Gólözön és bírói anomáliák – február

5 meccsen rúgtunk 22 gólt, négyen egyet sem kaptunk, ezen kívül továbbjutottunk a kupában, profitot értünk el a pénzügyekben és a rivális edzőt cserélt – mégis lehet reménykedni?

Februárt egy látszólag könnyebb párharccal kezdtük, a St. Mirren látogatott az Ibrox-ba. A Szentek kerete télen teljesen átalakult, egy csapatnyi ember érkezett és távozott is, de rájuk is fért, hiszen a kiesés ellen küzdenek. A statisztika mindenképp mellettünk szólt, mióta Premiership néven fut a bajnokság, otthon 9 győzelem és 2 döntetlen a mérlegünk, a vendégek a legutóbbi 18 idegenbeli meccsükből csak egyet úsztak meg kapott gól nélkül, 14-et el is vesztettek.

Összesen 8 helyen változott a kupameccshez képest a kezdő, Katic, Davis és Defoe maradt csak bent.

Rangers – St. Mirren 4–0 (1–0)
Premiership, 24. forduló, február 2.

McGregor – Tavernier, Worrall, Katic, Barisic – Arfield, McCrorie (Jack, 54.), Davis (Candeias, 64.), Kent – Morelos, Defoe (Lafferty, 83.)
Gól: Tavernier (3. és 55. – mindkettő büntetőből), Defoe (80., büntetőből), Kent (81.)
Nézőszám: 49 463

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4845.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4846.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4847.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4848.jpg?resize=604%2C396

A meccs, amire mindenki csak úgy fog emlékezni, hogy 4 tizenegyest kapott a Rangers – ez szinte garantáltan idénycsúcs. Rögtön a második percben jött az első, Morelos megindulása után a középre tett labdával Defoe kezdett cselezgetni, buktatták, tiszta ügy, Tavernier tőle megszokott módon, magabiztosan vágta be. Kent lövése és Morelos oldalhálója bizonyítja, hogy mentünk tovább a második gólért, amihez legközelebb a félidő közepén jártunk, amikor újfent Defoe esett el a védő lábában, ismét büntetőt kiharcolva. A hosszúra nyúlt reklamálás megzavarhatta Taverniert, a kapitányunk a második próbálkozását elhibázta, az irány jó volt, de a kapufa hárított. Az igencsak aktív Kent kapufája is gólt érdemelt volna, a semmit sem mutató Szentek örülhettek, hogy egygólos hátránnyal zárták a félidőt. Azonban hamar jött a második, a harmadik büntetőből. Ezúttal Tavernier próbált bekanyarítani egy labdát, amibe belenyúlt a védő – más kérdés, hogy a bíró először szabadrúgást ítélt, aztán a partjelző hatására a büntetőre mutatott, pedig a visszajátszásokból kiderült, hogy ő jobban látta, ez kívül volt. Tav harmadjára is odaállt és ezt (is) berúgta. Innentől kezdve még felszabadultabban támadhattunk, Morelos második oldalhálóját Defoe kapáslövése követte, majd Hladky kapusnak is akadt néhány védenivalója. Aztán a 80. percben – ki gondolta volna – ismét büntetőt kaptunk: itt sem a szabálytalanság ténye a kérdéses, hanem, hogy hol történt: ez is inkább kívül volt, de Dallas bíró befújta. Tav a rekordgyanús triplázás lehetőségéről lemondva átadta a labdát Defoe-nak, az angol pedig megszerezte első gólját az Ibrox-ban. Két perccel később már nem volt szükség segítségre, Kent szerzett labdát a saját térfelén, majd egy nagy sprint végén visszakapta azt Defoe-tól és csodásan emelte át a kapust, kialakítva a teljesen megérdemelt 4 gólos különbséget!

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article13943354.ece/ALTERNATES/s1168v/0_18363445.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

https://i0.wp.com/www.scotsman.com/webimage/1.4866636.1549127551!/image/image.jpg?resize=604%2C429&ssl=1

Gerrard: „Az első félidővel nem voltam elégedett, még ha a támadásainkban volt is veszély, összességében nem ment annyira a játék, visszafogottak voltunk. A másodikban már kreatívabban játszottunk, főleg, miután átálltunk 4-4-2-re. Az első tizenegyes jogos volt, a másodikat már lehet vitatni, nem biztos, hogy volt kontaktus, de a játékosaink közül nem is győzködte senki a bírót, magától adta meg. A harmadik kezezés volt, a negyedik pedig megint kérdéses, hogy belül volt-e. Ezen kívül volt még egy jogosnak tűnő, amit viszont nem kaptunk meg, ritkán látni ennyit egy meccsen. Tav az első, Alfredo a második számú rúgónk, de ez volt Defoe hazai debütálása, ezért adták át neki a lehetőséget.”

https://i0.wp.com/images.stv.tv/articles/w768/617197-steven-gerrard.jpg?resize=604%2C341&ssl=1

Rövid öf itt, hosszú videó itt nézhető.
Kezdés előtti percek
A forduló góljai

Képek itt és itt láthatók.

A négy büntető egyébként nem rekord, az ötödik is csak beállítás lett volna (30 évvel ezelőtt egy Crystal Palace-Brighton meccsen 27 perc alatt ítélt a bíró összesen ennyit; 20 éve egy emlékezetesebb Copa America találkozón Martin Palermo hármat is kihagyott és a két kolumbiai próbálkozásból is csak egy ment be).

Csak a tisztánlátás kedvéért:

https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/51327377_770261710007542_933173462866853888_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=dd4ca42803b210a55c9d03918f6d65d4&oe=5CEA32B3

Ezután egy igen fontos hét várt a csapatra, két nehéz idegenbeli meccsel: hét közben bajnokin Aberdeenbe, hétvégén a kupában Kilmarnockba látogatottunk.

Ezt megelőzően érkezett a hír, hogy az átigazolási időszakban „a nyakunkon maradt” Carlos Pena mégiscsak távozhat a klubtól, a lengyel másodosztályú GKS Tychy szívesen látná a soraiban. Az egyetlen bökkenő, hogy 2020-ig szól a szerződése, ráadásul a hírek szerint igencsak nagy a fizetése is (több mint 20 ezer font/hét), tehát a sima felbontás elég nagy összegbe fájna a klubnak. Mivel azonban elég egyértelmű volt, hogy a mexikói nem akar itt játszani és Gerrard sem marasztalta, a legjobb megoldás a távozás maradt. Egy napra rá, egy 25 szavas közleményből kiderült, hogy mégiscsak döntött a józan ész: „Ezennel megerősítjük, hogy Carlos Pena már nem a Rangers játékosa. A szerződését felbontottuk. Minden jót kívánunk neki a továbbiakban.” A jól értesültek szerint amúgy a klubnak ez egyetlen penny-jébe sem került, szóval a lehető legjobban jöttünk ki a dologból.

https://i0.wp.com/www.scotsman.com/webimage/1.4868036.1549373485!/image/image.jpg?resize=604%2C429&ssl=1

A Caixinha egyik topigazolásának szánt 19x mexikói válogatott (azért azt csak nem osztogatják ingyen) középpályás 2,2 millió font ellenében érkezett 2017 nyarán, de nagyon nem sikerült alkalmazkodnia, 14 meccsen összesen 616 perc jutott neki (ez átlagosan még egy félidő sincs!), ehhez képest az 5 szerzett gólja még soknak is tűnik. Annak ellenére, hogy mindkét tavaly őszi Old Firmön játszhatott, télen visszakölcsönöztük Mexikóba, ám a Cruz Azulnál gólok helyett balhék fűződtek a nevéhez, ami egészen az elvonóig vezetett. Ezután a Necaxa szavazott neki bizalmat, de gólt ott sem tudott szerezni. Nyilván megvan benne a tehetség, de a skót fociban elég tájidegennek látszódott, úgyhogy nem siratjuk vissza, ár/érték arányban az utóbbi idők egyik legrosszabb bizniszeként fogunk rá emlékezni.

Következett az Aberdeen elleni derbi, ami a szokásos rivalizáláson kívül tényleg hat pontos meccs volt, hiszen hazai győzelem esetén megelőzve minket felléphetnének a második helyre.

https://i0.wp.com/e1.365dm.com/19/02/768x432/skysports-aberdeen-rangers_4568924.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

A két csapat egymás elleni statisztikáin kívül a legfontosabb kérdés Morelos viselkedése volt, hiszen a kolumbiait az előző két egymás ellenin egyaránt kiállították.

Goldson visszatérhetett a csapatba, Jack is bekerült, Davis csak csere.

Aberdeen – Rangers 2–4 (1–3)
Premiership, 25. forduló, február 6.

McGregor – Tavernier, Goldson, Worrall, Barisic – McCrorie, Jack, Arfield (Coulibaly, 86.), Candeias (Defoe, 70.), Kent (Katic, 83.) – Morelos
Gól: Cosgrove (31. és 47., büntető); ill. Morelos (20. és 38.), Tavernier (43., büntető), Defoe (90+4.)
Kiállítva: McKenna (55); ill. Morelos (57.)
Nézőszám: 19 190

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4851.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4852.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4853.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4854.jpg?resize=604%2C396

Nagyon sok mindent lehet írni erről a meccsről: igazi reklámja volt ez a skót futballnak, 97 percen keresztül tartó konstans izgalom, tizenegyesek, piroslapok, csodás gólok.

Az első komolyabb helyzet 15 perc után alakult ki, Jack cselezgetése után Morelos lőtt hét méterről, de a labda elsuhant a kapufa mellett. Öt perccel később Kent gondolt egyet, elkezdett betörni a védelem mögé, a lövését rossz helyre ütötte Lewis kapus, a jó helyen kolbászoló Morelos pedig McKenna előtt betette a labdát a hálóba, 1-0 ide! Nem tartott sokáig az öröm, Barisic vesztett labdát az ellenfél térfelének közepén, a helyén megindult támadást még kifejelte a védelem, de a visszajövő labda szerencsétlen pattogása után Cosgrove fejezhette be könnyedén a támadást. Ezután jött a meccs legszebb jelenete, a labda útja megegyezett az első góléval: a Jack-Kent háromszögelés után utóbbi Morelos-nak tette ki, aki a gyengébbik, bal lábával 16-ról fantasztikusan csavarta el a hosszú alsóba azt. Volt még egy csavar a szünetig, egy beívelt szabadrúgásnál McKenna les miatt feltette a kezét, ám a labda pont ráesett, így buta, de jogos büntetőt kaptunk, amit Tavernier értékesített (Lewis talán hozzáért). A lényeg, hogy két gólos előnnyel mentünk a szünetre.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article13963487.ece/ALTERNATES/s615b/0_Aberdeen_v_Rangers_sw13.jpg?resize=604%2C413&ssl=1

Persze ilyen esetben amúgy sem lehet megnyugodni, pláne Aberdeenben és a hazaiak tettek is róla, hogy idegeskedjünk: két perccel a fordulás után most Tavernier okozott büntetőt: lerántották egymást Fergusonnal – a mezőnyben lehet, hogy ezt fordítva fújták volna, de ez Cosgrove-ot nem izgatta, ő is duplázni tudott. Szinte azonnal esélyt kaptunk a negyedikre, ám ezúttal az üresen kilépő Morelos eszén túljárt a kapus. Ám a dráma csak ekkor kezdődött, az 55. percben Morelos harcolt egy labdáért McKennával, a védő kirúgta a labdát, majd elesés közben nemes egyszerűséggel fejbe rúgta a kolumbiait, aki azonnal pörgött néhányat a földön. Számára egyből villant a piros, amiért nem is hadakozott, viszont az ápolás közbeni visszajátszásokból kiderült, hogy Morelos is odataposott/rálépett a combjára. Hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás, nem egyértelmű, de miután rendbe jött, ő is megkapta a pirosát. Harmadjára az Aberdeen ellen. Innentől kezdve teljesen átalakult a játék képe, mondhatni, hogy látszódott a különbség, hogy mit is jelent a mai Rangers-nek Morelos, aki addig teljesen lekötötte a védelmet, csípett, harapott, duplázott. A hátralévő közel 40 percben nem volt kinek odaadni a labdát, a hazaiak viszont jöttek az egyenlítésért. A konstans nyomást azonban állta a védelem, McGregornak egyetlen reflexvédésére volt szükség. A hosszabbításban sikerült egyszer kiszabadulni, Tav gólpasszából Defoe harmadik gólját lőtte a harmadik meccsén, megnyugtatva ezzel a szurkolókat. 14 nap alatt ugyanannyit szerzett, mint a megelőző közel 500 nap alatt.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article13964546.ece/ALTERNATES/s615b/0_18371127.jpg?resize=604%2C559&ssl=1

A nagyon fontos győzelemmel megtartottuk az esélyünket a bajnoki címre, viszont Morelos várható eltiltása miatt könnyen el is búcsúzhattunk attól.

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2019/02/06/20/9483872-0-image-a-14_1549485975257.jpg?resize=604%2C458&ssl=1

Gerrard: „A Pittodrie-n mindig fontos, hogy mindent beleadj, ezt most a srácok megvalósították. Nagyon fizikális meccs volt, de álltuk a csatát, amikor kellett, minőséget produkáltunk. Defoe-t ezért szeretettem volna kifejezetten, mert neki elég egy helyzet, ezzel lezártuk a meccset. A védelmet külön ki kell emelnem, Goldson az új évben most szerepelt először, Worrall pedig a Killie elleni hibája után ismét remekül játszott. Alfredot minden meccsen nyüstölik, de ő fölveszi a fizikai versenyt a védőkkel. Viszont ha feljebb szeretne lépni a karrierjében, akkor az ilyen szituációkat higgadtabban kell kezelnie. Én megteszek mindent, hogy segítsek neki felnőni, mint játékos és mint ember is.”

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article13964554.ece/ALTERNATES/s615b/0_18371071.jpg?resize=604%2C426&ssl=1

Rövid videó itt, hosszú öf itt nézhető
A forduló góljai

Képek itt, emitt és itt láthatók.

A meccsen nem annyira, inkább utólag kezdett el pörögni a McGregor incidens, aki még 2-3-nál veszélyesen, felemelt-nyújtott lábbal vetődött ki, könnyen sérülést okozhatott volna Fergusonnak. Többször megnézve az esetet, könnyedén járhatott volna büntető és kiállítás ezért, a bírók nem vették észre, de utólag az ő esetét is megtárgyalták. Morelos-szal kapcsolatban mindenesetre fellebbezést nyújtottunk be, ami valószínűleg inkább időhúzó taktika volt, hiszen néha elhúzódik a tárgyalás a következő meccs utánra. Ez most nem jött be, két nappal később meg is vitatták az ügyét és visszaesőként 3 meccses eltiltást kapott!

https://i0.wp.com/s16.directupload.net/images/190209/5ujknwcj.jpg?resize=604%2C298&ssl=1

Hiába a két gólja, hiába McKenna fejbe rúgása, a média csak erről szólt:

https://i0.wp.com/4.bp.blogspot.com/-uAdw5NwkPc4/XFwXfXiQAJI/AAAAAAAAKA0/jUzYj4K-Bg8jG3RURNUXwliiBat8-cNdACLcBGAs/s1600/headlines.jpeg?resize=604%2C453&ssl=1

A hétvégén ismét rangadó előtt álltunk, ezúttal Kilmarnockban kellett bizonyítani – a tét a kupatovábbjutás volt. A felkészülést váratlan vendég színesítette, Fernando Ricksen négy, kórházban töltött hónap után meglátogatta a csapatot. Az biztos volt, hogy Morelos nem játszhat, McGregor ügye viszont a következő hétre tolódott – igaz, a kupában általában amúgy is Foderingham kap lehetőséget.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article13971512.ece/ALTERNATES/s615b/0_Fernando-Ricksen.jpg?resize=604%2C453&ssl=1

A januári, itteni vereség óta négyet nyertünk, ők viszont két döntetlent és egy vereséget értek el. Valószínűleg a várható eltiltás miatt McGregor védett, Halliday is bekerült és Defoe kezd elöl.

Kilmarnock – Rangers 0–0
Skót Kupa, 5. kör, február 9.

McGregor – Tavernier, Goldson, Worrall, Halliday – McCrorie, Jack, Arfield (Davis, 37.), Candeias, Kent – Defoe (Lafferty, 87.)
Nézőszám: 11 430

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4857.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4858.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4859.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4860.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4861.jpg?resize=604%2C396

Ha a hétközire azt írtam, hogy az jó reklámja volt a skót focinak, akkor ez lehetne az ellenpélda. A hazaiak kezdtek jobban, egy cseles Burke szabadot kellett védenie McGregornak, majd a 14. percben egy erőszakos Kent labdaszerzés után Arfield lövésébe feküdt bele Broadfoot, aki nyilván nem tudta hirtelen hova tenni a kezét, de akárhogy nézzük, nem szabályos két kézzel blokkolni a kapura történő lövést… a büntetőt most is Tavernier végezte el, de ezúttal a kapus nyert, Bachmann akkorát védett, hogy a labda átszállt a lábáról a másik térfélre… Így kapitányunk a sok értékesített mellett egy hét alatt a másodikat hagyta ki. Tíz perccel később újabb olyan esemény történt, ami elég nagy sajtóvisszhangot váltott ki, ha ez nem ér piros lapot, akkor micsoda? Amint a példák bizonyítják, manapság szokás lett Rangers játékost fejbe rúgni…

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article13976620.ece/ALTERNATES/s810/0_Kilmarnock-v-Rangers-William-Hill-Scottish-Cup-Fifth-Round-Rugby-Park.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

A meccs helyzete a mi kapunk előtt zajlott, egy szöglet után Mulumbu kezéről ide-oda, majd visszapattant hozzá a labda, amit átpörgetett a fekvő kapuson, de Halliday menteni tudott a vonalról. Az eseménytelenséget jól szimbolizálja, hogy a klubtévé a 27.-72. perc között semmit nem talált méltónak megmutatni az összefoglalójában. Gerrard vagy nem akart vagy nem mert belenyúlni a csapatba, de az utolsó negyedórában két sanszunk akadt, előbb Worrall fejelhetett volna be egy szögletet, majd Defoe léphetett ki, de a kapu mellé gurított. Pontozással mi nyertünk volna, de igazából egyik csapat sem érdemelt továbbjutást.
Hátha az Ibrox-ban felül tudjuk múlni őket, a megismétlésre másfél hét múlva került sor.

Gerrard: „Elégedett vagyok, sok pozitívumot láttam, jól védekeztünk, nem segítettük őket hibákkal, de a támadó harmadban nem voltunk elég leleményesek. Továbbra is bízunk Tavernierben, aki nagyon fontos gólokat szerzett eddig. A hazai meccsen telt házra számítok és már Morelos is segíthet nekünk. Nehéz lesz, de bízunk magunkban. Legközelebb csak egy hét múlva játszunk, akik többet szerepeltek mostanság, kicsit pihenhetnek, aztán jön az újabb bajnoki forduló.”

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article13976976.ece/ALTERNATES/s615b/0_JS174671208.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

Hosszú öf itt nézhető.

Képek itt, emitt és itt láthatók.

Ami a többi párosítást illeti, nem hogy csoda, még meglepetés sem történt, a Dundee United idegenbeli győzelmét a kiesőjelölt St. Mirren ellen nem sorolnám ide. Az Auchinleck Talbot 1800 vendégszurkoló előtt (a településen kb 3600-an laknak!) tíz percig bírta kapott gól nélkül a Hearts otthonában, a Queen of the South egy óriási góllal egyenlíteni még tudott Aberdeenben, aztán tíz perc alatt kapott hármat. A miénken kívül csak a felföldi derbi végződött ikszre, ott a Ross County a 90+1. percben mentette újrajátszásra a párharcot.
Így aztán a legjobb 8 között kizárólag már csak első- és másodosztályú csapatokat találunk, a sorsolás pedig az Aberdeent tette utunkba, idegenben – Morelos már készülhet is… A többi negyeddöntővel kapcsolatban: valószínűleg a Dundee United – Inverness/Ross County győztesét szeretné mindenki majd az elődöntőben, a Hearts a Patrick Thistle otthonában léphet a legjobb négy közé, míg a Hibernian otthon próbálhatja meg felülmúlni a másik zöld csapatot.
A meccseket március legelső hétvégéjén rendezik és mivel mindegyiket közvetíti a tévé, ezért sikerült széthúzni az időpontokat: szombat késődélután, vasárnap koradélután és délután, hétfő este.

Hét közben aztán döntött az egy személyből álló „felülvizsgálati bizottság” és fenntartotta a veszélyesen kicsúszó McGregor két meccses eltiltását – miközben nem indít eljárást a Jacket fejberúgó Alan Power ellen. Hol a következetesség?
Az eset kapcsán Steve Clarke, a Killie edzője azt mondta, hogy „túlzott hisztéria”, ami e körül folyik, nem történt sérülés, úgyhogy semmi gond nincs ezzel.
A következetlenségre néhány példa:

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/51782158_178560743119780_10951393510686720_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=ba5b5c665b89b26154fe0337bd9ed918&oe=5CEC777F

https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/51496048_176788693296985_2855120080277078016_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=cac5b30b0b6a056798f93241bde4cac8&oe=5CF21B11

Morelos és Scott Brown statisztikája – a kolumbiai alattomos, forrófejű, stb, a másik meg csak Brown – ilyen a skót média

Volt egy másik, hangsúlyt kapott „közügy”, a műfüves pályák felszámolásának kérdése. A játékosok érdekeit szolgáló PFA megszavaztatta a kérdést a tagokkal (kivéve a három, ilyen pályával rendelkező csapatot: Killie, Livinsgton, Hamilton) és mindenki egyöntetűen azt szeretné, ha ezeket betiltanák az élvonalban.

https://i0.wp.com/www.eveningtimes.co.uk/resources/images/9431408.jpg?resize=604%2C381&ssl=1

Rátérve a következő bajnokira, melyen a St. Johnstone-t fogadtuk, a legnagyobb gond a csatárkérdés volt, hiszen az eltiltott Morelos mellett Lafferty és Defoe játéka is kérdéses volt, ezért biztonsági megoldásként visszahívtuk Dapo Mebudét a utánpótlásválogatott keretből.
A vendégek egy ötmeccses vereségsorozatból jöttek (igaz, ebből 3 a Celtic ellen), amelyeken összesen 1 gólt rúgtak, amúgy a 16 egymás elleni korábbi bajnokinkból csak egyet nyertek ők.
Kisebb meglepetésre Kamara a kezdőbe került, Barisic is játszik, Foderingham véd, a cserepadra első ízben Firth kapus és Polster is leülhetett, Mebude viszont nem fért oda. A Szenteknél 3 egykori Rangers játékos is kezdett, Bell, Foster és Goss személyében (sőt, az első kettő egyidőben volt nálunk), a negyedik, O’Halloran nem volt a keretben.

Rangers – St. Johnstone 0-0
Premiership, 26. forduló, február 16.

Foderingham – Tavernier, Worrall, Goldson, Barisic – McCrorie (Coulibaly, 76.), Davis (Middleton, 59.), Kamara, Candeias (Lafferty, 68.), Kent – Defoe
Nézőszám: 49 549

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4864.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4865.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4866.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4867.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4868.jpg?resize=604%2C396

Ne legyen igaz, de sokba kerülhet az itt elpocsékolt két pont, bár látva a meccset, nem is érdemeltünk többet. Mondhatni eseménytelenül zajlott le a 90 perc, a Szentek elérték a céljukat, a vereség elkerülését, volt olyan periódus, amikor egy kivételével az összes vendégjátékos a saját tizenhatosán belül védekezett.
Az első sanszocska Goldson fejesénél akadt, amikor a kapu és a kapus közepébe fejelte a labdát. Kamara lövése a tizenhatoson belülről okozott izgalmat legközelebb, ami jónak tűnt, de elakadt a védelemben, majd Tavernier lőtt nem sokkal fölé. Foderinghamnek is akadt dolga, egy kontra végén Kane tört kapura, de jól mozdult ki a kapus.
A második félidő hasonló módon zajlott, támadgattunk, de nem sok átütő erővel. A legnagyobb helyzetet Candeias hagyta ki, aki tizenöt méterről nagy gólt akart rúgni, de majdnem kilőtte a stadionból a labdát, pedig még állítani is lett volna ideje. A záró negyedórára már mindhárom cserén túlestünk és Lafferty néhány próbálkozása mellett, ahogy az ilyenkor lenni szokott, még nekünk kell izgulni: előbb Foderingham óriásit nyújtózott Shaugnessy fejesénél, majd az ellenünk mindig veszélyes Blair Alston a kapufára emelt és szerencsére jó felé pattant a labda.

A BBC statisztikája szerint a lövések aránya 18-6 volt, ezekből ami kapura ment, az 2-1 oda, azt hiszem, ez sokat elmond…

Gerrard: „Nem volt ma vezetőnk, valaki, aki kezébe vette volna a csapatot és igazán nyerni akart volna. Nem voltak jó beadásaink vagy bármi olyan, amit egész héten gyakoroltunk volna, semmit nem láttam azokból. A vendégek terve működött, a miénk nem. Most azt gondolhatják, hogy „vagyok olyan jó játékos, hogy akár a Rangers-ben is játszhatnék”. Próbálok pozitívumot keresni, de azt hiszem, csak Foderinghamet emelhetem ki, aki megmentett nekünk egy pontot és talán Kamarát, aki jól mutatkozott be. Ilyen játékkal elfelejthetjük a bajnoki címet vagy a hátrányunk csökkentését. Attól függetlenül, hogy Morelos, Arfield és Jack nem szerepelt, azt hiszem, olyan csapatot küldtem ki, amelyik képes legyőzni a St. Johnstone-t, ha megfelelő szinten teljesít, de nem teljesített azon.”

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article14008463.ece/ALTERNATES/s810/0_18393382.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

Hosszú öf itt nézhető
A forduló góljai

Képek itt, emitt és itt láthatók.

Mivel a zöldek egy 90. percben szerzett góllal nyertek Kilmarnockban, így 8 pontra nőtt a hátrány és a hátralévő két Old Firm ellenére valóban kikerült a sorsunk a saját kezünkből. Ez a találkozó nem csak az eredménye miatt érdekes számunkra, hanem néhány más történése miatt is: egyrészt a pályán belül Broadfoot kiállítását hasonlítsuk össze Jack esetével, továbbá Brown ezt is megúszta piros nélkül. Továbbá a pályán kívül a vendégek megrongálták a berendezést, megdobták Boydot.

https://pbs.twimg.com/media/Dzn_gPmWoAAUD8r.jpg:large

A kedélyek akkor sem csillapodtak, amikor Stewart Robertson, a Rangers ügyvezetője a klubtévének adott nyilatkozatában elmondta, hogy próbálják sürgetni a problémás bírói esetek felülvizsgálatának módszerét, mert a mostani nem megfelelő, illetve bírálta a BBC beszámolóit, mondván az negatív színben tüntetik fel a klubot és főleg Morelos-t. Mint ismert, 2015 óta „fasírtban” áll a klub és a csatorna, egy ideje csak beszámolnak az Ibrox-ból, de interjút nem készítenek senkivel.

Még egy olyan ötlet is felmerült, hogy a következő szezontól kezdve külföldi bírók is dirigálhatnának, de ezt az ötletet a Szövetség azonnal lesöpörte – pedig a dolog nem lenne példátlan, 2010-ben egy sztrájk miatt máltai, luxemburgi és izraeli sípmesterek is fütyültek. Ezt az ötletet Robertson határozottan elutasította, egyúttal a VAR mielőbbi bevezetését javasolta.

Szurkolói szempontból nem kezdődött jól a felkészülés a Kilmarnock elleni kupa újrajátszásra, hiszen a kiszabott 27 fontos jegyárat egy hétközi meccsért igencsak drágállták, nem is nagyon fogytak. Viszont aki garantáltan látni akarta a csapatot, az még így is jobban járt, tekintve, hogy az egy időben rendezett BL-találkozók miatt, az UEFA-szabályozás következtében nem lehetett hivatalos élő közvetítés, még a klub saját tévéjén sem! A tiltás azért fura, mert egy angol másod- és egy francia elsőosztályú meccsről viszont mehetett a közvetítés – vannak egyenlőbbek… Végül aztán néhány élelmes szurkoló mobilnetének és a Periscope nevű honlapnak köszönhetően volt olyan periódus, amikor több mint 60 ezren követték, amint a lelátón ülő valaki a mobiltelefonjáról élőben videózza a meccset…

Ami a csapatot illeti, három helyen változtatott Gerrard, Morelos eltiltása erre nem vonatkozik, Jack és Arfield egészségesek, így ők is bekerültek. A Killie-nél ezúttal csak csere a nyártól hozzánk kerülő, legutóbb győztes gólt szerző Jones.

Rangers – Kilmarnock 5–0 (2-0)
Skót Kupa, 5. kör, újrajátszás, február 20.

Foderingham – Tavernier, Goldson, Worrall, Barisic (Halliday, 74.) – Jack, Arfield (Davis, 74.), Kamara (Lafferty, 79.), Candeias, Kent – Morelos
Gól: Morelos (7., 45+1., 78., 83.), Halliday (77.)
Kiállítva: Bachmann (25.)
Nézőszám: 37 918

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4871.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4872.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4873.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4874.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4875.jpg?resize=604%2C396

Veszélyesen kezdődött az este, Worrall igencsak gyanúsan akadt össze Brophy-val, nem lett volna meglepő, ha ezért büntetőt ítélnek. A 7. percben viszont gyorsan jött a vezetés, Tav ugratta remekül Candeiast, aki észrevette a középen teljesen egyedül hagyott Morelost, 1-0 ide. A félidő közepén aztán döntő fordulat következett, egy látszólag normálisan elvégzett szögletet visszafújt a bíró, majd kis tanácskozás után egyszer csak felmutatta a vendégek kapusának a piros lapot! A visszajátszásból kiderült, hogy Bachmann egyértelműen lekönyökölte Kamarát, ami először fel sem tűnt igazán senkinek, de a partjelző kiszúrta. Az emberelőnyt egy kis rápihenés után ki is használtuk, előbb Tav zúdított egy hatalmas kapufát, majd ugyanúgy Tav-Candeias-Morelos volt a labda útja, de ezúttal fejjel fejezte be a kolumbiai.

https://i0.wp.com/www.rangersnews.uk/static/uploads/2019/02/GettyImages-1126275453-1.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

A második félidőben már egyértelműen kijött a dominancia, gyorsan rúghattunk volna még kettőt, de előbb Arfield, majd Morelos eltörte a labdát gólhelyzetben. Morelos minden megmozdulása (pozitívan) életveszélyes volt, de egy oldalháló és egy másik veszélyes lövés után is maradt a két gólos különbség, úgyhogy negyedórával a vége előtt Gerrard cserélt kettőt. Ez be is vált, innentől kezdve kinyílt a gólzsák: az egyik új, Halliday szinte rögtön megszerzett egy labdát, majd jól kapta vissza Kenttől és magabiztosan bevágta a harmadikat. 34 másodperccel a középkezdés után ismét a hálóban volt a labda, Candeias harmadik gólpasszát osztotta Morelosnak, aki ezúttal elég éles szögből vágta be a rövidbe. De még ez sem volt elég Alfredonak, aki ballal is akart egyet rúgni és ebben senki nem gátolhatta meg ezen az estén, neki 4, a csapatnak 5 – miközben a Killie nem hogy kapura, még a kapu felé sem lőtt az egész meccs alatt!

https://pbs.twimg.com/media/Dz8o2msX0AAtJPe.jpg:large

A Rangers színeiben a Skót Kupában legutóbb 1964-ben sikerült mesternégyest elérni. (Bajnoki keretek között Kris Boyd és Kenny Miller rúgott egy-egy ötöst az elmúlt két évtizedben)

Gerrard: „Eléggé hittem benne, hogy jó reakciót kapok a srácoktól a hétvégi csalódás után. Más mentalitással és hozzáállással léptünk ma pályára, erősen kezdtünk, meg volt a vezetés, emberelőnybe kerültünk, persze ez is a segítségünkre volt. Alfredo fantasztikusan játszott, megérdemli a góljait, állandó veszélyt jelentett. De kiemelném Candeiast és Kentet is az asszisztjaik miatt. Ismét elmondom, hogy a legfontosabb, hogy megtaláljuk a folyamatosságot, mert az nem jó, ha állandóan visszalépünk kettőt, miután hármat előre mentünk. Minden meccsre azonos hozzáállással kell nekiindulni, mert csak így lehet a végén sikeresnek lenni.”

Hosszú öf itt nézhető.
Gólok
Kiállítás

Képek itt és itt láthatók.

A másik újrajátszott páros, a felföldi derbi nagyobb harcot hozott, miután az első meccsen az Inverness idegenben kétszer vezetett és a Ross County a 90+1. percben tudott egyenlíteni, fordított pályaválasztásnál a Ross-nál volt kétszer az előny és az ICT egalizált a 81. percben. Dönteni azonban kellett, a hosszabbítás után jöttek a büntetők, ahol a vendégek egyszer hibáztak, az Inverness viszont nem, így ők mehetnek tovább a Dundee United ellen.
Folytatás másfél hét múlva, Aberdeenben!

Ennek a meccsnek is volt utózöngéje, aminek előzményéhez egy pár napot vissza kell ugranunk időben. Azt néhány bekezdéssel feljebb említettem, hogy a Killie a Celtic-et fogadta, amit a zöldek egy utolsó perces góllal nyertek, emellett Boyd megdobálásán kívül mindenféle csúnyákat kiabálták rá, az érintett mondjuk ezt különösebben nem vette magára – ahogy az edzője sem csinált ebből ügyet.
Na most ezek után jött az 5-0-t követő Clarke nyilatkozat: szerinte a Rangers tábor most rá kiabált mindenféle csúnyákat, ezen viszont annyira kiakadt, elővéve a régi szektáriánus kártyát, hogy majdnem sírva fakadva szakította félbe a sajtótájékoztatót. Előtte azért elmondta, hogy örül, hogy a gyerekei nem Skóciában, hanem Angliában nőttek fel és nem értik ezeket a dolgokat. A meccsre vonatkozóan elmondta, hogy a kiállítás vicc volt, a büntetőt meg kellett volna kapniuk a legelején és hogy megint a bírók téves ítéletei döntötték el az eredményt. Sőt, még 30 évet visszament az időben és elővette azt a sztorit is, miszerint a St. Mirren játékosaként a Rangers le szerette volna igazolni, de katolikusként az akkori edzője lebeszélte a váltásról – inkább elment a Chelsea-hez, helyette pedig Maurice Johnston jött, így ő lett az első katolikus Rangers játékos a háború óta.

Egyébként itt nyilván megint nem arról van szó, hogy helyes lenne nem odaillőket bekiabálni, hanem az a gond, hogy miért megint csak a Rangers szurkolói vannak kipécézve, amikor ugyanazt (vagy még többet) produkálják a zöldek.

(Ja és Bachmann kapus piros lapját két nappal az eset után eltörölték.)

Februárt az egyik kieső jelölt ellen kezdtük és a másik kettő ellen fejeztük be – papíron tehát 6 ponttal lehetett kalkulálni.

A Hamiltontól nem is volt nagyon félnivalónk, a 17 élvonalbeli találkozásunkból 15-öt mi nyertünk, idegenben pedig hibátlanok vagyunk. Érdekesség még, hogy az előző nyolc, vasárnap rendezett bajnokiból hetet nyertünk egy döntetlen mellett.
Morelos itt még eltiltott, McGregor viszont visszaállhatott a kapuba, rajta kívül Defoe és Halliday került a kezdőbe.

Hamilton – Rangers 0-5 (0-4)
Premiership, 27. forduló, február 24.

McGregor – Tavernier, Goldson, Worrall, Halliday – Kamara (Coulibaly, 78.), Jack, Arfield (Lafferty, 61.), Candeias, Kent (Davis, 61.) – Defoe
Gól: Jack (16.), Defoe (17.), Arfield (24.), Tavernier (44., büntetőből), Lafferty (88.)
Nézőszám: 5 827

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4878.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4879.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4880.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4881.jpg?resize=604%2C396

Az első három pontot játszi könnyedséggel be is gyűjtötte a csapat, gyakorlatilag végig a hazaiak fölé nőve, egy perc alatt eldöntve a kimenetelt. Már az első negyedórában is voltak helyzeteink, Defoe a kapussal szemben ziccert is hibázott, ám nem kellett sokat várni az első gólra: labdajáratás után Jack gondolt egyet és messziről, de pontosan helyezve okosan becsavarta. A Killie ellen 34 másodperc telt két gólunk között, most ezt sikerült felülmúlni, hiszen alig 25 szekundum után már kettő volt az előny: Tav pontos beadására Defoe érkezett középen, nagyon üresen hagyták. Hét perc múlva jött a harmadik, ezúttal Halliday tette le Arfieldnek, aki középről bebombázta a kapu tetejébe. De még nem volt vége, Kentnek csúszott oda a védő szabálytalanul, a büntetőt Tavernier értékesítette, így néggyel zártuk a félidőt. A szünetben a hazaiak kettőt cseréltek, de folytatódtak a Rangers támadások, egy labdaszerzés után Candeias került szembe az üres kapuval, Woods kapus önfeláldozóan belevetődött. A Hamiltonnál egy büntető elmaradt, amikor Worrall lába találkozott Oakley fejével, de azt az utóbbi időkben megszokhattuk, hogy a fejberúgás Skóciában nem büntetendő ítélet… Fél órával a vége előtt beállt az északír duó és miközben a Hamilton egy lesgólig eljutott, innentől kezdve csak arra ment ki a játék, hogy Lafferty is gólt rúghasson. Ez össze is jött, igaz három helyzet és 28 perc kellett hozzá, de Candeias bepasszát már nem hagyhatta ki, ezzel megszerezve szeptember óta első bajnoki találatát. Így aztán négy nap alatt kétszer végeztünk 5-0-ra, ezúttal öt különböző gólszerzővel.

Gerrard: „Nagyszerűek voltunk. Éheztünk a gólokra és azt akartuk, hogy mielőbb megnyugtató előnyhöz jussunk. Minden támadásunkban benne volt a veszély. Tudtuk, hogy védekezni fognak, ilyenkor gyors passzokkal tudjuk átjátszani az ellenfelet. Ma egy szinttel a Hamilton felett voltunk. Eddig elég kevés gólt szereztünk átlövésekből, örülök, hogy ma több ilyet is sikerült. Azt is jó látni, hogy nem vagyunk kizárólag Morelos-ra utalva, nélküle is tudunk helyzeteket kialakítani és értékesíteni. Minőséget produkáltunk és ismét nem kaptunk gólt.”

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article14045792.ece/ALTERNATES/s615b/0_JS175982385.jpg?resize=604%2C443&ssl=1

Rövid videó itt, hosszú öf itt nézhető.
A forduló góljai

Képek itt, emitt és itt láthatók

A februárt a Dundee ellen fejeztük be, amely ellen a megelőző 11 hazai bajnokit megnyertük, átlagosan három gólt szerezve – decemberben viszont idegenben csak egy csalódást keltő döntetlen jött össze.

Morelos visszatérhetett, Barisic is bekerült, Halliday sérült.

Rangers – Dundee FC 4-0 (3-0)
Premiership, 28. forduló, február 27.

McGregor – Tavernier, Worrall, Goldson, Barisic – Kamara, Jack, Arfield (Davis, 46.), Candeias (Defoe, 66.), Kent (McCrorie, 73.) – Morelos
Gól: Kamara (4.), Tavernier (8.), Morelos (23.), Defoe (89.)
Nézőszám: 48 859

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4884.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4885.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4886.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4887.jpg?resize=604%2C396

Hasonlóan a hétvégéhez, ezt is gyorsan lezártuk, gyakorlatilag a 8. percben már vége volt, hiszen a Dundee a szezonban egy kivételtől eltekintve nem rúgott kettőnél többet, mi pedig akkor már annyinál tartottunk. A 4. minutumban egy Tav szabadrúgásra az üresen hagyott Kamara érkezett pontosan és tisztelettudóan próbált kevésbé örülni korábbi csapata elleni találatának – amely egyben az első felnőtt klubgólja volt! Pár percre rá, egy Kent lövésen túl, szép összjáték végén Arfield ugratta Morelost, akinek a lövése kijött a kapusról, a jobbhátvéd Tavernier pedig valamiért éppen az ötösnél járt, így hát be tudta fejezni a támadást, megszerezve ezzel idénybeli 14. gólját!

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article14063561.ece/ALTERNATES/s615b/0_JS176315153.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

De nem volt megállás, a félidő közepén már összejött az Arfield gólpassz Morelosnak, a kolumbiai közvetlen közelről passzolta be az üres kapuba. Morelos és Candeias további próbálkozásai már nem értek célt, de a biztosnak tűnő győzelem tudatában fordulhattunk, a kérdés az volt, hogy fenn tudja-e tartani a csapat ezt az iramot. Az iram ugyan csökkent, a játék képe nem változott, egykapuzott a Rangers, Morelos két újabb próbálkozását védte a kapus, Kent lövése alig ment mellé. 20 perccel a vége előtt a vendégeknél bejött Kenny Miller, ez kicsit felpörgette őket, ő egyből ziccerbe is került, de McGregor bravúrral védett, a kipattanót pedig üres kapura sem sikerült berúgni. Amikor Barisic szabadrúgása a felsőkapufáról a gólvonalra pattant, majd az újabb próbálkozása és Jack lövése is elkerülte a kaput, úgy tűnt, hogy több gól már nem fog összejönni nekünk. Viszont a csodacsere Defoe még egyet villant, lerázta a védőjét és bevágta a rövidbe a negyediket, hogy még jobb legyen a szánk íze.

Gerrard: „Az első 25-30 percben remekeltünk, tetszett az akarás, az intenzitás, minőségi játékot produkáltunk. Megnyugtató volt az előnyünk és azt kértem, hogy hasonló energiával és minőséggel folytassák, de ez nem sikerült. Nem hasonlított a játék magunkra, ez kissé elszomorít. Persze nehéz lenne kritizálni egy 4-0 után, de tudatosítaniuk kell, hogy a szurkolókat az egész meccsen ki kell szolgálni. Két különböző csapatot láttam a két félidőben, rendben, hogy amit kértem tőlük, 30 perc alatt elvégezték, de a szurkolók a minőségi játékhoz vannak szokva, itt ez az elvárás az egész meccsen. A második félidőben csökkentett módban játszottunk, ez egy erősebb ellenféllel szemben nem engedhető meg, mert meg fognak büntetni.”

Rövid videó itt, hosszú öf itt nézhető.
A forduló góljai
Kapufa

Képek itt, emitt és itt láthatók.

A feljebb említett eseményekhez kapcsolva a Celtic Hearts elleni meccsén is megúszott Brown egy pirosat és a szurkolóik itt is dobálták az ellenfél játékosát.

A hónap zárásaként kijöttek az aktuális pénzügyi adatok, december 31-ig bezárólag. Jelentősen javultak a számok, nagyrészt köszönhetően a nemzetközi szereplésnek, másrészt, a tavalyi időszakhoz képest héttel több hazai meccset játszottunk. A profit 0,7 millióról 6,7 millióra nőtt, a teljes forgalom pedig 82%-kal volt nagyobb, mint tavaly ugyanilyenkor!
A teljes elemzés itt olvasható.

A hónap egyik legváratlanabb híre Brendan Rodgers hirtelen távozása, hiszen a Leicester kettő nappal az előző edző távozása után azonnal kinevezte menedzsernek. Két és fél itteni éve alatt mindent megnyert, de rájött, hogy Európában ez kevés, ráadásul a Rangers is kezd erősödni, így aztán az első angol középcsapat padjáért csapot-papot itthagyva elmenekült 🙂 Utódja a szezon végéig a Hibs-től elküldött Neil Lennon, aki másodszor került a zöldek padjára. Ha csak a győzelmi %-okat nézzük, akkor a klub 3. legeredeményesbbje követi a 4.-et.
A szurkolók a sikerei ellenére méltatlanul köszöntek el tőle, sőt, néhányan a halálát kívánják.

https://i0.wp.com/3.bp.blogspot.com/-YfOY1yhtzX0/XHgAp30ns4I/AAAAAAAAKR0/f_GDv4J7Ej4OVtYQuC7gO1M2n7-K9fWJACLcBGAs/s1600/rodgers.jpg?resize=604%2C248&ssl=1

A Hibs hosszas gondolkodás után Paul Heckingbottomot nevezte ki edzőnek, aki legutóbb négy hónapot töltött a Leedsnél. A 41 éves angol játékosként a 2.-4. osztály közötti klubokban szerepelt, edzőként korábban a Barnsley-nál tevékenykedett, velük feljutott a másodosztályba és megnyerte a helyi Challenge kupát.

Mivel a zöldek nem hibáztak februárban, a hátrányunk 8 pontra nőtt, viszont ugyanennyi az előny az Aberdeen előtt. A Killie pocsék formája (5 meccs/2 döntetlen) miatt már csak a bronzéremért hajthatnak. Figyelemre méltó a Motherwell jó sorozata, hat bajnoki győzelemmel beállították a világháború utáni klubrekordot, majd ekkor utaztak a Celtic Parkba, ahol megszakadt a sorozat, de a téma leginkább ez a gól volt. Eközben az Aberdeen is klubrekord beállításnál jár, sorozatban 7 idegenbeli győzelemmel.
Alul a helyzet nem változott, a Hamilton egy hajszállal jobb hónapot zárt a Dundee-St. Mirren duónál, de még mindig háromesélyes a kiesés.


További hírek a skót foci világából

A Championshipben a Ross County úgy növelte 5 pontra az előnyét, hogy eggyel kevesebbet játszott. Miután az Inverness négyből hármat elveszett, lemaradni látszik a dobogóról, aminek alsó két fokán a Dundee Utd és az Ayr váltogatja egymást. Lent a Falkirk beindult, már reálisnak tűnik az osztályozó elkerülése is, a Partick került legalulra.
A harmadosztályból az Arbroath 16 év után nagy sebességgel robog a másodosztály felé, a mögötte álló Raith legyőzésével már 16 pontos előnyre tett szert és az egyetlen skót klub maradt, amely a szezonban nem szenvedett idegenben vereséget. A Dumbarton a veretlen hónap után két helyet lépett feljebb, továbbra is a Stenhousemuir az utolsó.
A League Twoban minden változatlan: az első kettő 10-10, az utolsó kettő 0-0 pontot gyűjtött a hónapban. Az éllovas Peterheadben Rory McAllister 200. bajnoki gólját szerezte, a 31 éves csatár ezzel Kris Boyd mellett a másik még aktív ennyi gólt elérő játékos.

Érdekesen folytatódtak a Challenge Cup küzdelmei, hiszen a november közepén lejátszott negyeddöntőkből februárra halasztott Bohemians-East Fife párharcot megint nem sikerült lejátszani. Ősszel az volt a baj, hogy az írek bajnoki szereplése három héttel a kupameccs előtt befejeződött. Nos, a halasztással nem voltak előrébb, történt ugyanis, hogy Dublinban az új időpontban elég rossz volt az időjárás és nem találták játékra alkalmasnak a pályát – a baj az, hogy mindezt 7 (!) perccel a kezdés előtt közölték, így a skótok és kb 300 szurkolójuk hiába autóztak és kompoztak több mint 500 km-t, fordulhattak vissza. Tekintve, hogy 11 nap múlva már az elődöntőkre került sor, nem találtak megfelelő újrajátszási időpontot, így az SPFL kizárta a további küzdelmekből a Bohemianst, az East Fife játék nélkül jutott tovább.

A négy között már nem volt szerencséjük, az élvonalba feljutásért esélyes Ross County megállította őket, a másik párban a negyedosztályú Edinburgh City kihúzta döntetlenre a wales-i bajnoki címért menő Connah’s Quay Nomads otthonában, de a büntetőket eggyel rosszabbul végezték el, így a döntőben az induló csapatok közül talán a két legmagasabbra rangsorolt találkozik majd március végén, Invernessben, ahol először lesz az egyik szereplő nem skót. A minden évben máshol rendezett döntő helyszínének választása pikáns, hiszen a Ross County-nak 25 km-t kell utaznia, a CQN-nak viszont 640-et…

A Rangers fiataljai számára a hónap legjelentősebb eseménye az Alkass Cup volt. Ez a 8. alkalommal megrendezett katari torna megpróbálja egybegyűjteni a legnagyobb klubok ificsapatait Európából és azon túlról, a korábbi években nyert itt a PSG, a Real, dobogós volt a Juve, az Arsenal, az Inter, a Benfica, stb. Ezúttal 12 csapatot hívtak meg (a Rangers-t először), a négy db három fős csoportban egyszer játszott mindenki mindenkivel, majd kieséses formában ment tovább a dolog és mindenki játszott helyosztót, hogy legyen tétje a dolognak. A katariak a Vb-re készülve nagyon komolyan vették a 11 napos eseményt, minden meccset HD minőségben adtak a Facebookon, drónokkal megsegítve a közvetítést, folyamatos angol nyelvű tévés kommentátorok és stúdióelemzők voltak, alkalmaztak videóbírót és remek részletes honlapot rittyentettek.

https://i0.wp.com/media.rangers.co.uk/uploads/2019/02/Rangers-Qatar.png?resize=604%2C256&ssl=1

A Rangers 19 fős kerettel utazott el és a nyitómeccsét a marokkói Raja Casablanca ellen 3-0-ra meg is nyerte, Kai Kennedy, Cole McKinnon és Matt Yates góljaival. A második meccs a helyi Aspire Academy ellen 1-3-ra zárult, Yates szépített. Viszont mivel a Raja csak 1-0-ra verte az Aspire-t, három 3 pontos csapat közül a Rangers nyerte a csoportot több rúgott góllal. Következett a Bayernt legyőző tunéziai Étolie Sahel, amelyet 1-0-ás félidő után porrá zúzott a Rangers, a torna történetének legnagyobb arányú győzelmét aratva 7-0-ra ütötte ki őket, Nathan Young-Coombes és Chris McKee egyaránt triplázott, Arron Lyall is vállalt egyet. Néhány gól itt, itt, emitt, összefoglaló itt nézhető.
Ez az elődöntőt jelentette a fiataloknak, ahol a Real Madrid-Kashiwa Reysol pár győztese következett, meglepetésre a japánok lettek azok.

https://i0.wp.com/media.rangers.co.uk/uploads/2019/02/DzX-o6JXcAAdvYB.jpg?resize=604%2C256&ssl=1

De ők sem okoztak gondot, 3-0 után szépítettek, de rúgtunk még kettőt, így ez is KO lett, Kai Kennedy duplázott, Lyall, Young-Coombes és Alex Lowry volt még eredményes. Gólösszefoglaló
A döntőben már nem lehetett megúszni egy nagy európai ellenfelet, a PSG, a Bayern és a Szpartak Moszkva külön utakon járt, így hát a Roma lett a soros, amely az Aspire ellen büntetőkkel jutott el idáig. Olasz vezetés után Ciaran Dickson egyenlített, a második félidőt mindkét csapat emberhátrányban játszotta, így maradt a döntetlen és jöhettek a tizenegyesek. De a csapatok ott sem bírtak egymással, már a kapusokra is sor került, végül 9-8-ra nyert a Rangers, ezzel első brit klubként hódította el a nem kis trófeát, valamint a győztesnek járó 60 ezer fontot! A végső találatot a torna legjobbjának választott Kai Kennedy szerezte, de a leginkább felfedezett játékos Nathan Young-Coombes volt, a 16 éves srác januárban érkezett a Chelsea ifijétől és nagy tehetségnek tűnik.

https://i0.wp.com/internationalcup.alkass.net/u17/uploads/gallery/2019/57__1550258268__150030324.jpg?resize=604%2C385&ssl=1

Képgaléria, videó a győzelemről, trófeaátvétel.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article13980064.ece/ALTERNATES/s615b/2_Screen-Shot-2019-02-10-at-163729.png?resize=604%2C287&ssl=1

A srácok szinte a reptérről mentek egyből az Ibrox-ba, ahol a St. Johnstone ellenin a félidőben körbemutogatták a kupát a stadionban. Képek itt, videó itt látható.

Eközben a tartalékcsapat a bajnokságban a Mortont 5-0-ra (Josh McPake 3, Middleton 2), verte, míg a St. Johnstone (Middleton) és a Dunfermline ellen (Joao Balde) egyaránt 1-1-re végzett.
A skót U19-es válogatott négy Rangers játékossal a kezdőben 1-1-et játszott Spanyolországban, barátságos meccsen.

Befejeződött az európai szereplés a zöldeknek is, kettős vereséggel, rúgott gól nélkül estek ki a Valencia ellen, a hazai 0-2-t követően teljesen esélytelen volt a dolog, hiszen a megelőző 50 (!) idegenbeli európai meccsükből (a selejtezőket nem számítva) csupán hármat tudtak megnyerni. Végül több mint ötven perc emberhátrány után 1-0-ra kaptak ki (érdekesség, hogy a Mestallában játszotta a Celtic története első nemzetközi meccsét), persze a szurkolóik persze ezúttal sem tudtak viselkedni.

Skóciának ezzel február második felében fejeződött be Európa, de az idei teljesítmény az elmúlt évtized legjobbja volt. A BBC összeállítása szerint 38 meccsen 15 győzelem, 13 döntetlen, 10 vereség, 143 ezer km-nyi utazás és 56 gól áll a négy induló csapat mögött.

Az Aberdeen pechesen egy angol csapatot kapott, amely ellen hosszabbításban esett ki, a Hibernian 1973 óta a legjobb nemzetközi szereplését produkálva 12 gólt lőtt egy feröerinek, kiejtett egy görögöt és a Molde állította meg őket. A két glasgow-i közül a Rangers felülteljesített, a Celtic hozta a „sztenderdet”, nekik a BL-be nem bekerülés csalódás, de az EL csoportból továbbjutás nem várt volt.

Skócia 13 év alatt a 10.-ről a 26. helyre csúszott le a koefficiens ranglistán (senki más nem esett vissza ennyit), idén a 20. helyen állnak – ahhoz, hogy a bajnoki második is a BL-ben próbálkozzon, a 15. helyre kéne föllépni. Jelen állás szerint jövőre már a kupagyőztes is az első selejtezőből indul (idén a másodikban kapcsolódott be), a bajnokra négy kör vár a főtábláig.

Csoportellenfeleink közül a Rapid Wien otthon egy büntetővel maradt alul az Inter ellen, Milánóban pedig kaptak két-két gólt a második és az utolsó tíz percben, úgyhogy a vége csúnya lett. A Villarreal ellenben – miközben otthon halad a kiesés felé, – nyert Lisszabonban 1-0-ra és bár a visszavágón a Sporting sokáig vezetett, egy kései egyenlítő góllal a spanyolok mentek tovább és a Zenit ellen folytathatják.

Azután, hogy országon belül újrastrukturálták a tévés közvetítések rendszerét, az SPFL új globális szerződéseket is meg tudott kötni, így már 119 országban hozzá lehet jutni a skót focihoz – erre szükség is volt, mert nyáron az a cég, akivel eddig kapcsolatban állt a nemzetközi piac felé, pénzügyileg gallyra ment.

Néhány mindenféle statisztika a Scotsman gyűjtéséből:
a 42 klub átlagnézőszáma
a 42 klub alapítása
a 42 klub legnagyobb hazai nézőszáma
a felső 22 klub keretértéke
az összesített élvonabeli szereplés

Végezetül a hónap esését Oliver Burke mutatta be, a hónap sztorija pedig a harmadosztályból érkezett.