Szomorú szeptember

Nagy pofon az Old Firmön, nyeretlenség, hetedik hely a bajnokságban, Barton balhéi, Warburton eltiltása – szeptember nagyon nem a Rangers hónapja volt.

A hónap első hétvégéje a válogatottakról szólt. Minket ez nem különösebben befolyásolt, Wallace ugyan kapott meghívót, de sérülés miatt visszamondta, McKay-jal meg maximum csereként számol Strachan. Az eddigi kapitány, Scott Brown 11 év, 50 meccs és 4 gól után, még a VB-selejtezők előtt lemondta a válogatottságot. Update: azóta meggondolta magát.
A nyitány bár nehézkesen indult, de jól sikerült a skótoknak, a félidőben még egál volt, de fél óra emberelőny után végül 5-1-es vendéggyőzelem született Máltán.

Az U21-esek egyáltalán nem remekeltek, előbb otthon Macedóniától 1-0-ra, majd Ukrajnában 4-0-ra kaptak ki (mindkettőn Liam Kelly védett), ezzel két körrel a vége előtt a minimális továbbjutási esélyeik is elszálltak, ez pedig Ricky Sbragia kapitány lemondásához vezetett. Utódja Scott Gemmill lett, aki az elmúlt két évben az U17-et irányította.

A stáb nem szerette volna az Old Firm előtti hétvégét pihenéssel tölteni, így kapóra jött testvérklubunk, a Linfield meghívása, amelynek apropója a briteknél elterjedt testimonial match, azaz annak megünneplése, hogy egy játékosa tíz éve a klubot szolgálja. Ez jelen esetben a belfastiak csapatkapitánya, Jamie Mulgrew révén volt esedékes, aki önmaga is nagy Rangers-szurkoló. A két klub és szurkolói közti kapcsot nem kell magyarázni, a jelen keretükből Roy Carroll védett nálunk, az edzőjük pedig nem más, mint David Healy, szintén egykori Rangers-játékos.
A két klub ezt megelőzően 2013 áprilisában találkozott, az Ibroxban 2-0-ás hazai győzelem született, míg Belfastban azelőtt egy évvel ugyanilyen eredmény alakult ki – utóbbi meccsen mutatkozott be a felnőtteknél Barrie McKay.

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/i/pix/2016/09/03/17/37DD252600000578-0-image-m-70_1472919885156.jpg?resize=604%2C373

Miller mesternégyese

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/i/pix/2016/09/04/11/37E3E1BE00000578-0-image-a-1_1472986225066.jpg?resize=604%2C421

Osztálykülönbség volt

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/i/pix/2016/09/04/12/37E3E19000000578-0-image-a-6_1472988633134.jpg?resize=604%2C414

Senderos debütálása

Tekintve, az egy héttel később esedékes rangadó a nyakunkon volt, Warburton ezt nem lötyögésnek, hanem erőfelmérőnek képzelte, így egy igen komoly kezdőt rakott össze. Ez az eredményen is meglátszik, bár az nem egyértelmű, hogy tényleg ennyire gyenge az északír bajnokság, hogy az egyik kirakatcsapata egy gálameccsen ilyen eredményt hozzon össze, vagy a Rangers pörögte túl kicsit magát. Mindenesetre fél óra után már öt volt a különbség, a 7-0-ás végeredmény az összefoglaló alapján megérdemelt, a legaktívabb Miller volt, aki egymaga négyet vállalt, a többin Kranjcar, Kiernan és Garner osztozott.

Képek itt és itt nézhetők.
A gólok itt, a Linfield TV beszámolója itt, hosszú öf itt látható.

És akkor eljött az idő, következett A MECCS, amelyet mindenki évek óta epekedve várt. Az Old Firm. Természetesen minden a hazaiak mellett szólt (persze azért reménysugárnak a tavalyi kupaelődöntő bevillant) és mindenki megszólalt a meccs előtt – a legtöbben azt firtatták, hogy Barton mennyire lesz képes kordában tartani magát az extrém körülmények között. Ally McCoist pedig azt ecsetelte, hogy nem kell csodákat várni, legalább 2-3 év, mire Warburton csapata reális eséllyel pályázhat a bajnoki címre.
A csapat azt hangsúlyozta, hogy hiába a Celtic az ellenfél, próbál a saját játékstílusához alkalmazkodni, nem fog változtatni – utólag visszatekintve ez hiba volt.

A sok beharangozó helyett álljon itt egy kép a két klub legidősebb bérleteseiről, a 96 éves Celtic- és a 101 éves Rangers-szurkoló sok nagy csatát láthatott már:

https://i0.wp.com/www.eveningtimes.co.uk/resources/images/5465433.jpg?resize=370%2C394

Senderos először kapott lehetőséget, Halliday helyére Windass került a kezdőbe, ez pedig azt jelentette, hogy nem kevesebb, mint 5 (!) támadó felfogású játékossal indult harcba a csapat.

Celtic – Rangers 5-1 (2-1)
Premiership, 5.forduló, szeptember 10.

Foderingham – Tavernier, Kiernan (Forrester 72.), Senderos, Wallace – Barton, Kranjcar (Halliday, 45.), Windass – McKay, Miller (Waghorn, 63.), Garner
Gól: Dembele (33., 42, és 83.), Sinclair (61.), Armstrong (92.); ill. Garner (44.)
Nézőszám: 58 348

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-3882.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-3883.jpg?resize=604%2C396

Mondhatni, hogy az első fél óra az (újra)ismerkedéssel telt, néhány kósza próbálkozáson kívül nem sok minden történt. Ekkor a zöldek egy szögletből megszerezték a vezetést és onnantól nem volt megállás. A visszajátszásból lehet látni, hogy senki nem jött a lendülettel érkező Dembelével, Kiernan neki háttal (!) ugrott fel. A pontrúgásoknál a védekezés továbbra is gyatra. Három perccel a vége előtt ismét Kiernan volt a ludas, saját térfelén eladott egy labdát, amiből ketten hozták egy védőre, de a duplázó Dembele lazán megoldotta. Azonban Garner szépítésénél felvillant egy reménysugár – noha különösebb előjele nem volt, de Windass labdakihozatalától Tav beadásán át Miller visszafejeléséig összességében szépen megkomponált gól volt.

A félidei Niko-Halliday csere a középpályát próbálta stabilizálni, ám ez csak rövid ideig sikerült, hiszen negyedóra elteltével ismét kettő volt a különbség: Dembele ezúttal előkészített Sinclairnek. Érdemes itt is a védők helyezkedését megfigyelni, senki nem követte a bemozduló embert:

Mivel újfent nem látszódott, hogy le tudnánk dolgozni a hátrányt, előbb Waghornt, aztán Kiernan sérülése után mindent egyre feltéve Forrestert is behozta MW. Ez az ötlet akkor esett össze, amikor pár percen belül Senderos egy teljesen elkerülhető helyzetben kipontozódott, így az utolsó negyedórában belső védő nélkül maradtunk… plusz a reklamáló Weirt is felküldték a lelátóra.
Innentől már csak a damage limitation, azaz a KO elkerülése lehetett a cél, de ez nem jött össze.
Dembelének a mesterhármas viszont igen, ezzel egy hosszú szünetet tört meg: utoljára derbin 83/84-ben McCoist triplázott, a zöldeknél pedig ez 73/74-ben fordult legutóbb elő (mindkét eset a ligakupában esett). Ahhoz képest, hogy csak Griffiths sérülése miatt került be a csapatba…
A hosszabbításban még Armstrong is beköszönt, csakhogy meglegyen a kiütés.

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-3884.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-3885.jpg?resize=604%2C396

A Parkheadben utoljára 2010-ben nyertünk és sokkal jobb Rangers-ök is kaptak akár 5 gólt itt. Természetesen azt senki nem vitatja, hogy van különbség a két csapat között, még akár azt sem, hogy ennyi. Viszont túl sok elkerülhető gólt kaptunk, ez az igazán bosszantó, illetve, hogy Warburton cseréi ezúttal nem klappoltak.

MW: „Az első 20 percben még rendben voltunk, aztán kaptunk egy könnyen elkerülhető gólt, amitől elkezdtünk idegeskedni, majd jött egy eladott labda és a második gól. A szépítés után volt egy negyedórás jó periódus, de újra kaptunk egy gólt, ezután pedig szétestünk. A kiállítást elismerem, viszont a másik oldalon is volt hasonló eset, ezt kritizálta Weir, ezért küldték el a kispadtól. 3-1-nél dönthettem: próbáljuk óvni az eredményt vagy felteszünk mindent egy lapra, találunk még egyet és utána bármi lehet? Én az utóbbit választottam, ez alapján jöttek a cserék. Elismerem, ez nem jött be, de mindig is a pozitív játékot választom, ahelyett, hogy tartjuk a 3-1-es vereséget.”

Scott Brown mondata is sajnos találó: „Fiúk játszottak férfiak ellen.”

https://i0.wp.com/e0.365dm.com/16/09/768x576/mark-warburton-rangers-mckay-tavernier-garner_3785139.jpg?resize=565%2C424

Képek itt és itt láthatók.
Gólok itt, hosszú öf itt nézhető.
Az 5. forduló góljai

Akárhogyis, az tény, hogy az elmúlt 27 év legrosszabb startját vettük, igaz, akkor Souness irányítása alatt, végül sikerült megnyerni a bajnokságot.

„Természetesen” ezúttal sem maradtunk pályán kívül zajló események nélkül:

– a Rangers szurkolók a stadion WC-jében tettek némi kárt:

https://i0.wp.com/www.101greatgoals.com/wp-content/uploads/2016/09/CsAH4TzWcAAIh2U.jpg?resize=385%2C281https://i0.wp.com/www.101greatgoals.com/wp-content/uploads/2016/09/CsAH4RrXgAE7jq_.jpg?resize=379%2C286
– a hazaiak háborúval kapcsolatos molinót lengettek

https://i0.wp.com/i1374.photobucket.com/albums/ag418/greg_phtb/Mobile%20Uploads/3AC02089-355A-44D7-802C-4FA06BDA7A47_zps6fpanayi.jpg?resize=522%2C300

– Rangers-színekkel ellátott babákat akasztanak fel, mindezt egy nappal azután, hogy Kris Boyd öccse öngyilkos lett

Szinte hihetetlen, de minden egyes alkalommal alul tudják múlni magukat… A történtek a magyar médiában is megjelentek, ezzel jópár ember szemét felnyitva.

Sokáig nem örülhettek maguknak, mert a futballtörténelemben szinte példátlan módon, négy nappal az 5-0-ás győzelem után Barcelonában beleszaladtak egy 0-7-be, amely egyben történetük legnagyobb európai pofonja

Az igazi bomba három nappal az OF után robbant, amikor Barton állítólag szóban összebalhézott Halliday-jel az egyik edzésen, aminek következményeképp első körben egy hétre felfüggesztették az edzések látogatása alól. Tekintve, hogy Halliday tényleg egy a Rangers-szurkolók közül, ezért nem volt kérdés, hogy a nép ki mellé áll, még akkor is, ha gyorsan elnézést kért az angol – de azért hozzátette, hogy „a bocsánatkérés nem mindig azt jelenti, hogy te tévedsz és a másiknak van igaza. Azt jelenti, hogy az egódnál fontosabbnak érzed a kapcsolatodat a másikkal.”
Majd egy nappal később egy rádióinterjúban így folytatta: „Semmi problémám Andy-vel, az öltözőben megbeszéltük a dolgokat. De fura a szituáció kezelése. Két lelkes Rangers játékos megosztotta a véleményét, miután kikapott a csapat a legnagyobb riválistól. Lehet, hogy az én kommunikációm nem tökéletes, de azért nem fogok elnézést kérni, mert győzni szeretnék.”
Egyes jólértesültek szerint, ez már a harmadik összezörrenése volt a többiekkel.

Feledtetve az eseményeket, a Ross County ellen lehetett volna javítani. Az összecsapás különlegessége, hogy mivel a felföldiek a Rangers kizárásának évében jutottak fel először az élvonalba, ezért bajnoki körülmények között ez volt a legelső meccs!
Egyébként annak ellenére, hogy 1929-ben alapították a Ross County-t, eddig mindössze három alkalommal találkozott a két klub kupameccsek keretében, mindegyik esetben Dingwallban és mindannyiszor Rangers-siker született.

Amint az várható volt, a fél csapat kicserélődött, Holt több mint egy hónapos sérülés után tért vissza, Crooks pedig először ülhetett le a kispadra.

Rangers – Ross County 0-0
Premiership, 6.forduló, szeptember 17.

Foderingham – Tavernier, Wilson, Hill, Wallace – Halliday, Holt (Kranjcar, 73.), Windass – Waghorn (O’Halloran, 65.), Garner (Miller, 65.), McKay
Nézőszám: 47 935

Bár nehéz összehasonlítani, de ez talán még nagyobb pofon volt az igen szép számban kilátogató közönségnek. Pedig jól indult, Windass elképesztő sprintje az év gólja lehetett volna, a saját térfelének közepétől rohant át az ellenfél tizenegyespontjáig, már a kapust is legyőzte, de nem maradt erő a gurításában, amit így ki tudtak rúgni a védők.
Leginkább Windass vezetésével támadgattunk, de Foderinghamnek is kellett egy nagy bravúrt bemutatnia.
A második félidőben tovább nyomtunk, de semmi nem jött össze, pechesek is voltunk, plusz Fox kapus is élete napjára ébredt. Waggy tekerését gyönyörűen szedte ki, majd a szögletet a gólvonalról fejelték ki. Aztán O’Halloran fejese a felsőlécről csattant ki, hogy ismét egy óriási bravúr jöjjön, Windass három méterről leadott pörgetését védte reflexből. A végén oldalhálóig a vendégek is eljutottak, de kétségtelenül most itt két pontot vesztettünk és nem egyet nyertünk. Ez pedig még nagyon fog hiányozni.

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-3892.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-3893.jpg?resize=604%2C396

MW: „Ez volt az idei legjobb 90 percünk. Az volt a tervünk, hogy gyors passzokkal minél többen támadjunk, minél többször jussunk el a tizenhatosig és teszteljük a kapusukat. Ezt meg is valósítottuk. Ennyi helyzettel két-három meccset meg lehetett volna nyerni. Szerintem a kapus minden testrészét érintette a labda, ez egy ilyen nap volt. 10-ből 9-szer megnyerjük az ilyen meccseket. A mutatott játéknak viszont örülök.”

Képek itt és itt láthatók.
Rövidebb videó itt, hosszabb öf itt nézhető.
A 6. forduló góljai

Másnap Barton megbeszélésre volt hivatalos a stábbal, amely után annyit tudtunk meg, hogy további 3 hétre felfüggesztették a futballal kapcsolatos tevékenységek alól. Ezen kívül egyik fél sem kívánta kommentálni az ügyet, a klubházból távozása után arra a kérdésre, hogy még mindig a Rangers játékosa-e, annyit szólt oda, hogy „Szerintem igen.”.

Ha ez még nem lett volna elég, akkor a következő nap is tartogatott egy minibotrányt: kiderült, hogy Barton tippmixelt a zöldek Barca elleni BL meccsére, holott bármilyen szerencsejátékot tilt a Skót Szövetség. Nem szeretnék összeesküvéseket gyártani, de elég furcsa, hogy az elmúlt években ő már a harmadik Rangers-ös lebukó (Simonsen és Black után), míg a teljes skót futballban alig 1-2 további példa akadt.

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/i/pix/2016/09/21/16/389D2C2D00000578-0-Joey_Barton_in_action_during_Rangers_Scottish_Premiership_clash_-a-47_1474471421401.jpg?resize=575%2C420

De még mindig nem volt vége, Joey feldobta a sajtóban, hogy amikor már majdnem aláírt ide, akkor a Celtic megkereste őt, hogy hozzájuk menjen. Ugyanerre a zöldek igazgatója úgy emlékszik, hogy Barton ügynöke hívta fel őket azzal, hogy a játékos inkább oda szeretne menni, ha szeretnék, akkor még az utolsó pillanatban lecsaphatnak rá.
Zárásnak annyit még hozzátett Barton, hogy utólag visszatekintve nem biztos, hogy jó döntést hozott, de új kihívásra vágyott és az azóta meghozott döntéseit is máshogy csinálná. Elmondta még, hogy Skóciában még fingani sem tud anélkül, hogy a hírekbe ne kerülne.

Kris Boyd odáig ment, hogy szerinte Barton csupán reklámfogásnak használta a Rangers-t, ugyanis azokban a napokban jelent meg önéletrajzi könyve.

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/i/pix/2016/09/21/16/38A6EB9E00000578-0-image-a-46_1474471384079.jpg?resize=559%2C427

Na de visszatérve a focihoz – szeptemberben további két, igen nehéznek tűnő meccs várt ránk: az aktuálisan a másodosztály élére lépő (és ott egyedüli veretlen) Queen of the South és az élvonal másodikja, az Aberdeen ellenében.

A QotS hatos győzelmi szériában, ezeken 20 gólt szerezve érkezett az Ibroxba, a Ligakupa negyeddöntőjében. Tavaly mind a négy bajnokin a Rangers győzött.
Kupameccshez illően MW felforgatta a csapatot, Gilks védett, Windass a bemelegítésnél sérült meg, Wallace a keretben sem volt, így Halliday kapta meg a karszalagot.

Rangers – Queen of the South 5-0 (1-0)
Betfred League Cup, negyeddöntő, szeptember 20.

Gilks – Tavernier, Hill, Wilson, Hodson – Holt (McKay, 45.), Halliday, Kranjcar – O’Halloran (Miller, 77.), Waghorn, Forrester (Crooks, 72.)
Gól: Holt (34.), Halliday (62.), Waghorn (63., 71. és 83.)
Nézőszám: 26 079

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-3898.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-3899.jpg?resize=604%2C396

Magabiztosan kezdett a csapat, az első 15 perc után 80-20% a labdabirtoklás, de az áttörés fél óra után jött meg, amikor Holt három védő között fejezte be O’Halloran előkészítését. Sorban jöttek a helyzetek és ez a magabiztosság Waghornból is előtört, amikor 35 méterről, estében akarta átemelni a kapust…
Az első félidőben a vendégek szinte ki sem jöttek a térfelükről, a második elején többször veszélyeztettek. Mi pedig elkezdtük rugdosni a gólokat. Halliday az ünnepi alkalomhoz illően, félpályánál megindult, kitette McKay-nak, visszakapta és bevágta. Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne… Egy perc sem telt el, ismét McKay készített elő, ezúttal Waghorn lőtte be ballal, ezzel eldöntve a továbbjutást. Utóbbi szereplők nem sokkal később megismételték a jelenetüket, de tévesen les miatt ezúttal elmaradt az ünneplés. De Waggy-nak a 71. percben összejött a dupla, ezúttal O’Halloran visszagurítását pöckölte be. Szezonbeli első triplája az utolsó tíz percben megszületett, most Kranjcart lehet dicsérni rajta kívül. A végén aztán még Crooks is bemutatkozhatott egy bő negyedóra erejéig.
Összességében nem lehetett panasz, jó eredmény, szép gólok, domináns játék, továbbjutás.

https://i0.wp.com/rangers.co.uk/wp/wp-content/uploads/2016/09/200916_rangers_qots_waghorn_match_ball_01.jpg?resize=604%2C256

https://i0.wp.com/i1.dailyrecord.co.uk/incoming/article8878656.ece/ALTERNATES/s1227b/JS100203228.jpg?resize=604%2C604

A büszke kapitány

MW: „A mai teljesítménnyel elégedett voltam, egyedül az lehet kifogás, hogy félidőben még csak egy góllal vezettünk, illetve a második elején kicsit átadtuk a területet. Sok gólt lőttünk, de sok helyzetet is kihagytunk.”

Képek itt és itt láthatók.
1,5 perces videó itt, meccs végi elemzés, hosszú öf itt nézhető.
A negyeddöntők góljai

A többi párosításban a legnagyobb meglepetés a Morton győzelme, a Dundee Utd elleni 2-1 azt jelenti, hogy 37 év után jutottak be országos kupa elődöntőjébe! A Celtic igen megszenvedett a harmadosztályú Alloával, csak a 80. perc után döntötték el a meccset, míg az Aberdeen a St. Johnstone ellenében szintén egy utolsó perces góllal került tovább.
Az elődöntő sorsolásakor persze mindenki a Mortont akarta, akinek az Aberdeen örülhetett – ebből következően a másik ágon Old Firmre került sor egy hónappal később!

Szeptember zárásaként következett az Aberdeen, amelynek szurkolói nem kevésbé gyűlölnek minket, mint a zöldek. (Plusz frusztrációjuk, hogy ők nem is sikeresek és birkákkal élnek együtt.)
A mérkőzést megelőzően ez a kép terjedt a Twitteren, miszerint abból az alkalomból, hogy az „új Rangers” ellen először játszanak, a szurkolóik a 2012-es kizárás miatt a 12. percben a „régi Rangers” emlékére egy percig tapsolni fognak. Nooormális?

https://i0.wp.com/pbs.twimg.com/media/Cs5p-hXUAAAzkfZ.jpg?resize=432%2C579&ssl=1

(Gyengébbek kedvéért) 2012. januárjában találkoztunk utoljára – abban és a következő szezonban a Dons az alsóházban végzett, utána kezdődött a „dicső” jelen, egy harmadik és két második hellyel, helyenként komolyabban szorongatva a zöldeket. Egyébként 1986 óta nem fordult elő, hogy az élvonalban előrébb végezzenek a vörösök a kékeknél.
A négy és fél évvel ezelőtti csapatból mindkét oldalon egy játékos maradt: Lee Wallace és Mark Reynolds.

Aberdeen – Rangers 2-1 (0-0)
Premiership, 7. forduló, szeptember 25.

Foderingham – Tavernier, Hill, Wilson, Wallace – Halliday, Holt, Forrester (Kranjcar, 62.) – Waghorn (O’Halloran, 69.), Garner (Miller, 78.) McKay
Gól: Hayes (46.), Maddison (90.); ill. Halliday (79.)
Nézőszám: 19 263

https://i0.wp.com/rangers.co.uk/wp/wp-content/uploads/2016/09/250916_rangers_strips_02.jpg?resize=604%2C256

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-3905.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-3906.jpg?resize=604%2C396

Mozgalmas mezőnyjátékot és kevés helyzetet hozott az első félidő, itt Garner veszélyeztetett párszor, ott McLean lövését kellett bravúrral védeni, de a lényeg, hogy picit jobbak voltunk minden mutatóban. Ehhez képest jött totál váratlanul az újrakezdés utáni 20. másodpercben (!) a hazai vezetőgól, amihez hozzá sem tudtunk szagolni: kapus előrebikázza, megcsúsztatják, a védők elszámítják magukat, Hayes meg begyalogol vele. A gól nem roppantott meg, támadtunk tovább, jöttek a helyzetek, de Waghorn még négy méterről is fölévágta. A teljesen megérdemelt egyenlítésre a 79. percig vártunk, ekkor Halliday értékesített egy jogos büntetőt.
De így is pont nélkül maradtunk, köszönhetően egy last-minute elcsalt megadott jogtalan szabadrúgásnak, amit Maddison gyönyörűen csavart be, bántóan messziről, így 2009 óta először nyert a Dons.
Az igazságtalanságot Warburton sem tűrte, aki nagyon ki volt akadva a bíróra és ennek hangot is adott.

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-3907.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-3908.jpg?resize=604%2C396

MW: „Megérdemeltük volna a győzelmet, még a döntetlennel sem lettem volna elégedett. Az első félidőt végigdomináltuk, nem is tudom, hány lövésünk volt. Aztán adtunk az ellenfélnek egy óvodás gólt, majd pár perc elteltével ismét irányítani kezdtünk. A tizenegyes után mentünk a győzelemért, de sajnos ez nem jött össze. Hihetetlen volt a szabadrúgás megítélése. A negyedik játékvezető elmondta, hogy nem volt fault! Hogy lehet ilyet befúni? Több mint frusztráltak vagyunk, mert a szurkolóink ismét csodálatosak voltak és a nehéz atmoszférát is jól kezelték a játékosok. Bízom benne, hogy az elmúlt napokban tapasztalható fejlődést tovább tudjuk folytatni.”

http://www.eveningtimes.co.uk/resources/images/5519542

Képek itt és itt láthatók.
A gólok itt1,5 perces videó itt, hosszú öf itt nézhető.
A 7. forduló góljai

Négy bajnoki óta nyeretlen a csapat és a 7. helyen zárta a szeptembert  – igaz, csak három pontra a második helytől. Mint ahogy az is tény, a teljes élvonalat tekintve a Rangers állt nyerő pozícióban a legkevesebb ideig a meccsein (76 perc) és a helyzeteinek a 2 százalékát (!) használta csak ki…

A krónikához még hozzátartozik, hogy a meccs előtt néhány helyi illetőségű személy összekarcolta a Rangers buszát, az 1971-es Ibrox-beli tragédiára és Ian Durrant itt szerzett sérülésére (amely konkrétan tönkretette a pályafutását) emlékeztetve…

http://www.eveningtimes.co.uk/resources/images/5517251/

A meccs után 2 nappal az SFA „felajánlott” Warburtonnek egy egymeccses eltiltást, amit inkább elfogadott, a felülvizsgálatot megelőzendő.
Ezzel párhuzamosan, több mint 4 hónap (!) után döntés született a Skót Kupa döntő utáni tömegjelenetekről: egyik klub sem hibás, ügy lezárva.

2016 Skóciájában „túlfűtöttségre” hivatkozva, komolyabb következmények nélkül (pár embert letartóztattak és a Hibs valamennyi kártérítést fizetett) szabad pályát rongálni, Rangers szurkolókat ütni, Rangers játékosokat megfélemlíteni, felakasztást imitálni, és még ezt is hozzávehetjük a listához, miközben az edzőt gyorsított eljárásban két rossz szóért eltiltják. No komment…

Egyéb szeptemberi skót hírek:

A U20-as csapat az Inverness-t 2-1-re verte, az Aberdeen ellen 1-1-re végzett, a Hibs elleni pedig 2-1-es félidei vezetésnél a partjelző rosszulléte miatt félbeszakadt.

A másodosztályban is zajlottak az események: a legérdekesebb havi sztori Cammy Bell három kivédett büntetője – egy félidő alatt!
A Hibs hetven (!) éve nem kezdett öt győzelemmel bajnokságot, de a hatodikban kikaptak, így a Queen of the South lépett az élre, hogy a következőben a toprangadón 0-0-ra végezzenek egymással.
A Dundee Utd továbbra is középmezőnyös, a St. Mirren pedig nagyon beragadt az utolsó helyre, így a szezon első edzőváltása is ott történt: 9 hónap után elküldték az egykori Rangers-játékos Alex Rae-t – utódja a tavaly a másodosztályból kieső (de idén remekül startoló) Alloa menedzsere, Jack Ross lett.

A Skót Kupában idén bevezetik (az Olimpiához hasonlóan), a hosszabbításban becserélhető 4. ember intézményét.

Az Irn-Bru Challenge Kupa harmadik körébe már a másodosztályúak is becsatlakoztak, ketten kiütéssel nyertek (Falkirk 6-1, QotS 7-1), hárman kiestek (Raith, Morton, Dumbarton), akárcsak az egyetlen élvonalbeli U20-as csapat (Celtic), méghozzá 5-1-es vereséggel. A negyedik körtől válik igazán érdekessé az idei kiírás, hiszen ekkor lépnek be a külföldiek és már kiemelés sincs: a legizgalmasabbnak a QotS-Linfield ígérkezett, de a Crusaders-Livingston is jól hangzott, míg a két wales-i harmad/negyedosztályú ellenfelet kapott.
Ide kapcsolódó hír, hogy felmerült az a tervezet, hogy a 17/18-as idénytől a negyedosztályt a Rangers és a Celtic „B” csapataival bővítenék.

Az előző havi cikket azzal zártam, hogy az Angol Futball Liga átstrukturálás előtt áll és 8 csapattal bővítenék a rendszerüket, amibe esetleg mi is beleférhetnénk. Nos, ezt a kérdést gyorsan lezárták annyival, hogy nem-angol klub nem lesz tag, slussz-passz. De akkor vajon a Cardiff és a Swansea mit keres ott?