a kupadöntőn. Félreértés ne essék, nem Alfredo büntetését vitatjuk, csak végignézve az alábbi képeket, amelyek után szintén elmaradt a büntetés, valamint látva az SFA oldalán böngészhető listát, amely szerint 2018 januárja óta a felülbírálati szintre jutott esetek 25%-a Rangers játékosoké, 0% Celtic játékosoké, továbbá 42% Celtic játékosok ellen elkövetett fault volt, semmi mást, csak következetességet szeretnénk kérni a tisztelt döntéshozóktól…

https://pbs.twimg.com/media/EsxczKpXcAMfznr?format=jpg&name=medium

https://pbs.twimg.com/media/EsxczMRW8AM3M22?format=jpg&name=large

Az pedig szintén megérdemel egy mondatot, hogy a Hibernian TV élő adásában Irvine Welsh, a Trainspotting írója az alábbit mondta: „Morelost egy machetével kellene feldarabolni és szétküldeni a világ különböző pontjaira.” Másnap a Hibs elnézést kért az elhangzott véleményért.

De hogy jobb kedvre derüljünk, a zöldek újabb pontvesztését konstatálhattuk, ezúttal a St. Mirren vitte haza a három pontot a C Parkból 30 év után először, így a zöldek csak januárban annyi pontot vesztettek, mint a Rangers a teljes idényben – és számukra már kisebb a különbség a 8. helyen álló St. Johnstone-tól, mint a Rangers-től! Lennon elmondta, hogy az itteni hat éve alatt most van a legmélyebben.

https://twitter.com/smithy94_/status/1355558770923991054

https://i0.wp.com/ichef.bbci.co.uk/onesport/cps/800/cpsprodpb/9EB0/production/_116742604_star.jpg?resize=604%2C755&ssl=1

A 23 pont előny tudatában most már tényleg ki lehet mondani: 7 győzelemre vagyunk a bajnoki címtől, amivel egyébként túl is szárnyalnánk a 2003-ban elért 97-es rekordpontszámot. És ha így folytatjuk, a valaha volt legjobb védelmet is magunknak tudhatjuk: az 1913/14-es Celtic 38 meccsen 14 gólt kapott, ami 0,368-as átlag, mi jelenleg 0,28-nál járunk. Az előző hónap végéhez képest újabb 7 ponttal léptünk el a zöldektől és a gólkülönbségen is 8-at javítottunk.

A dobogóért „küzdő” Dons-Hibs páros végigbukdácsolta a hónapot, előbbi 6 meccsen 6, utóbbi 5 meccsen 7 pontot gyűjtött csak be.
A mögöttük jövők viszont rákapcsoltak, a Livingstonnal kapcsolatban az előző hónapban említettem David Martindale sorsát a börtöntől a kispadig, most egy fontos lépésként átment az SFA átvilágítási folyamatán, ezzel legitimizálták a szerepét – talán a közvélemény nyomása is benne volt, 13 veretlen meccsel kezdeni igen szimpatikus teljesítmény! A St. Mirren is veretlen januárt zárt és már felsőházas, miután idegenben a Dundee Utd-nek ötöt, a Celticnek kettőt lőtt.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23390306.ece/ALTERNATES/s615b/0_Livingston-FC-manager-David-Martindale-gets-the-ok-from-the-SFA-to-be-club-manager-after-todays-mee.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

A Dundee Uniteddel kapcsolatban a másodosztályból csillaga, Lawrence Shankland túl van egy 3 hónapos gólcsenden, de a mostanira érdemes volt várni, nem mindennapira sikeredett. Ettől függetlenül az idényben szerzett 4 találat igen csekély egy válogatott csatártól…

Alul arányaiban a Ross County rosszabbul áll a Hamiltonhoz képest, de a Motherwell-Kilmarnock páros sincs még biztonságban, utóbbi különösen rossz szériát fut, a vezetőségnek az tett be, hogy utolsó 11 meccséből 8-at elvesztett, ebből 6-szor gólt sem lőtt a csapat, így Alex Dyernek egy év után mennie kellett. Már a kinevezése is spórolósnak tűnt, 0 tapasztalattal, az előző két edző segédjeként, őket „túlélve” került ide, végül 43 meccs jutott neki, ezekből 13-at nyert meg.  Az előző, csonka idényben az 5. helyen vette át a csapatot és a 8. helyen végeztek, idén a legjobb helyezésük az 5. volt és a 8. helyen búcsúzott tőlük.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23415344.ece/ALTERNATES/s615b/0_Kilmarnock-v-St-Johnstone-Ladbrokes-Scottish-Premiership.jpg?resize=604%2C454&ssl=1


További hírek a skót foci világából

Megtartották a Ligakupa elődöntőit, amely azért volt különleges, mert 7 éve nem fordult elő, hogy a Rangers vagy a Celtic egyike se vegyen részt egy országos kupa elődöntőjében – most azonban sorozatban 4 zöld siker után biztosan más kézbe fog kerülni a trófea.
A St. Johnstone-Hibernian a Hibs két kapufájával indult, aztán fél óra alatt kaptak hármat, ami azért is meglepő, mert a Szentek több mint két éve (!) nem nyertek ekkora különbséggel élvonalbeli együttes ellen! A zöldek úgy tűnik, nem bírják a nyomást, a mostanival együtt az előző 8 kupaelődöntőjükből csak kettőt tudtak megnyerni. A St. Johnstone-nak ez lesz a 3. Ligakupa döntője, az előző kettőt elbukták.
Ellenfelük a lenyűgöző formát mutató Livingston lesz, amely az Aberdeent és a Rangers-t kiejtő St. Mirrent egy korai góllal múlta felül. A Livi eddig egyszer, 2014-ben hódította el a trófeát. A döntőt február 28-án rendezik a Hampden Parkban.

https://i0.wp.com/spfl.co.uk/cms-content/images/shares/January%202021/Final%20Graphic.png?resize=604%2C336&ssl=1

A Championshipben a Hearts féltávnál már 9 ponttal vezet a Dunfermline előtt, noha utóbbinak kevesebb a veresége és a kapott gólja is. Mögötte zárkózik a Raith/Dundee páros és ha hozza az elmaradt meccseit, még az Inverness is odaérhet a playoffra. Az idén feljutott Raith Rovers egyébként idegenben rúgott hármat a Hearts-nak és a Dundee-nak is. A Dundee szekerén sokat lendít az utóbbi időben csapatkapitánnyá avanzsált Charlie Adam, aki 35 éves kora ellenére 16 meccsen 6 góllal és 9 assiszttal segíti a kékeket, így nem csoda, hogy decemberben ő lett a hónap játékosa. Az eddig utolsó Arbroath négy kör alatt megduplázta góljait és pontjait, ezzel megelőzte az Alloát.
A 11. forduló góljai itt, a 13.-éi góljai itt, a 14. kör találatai itt nézhetők.
A harmadosztályban egy csonka fordulóra maradt idő a felfüggesztés előtt. Az éllovas Falkirk meglepetésre kikapott, így nagyon együtt van a mezőny, 8-11 lejátszott meccset követően.
A League Twoban pedig csupán egyetlen mérkőzést játszottak végig 2021-ben, egy másik sérülés miatt félbeszakadt… Itt a Queen’s Park kiemelkedni látszik a mezőnyből és jelenleg a Brechin zárja a sort.

https://pbs.twimg.com/media/ErsYIXGXIAEUImx?format=jpg&name=medium

Legutóbb tavaly nyáron merült fel az ötlet, hogy a két glasgow-i „óriás” B csapatát engedni kellene a ligarendszerben indulni. Az aktuális terv az lenne, hogy a negyedosztályt 16 csapatosra bővítenék, a meglévő 10 plusz a két B csapat mellé a Lowland és a Highland ligák két-két csapata csatlakozna. Néhány vezető már dolgozik az ügyön, elképzelésük szerint a szezon vége előtt benyújtanák a végleges elképzelésüket a Szövetség felé. Legutóbb olyan is felmerült, hogy azon kívül, hogy mindkét klub egy (ezen a szinten) jelentős összeggel szállna be, minden idegenbeli meccsre garantáltan vásárolnának 3000 font értékben belépőket, ezzel is támogatva az ellenfeleket. Ahhoz, hogy a javaslat megvalósuljon, az élvonalból 11 igenlő voks kell, a többi három osztályból meg 75%-nyi szavazat. Az ellenérvek között felmerült, hogy a feljutást mennyiben befolyásolná, ha ketten nem léphetnének osztályt, illetve a sérülésből visszatérők vagy a kevés lehetőséget kapók „visszajátszása” a B csapatba mennyire kavarná meg az ellenfeleket.

Az idei Youth League (azaz az ifi BL) lebonyolítása a vírushelyzet miatt változik, elmarad a csoportkör, végig egy meccses, egyenes kieséses rendszerben játszanak a csapatok. A résztvevők száma viszont marad, a felnőtt BL 32 klubja mellett a korosztályos bajnokságok győztesei szerepelnek, az első két körben külön ágon, összesen 32 UEFA tagállamból. A csapatokban 2002. január 1-je után születettek léphetnek pályára, a 40 fős nevezési keretben 5, a pályán 3 fő lehet egy évvel túlkoros.
Skóciát (akárcsak tavaly) az U18-as bajnok Rangers képviseli, amely egy igen nehéz diót, a német U19-es bajnok Kölnt fogja majd március legelején fogadni. A németeknek ez az első részvétele a sorozatban, a mi fiataljainkat tavaly a Young Boys és a Slovan Bratislava kiejtése után az Atletico Madrid állította meg. A kölniek egyébként 20 bajnokin mindössze 9 gólt kaptak.

A női csapat a hosszabbra nyúlt szünet alatt sem tétlenkedett, három játékost is megszereztek a nagy rivális Glasgow City-től, közte az előző bajnokság gólkirályát, továbbá az amerikai ligából egy, az előző VB-n szerepelt jamaikai védőt.

Korábbi edzőnk, Pedro Caixinha ismét új klub után nézhet, miután nyári kinevezését követően 20 meccs után elküldték a szaúdi Al-Shababtól. Az eredményeket tekintve kissé váratlan a döntés, az elmúlt években rendre 5-6. helyen végző klub most a 2. helyen áll a bajnokságban, mindössze 3 pontra az elsőtől és az Arab Csapatok Kupájában egy 90+2. percben kapott góllal maradtak le a döntőről.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23277306.ece/ALTERNATES/s810/0_Al-Hilal-vs-Al-Shabab-Riyadh-Saudi-Arabia-31-Dec-2020.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

Decemberben a szezonban először nem Rangers játékos kapta a hónap legjobbja díjat, a Celtices támadó David Turnbull három bajnokin is betalált, edzőnek pedig a parádés formát futó Livingstonos David Martindale-t választották, aki klubrekordot döntve sorozatban 6 bajnokit nyert meg.

Jelentős hír, hogy 17 év (!) után nyáron leköszön posztjáról Peter Lawwell, a Celtic vezérigazgatója. 2003 óta 29 trófeát nyert a klubbal és háromszor jutottak be a BL 16 közé. Utódja a rögbis világból érkező, 42 éves Dominic McKay, a Scottish Rugby Union ügyvezetője és a Pro14 sorozat elnöke. Noha a futballban még nem dolgozott, de a Celtic-nél szezonbérletes.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article23407408.ece/ALTERNATES/s1168v/0_14793962-1.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

Érdekes váltás, hogy az év végén a Hiberniantól 6 év után távozó Leeann Dempster a negyedosztályból nagy álmokat szövögető Queen’s Park vezérigazgatója lett.

Egy nemrég megjelent statisztika országonként összegyűjtötte, hogy a csapatokban az idényben a 11 legtöbbet pályán lévő játékos a játékpercek hány %-át töltötte a gyepen. Az élvonalban a Hibs-é a legnagyobb (81,6%), a Celtic-é a legkisebb (67,1%) arány, mi alulról a negyedikek vagyunk. Érdekes, hogy a másodosztályban jóval kisebb a rotálás, a legkisebb arányú Mortonnál az élvonalban 7 klub is kisebb mutatóval bír.

A mindenféle nemzetközi statisztikákkal foglalkozó IFFHS gyűjtéséből kiderül, hogy az előző évtized (2011-2020) 11. leggólerősebb védője James Tavernier (és ha így halad, bőven feljebb léphet)!
Kiderült továbbá, hogy a 2020-as naptári évben a skót élvonal világviszonylatban a 11., Európán belül a 7. legjobb bajnokság volt, a klubrangsorban pedig a Rangers világviszonylatban 12., Európán belül a 10.!

Egy másik oldal a zárt kapus hazai bajnoki teljesítményeket vizsgálta világszerte 66 élvonalban, áprilistól kezdve. Nos, összesen 2 klub van, amely 100%-os: a Bodo Glimt és a Rangers! A gólarányban a norvégok a jobbak, de a 12 meccsen átlagolt 3,17 rúgott és 0,08 kapott góllal azért ne szomorkodjunk.

A Daily Record egy híre szerint a Rangers megelőzte a Celticet a globálisan történt Google keresések számában, ezzel a legkeresettebb skót klubbá vált. Országokra lebontva a franciáknál, Indiában, Kínában és nem meglepő módon Kolumbiában a kékek, míg az USA-ban, a braziloknál és az ausztráloknál a zöldek népszerűbbek. Ami érdekesebb, hogy a rögbi nemzet Szamoa a Kilmarnockra kíváncsi (Rugby Park…), Feröeren és Gabonban az Aberdeenre keresnek főleg, míg összességében a legjobban a Livingston iránti érdeklődés nőtt meg tavaly óta.

Egy másik kimutatás szerint a 2020-as évben a Rangers jelentősen uralta a skót futball Youtube piacát, az összes interakciót (lájkok, kommentek, nézettség) figyelembe véve szinte ugyanannyian voltak kíváncsiak a klubra, mint a többiekre összesen!

https://pbs.twimg.com/media/EsBNDhFVEAAcdSS?format=jpg&name=medium