Eseménydús uborkasezon – június

A bajnokság lezárása/megünneplése után gyorsan a válogatott időszak vette át az elsődleges beszédtémát, főképp Skócia közel három évtizedes kihagyás utáni visszatérése az európai porondra.
Felkészülésként mondhatni bravúros módon, tartalékosan kétszer is vezettek a hollandok ellen, de végül döntetlent tudtak csak elérni. A tartalékosság azért alakult ki, mert a spanyol edzőtáborba érkezéskor John Fleck pozitív tesztet produkált, így a vele kapcsolatban lévő hat társával (köztük Pattersonnal) együtt kimaradt a csapatból.
A másodikon, Luxemburg ellen hét változtatással közel egy óra emberelőnyben csak szűk 1 gólos siker született, de ami fontosabb, hogy Nathan Patterson 24 perc erejéig bemutatkozhatott a nemzeti csapatban!

https://news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/06/8b92321d2d52d407ff9b45ae3f6fb02c-1021x576.jpg
Clarke szövetségi kapitány elégedett volt a felkészüléssel és úgy gondolta, jó formában várja a csapat az EB-t. A rutin biztosan nem mellettük szólt, az egész mezőnyből a legkevesebb válogatottságot (498, átlagosan 19/fő), egyúttal a legkevesebb gólt (36) is ők mutatták fel.
A hangulat viszont az ő oldalukon állt,
hazai pályán, a Hampden Park 12 ezer nézője előtt a leginkább nyerhetőnek tűnő meccsel, az ellen a Csehország ellen kezdtek, amelyet a legutóbbi három alkalommal legyőztek. Most viszont alulmaradtak, mert bár a helyzeteik megvoltak, de Schick fejese után nem sikerült egyenlíteni, majd az egész torna egyik legnagyobb potyája, Schick 45 méteres gólja után már nem volt visszaút.

https://news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/06/33e2bd4714784b501a8d18452544aaca-869x576.jpg

https://news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/06/be0e172d3a91768c0920ec0cf23d7b46-1021x576.jpg

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article24322919.ece/ALTERNATES/s615b/1_JS237139727.jpg

A folytatásban a csoportkör egyik leginkább várt párharcaként utazhattak a Wembley-be, az angolok elleni derbire. Itt már természetesen nem ők voltak az esélyesek, az angolok négy meccse veretlenek ellenük, több mint 20 évvel ezelőtt született legutóbb skót siker. A skótoknak a presztízsen kívül a továbbjutásért is ponto(ka)t kellett volna szerezni, így ment is a fogadkozás – ami végül nem lett alaptalan, egy döntetlen össze is jött, mondhatni igazságosan, a skót sajtó és a 3200 vendégszurkoló legnagyobb örömére. Az első válogatott meccsén kezdő, 20 éves, korábbi Rangers-ifista Billy Gilmour lett a találkozó legjobbja.

Így a lényeg, hogy a saját kezükben maradt a továbbjutási sorsuk a záró kör előtt – ami két kör után egyedüliként 0 szerzett góllal igencsak bravúr. A találkozó egyébként a Skóciában közvetítő STV 2002 óta mért adatai közül rekordot ért el, 1,938 millió odakapcsolóval.

https://pbs.twimg.com/media/E4L_-dPWUAIRRPh?format=jpg&name=large

https://news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/06/fbd5a6b6f734f2d6899af4f622343dd4-1021x576.jpg

https://news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/06/61ad2596d71ea4207b08e7b6fdf1b2e4-862x576.jpg

https://news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/06/2d1eb7792897e55ae035bb8d0470455d-1021x576.jpg
Pechükre a sorsdöntő ellenfél a világbajnoki ezüstérmes Horvátország volt, igaz, tőlük még soha nem kaptak ki! Gilmour a pozitív tesztje miatt lemaradt a meccsről, nélküle nem is sikerült a bravúr, mert bár Callum McGregor véget vetett az 1996 óta tartó skót Eb-gólcsendnek, a remény csak 20 percig tartott, Modric remekbe szabott góllal ismét előnyhöz juttatta a horvátokat, amit még eggyel megtoldottak.
Ezzel Skócia történelmi sanszot szalasztott el, ezúttal sem sikerült továbbjutni nemzetközi torna csoportjából.

https://news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/06/ab9a1ffe95e839b58b0f0dfa945b7e84-864x576.jpg

https://news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/06/cde0a770f1b51fc8c0e41ba5bfc50bc5-1021x576.jpg

https://i2-prod.glasgowlive.co.uk/incoming/article20883823.ece/ALTERNATES/s810/0_JS237830704.jpg

https://news.stv.tv/wp-content/uploads/2021/06/bf401340e53218a05c7a74aeb750364c-1021x576.jpg

https://ichef.bbci.co.uk/onesport/cps/800/cpsprodpb/17843/production/_119032369_mail.jpg
Érdekesség, hogy az EB-k történetében az összes skót gól szerzőjének neve Mc-kel kezdődött (Paul McStay, Brian McClair, Gary McAllister, Ally McCoist) és ez a hagyomány most sem szakadt meg (Callum McGregor).
Ami a Rangers képviselőit illeti, Jon McLaughlin cserekapusként magabiztosan ült a padon mindhárom meccsen, Nathan Patterson viszont a harmadikon 6 perc erejéig esélyt kapott.

https://i2-prod.edinburghlive.co.uk/incoming/article20753453.ece/ALTERNATES/s615b/0_20124548.jpg

https://i2-prod.glasgowlive.co.uk/incoming/article20883851.ece/ALTERNATES/s615b/0_JS237808268.jpg

A horvátok színeiben Borna Barisic az örmények elleni 1-1-es felkészülésit végigjátszotta, a belgák elleni 0-1-en egy félidőt kapott. A csoportban Anglia ellen kissé váratlanul még a padra sem fért (0-1), mint utóbb kiderült, sérülés miatt. És bár szerencsére a hírek szerint nem súlyos a dolog, de a csehek elleni 1-1-et is kihagyta, a skótok elleni 3-1-es csoportzárón viszont 20 percre becserélték. A nyolcaddöntőbeli 3-5-ös spanyol meccset megint csak kihagyta.

https://www.rangersnews.uk/static/uploads/24/2021/06/GettyImages-1324937997.jpg

Amint várható volt, Glen Kamara lett a legfoglalkoztatottabb, miután végigjátszott az észtek elleni 0-1-es felkészülésin, a tornán a Dánia elleni történelmi 1-0-ás győzelmen, az oroszok ellen 0-1-en és a belgák elleni 0-2-n is végig játszott, méghozzá igen jól, például a csoportmeccsek során övé volt a legtöbb közbelépés. Finnország a harmadik helyen végzett, de nem jutott tovább.

https://www.rangersnews.uk/static/uploads/24/2021/06/GettyImages-1324065098.jpg

Filip Helander a svédek két felkészülésijét kihagyta, majd a spanyolok elleni bravúr 0-0-át, a szlovákok elleni 1-0-át és a lengyelek elleni 3-2-t is a padról nézte, csoportgyőztesként jutottak tovább. Az ukránok ellen a hosszabbításban 19 percet kapott, itt 1-2-re alulmaradtak.

https://i2-prod.dailyrecord.co.uk/sport/football/football-news/article24426359.ece/ALTERNATES/s810/0_JS238354982-1.jpg

Kolumbia előbb VB-selejtezőkre volt hivatalos, Alfredo Morelos-szal a soraiban, ám Alfie pozitív teszttel érkezett meg a válogatotthoz, így lemaradt a Peru elleni 3-0-ról és az argentinok elleni 2-2-ről. A karantén letelte után csatlakozhatott a többiekhez, hiszen azonnal kezdődött a Copa America. Itt az Ecuador elleni 1-0-át a padról, a Venezuela elleni 0-0-át a tévéből, a Peru elleni 1-2-őt 8 perc erejéig a pályán élhette meg, a brazilok elleni 1-2-n pedig ismét kimaradt a keretből. A kieséses szakaszban sem az Uruguay ellen megnyert, sem az Argentína ellen elvesztett büntetőkbe torkolló meccsen nem volt a keret tagja, a Peru elleni 3-2-es bronzmeccsen a padon maradt, de így is éremmel zárta a nyarat.

https://pbs.twimg.com/media/E4aSZ4mWQAU6FAO?format=jpg&name=large

Az EB-ről lemaradó észak-írek Málta és Ukrajna ellen játszottak, Steven Davis ezúttal pihent, de Jordan Jones személyében így is volt képviselőnk. Sőt, ha már ott volt, a Málta elleni 3-0-on be is talált, megszakítva ezzel az ulsteriek 13-as nyeretlenségi sorozatát és megszerezve első válogatott gólját. Az ukránok ellen nem volt a keretben, ki is kaptak 1-0-ra.

https://pbs.twimg.com/media/E2qA9TNWYAM3B-1?format=jpg&name=large

Ianis Hagi a tornát szintén kihagyó románok színeiben 77+25 percet játszott a grúzok (1-2) és az angolok (0-1) elleni barátságoson.

Az U21-es skót válogatott kétszer játszott Észak-Írország fiataljai ellen, a skót keretbe 6 főt delegált a Rangers. Az ulsteriek mind a kétszer 2 gólt rúgtak, előbb egyet, majd hármat kaptak. Az elsőn Stephen Kelly és Glenn Middleton végig- (utóbbi szerezte a gólt), Brian Kinnear cserekapus 24 percet játszott, Lewis Mayo, Josh McPake és Ben Williamson a padon maradt. A második meccsen Kelly és Mayo játszott végig, McPake és Williamson 70 percet (utóbbi gólt lőtt), Kinnear és Middleton 24 percet (utóbbi itt is értékesített egy büntetőt).

https://ichef.bbci.co.uk/onesport/cps/800/cpsprodpb/39EF/production/_118813841_20126676.jpg

Ezek után visszatérhettünk az igazi focihoz.

A hónap közepén napvilágot látott a következő szezon sorsolása. Címvédőként hazai pályán a Livingston ellen kezdünk július 31-én, majd két idegenbeli (Dundee Utd, Ross County) meccs után, augusztus legvégén jöhet az első, hazai Old Firm. A szokásosan húzós decemberre 6 bajnoki van betervezve, közte a Hibs, a Hearts és az Aberdeen ellen idegenben, január 2-án pedig a Celtic Parkban… Az alapszakasz harmadik OF-je április elején jön otthon, ez után a St. Mirren vendégeként várhatjuk (remélhetőleg) a felsőház küzdelmeit.

A teljes menetrend (a tévéközvetítések miatt változhat) itt böngészhető

A skót foci kedvelői 17 év szünet után láthatnak egyszerre az élvonalban a glasgow-i mellett edinburgh-i és dundee-i városi derbiket is, előbbi először az 5., utóbbi a 6. fordulóra van betáblázva.

A hazainál korábban kezdődnek a nemzetközi meccsek, a Celtic a dán második helyezett, tavalyi csoportkörös Midtjylland ellen hazai kezdéssel teheti meg első lépéseit a BL főtábla felé, ahova az elmúlt három évben nem jutott fel.
A két Konferencia Ligás feladata nem tűnik megoldhatatlannak, az Aberdeen a svéd bronzérmes BK Hacken (amely az új bajnokságot nyolcból egy győzelemmel kezdte), míg a Hibernian a Mons Calpe (gibraltári negyedik)-Santa Coloma (andorrai harmadik) párharc győztesével játszhat.

Mi később kapcsolódunk be, de ha sikerrel vesszük a selejtezőket, már az augusztus nagyon tömény lesz, 29 nap alatt 9 meccsel.

Június végére összeállt a júliusi felkészülési menetrend is: kezdésnek a másodosztályba visszajutó Partick Thistle-höz ruccanunk át a város másik felébe, majd az angol League Two hetedik helyén végzett Tranmere Rovers után az Arsenal látogat az Ibrox-ba, végül a League One bronzérmes Blackpoolnál vendégeskedünk (később bővült a lista a Real Madriddal).

https://images.ctfassets.net/39646iezddpk/3qilRceaM2fobBBLGXtSFI/bca71afffa8c7de48cf9d3c2745878e9/Web_Img-03.jpg

Sorozatban hatodik évben is elkelt minden eladható szezonbérlet, ez jelenleg 45 ezret jelent.

https://images.ctfassets.net/39646iezddpk/2HjwUxUh6d4KkDYcmIBkR7/a797bda8eb664f0f1df814f27808e568/1.jpg

A hónap végén megjelent az új hazai, ünnepi mez, amely markánsan megjeleníti a klub 150. születésnapját. A V-nyak az 50/60-as évekbe, a csíkozás a 80-as évekbe nyúlik vissza, a címer fölötti 5 csillag pedig a mez hátuljára került.

https://cdn.shopify.com/s/files/1/0398/8553/7446/products/TM0095B-BLUE_1_2048x.jpg

A keret nagy része hat hét pihenő után június 28-án tért vissza és azonnal edzésbe is állt.

https://images.ctfassets.net/39646iezddpk/3eDFj2hAoJlO9UEZtih7NW/133a0f08bb0271ef862e68705e1fea51/280621_Training__Indoor_Hall_57.JPG

https://images.ctfassets.net/39646iezddpk/39JW62IyNJMt1WYrAIcYWz/c0bf3442e7677617a163e0249b7147c8/280621_Training__Tavernier_14.JPG

https://images.ctfassets.net/39646iezddpk/7rXskXKAydPJgojzrDJyQ0/04e8ecb0b21d8c8f1b5c064ac307acf5/280621_Training__Aribo_80.JPG

https://images.ctfassets.net/39646iezddpk/6TxsEH8mzPb8WWTnqrnnZ4/754ca04b3978cc5333b1659a3d5c5e7f/290621_Training__Kelly__Itten__Edmundson___Tavernier_01.JPG

https://images.ctfassets.net/39646iezddpk/5wjBYxWH3Xk4pjXkbmJS62/98447b5e2a0ad67c6d08cc7e9e0b5528/290621_Training__Castore_Group_58.JPG

https://images.ctfassets.net/39646iezddpk/6vPAeI4B1zyRejSEOGzP6N/96cba612a46ca52d879f7ab8b723a844/290621_Training__Simpson_98.JPG

Május közepén arról szóltak a hírek, hogy megtörtént a megegyezés a Celtic és Eddie Howe, a Bournemouth korábbi menedzsere között, aki az idei szezont csapat nélkül töltötte. Ám amikor már biztosnak tűnt a dolog, akkor váratlanul meghiúsult az üzlet. A következő potenciális jelölt a görög/ausztrál Ange Postecoglou lett, akinek több mint 25 éves edzői karrierje során egy fél évnyi görög harmadosztályon kívül nincs európai tapasztalata, 3 éve Japánban edzősködik, előtte ausztrál szövetségi kapitány is volt. Végül, több mint 100, hivatalosan kinevezett edző nélküli nap után megszületett az egyezség, Postecoglou egy évre aláírt. Nyert bajnokságot Ázsiában és Ausztráliában, ő tartja az ausztrál sporttörténet leghosszabb veretlenségi szériáját (36) és a búcsúja is emlékezetesre sikerült, miután az egyik kupasorozatban a Yokohama F. Marinos-szal alulmaradt egy negyedosztályú klubbal szemben.

https://i2-prod.edinburghlive.co.uk/incoming/article20907949.ece/ALTERNATES/s810/0_20136218.jpg

Az élvonalban ezen kívül több edzőváltás is történt, a Dundee United éléről egy év után távozott Mickey Mellon, aki visszatér előző állomására, a Tranmere Rovers-hez. A helyét kissé váratlanul a 39 éves Thomas Courts vette át, az elhanyagolható játékoskarriert maga mögött tudó úriember korábban 5 éven át a Kelty Hearts-ot vezette, tavaly év elején került a Dundee Utd utánpótlásához, ahonnan most feljebb léptették.
John Hughes a Ross County éléről búcsúzott fél év után, őt Malky Mackay követi. A 49 éves edző dolgozott a Watfordnál, a Cardiffnál, a Wigannél és 1 találkozó erejéig a válogatottnál is volt beugró, az utóbbi években a Skót Szövetség fejlődésért felelős igazgatója volt. Kinevezése megosztja a szurkolókat, a Cardifftól illetlen sms üzenetek miatt küldték el, de akkor az FA nem büntette meg.
Még egy jelentős edzőváltás volt Skóciában, a korábbi válogatott játékos, Scott Booth sorozatban hat bajnoki cím után távozott a Glasgow City női csapatának éléről.

Az SPFL megkötötte története legnagyobb volumenű együttműködését, a Cinch nevű, online használtautó kereskedő céggel, így a következő öt évben „cinch Premiership” névre fog hallgatni az élvonal és a többi osztály is megkapja a szponzornevet.

https://pbs.twimg.com/media/E3gfVdqXwAI4bVY?format=jpg&name=large

A korábbi hírekkel ellentétben a harmadosztályba frissen feljutott és a Hampden Parkból kiköltöző Queen’s Park új pályája, a Lesser Hampden egyelőre nem készült el, ezért megegyeztek a Partick Thistle-lel, hogy a hazai meccseiket a Firhillen rendezhetik a következő szezonban – amennyiben a sorsolásban ütközés lenne, akkor új helyszínt kell keresniük.

Amint korábban már volt róla szó, az újdonsült szezonban a B csapatunk (a Celtic-kel együtt) a Lowland Ligában indulhat. Időközben kiderült, hogy hazai pályaként a Dumbarton stadionját használhatják, amely jelenleg a C&G Systems Stadium névre hallgat (a Celtic ifi pedig az Airdrie-ét). A küzdelmek július közepén indulnak, a 18 fős ligában mindenki kétszer játszik mindenkivel, a derbik július 31-én és január 1-jén lesznek, de természetesen az egész szezonban nyomon követjük a fiatalokat.

Ez csak egy évre szól, de az SPFL máris gondolkodik a folytatáson és szavazásra bocsátja a ligarendszer 42-ről 48-ra bővítésének lehetőségét a következő években. A két B csapat mellett a Higland és a Lowland ligákból csatlakozna még 2-2 klub, a 24/25-ös idényre a jelenlegi 12-10-10-10-es beosztás 12-12-12-12-re gyarapodna.