Mivel a június inkább a válogatottakról szólt Európa-szerte, ezért egy szezonértékelőt is beiktattam az összefoglalóba. Szerencsére volt mire jó szívvel visszaemlékezni!

Barrie McKay először került be a válogatott keretbe, amely az olasz-francia páros ellen készítette fel ellenfeleit az Eb-re. Az első kerethirdetéskor még Wallace is bent volt, de ő kikerült. Az olaszok ellen egy vállalható 0-1 után (bár Strachan szerint nem játszottak jól, kapura nem is lőttek) a franciák elleni 0-3 nem a legszebb (bár utólag belegondolva az Eb-döntős ellen nem is annyira vészes). Utóbbi pozitívuma, hogy McKay kapott 7 percnyi debütálási lehetőséget.

Az U17-es válogatott EB-je nem igazán sikerült, Portugália és Belgium ellen 2-0-ra, Azerbajdzsán ellen 1-0-ra égtek, így a 16 csapat legrosszabbjaként végeztek. Tevékeny részes volt ebben a Rangers képviseletében Aidan Wilson (hátvéd, a játékpercek 100%-át a pályán töltötte), Liam Burt (cséká, kp, 91%), Zak Rudden (támadó, 80%), Kieran Wright (kapus, 33%) és Jack Adamson (támadó 33%).

A PFA Scotland az év edzőjének Warburtont, az év góljának McKay Old Firm-beli bombáját választotta és Wallace lett a Championship legjobbja.

A Ligakupán kívül a Challenge kupát is teljesen átalakítják az új idényre – igaz, ez minket csak részben fog érinteni. Tudniillik, az eddigi 30 skót alsóbb osztályú + 2 ligán kívülihez csatlakozik a 12 élvonalbeli klub U20-as csapata + további 3-3 klub a Highland és a Lowland ligákból, valamint a wales-i és az északír élvonal első két helyezettje is – így 54 klub indul a sorozatban.
A véigig kieséses rendszer marad, viszont 4 különböző körben kapcsolódnak be a résztvevők, novemberre már csak négyen maradnak, a döntőt pedig március végén rendezik. Ráadásul már nem Petrofac Training Cup, hanem Irn-Bru Cup lesz a hivatalos neve.
A Rangers első osztályúként idén az U20-as csapatát delegálja, ők pedig augusztus 10-én, az első körben a Stirling University (Lowland Liga tavalyi 3. helyezett) ellen kezdenek.

És ha már U20: edzőváltás történt, Ian Durrant 2014 decembere óta vezette a fiatalokat, most Warburton nem vele képzeli el a jövőt.

A hónap közepén tartották az augusztus 6-án kezdődő bajnokság sorsolását. A Rangers teljes listája itt böngészhető, a lényegesebb pontok: a Hamilton ellen kezdünk otthon, a Partick ellen zárjuk az alapszakaszt, de a többséget úgyis az Old Firmök dátuma érdekli (persze ebbe a tévéközvetítés még beleszólhat): szeptember 10. idegenben, december 31. otthon és március 11. idegenben. Ebből következően, ha mindkét csapat bejut a felsőházba, a negyedik meccs az Ibroxban lesz.

A skót csapatok megkezdték éves had(le-)járatukat az európai porondon. A zöldek papíron a létező egyik legkönnyebb ellenfelet kapták, bár azért amikor a gibraltári Lincoln Red Imps búcsúztatta az észt bajnokot, lehetett sejteni, hogy nem lesz tucatnyi gól különbség városi szomszédaink javára.
A többiek sem panaszkodhattak, az Aberdeen a luxemburgi Fola Esch, a Hearts az észt Infonet soha nem hallott gárdáját kapta ellenfélül. Az odavágón a Dons otthon egészen a 90. percig 1-1-re állt, de berámoltak kettőt, míg a Hearts hátrányból jött fel 2-1-re otthon.

A nyár folyamán Dave King meghirdetett egy online kérdezz-feleleket a szurkolóknak, amire olyan sok (2300) kérdést kapott, hogy egy 13 részben megjelenő sorozatban válaszolt. Tömören a lényeg:
– a játékospiacról: minden évben úgy kell kijönni belőle, hogy országos szinten minden sorozatban esély legyen a végső győzelemre és kilépni Európába, ott pedig tisztességesen helytállni. Tisztában kell lenni, hogy azok az idők elmúltak, amikor mind brit, mind európai szinten neves játékosokat tudtunk igazolni, valamint az angol piac túlárazottságával is – nem fogunk belemenni olyan árharcokba, amiről tudjuk, hogy nem ér meg annyit a játékos. Ezért fontos a legjobb skót tehetségeket felépítenünk és ha úgy adódik, továbbadni megfelelő ellenértékért. De a fiatalok mellett a megfelelő rutinnak is meg kell lennie, olyan játékosoktól, akik szerepeltek más bajnokságokban, illetve nemzetközi porondon. Továbbá a keret minden tagjának éreznie kell, hogy reális esélye van a csapatbakerülésre – amennyiben nem így van, elgondolkozunk a kölcsönadáson.
– az előző rezsimről: jelenleg semmilyen félnivaló nincs, hogy bármilyen probléma előkerülne a múltból; a korábbi vezetők ellen folyamatosan zajlanak a háttérben a bírósági ügyek, de ezeknek nincs kihatása a klubra nézve.
– az edzőközpontról: a hivatalosan továbbra is (még David Murray ex-ex elnök után) Murray Park néven futó komplexum a médiában mostanság inkább Auchenhowie-ként tűnik fel (a település neve, ahol található), azonban most King várja a javaslatokat, hogy melyik klubikon nevét viselje a továbbiakban.
– a stadionról: az előző években nem igazán költöttek rá pénzt, lenne rajta mit felújítani, amit csinálnak is folyamatosan, csak nem mindig látványosan. A bővítésen nem gondolkodnak, viszont a klub 150 éves évfordulójára, 2022-re terveznek valami olyat, amire a szurkolók büszkék lehetnek.
– az akadémiáról: 25 játékosmegfigyelő próbálja a legjobb iskoláskorú fiatalokat kiszűrni Skócia-szerte, egyetlen tehetség sem kerülheti el a figyelmüket a 11-19 év közti korosztályból. Az utánpótlásba kerülő edzők többlépcsős interjúkon, prezentációkon esnek át, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy beleillenek a klub kultúrájába és képesek fejleszteni a fiatalokat. A 15 év fölötti korosztályoknak minél több nemzetközi meccset próbálnak szervezni, hogy ezzel is több tapasztalatot szerezzenek. Eltökélt cél, hogy az akadémia Európa legjobbjai között legyen, az ehhez szükséges támogatást megadja a vezetőség. A fiatalok meccseinek eredménye nem annyira fontos, az egyetlen cél, hogy jó játékosok kerüljenek a felnőtt csapatba.
– McCoistról: Ally egy ikon, aki mindig is a klub érdekeit tartotta szem előtt, függetlenül attól, hogy milyen körülmények között távozott. King belső infókból úgy tudja, hogy az akkori pályán kívüli események jelentősen befolyásolták a játékosokat és biztos benne, ha a mostani vezetőség lett volna, Ally-vel is feljutott volna a csapat. Bár McCoist azóta nem látogatott ki az Ibrox-ba, bármikor szívesen várják őt és családját is.

És akkor jöjjön a visszatekintés!
Először úgy gondoltam, a lesorolás óta eltelt időszak egészét foglalom össze, de mivel akiket eddig is érdekelt a téma, azok nyomon követhették itt az elmúlt évek eseményeit, illetve a most befejeződött szezon is annyi történést szolgáltatott, hogy önmagában az is elég nagy témakör.

Ally McCoist egy híján 1300 napos edzősködése (nem szeretném egyszerűen csak bukásnak hívni) és az utána következő átmeneti állapotok (McDowall és McCall) remekül megágyaztak az elmúlt 4 év legfontosabb eseményének, Dave King és társainak hatalomátvételéhez. Mindez 2015 márciusában történt, akkor még nem tudtuk, de így utólag a lehető legjobb eredmény született két hónappal később, amikor a playoff döntőben a Motherwell szó szerint ki- és elütötte a Rangerst a feljutástól.

Hiszen ekkor kaptunk egy második esélyt, hogy teljesen tiszta lappal kezdjünk mindent. Az elsőt McCoistnak nem sikerült végbevinnie (persze ott azért jócskán akadtak hátráltató tényezők), de így, egy teljesen új vezetőséggel, edzői stábbal és játékoskerettel várva vártuk az ismeretlent és tisztában voltunk vele, hogy nem létezik, hogy még egyszer csalódjunk.
Jópár jelentkező akadt a menedzseri posztra, akik közül a lehető legjobbat sikerült kiválasztani: Mark Warburton az első pillanattól szimpatikus volt, hozta magával Davie Weirt, akit Glasgow-ban senkinek nem kell bemutatnia, később még csatlakozott hozzájuk Frank McParland, játékosmegfigyelő, neki is sokat köszönhetünk.
Az életének első szakaszában pénzügyi területen ügyködő MW-ről köztudott, hogy anyagi biztonságát megalapozta már a focikarreierje előtt, tehát ő ténylegesen a kihívás miatt dolgozik. Azt is tudtuk előre, hogy törekszik a támadófocira és szereti be/felépíteni a fiatalokat, jópáran megsokszorozták a piaci értéküket a brentfordi ideje alatt.
Tisztában volt vele, hogy egy új keretet kell összeállítania, így próbálta azt feltölteni ismerősökkel, egykori ifistáival, olyanokkal, akikről személyes tapasztalata volt, hozzátéve még néhány kölcsönjátékost az angol TOP4-ből. Így utólag elmondhatjuk, ez hibátlanul sikerült. Gyakorlatilag a 11 tavaly nyári igazolásból egyre se tudnám azt mondani, hogy nem vált be, ez egészen elképesztő adat! Ráadásul mindezt alig 700 ezer fontból.
A távozók egyikéért sem ejtettünk könnyeket, közülük senki sem lépett fel magasabb szintre távozása óta.

A szezon eleje maga volt az álom, az első 11 tétmeccs jóformán kárpótolt az elmúlt évek szenvedéseiért: 11 győzelem (ebből kétszer a Hibs ellen), egyszer 6, négyszer (!) 5 rúgott gól. Ekkor egy szurkoló összefoglalta, hogy mit is kaptunk Warburtonnel:

– egy csapatot, amely nem tekinti idiótának a szurkolóit
– egy csapatot, amely játssza a focit
– egy csapatot, amely nem adja fel
– egy csapatot, amely nem pánikol és nem rudgossa vaktában előre a labdát
– egy stábot, amely kihoz a csapatból mindent
– egy stábot, amelynek világos elképzelései és átlátható taktikai struktúrái vannak

A St. Johnstone elleni sima hazai ligakupavereség azonban megmutatta, hogy nem verhetetlen ez a csapat sem, van azért itt még bőven munka. 2015 vége felé jött az első hullámvölgy (2 vereség, 2 döntetlen, szenvedős győzelmek), ekkor a fővárosi zöldek fel is zárkóztak. Ezt az újévi lendülettel ellensúlyozta a csapat (a Hibs elleni karácsonyi 4-2 nagy lökést adott), de a február megint laposra sikeredett: 6 meccsen 6 gól. Szerencsére a Hibernian jobban botladozott, így az előnyünk még nőtt is. A télen érkezett Forrester-O’Halloran páros (King egy gólján kívül nem sok nyomot hagyott) eleinte nem tűnt nagy fogásnak, de szép lassan beépültek ők is. Márciusra visszatértek a gólok és a Killie után a Dundee-t is kiejtette a csapat a kupából (de még hogy…!), így jöhetett a várva várt Old Firm.
Ezt még megelőzte a hivatalos feljutás/bajnoki cím, 3 körrel a vége előtt, valamint a harmadik nekifutásra végre sikeredő Challenge-kupa győzelem. A csúcspont egyértelműen a derbi volt, amelyen megérdemelten jutottunk tovább, és ez önmagában hatalmas előrelépés az egy évvel korábbi kupameccshez képest, nem beszélve McKay csodagóljáról. Ez után azonban leeresztett a csapat, az utolsó 7 bajnokit 2-2-3 mérleggel zárta és a kupadöntő is csalódás volt – de a lényeg a feljutás, minden más csak bónusz.

A csapatot nem részletezném egyesével, amint említettem, gyakorlatilag mindenki bevált. MW a szűk/állandó keretet favorizálta, Foderingham, Tavernier és Wallace minden egyes meccsen kezdett, Halliday is csak egyen nem. Még az olyan kiegészítő emberek, mint Clark vagy Law is közel 30 alkalommal kaptak lehetőséget. A szélsőhátvédek elképesztő módon támadtak, rengeteg gólnak aktív részesei voltak, igaz, a védelemben jócskán akadtak bizonytalanságok. Waghorn, ha nem sérül meg, könnyen 30 gól fölé került volna, Miller sokadvirágzását élte, míg McKay (talán nem túlzás) elindult a sztárság felé vezető úton.

MW alapvető filozófiája, hogy „a B-terv az, hogy az A-tervet jobban kell csinálni” általában működött, az idény vége felé azonban sokan kiismerték a csapat játékát, mely az alábbiakra épül:
– 4-3-3-as felállás
– uralkodó labdatartás, gyors passzok
– gyors pontrúgások, kis szögletek
– 60. perc környékén duplacsere

A kisebb csapatok, akik a döntetlennel is elégedettek, rájöttek, hogy ha 10 emberrel beállnak védekezni, az hatásos, így marad a tizenhatos előtti körbepasszolgatás, melynél kézilabda esetén sokszor passzív játék miatt elvennék a labdát. Sajnos ritkák a távoli lövések, leginkább a szélsőktől lehet várni, hogy levigyék a vonalig, aztán vagy lesz belőle beadás, vagy sem. Az élvonalban ez talán változni fog, ott nem elsődlegesen a védekezés a csapatok célja.

Pillanatképek az idei szezonból
Pillanatképek az elmúlt 4 szezonból
Egy nagyon jó kis grafikonos oldal mindenféle statisztikákkal

Tömören tehát: szép volt, jó volt, köszönjük, várjuk a folytatást!

Az utazás véget ért. Az Út csak most kezdődik.