Kicsit elhúzódott ez a poszt az Eb miatt, úgyhogy itt az ideje pótolni a lemaradást! A szezon végére totálisan leeresztett a csapat, a kupadöntőt és ezzel Európát buktuk, de az elsődleges cél, a feljutás nem forgott veszélyben.
Ki gondolta volna 2008 május elsején, hogy az akkor a modern kori történelmének legnagyobb sikere előtt álló klub (sikeres UEFA-kupa elődöntő) kereken nyolc évvel később a másodosztályt fogja befejezni ezen a napon?
De ha már így alakult, remek alkalom volt arra, hogy Waghorn 14 meccs után visszatérjen, egyből a kezdőbe. A hazaiaknak abból a szempontból volt fontos a találkozó, hogy két „legendától” is elbúcsúztak: a nálunk is megfordult Steven Thompson visszavonul, Jim Goodwin pedig új hely után néz. Ketten együtt közel 350 meccset húztak le a Buddies-nál.
St.Mirren – Rangers 2-2 (1-0)
Championship, 36. forduló, május 1.
Foderingham – Tavernier, Kiernan, Wilson, Wallace – Halliday, Holt, Zelalem (Shiels, 75.) – Waghorn (Ball, 60.), Miller (Clark, 75.), McKay
Gól: Gallagher (40.), Morgan (92.), ill. Miller (54.), Holt (88.)
Nézőszám: 5 933
Elég lájtosan kezdődött, közel húsz perc eltelt, mire valamire való feljegyezni való történt: ekkor Waghorn egy kis cselezgetés után a kapufa tövét találta el, majd alig csavart mellé a következőből.
Az addig semmit nem mutató Szentek a 30. percben egy szabadrúgással ébresztették fel Foderinghamet, majd Kiernan hozta rá a szívrohamot saját kapusára, mikor idiótán adta haza, szerencsére azonban mellépattogott a labda a rátörő csatárról. A védelem továbbra sem az igazi.
5 perccel a vége előtt már nem csak ijesztgettek, Callum Gallagher kísértetiesen hasonló gólt lőtt, mint debütáló meccsén az Ibroxban. Ebben azért Fod is benne volt. Craig Halkett után ő a második ex-játékos, aki egy héten belül gólt szerez a Rangers ellen.
Viszonylag gyorsan sikerült egyenlíteni, Tavernier elhúzott a szélen, Miller pedig egy védővel a nyakán megszerezte idénybeli 20. (!) gólját.
Ő volt a legveszélyesebb támadónk, Waghorn egy órát bírt, helyére érdekes mód a kupadöntőről eltiltott Ball jött be, fura húzás volt. Bőven megvoltak a lehetőségeink a vezetésre, volt egy újabb kapufa is, a gólt azonban csak a 88. percben sikerült összehozni: egy remek Holt-Clark kényszerítő után előbbi talált be, immár harmadjára idén a Szentek ellen.
Megdolgozott és megérdemelt győzelem – gondolhattuk ekkor, de a hazaiak máshogy voltak ezzel. Gyakorlatilag a középkezdés után egyáltalán nem volt nálunk a labda, elkezdtek egykapuzni és a hosszabbításban eredménnyel is jártak, megint elaludt a védelem, Morgan simán elvitte, megtolta és berúgta élete első felnőttgólját. Mikor, ha nem most.
MW: „Waghorn ki van éhezve a játékra, örülök, hogy vissza tudott térni, készen fog állni a döntőre. A második félidő rendben volt, sok helyzetet dolgoztunk ki, kapufát is rúgtunk. Természetesen soha nem akarunk pontot veszteni, de ez sajnos néha benne van.”
Képek itt és itt láthatók.
Gólok itt nézhetők, hosszabb öf itt, hosszú videó itt nézhető.
Ez az utolsó négy meccs arra volt, hogy ne szálljunk el, hiszen a 12 pontból csupán kettőt gyűjtöttünk be. Érdekesség, hogy 2-2-vel kezdtünk 2012 nyarán a Peterhead elleni első bajnokin és most ugyanilyen eredménnyel zárunk.
A döntetlen azt is jelentette, hogy a Dumbarton maradt a két év másodosztályú lét alatt az egyetlen ellenfél (a 11-ből), amely pont nélkül maradt ellenünk. Ebben a statisztikában a legmeglepőbb az Alloa, amely tavaly utolsóelőtti, idén utolsó lett: ők a 8 bajnokiból ötször pontot tudtak rabolni a Rangerstől!
Jött 4 nap pihenő, majd a csapat tevőlegesen is elkezdett készülni a kupadöntőre, MW leszervezett egy barimeccset a Spurs ellen Londonban. Mivel ott még zajlott a bajnokság, ezért ahogy várható volt, egy vegyes tarcsi-ifi keret látta a csapatot vendégül és őket sikerült is 4-3-ra legyőzni. A gólokat Shiels, Tavernier, Clark és Waghorn szerezték.
“Nagyon köszönjük a vendéglátást, tökéletes volt az edzőpálya talaja is. Az első félidőben 2-0-ra vezettünk, az intenzitásunk megfelelő volt. A második félidőben szépítettek, de rúgtunk még kettőt. Ettől függetlenül is úgy érzem, mindenkinek hasznos volt ez a találkozó. Számomra a kupára készülés mellett az is fontos, hogy hogyan tudjuk a három hetet jól kitölteni. A következő szezonban jön a téli szünet, arra is fel kell készülnünk.”
A döntő előtt MW nem győzte hangsúlyozni, hogy az idei elsődleges cél a feljutás volt, minden más – így a kupadöntő és az európai szereplés lehetősége – is csak bónusz. A Hibs szemszögéből máshogy néz ki a helyzet, a feljutást ismét elbukták, tehát ezzel menthetik meg a szezont, arról nem is beszélve, hogy szerettek volna véget vetni a 114 éve tartó átoknak, legutóbb ugyanis 1902-ben hódították el a Skót Kupát, azóta pedig 10 döntőn maradtak alul!
A két csapat utoljára 1979-ben játszott egymás ellen utoljára kupadöntőt, akkor kétszeri újrajátszás kellett a Rangers sikeréhez. Most az utolsó bajnokihoz képest változatlan kezdőt nevezett MW, a padra ezúttal is csak 4 mezőnyjátékos fért.
Rangers – Hibernian 2-3 (1-1)
Skót Kupadöntő, május 21.
Foderingham – Tavernier, Kiernan, Wilson, Wallace – Zelalem (Shiels, 62.), Halliday, Holt – Waghorn (Clark, 74.), Miller, McKay
Gól: Miller (27.), Halliday (63.), ill. Stokes (3. és 79.), Gray (90+4.)
Nézőszám: 50 701
Nagyon nem úgy kezdődött, ahogy azt elképzeltük, a 3. perc végén a Celtic-kölcsöncsatár Stokes (miután 25 mp-cel a kezdés után már sárgát kellett volna kapnia) megindult a szélen és begyalogolt a kapuig, miután látta, hogy Kiernan nem mer kilépni rá. Ekkor felsejlett egy rossz statisztika, miszerint az utolsó 11 kupadöntőt az nyerte, aki az első gólt szerezte.
Kiernan nem sokkal később ismét hibázott, ezúttal Cummings volt a kapussal szemben, de ő rossz döntést hozott. Nem igazán tudtuk felvenni a ritmust, látszatra a zöldek akartak jobban.
Kicsit váratlanul is jött az egyenlítés, ki más, mint Kenny Miller segítségével (idén mindháromszor betalált a Hampden Parkban), de Tavernier megszámlálhatatlanadik gólpassza is kellett hozzá.
De alig telt el egy perc, Stokes ismét betalálhatott volna, a középen kevergetését kapufa követte – akárcsak Miller újabb fejesét a másik kapunál. Stokes az előző egymás elleniken nem villogott, most viszont nagyon élt, még az első félidő utolsó perceiben még két újabb ziccere volt.
A második félidő első húsz perce hasonló Hibs-nyomás alatt zajlott, de Halliday egy tökéletesen eltalált bombával a semmiből megszerezte az előnyt. És a taktikánk sajnos kimerült annyiban, hogy ezt próbáltuk megtartani, viszont Stokes élete egyik legjobb napját fogta ki, amit nem bírt el a csapat: néhány újabb ziccer után egy szögletet bántóan könnyen befejelt Tavernier mellől.
Ekkor még mindig volt hátra egy jó tíz perc – de a döntés ezutánra maradt: a négy perc hosszabbítás nyomását sem bírta el a csapat, Stokes (ki más) lőhetett egy, a félpályánál elvesztegetett labda után, ez még mellé ment, a szögletet viszont a csapatkapitány David Gray kíméletlenül befejelte, ezzel véget vetve a 114 éves átoknak (41 665 nap egész pontosan).
Egyébként egészen elképesztő, hogy Gray teljes karrierje (mintegy 240 meccs) alatt 5 gólt lőtt, abból hármat a Rangers ellen…!
Innen már ahogy a szezonban sokszor, a Hibs nem „hibselte” el a meccset, így a lefújás után elkezdett betódulni a zöld tömeg, amely teljes egészében elárasztotta a pályát. Első körben ünneplőket lehetett látni, jobban megnézve azonban kiderült, hogy nem csak békés tömegjelent volt ez, hanem jó pár Rangers játékost fizikailag inzultáltak, a kék tábort pedig miután felhergelték, az megindult és elcsattant néhány pofon.
Tavaly a playoff után láttunk hasonlót, akkor a Motherwell szurkolók csinálták ugyanezt, azóta sem született semmilyen szankció. Meg sem lepődünk, hiszen ha a Rangers „bántalmazásáról” van szó Skóciában, az nem büntetendő.
A teljes első félidő itt, a teljes második félidő itt tekinthető meg.
Hosszú videó itt nézhető, a meccs végi jelenetek itt.
Képek és videók a balhéról, videók még itt
Foderingham lökdösése
Arcoskodás
A Rangers első reakciója a történtekre egy nagyon gyorsan kiadott közlemény volt, mely szerint „a játékosok a saját testi épségük érdekében nem tudtak visszatérni az éremátadásra”, „több játékost és stábtagot is bántalmaztak a Hibs szurkolók” és „dicséret illeti a szurkolóinkat, hogy uralkodtak magukon a jelentős provokáció ellenére”.
Az első hírek szerint David Weir és 6 játékos volt érintett az eseményekben (Foderingham, Wallace és Shiels biztosan).
Másnap már egy komolyabb hangvételű közlemény jelent meg, melyben teljes körű kivizsgálást követel a klub, közli, hogy megbuktak az SFA biztonsági intézkedései, furcsállja, hogy se a Hibernian, se az SFA nem érdeklődött az inzultált játékosok hogylétéről, továbbá, hogy a Hibs elnöke (aki egyben a SFA alelnöke…) tulajdonképpen elintézte annyival a dolgot, hogy nem csodálja, hogy 114 év várakozás után túlcsordultak a szurkolók érzelmei.
A zöldek közel két nap elteltével nyilatkoztak meg: üdvözlik a döntést, miszerint a Rendőrség és az SFA külön vizsgálóbizottságot hoz létre, ezekkel együtt fognak működni, amely szurkolókról kiderül, hogy bűnös, az ellen komoly szankciókat foganasítanak.
De visszatérve a focihoz: a zöldek ezzel másodosztályúként kvalifikálták magukat Európába, ahol 3 selejtezőkört kellene túlélniük a főtábláig, míg az Aberdeen-Hearts párosnak négyet.
Tekintsük át, hogy hogyan zárult Skócia többi részén a bajnokság!
A Championship második helyéért folyó harcba a Falkirk és a Hibs pontazonossággal indult az utolsó fordulóba, előbbinek hárommal jobb volt a gólkülönbsége. Amennyiben ezt a három gólt kiegyenlítenék a zöldek, akkor minden egál lenne, ez esetben az egymás elleni eredmények számítanak, abban pedig egy hajszállal jobban álltak (3 döntetlen és egy 1-0). A félidőben a Falkirk állt jobban, lévén mindkettő meccs 0-0 volt, ráadásul ők még egy büntetőt is kihagytak. A második félidő elején aztán megszerezték a vezetést, amit már nem is engedtek el, így a Hibs 2-0-ás győzelmének nem volt különösebb jelentősége, nem változott a dobogó sorrendje.
Így aztán a következőképp alakult a playoff menetrendje:
Hibernian – Raith Rovers → a győztes a Falkirk ellen → a győztes a Kilmarnock ellen játszhat oda-vissza. Tehát, ha a zöldek az utolsó kört elérnék, akkor 13 nap alatt kellett volna 5 meccset lejátszaniuk a kupadöntőig.
Ami a többi osztályt illeti: a Dundee United sorsa véglegesen a városi derbi 92. percében pecsételődött meg (ez milyen szép!), így a 95/96-os idény után ismét a másodosztályba kerültek.
A League One-t a Dunfermline 18 pont előnnyel nyerte meg, kiesett a Forfar és a tavaly még másodosztályú Cowdenbeath-nek playoff-olnia kellett a negyedosztály elkerüléséért (sikertelenül).
A League Two-ban az East Fife végzett az élen, míg az East Stirlingshire a ligarendszer legalján – ezzel selejtezőre kényszerülve a Highland és a Lowland ligák bajnokainak győztesével. Ebből a párharcból az Edinburgh City került ki győztesen, a Cove Rangers-t összesítésben 4-1-gyel felülmúlva. A döntőben aztán történelmi siker született, 2-1-es összesítéssel a fővárosiak jutottak fel!
A playoff rögtön meglepetésekkel indult, a Raith 1-0-ra legyőzte az odavágón a zöldeket, míg az alulról jövő Stranraer 5-2-re ütötte ki a Livingstont. A visszavágót a Hibs 2-0-ra meg tudta fordítani, a Livi pedig egy elképesztő meccsen maradt alul, a 90+4. percben ledolgozták a három gólos különbséget (a playoffban nem él az idegenben lőtt gól szabály!), de a hosszabbításban kaptak kettőt, így a Stranraer 8-6-os (!) összesítéssel jutott tovább, a másodosztály pedig idén két kiesőt ad.
A második körben a Hibs kezdett otthon és újfent hátrányba kerültek, de egy erős második félidei kezdéssel megfordították az odavágót. Ezután viszont számukra két végzetes eset is történt: előbb egy elképesztően egyértelmű kezezést nem vett észre a bíró, aki pontosan szemben, néhány méterre állt az esettől; aztán a Falkirk talált egy jó nagy potyagólt, így döntetlenről indult a visszavágó.
Amelynek a forgatókönyve szinte azonos volt: Falkirk előny, fordítás, egyenlítés, 2-2. Most azonban jött a slusszpoén, természetesen Bob McHugh főszereplésével, aki már vagy a 4. győztes gólját lőtte a ráadásban. Ezzel a Hibs harmadik szezonját is megkezdi a Championshipben, a Falkirk pedig döntőzhet a Killie-vel a feljutásért.
Eközben a Stranraer gólparádéja mit sem ért az Ayr United ellen, hiszen a büntetőket utóbbiak bírták jobban és jutottak vissza öt év után a másodosztályba.
Végül jött a finálé, ahol az odavágón a Falkirk jó szokásához hűen egy 90. percben esett góllal legyőzte a Killie-t, ám ez most nem volt elég, mert Boydék összeszedték magukat és egy magabiztos 4-0-lal visszavágtak, így maradtak az élvonalban.
Nagyon kevés szót ejtettem idén az U20-as (tartalék) csapatról. Sajnos, a tavalyi jó szereplést nem sikerült megismételni, a 17 csapatos bajnokságban csak a 13. helyet szerezték meg a fiatalok, míg a Celtic veretlenül lett bajnok, a második Hamiltont 26 pont és 38 gól előnnyel felülmúlva.
Pedig nem indult rosszul a szezon, az első kilenc kör után 5-3-1 mérleggel állt a csapat. Bár bizonytalankodások már akkor is voltak, az első két körben 0-2-ről kellett kiegyenlíteni. Itt érdemes Jamie Brandon nevét megemlíteni, aki a Dundee Utd-nek elpazarolt Charlie Telfer mellett az egyetlen olyan játékos, aki a klub minden egyes korosztályos csapatában játszott. 6 éves kora óta tartozik a Rangers-höz, idén került fel az U20-asokhoz és ilyen gólokra képes.
Ekkor történhetett valami, jött két 0-4 egymás után, amit még úgy-ahogy sikerült kiheverni (5-2 a Dons és 4-1 a Dundee Utd ellen), de aztán a hátralévő 19 meccsből 4 győzelem és 1 döntetlen mellett 14 vereséget lehetett elkönyvelni…!
Pedig a téli szünetet kihasználva két hétre átruccantak a fiatalok egy valenciai edzőtáborozásra, ahol két meccset is játszottak a Levante ellen (0-1 és 3-1).
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tavalyival ellentétben, most ritkán játszottak túlkorosak, sőt, többször 15-16 évesek léptek pályára.
