Az elpazarolt március

Saját számításaim szerint 2016. április 20-május 21 között telt el legutóbb olyan egy hónapnyi periódus, amely alatt egyetlen meccset sem nyertünk. Az akkori 2 döntetlen, 3 vereség helyett most 3+2 az arány, de ez pont arra volt elég, hogy elveszítsük az esélyünket idén is bármit nyerni…

A hónapot az Aberdeen elleni kupanegyeddöntővel kezdtük. A hazaiak egy Hamilton elleni hazai 0-2-es blamából jöttek, mi pedig az utolsó három meccset 14-0-val hoztuk le. Az mellettünk szólt, hogy néhány hete 4-2-re nyertünk itt, viszont a Dons sorozatban harmadik évben jutott be mindkét kupa negyeddöntőjébe, erre ezt megelőzően még Alex Ferguson idején, a 80-as évek közepén volt példa.

Gerrard nem változtatott a kezdőn – ilyet október óta nem csinált.

Aberdeen – Rangers 1–1 (1-0)
Skót Kupa, negyeddöntő, március 3.

McGregor – Tavernier, Worrall, Goldson, Barisic – Kamara, Jack, Arfield, Candeias, Kent – Morelos
Gól: Cosgrove (11., büntető); ill. Worrall (49.)
Nézőszám: 15 395

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4890.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4891.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4892.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4893.jpg?resize=604%2C396

Nagyon nem kezdődött jól, a 8. percben egy félpályánál szerzett labdával lódultak meg, Goldson pedig nem látta, hogy befut elé Mackay-Steven és a becsúszással a támadó lábát is elvitte – a jogos büntetőt Cosgrove értékesítette, bár McGregor közel a hárításhoz. Morelos ekkor kezdett életjelet mutatni, előbb egy jó lövéssel, majd egy (szokásos) sárga lappal. A gólhoz McKenna fejesénél ők álltak közelebb, de Morelos újabb sanszával fejeztük be a félidőt. A fordulás után pedig gyorsan jött az egyenlítés, Barisic szögleténél két hazai védő egymást zavarta, Worrall pedig üresen szerezhette meg első itteni gólját. Innentől kicsit felbátorodtunk és egy gyors kontra végén Candeias fantasztikus labdáját bűn volt nem gólra váltani, de Arfield föléemelte. A Dons előtt szintén egy szögletből adódott nagy sansz, de kétszer is blokkolni tudtunk. Az eseménysor megismétlődött kicsit később, ám ekkor már McGregortól kellett bravúr.
Gerrard igen szokatlan módon egyet sem cserélt (a klubtévé statisztikája szerint erre 2011. áprilisa óta nem volt nálunk példa!) és végül maradt a döntetlen, ami még ránk nézve hízelgő. Ezzel ugyan plusz egy meccset generáltunk, de a Killie ellen is bejött az újrajátszás…

Hosszú videó itt vagy itt nézhető.
A forduló góljai

Képek itt, emitt és itt láthatók.

Gerrard: „Úgy gondolom, igazságos eredmény született. Az első félidőben az Aberdeen volt jobb, de idővel felvettük a ritmust, viszont a megszerzett labdákkal nem tudtunk mit kezdeni, így, mindent figyelembe véve, elégedett vagyok a döntetlennel. Beleléptünk a csapdájukba, sokat volt a levegőben a labda, sok a lepattanó, ezekben pedig elég hatékonyak. A második félidőben inkább tudtuk a saját játékunkat játszani.”

https://i0.wp.com/www.eveningtimes.co.uk/resources/images/9507738.jpg?resize=449%2C561&ssl=1

Persze ez sem múlt el utózönge nélkül, a hazai szurkolók kitettek egy Morelos-nak szánt „Anyád egy matrac” feliratot, úgy látszik arrafelé a birkák nyelvét jobban beszélik, mint a spanyolt…

A negyeddöntőkben egyik párosításban sem volt hazai győztes, a glasgow-i zöldek könnyen gyűrték le az edinburgh-i zöldeket, a másodosztályú párosban az Inverness egy 90+2. percben lőtt góllal nyert a Dundee United otthonában, a Championshipben kiesés ellen menekülő Partick ki tudta harcolni az újrajátszást a Hearts ellen, sőt az ismétlésen a vezetést is megszerezte, de tíz perc alatt fordítottak a Szívek.
Az újrajátszással az biztossá vált, hogy minimum 60 meccsünk lesz a szezonban és ennek közel a negyede (!), fejenként 7-7 az Aberdeen és a Kilmarnock ellen, hiszen a 4 bajnokin kívül a Ligakupában egyszer, a kupában pedig kényszerből kétszer találkozunk.

Ezután kisorsolták az elődöntőket is, ahol (minő meglepetés), a Celtic kerülne az utunkba, míg a másik ág a Hearts-Inverness kettőse.

A hónap elején, 84 éves korában elhunyt Eric Caldow, aki az 50-60-as években a Rangers és a skót válogatott alapembere volt. 18 éves korában került a klubhoz, amelyben balhátvédként 13 év alatt több mint 400 meccsen szerepelt és állítólag egyetlen sárga lapot sem kapott! Ő volt a cséká például az 1961-es, legelső KEK kiírás döntőjében, ahol a Rangers alulmaradt a Hidegkuti-edzette Fiorentinával szemben. Öt-öt bajnoki címet és kupát nyert, rengeteg európai meccsen játszott. A válogatottban 40 alkalommal lépett pályára (majdnem a felén kapitányként!), közte az 1958-as Vb-n is mindhárom csoportmeccsen, ám ez lehetett volna több is, ha nem törik el a lábát a Wembley-ben.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article14084698.ece/ALTERNATES/s615b/0_Rangers_Eric_Caldow_1961_1962.jpg?resize=604%2C451&ssl=1

Távozása után egy évet töltött a Stirlingnél, majd néhány évig edzősködött, 2007-ben beválasztották a Skót Futball „Hall of Fame”-jébe.

https://i0.wp.com/www.eveningtimes.co.uk/resources/images/9525032.jpg?resize=399%2C545&ssl=1

A Hibernian elleni rangadó előtt Alfredo Morelos pörgött a hírekben, ugyanis egy évvel, 2023-ig meghosszabbította a szerződését! A dolog azért volt igen aktuális, mert pont a napokban nyilatkozta, hogy télen az összes topligából volt ajánlata és valószínű, hogy nyáron távozik, konrétumként a Rodgers-esített Leicester, a Dortmund, a Frankfurt és a Cardiff került képbe, a korábbi Nice és Fenerbahce mellé. Stewart Robertson ügyvezető elmondta, hogy legalább Dembele-összegre kalibrálják be – a Lyon 20 milliót fontot fizetett a franciáért a Celticnek…

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article14063857.ece/ALTERNATES/s615b/0_JS176315553.jpg?resize=604%2C424&ssl=1

Ally McCoist azt mondta róla, hogy a jelenlegi skót foci egyik legjobb játékosaként ő 18 millióra saccolná az értékét.

Az esetlegesen érkező első nevek is felröppentek, a Motherwell berobbanó tinije, Jake Hastie-vel kapcsolatban állítólag már az előszerződés is közel van. A 19 éves szélsőt a Celticen kívül a fél angol másodosztály figyeli, nem csoda, hiszen nyáron szabadon igazolható lesz. Ahhoz képest, hogy most január végén mutatkozott be az élvonalban, már 6 gólja van, február legjobb játékosa lett és az U21-es válogatott is számol vele. Rajta kívül Mahlon Romeo, a Millwall jobbhátvédjének (nyáron ingyen) és Tomas Kalas, a Chelsea cseh válogatott védőjének (kb 5 millióra árazzák) neve is megjelent a sajtóban mint lehetséges célpont – utóbbinál érdekes, hogy a Chelsea idei keretéből ő van a legrégebb óta a klubnál, viszont csupán csak kétszer kezdett bajnokin a kékeknél és már hetedjére adják kölcsön!

Következett a Hibs idegenben, amely ellen az utóbbi 4 bajnokin nyeretlenek voltunk, sőt az egyetlen skót klub, amely ellen Gerrard még nem tudott nyerni! Az új edzőjük is beválni látszik, első négy meccsét nyerte, bár a Celtic ellen kiestek a kupából.

Egy személyi váltás történt, ezúttal Halliday kezd Barisic helyett.

Hibernian – Rangers 1-1 (0-1)
Premiership, 29. forduló, március 8.

McGregor – Tavernier, Worrall, Goldson, Halliday – Jack, Kamara, Arfield (Defoe, 79.), Candeias, Kent – Morelos
Gól: Kamberi (76.); ill. Candeias (43.)
Nézőszám: 20 065
Kiállítva: Darren McGregor (90+2.)

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4896.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4897.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4898.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4899.jpg?resize=604%2C396

A találkozót betehetjük az egyre bővülő „ezt is meg kellett volna nyerni” című mappába. Pedig már az első félidőben magabiztosan el lehetett volna dönteni, a 7. percben Kent csak centikkel maradt le a labdáról a kapuval szemben, majd ő készített le Arfieldnek, akinek a gólba tartó lövését blokkolták. Ezután a kommentárok és a BT Sport bírói szakértője szerint egyaránt piros lapot érdemelt volna Darren McGregor könyököse – teljesen semleges területen, a félpályánál nyomott oda Morelosnak, de csak sárgát kapott érte.

Aztán Morelos percei jöttek, előbb kilépett, de lesre fújták (tévesen), majd labdát szerzett és éles szögből a kapusba lőtt, később pedig nagyon gyanúsan lökték fel a büntetőn belül. Kent csavarásánál már védenie kellett Marcianonak, Kamara elidőzte a ziccert, Arfieldet pedig újból blokkolták. Mindezekből látszik, ha az első fél óra végén vezetünk 3-0-ra, egy szót se szólhattak volna. A 43. percben aztán érdekes esemény zajlott le, a hazaiak támadásánál a partjelző beintette a lest, néhányan meg is álltak, ám a bíró nem fütyült, így ment tovább az akció, Tavernierről kipattant a lövés, amiből Kamara végignyargalt a pályán, kitette Candeiasnak, aki második szándékból ballal gyönyörűen becsavarta a hosszú felsőbe.

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2019/03/08/21/10759488-0-image-a-26_1552080283342.jpg?resize=604%2C437&ssl=1

Szűk, de megérdemelt előnnyel mentünk pihenni, ekkor viszont valami annyira megtört, hogy abból hetekig nem tudtunk kilábalni. A Hibs a semmiből erőre kapott és az utolsó fél órában visszajött a meccsbe, McGregornak volt egy duplavédése, amit még Morelos két próbálkozása egyensúlyozott, aztán jött az egyenlítés, ez is fura körülmények között, hiszen Omeonga megindulását Tavernier fellökése előzte meg, a támadás végén pedig Kamberi bántóan üresen maradt, aki ezt nyilván ki is használta. Az utolsó szűk negyedórában lehetett futni a győzelem után, Arfield újabb próbálkozásánál közel is jártunk, de nem igazán találta el jól a labdát. A Hibs előtt is adódott két sansz és a hosszabbításban D. McGregor második lapja után még egy szabadrúgással próbálkozhattunk, de Halliday lövése a felsőlécről kifelé pattant, ezzel távolabb kerültünk a bajnoki cím reményétől.

https://i0.wp.com/www.rangersnews.uk/static/uploads/2019/03/GettyImages-1129270918.jpg?resize=519%2C692&ssl=1

Hosszú videó itt nézhető.
A forduló góljai

Képek itt, emitt és itt láthatók.

Gerrard: „Az első 60 percet domináltuk, sőt az első félidőben remekül játszottunk, úgy tűnt, gyorsan el is tudjuk dönteni. De ismét megfizettük az árát annak, hogy nem voltunk elég határozottak és hiányzott a kellő „gyilkos ösztön” a támadó harmadban. Egymás után dolgoztuk ki a helyzeteket, de csak egyet értékesítettünk, ami nem bizonyult elégnek. Magunkat okolhatjuk, mert lábon lőttük saját magunkat, a fordulás után megálltunk és hagytuk őket feljönni. Idényenként ez egyszer vagy kétszer előfordulhat, de nekünk ez már vagy a hatodik ilyen volt és ezért vagyunk hátrányban a bajnoki versenyben. A Hibernian 6 pontot vett el tőlünk, annak ellenére, hogy osztálykülönbség volt a félidőig, de megint nem okultunk az előző meccsekből.”

Előző hónapban sok szó esett a bírókról, felsorolás szintjén ezen az esetén: 2 elmaradt kiállítás, 1 elmaradt kezezős büntető (ugyanilyenért a BL-ben befújtak), 1 gólt megelőző szabálytalanság (Tavernier ellen). Ezektől függetlenül nyilván magunknak köszönhetjük, hogy a sok helyzet közül nem használtunk ki legalább még egyet.

A Celtic nem tudta kihasználni a botlásunkat, mert szintén döntetlent játszott az Aberdeen ellen.

Még egy fontos történést meg kell említeni, amihez vissza kell ugranunk egy hetet. A helyszín ugyanúgy az Easter Road, az ellenfél a Celtic, Scott Sinclair készülődik szöglethez, amikor egy ilyen Buckfast üveg repül felé a hazai szurkolóktól. A Hibernian a kamerafelvételek ellenére nem tudja azonosítani az elkövetőt, az elnökasszony nagyon sajnálatát fejezi ki, személyesen ír Sinclairnek és bízik benne, hogy hasonló nem fog megtörténni. Egy héttel később, a Rangers-t fogadják, plusz 50 biztonsági emberrel kibővülve. A Rangers kapitánya, Tavernier bedobáshoz készülődik, amikor váratlanul ez történik:

https://twitter.com/RossAGibson/status/1104120657149919238

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2019/03/08/20/10758318-6788093-Rangers_defender_James_Tavernier_was_involved_in_an_altercation_-m-9_1552078056293.jpg?resize=604%2C345&ssl=1

Leann Dempster elnök ezúttal nem a klub honlapján, hanem élő tévéadásban kér szót és elmondja, hogy forr a dühtől, mert megint egyetlen személy megalázta a klubot és természetesen örökös kitiltást fog kapni.

Az viszont aggodalomra ad okot, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban egyre több incidens fordult elő, az STV összegyűjtötte ezeket, többek között: üvegdobálás a szurkolók között, fejen dobott partjelző, pénzérme dobálás (talált el edzőket és játékosokat is), volt késelés nemzetközi meccs előtt, utcai összetűzések, gyűlöletkeltő éneklések, bírói fenyegetések, szektarianizmus, rasszizmus, stb.

https://i0.wp.com/images.stv.tv/articles/w768/617936-football-shame.jpg?resize=604%2C341&ssl=1

A lökdösődő egyébként egy 21 éves tag, akit egyelőre kitiltottak Skócia minden stadionjából, a bíróság a további ítéletről jövő hónapban fog dönteni.

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2019/03/08/21/10760176-0-image-a-33_1552081160530.jpg?resize=604%2C431&ssl=1

Amint lecsillapodtak a kedélyek, máris az Aberdeen elleni újrajátszásra összpontosíthattunk, ami kiemelt jelentőséget kapott a bajnoki lemaradás miatt. A játékosok és Gerrard is egyöntetűen úgy állt hozzá, hogy a kupával lehet megmenteni a szezont, tehát ez egy mindent vagy semmit esemény lesz! Persze a Dons sem ment a szomszédbe önbizalomért, hiszen idén eddigi öt találkozásunkból csak egyszer maradtak alul – igaz, a legeredményesebbjük, Sam Cosgrove eliltás miatt nem játszhatott, akárcsak az alapembernek számító Mackay-Steven és Logan, így a 17 éves Campbell először kezdett felnőttmeccsen.

Nálunk pedig Morelos játéka volt kérdéses, ugyanis az Aberdeen ellen állandóan kiállított csatár már egy sárga lap esetén is kénytelen lenne kihagyni a Celtic elleni elődöntőt – de ha épp nincs eltiltva, akkor a kezdőben a helye. Így aztán egy Halliday-Barisic cserén kívül nem változott a kezdő.

Rangers – Aberdeen 0–2 (0-1)
Skót Kupa, negyeddöntő, újrajátszás, március 12.

McGregor – Tavernier, Goldson, Worrall, Barisic – Jack, Kamara (Davis, 79.), Arfield (Defoe, 66.), Candeias (Lafferty, 66.), Kent – Morelos
Gól: McGinn (3.), McLennan (62.)
Nézőszám: 47 397

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4902.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4904.jpg?resize=604%2C396

Nos, az idény aktuálisan legfontosabb meccsén sikerült a legpocsékabb teljesítményt nyújtani – így esélyünk sem volt a továbbjutásra és nagyon messze kerültünk attól, hogy trófeát szerezzünk idén.

Mondhatjuk, hogy megzavart a korán kapott gól, amit ráadásul ajándékba adtunk: Kamara húsz méterre a kaputól egyszerűen bepasszolta középre McGinnek, aki köszönte szépen, megtolta és higgadtan betette a rövid alsóba a harmadik percben. Nem igazán tudtunk mit kezdeni a helyzettel, pár blokkolt lövésig és gyenge beadásig jutottunk csak, illetve Morelos egy sárgáig, amivel az esetleges elődöntőből kipontozta magát – visszanézve az esetet, azért nem teljesen biztos, hogy szimulálás volt ez…

https://i0.wp.com/2.bp.blogspot.com/-rylpSpddjoE/XIg5RjVuY6I/AAAAAAAAKb0/fr2CW4AaTvc24ZeEvfiYwSHPL7vQWtYEACLcBGAs/s1600/alf%2Bdive.png?resize=604%2C316&ssl=1

A félidő legveszélyesebb esete egy szöglet utáni lepattanó Jack lövés volt, ami a kapufáról jött ki. A fordulás után a játék képe nem sokat változott, a labda többet volt nálunk, ám a McKenna-vezette Aberdeen védelmen nem tudtunk átjutni. Aztán, ahogy az ilyenkor lenni szokott, a semmiből találtak egy újabb gólt, May passza után három támadó vitte egy védőre a labdát és a 19 éves McLennannak helye és ideje is lett volna leadni, de inkább maga fejezte be. Gerrard ekkor behozott két támadót, de látva az eddigieket, csoda lett volna a fordítás. Morelos egy jobb lövését és Defoe lesgólját leszámítva minden elakadt, lepattant, de inkább el sem jutott a kapuig, úgyhogy megérdemelten estünk ki.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article14126029.ece/ALTERNATES/s615b/0_Rangers-v-Aberdeen-William-Hill-Scottish-Cup-Quarter-Final-Replay-Ibrox-Stadium.jpg?resize=604%2C412&ssl=1

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2019/03/12/23/10910014-0-image-a-74_1552434448514.jpg?resize=604%2C399&ssl=1

Az Aberdeen háromszor lőtt kapura, abból kettő bement, a maradék időben tördelték a játékot, 21 faultjukra kimagaslóan sok, 8 sárgalap jutott. Viszont McInnes hat éves munkája alatt 8. alkalommal jutottak valamely kupa elődöntőjébe!

Rövidebb videó itt, hosszabb öf itt nézhető.

Képek itt, emitt és itt nézhetők.

Gerrard: „Vállalom a felelősséget, ez az én csapatom, az én taktikám, szóval el kell fogadnom. Az Aberdeent dicséret illeti a továbbjutásért, ilyen játékkal nem is bízhattunk más eredményben. Más vereség alkalmával megpróbálnám a jót megtalálni a játékban, de most nem volt ilyen. Nagyon mérges vagyok, az elején adtunk nekik egy gólt és abból nem tudtunk felállni. Most az a feladat, hogy felrázzam őket, aztán meglátjuk mi lesz nyáron.”

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2019/03/12/23/10909800-0-image-a-66_1552433878683.jpg?resize=604%2C400&ssl=1

Egyébként 31 év után fordul elő, hogy az Aberdeen egy idényen belül háromszor le tudja győzni a Rangers-t, olyan viszont még soha nem fordult elő, hogy egy szezonban mindhárom sorozatban legyőzzenek.

A fájdalmasra sikerült hét végén még egy nehéz dió várt ránk, a Kilmarnock személyében, ami előtt Gerrard elmondta, hogy a játékosok tisztában vannak azzal, hogy a szurkolók reakciót várnak a kudarcokra és hogy 9 döntő van hátra a szezon végéig, feladni nem fogjuk.

4 helyen bele is nyúlt a csapatba: Katic, Halliday, Davis és Coulibaly is kezdett, ez így első ránézésre elég védekezőnek tűnt. A vendégekénél leendő játékosunk, Jones még a cserepadra sem fért.

Rangers – Kilmarnock 1-1 (0-1)
Premiership, 30. forduló, március 16.

McGregor – Tavernier, Katic, Goldson, Halliday (Barisic, 46.) – Coulibaly (Defoe, 64.), Jack, Kamara, Candeias (Grezda, 46.), Kent – Morelos
Gól: Morelos (64.); ill. McAleny (29.)
Nézőszám: 49 527

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4908.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4909.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4910.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4911.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4912.jpg?resize=604%2C396

A reakció a kudarcra pedig újabb kudarc volt. Vendéghelyzettel indult a délután, Brophy nagyon könnyen játszotta át Katic-ot, majd az oldalhálója közben meghúzódott, az 5. percben le is kellett cserélni, McAleny folytatta a helyén. Davis két lövésénél és Tavernier szabadjánál a kapus hárított, majd egy váratlan, random felívelt labdát benézett a teljes Rangers-védelem, McGregor totál fölöslegesen jött ki húsz méterre a kapujából és mivel sárga lapja tudatában rá sem mozdult a labdára, így a becserélt McAleny higgadtan elhúzta és begurította mellette azt. Sőt, a helyzet még rosszabb is lehetett volna, ha a két passzból átjátszott védelem mögé beinduló Power néhány centivel beljebb céloz. A szünetre így is füttyszótól kísérve vonultak be a csapatok, Gerrard pedig nem várt és két korábbi eszéki játékost küldött a pályára: Barisic mellett Grezda közel 4 hónap után focizhatott. Egy picit veszélyesebbek lettünk, de az egyenlítéshez egy újabb Morelos villanás kellett, erőszakosan fordult le a védőjéről és határozottan bevágta, fél órával a vége előtt – mondhatni, hogy a kedvenc csapatának, ugyanis a 29 idei góljából 9-et a Killie-nek lőtt. A maradék időben Defoe is megpróbált segíteni, a legveszélyesebb lehetőség előtte adódott, de a kontra végén a lövése elgurult a kapu előtt, érkező nélkül – hasonlóan a Killie szabadrúgásához, amely mindenki alatt elsuhant.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article14150752.ece/ALTERNATES/s615b/2_18692108.jpg?resize=604%2C355&ssl=1

Maradt a döntetlen és az újabb pontvesztés, a Killie pedig 2006/07 óta először biztosította be egymás után két idényben magát a top6-ba.

Hosszú videó itt nézhető.
Killie gól
A forduló góljai

Képek itt, emitt és itt láthatók.

Gerrard: „Frusztráló az eredmény, ismét egy ajándék gólt adtunk az ellenfélnek, amivel nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Utána viszont nem panaszkodom a játékosokra, mentek előre becsülettel, birtokoltuk a labdát, nyomtunk, voltak helyzeteink, úgy játszottunk, ahogy kell, a Killie pedig minden lehetőségnél húzta az időt. Úgy érzem, a bírók nem védik eléggé a Rangers játékosait, legalább 3-4 sárga lap elmaradt. Összességében az eredmény zavaró, de a játék többé-kevésbé rendben volt.”

A zöldek egy 96. percbeli góllal legyűrték a kiesőjelölt Dundee-t, így aztán 10 pont hátrányban várhattuk a 15 napos válogatott szünetet, amely alatt egy célunk volt: felkészülni úgy a hó végi Old Firmre, hogy megpróbáljuk ne nyeretlenül zárni a márciust!

A hónapot a válogatott szünet törte meg, amelyre nem kevesebb, mint 24 korosztályos játékost delegáltunk: a skót U21-be a McCrorie-fivéreket, az északírbe Palmert és Finlaysont, a horvátba Katic-ot, a máltaiba Beermant, a skót U19-be hét főt (Houston, Mayo, Shiels, Kelly, Mebude, Middleton, Rudden), a skót U17-be három, az északírbe kettő, a skót U16-ba öt játékost, de még a portugál U18-ban is jelen van a klub John Balde révén.

Ami a felnőtteket illeti, Észak-Írországot 3,5 játékosunk képviselheti (Davis, Lafferty, McAuley és Jones), Barisic meghívót kapott a horvát, Grezda az albán, Arfield a kanadai keretbe (ő végül sérülés miatt kikerült), Morelos a kolumbiaiakkal tarthatott az ázsiai túrára.

Viszont a skót felnőtt válogatottba egyetlen játékosunk sem kapott meghívót, úgyhogy részben ennek is köszönhetően Allan McGregor köszönte szépen és visszavonult a nemzeti csapattól. 12 év alatt gyűjtött 42 meccséből 16-szor őrizte meg gól nélkül a hálóját – érdekesség, hogy 2007-es bemutatkozásakor szintén McLeish volt a kapitány.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article13619940.ece/ALTERNATES/s810/0_UEFA-Nations-League-League-C-Group-1-Scotland-v-Israel.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

Skócia két idegenbeli, ránézésre nem megoldhatlan feladattal kezdte az EB-selejtezőit: előbb Kazahsztánba, majd San Marinoba utaztak. A keretben újoncként helyet kapott a Hibs támadója, McNulty és korábbi kapusunk, a Livingstonból kitűnő Liam Kelly.

Viszont ennél rosszabban nem is kezdődhetett volna a sorozat, az újonnan átnevezett kazah fővárosban a világranglistán 117. hazaiak 10 perc után már két góllal vezettek, a szünet után rúgtak még egyet, így megalázó vereség lett a vége – a skót szurkolók a válogatott történelmének egyik legnagyobb pofonja után már temették is a hazai EB-álmokat…
Leginkább Graeme Shinnie-t lehetett hibáztatni, aki tőle szokatlan poszton, kényszerből a védelem bal oldalán azt sem tudta, hogy hol van, az első két gól az ő hibájából született – a harmadik pedig a szintén aberdeeni McKenna vesztett fejpárbaja után esett. Egyébként a kezdőcsapat átlagéletkora 24,5 év volt, több mint 40 éve nem állt ki Skócia ilyen fiatal kezdővel. De azért azt a Kazahsztánt, amely az elmúlt 5,5 évben lejátszott 40 tétmeccsből csupán háromszor tudott nyerni (ebből egyet Andorra, egyet Feröer ellen), illett volna megverni…
Az STV ebből az alkalomból össze is gyűjtötte a 15 legégőbb vereséget.

https://i0.wp.com/www.scotsman.com/webimage/1.4893781.1553197869!/image/image.jpg?resize=604%2C409&ssl=1

Természetesen egyből McLeish fejét követelte mindenki, de neki esze ágában nem volt lemondani, segítője, McFadden szerint ha 10-0-ra győznék le San Marinot, az sem lenne elég a szurkolóknak.

https://i0.wp.com/www.scotsman.com/webimage/1.4893696.1553189630!/image/image.jpg?resize=604%2C428&ssl=1

Ám ennek a közelében sem voltak, hat ember kicserélése, 75-25-ös labdabirtoklás és 6 kaput eltalált lövés csupán két gólt eredményezett, 1-0-nál pedig a hazaiaknak is akadtak lehetőségei, így párszor felharsant a füttyszó a 3000 vendégszurkolótól.
Két kör után a belgák hibátlanok, az orosz, kazah, ciprusi, skót kvartett 3-3 ponttal áll. Folytatás júniusban újabb duplameccsel: előbb fogadják Ciprust, majd jön a papíron legnehezebb Belgium idegenben.

Az U21-esek Dél-Spanyolországban játszottak két felkészülési meccset, a Mexikó elleni 0-0 során Ross McCrorie kapitányként végigjátszott, a svédek elleni 1-2 alkalmával Robbie McCrorie védett, a tesója 72 percet kapott.
Az U19-esek elit csoportkört játszottak Portugáliában, kezdésnek a törököket 3-1-re verték (öt Gers-ös kezdett, egyet becseréltek, Rudden rúgta az elsőt), aztán Ciprust 4-0-ra győzték le (Rudden tripla és gólpassz, Middleton gól, Houston két assziszt, itt szintén öt kezdő, egy becserélt), végül a „csoportdöntőn”, kettős emberhátrányban a portugáloktól 4-0-ra kikaptak (öt kezdő, két becserélt), így lemaradtak az EB-ről (pech, hogy a 28 elitkörös csapatból pont a portugálok zártak a legjobb mutatóval, egyedüliként gólt sem kaptak). A skót kapitány szerint egyébként az első gól és a két kiállítás sem volt jogos…

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article14176967.ece/ALTERNATES/s810/0_13527353.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

Az U17-es korosztály gyengébben muzsikált a selejtezőjén, a portugál-orosz-lengyel trió ellen egyetlen gól (az asszisztot Kai Kennedy adta) és pont jött össze, így a csoport utolsó helye maradt, pedig otthon játszották a meccseket.

Ami a többi országot illeti, az északírek két győzelemmel indultak, az észtek és a fehéroroszok ellen egyaránt kezdett Davis (gól+gólpassz), Lafferty (gólpassz) és Jones is. A fura sorsolás miatt júniusban ugyanellenük játszanak idegenben, és a végére marad a neheze, a németek és hollandok elleni 4 meccs.

https://i0.wp.com/www.rangersnews.uk/static/uploads/2019/03/GettyImages-1137425298.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

Az ulsteri U21-eseknél debütált Finlayson és Palmer is, utóbbi Mexikó ellen gólpasszt is adott.

Az EB-selejtezőben érintett volt Barisic, aki meglepetésre nem csak hogy kezdett az azeriek és a magyarok ellen is, de előbbin egyenlítő gólt is szerzett! Azt meg is nyerték, Budapesten viszont 30 perc után sérülés miatt le kellett hozni, nélküle pedig kikaptak a horvátok.

https://i0.wp.com/www.rangersnews.uk/static/uploads/2019/03/GettyImages-1132636143.jpg?resize=604%2C465&ssl=1

Grezda a törökök elleni 0-2-n csereként fél órát kapott, Andorra 3-0-ás legyőzéséből 70 percet vállalt, Kamara pedig a finnek olaszok elleni vereségét és az örmények elleni győzelmét is végigjátszotta, utóbbin őt választották a legjobbnak.

https://i0.wp.com/www.rangersnews.uk/static/uploads/2019/03/GettyImages-1132301902.jpg?resize=604%2C443&ssl=1

Morelos a japánok ellen 3 percet kapott, Dél-Korea ellen pedig először kezdhetett, egy félidőt kapott, volt egy nagy ziccere, ám kikaptak. Vele kapcsolatban egyébként a szövetségi kapitány (korábbi Real Madrid edző) Carlos Queiroz és a Bayern játékosa, James Rodriguez egyaránt elmondta, hogy Kolumbia jövőjének egyik csillaga lehet.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article14173035.ece/ALTERNATES/s615b/0_Japan-vs-Colombia-Yokohama-22-Mar-2019.jpg?resize=604%2C431&ssl=1

Coulibaly a Mali válogatott Dél-Szudán elleni 3-0-ját és a Szenegál elleni 1-2-jét játszotta végig, míg a fiataloknál Katic az olasz U21 ellen szerepelt, Beerman a türkmének és a koszovóiak ellen játszott.

Az edzői stáb sem unatkozott a szünetben, Gerrard egy gálameccs kedvéért hazament Liverpoolba, ahol ő szerezte a győztes gólt.
Segítője, Gary McAllister miután a lelátóról megnézte ezt a meccset, hazament Leedsbe, ahol éjszaka a feleségével taxira várás közben valaki úgy „betalálta”, hogy 10 öltéssel kellett összevarrni az ajkát és kiesett három foga.

Következett tehát az Old Firm, amelybe 10 pont hátránnyal mentünk, abban a tudatban, hogy a decemberi vereség miatt biztosan extra motivációja van a zöldeknek.

https://pbs.twimg.com/media/D2lqsW4XcAEg8YU.jpg:large

Gerrard elmondta, hogy az önbizalommal nincs gond, még ha 2010. októbere óta nem is tudtunk a Celtic Parkban győzni, de ez akár többlet energiát is adhat, illetve tisztában van vele, hogy túl sok helyet hagytunk nekik az őszi itteni meccsen az első félidőben, ezt kell most elkerülni.

Ami a hiányzókat illeti, nálunk Barisic sérült meg a válogatottban, a zöldeknél a skót meccseket kihagyó Tierney, valamint a szünetben szintén megsérült Boyata, Lustig és a régebb óta maródi Ntcham, Gordon, Christie, Rogic játéka volt kérdéses.

Gerrard a decemberi győzelemnél megegyező kezdőt küldött fel, balhátvédnek Halliday került be, McCrorie játszik, Davis és Kamara a padon. A másik oldalon Tierney, Lustig, Ntcham és kisebb meglepetésre Hayes is a pályán volt.

Celtic – Rangers 2-1 (1-0)
Premiership, 31. forduló, március 31.

McGregor – Tavernier, Goldson, Worrall, Halliday – McCrorie, Jack (Kamara, 79.), Arfield (Davis, 88.), Candeias (Defoe, 83.), Kent – Morelos
Gól: Edouard (27.), Forrest (86.); ill. Kent (63.)
Nézőszám: 58 773
Kiállítva: Morelos (30.), Halliday (meccs után)

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4918.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4919.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4920.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4921.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4922.jpg?resize=604%2C396

Sajnos azonban ismét nem sikerült megvalósítani azt, hogy a saját kezünkbe vegyük az irányítást a kezdetektől, a zöldek az első öt percben már túl voltak három helyzeten: Ntcham öt méterről McGregorba lőtt, Lustig maradt le centikkel egy beadásról és Edouard lövését ütötte ki McGregor. A viharos kezdés után kicsit visszavettek, Worrall eladott labdájánál izgulhattunk, de a kilépő Edouard elöl Goldson az utolsó pillanatban mentett. Aztán a 27. percben egy hasonló szituációt már nem úsztunk meg, Candeias rossz passzából Forrest indította egyből a francia csatárt, aki a félpályától indulva beforgatta a belső védő párosunkat, majd okosan fejezte be az akciót. Az első fél órában lényegileg nem jutottunk el a kapuig, ezután pedig még nehezebb dolgunk volt, pedig nem történt semmi meglepő, csupán Morelos-t kiállították. Az eset a labdától messze történt és néhány visszajátszás után egyértelmű: Brown megnézi, hogy ki fut mellette, rálép a sarkára, Alfie pedig hátracsap, de nem találja el. Ahogy megszokhattuk, történjen bármi, csakis Morelos lehet a hibás. Ettől függetlenül persze nehéz helyzetbe hozta a csapatot, Tierney lövésénél pedig ismét McGregortól kellett bravúr, hogy maradjon egy a különbség.

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2019/03/31/12/11684376-0-image-a-43_1554033007220.jpg?resize=604%2C367&ssl=1

https://i0.wp.com/cdn.images.express.co.uk/img/dynamic/67/590x/secondary/Scott-Brown-1806037.jpg?resize=590%2C350&ssl=1

Gerrard az első félidei passzivitás ellenére nem változtatott a csapaton, a hazaiaknál bejött Sinclair, aki előbb gyanús körülmények között rántotta le Taverniert, majd a másik kapunál újabb bravúrra kényszerítette McGregort. A 63. percben aztán szinte a semmiből végigvittünk egy remek kontrát, Candeias sarokkal tette vissza Tavnak, a középen meginduló Kent két védő között gólhelyzetbe tudott kerülni és tökéletesen rúgta el Bain mellett, 1-1! Jobb alkalom nem is lehetett volna megszerezni az idény 100. gólját tétmeccsen!

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2019/03/31/13/11685168-0-image-a-46_1554036058976.jpg?resize=604%2C396&ssl=1

Ha már lúd, legyen kövér, gondoltuk és mi jártunk közelebb az újabb gólhoz, Kent ebben is benne volt, ő tette lövőre az üresen álló Jacknek, aki viszont ballal bántóan fölé rúgta. Az is a mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy pár perc alatt Tierney és Boyata is cserét kért sérülés miatt – utóbbinál viszont már nem jöhetett más be helyette, így a záró negyed órát azonos létszámban játszottuk le. Az eredmény viszont nem lett azonos, nem bírtuk a végét, a zöldek viszont nagyon sok pontot nyertek ebben a periódusban a bajnokságban. 4 minutummal a vége előtt egy újabb, ki nem kényszerített hibából (Tavernier rövid visszapassza) Callum McGregor adta fel Edouardnak, aki bevárta Forrestet, akit McCrorie csak tisztes távolból követett, így szabadon átvehette, majd lazán beguríthatta a hosszú alsóba. De egy sanszunk még nekünk is volt, Kent lövését csak kitolni tudta Bain, az arra kolbászoló Worrall pedig majdnem be tudta kotorni, de Ajer gyorsabban reagált.

https://i0.wp.com/cdn.images.dailystar.co.uk/dynamic/58/photos/48000/1600048.jpg?resize=604%2C676&ssl=1

A lefújás előtt nem sokkal Kent benyomott egy olyat Brownnak, amivel évtizedekre beírta magát a klub kult-jelenteibe, a meccs vége után elszabadultak az indulatok, egy lökdösődést követően Halliday-t kiállították, a Brown-vezette társaság pedig kiment hergelni a 800 fős vendégtábort.

https://i0.wp.com/www.scotsman.com/webimage/1.4899271.1554123376!/image/image.jpg?resize=604%2C453&ssl=1

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2019/03/31/14/11685800-6870143-image-a-73_1554038364123.jpg?resize=604%2C449&ssl=1

Ha a foci részét nézzük, egy fél félidőben voltunk jobbak náluk, egy kaput eltalált lövésünk volt, mindkét kapott gól eladott labdából született és McGregoron kívül csak Kentet lehet kiemelni – így aztán a döntetlent elfogadtuk volna.

Morelos-nak ez az idénybeli 5. piros lapja volt, ezzel rekorder Európában.

Rövid videó itt, hosszú videó itt nézhető.
Tizi kérdés
Kent gól
Morelos kiállítás
Kent ütés
Brown mutogatás
Lefújás után
A forduló góljai

Képek itt és itt láthatók.

Gerrard: „Önmagunkat vertük meg, ha megnézzük a kapott góljainkat, mind a saját hibánk után született. A pontkülönbség eddig is nagy volt, most még tovább nőtt, de megpróbáljuk minél erősebben zárni a bajnokságot. Morelos-t nem tudom tovább védeni. Kedvelem és nagyon jó csatárnak tartom, de ismét cserben hagyta a csapattársait, ezért klubon belül büntetést fog kapni, egy heti fizetése a szurkolóinkhoz fog kerülni, akik elkísértek minket ide. A szezonban nagyon sokat büntetjük magunkat a fegyelmezetlenségünkkel. Ezeket annak ellenére mondom, hogy Morelos-t és Kentet is provokálta egy olyan játékos, aki nem először csinál ilyet, talán ő is megérdemelne valamilyen szankciót. A Celtic játékosai joggal ünnepeltek a végén, de a stadion 98%-ában a saját szurkolói voltak, ők mégis a mieink elé mentek ugrálni. Ezért úgy gondolom, Halliday okkal ment oda védeni az övéit, én is ezt tettem volna a helyében, őt nem tudom hibáztatni.”

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/1s/2019/03/31/15/11687892-6870143-image-m-93_1554043681264.jpg?resize=604%2C458&ssl=1

Scott Brown különösebben nem érdemel szót, de a történtek fényében muszáj belinkelni néhány esetet a közelmúltból, hogy miért is tekinthető a skót futball szent tehenének. Az alábbiak nála nem érdemeltek piros lapot: egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét

A hónapot tehát nyeretlenül zártuk, ennek következtében, a 13 pontos hátrányt figyelembe véve, innentől teljesen elengedhettük a bajnokságot és mivel már egyik kupában sem vagyunk érintettek, a szezon érdemi része a Rangers számára március végén véget ért. Az egyetlen cél a 2. hely megtartása, itt 6 pont az előny a Killie-vel szemben, viszont onnantól már nagyobb a tömörülés, 2-2-2 ponttal követi őket az Aberdeen és a két fővárosi egylet. Ami az alsó részt illeti, a Hamilton egy lépéssel távolodott az osztályozótól, a St. Mirren pedig megelőzte az utolsó helyre eső Dundee-t, de még izgalmas lesz a vége.


További hírek a skót foci világából

A Championshipben az éllovas Ross County megőrizte 8 pontos előnyét, a Dundee Utd és az Ayr pedig egymás között tartja a különbséget. Itt is inkább a kiesési harc az érdekesebb, a hó végén a Falkirk-Partick-Alloa azonos pontszámmal állt, igaz a Thistle eggyel kevesebbet játszott.

A harmadosztályban az Arbroath elkezdett lazulni, a márciusban összegyűjtött 3 vereségük több, mint amennyit a megelőző 26 körben összesen szenvedtek. Az előny azonban még így is 10 pont, mögöttük a Raith és a Forfar fej-fej mellett jön. Itt is az alsóház a szorosabb, négyen vannak 4 ponton belül, a Stenhousemuir megfelezte a hátrányt az utolsóelőtti Stranraerral szemben.

A League Twoban az Edinburgh City volt március vesztese, az éllovas Peterhead mögötti 2 pont hátrányuk ötre nőtt, a Clyde-dal szembeni 6 egység előnyük 1-re csökkent – pedig utóbbitól négy pontot le is vontak, jogosulatlan játékos szerepeltetése miatt.
Az Albion Rovers pedig úgy gondolta, hogy mégis megpróbálja a lehetetlent, a 26. fordulóig csupán 7 pontot gyűjtött klub öt kör alatt további tízet szorgoskodott össze, úgy, hogy csupán két gólt kaptak. Így aztán hiába az előttük álló Berwick önmagához képest szintén erős periódusa, a 7 pont előnyük 2-re olvadt és itt is lesznek még izgalmak a végén.

Az Aberdeen megkapta a jogi zöld utat az új stadion projekthez, miután a bíróság elutasította a „No to Kingsford Stadium” csoport petícióját. Az építkezés egyébként már elindult, a 20 ezres stadion és edzőkomplexum mintegy 50 millió fontba fog kerülni.

https://i0.wp.com/images.stv.tv/articles/w768/496199-aberdeen-fc-kingsford-stadium.jpg?resize=604%2C341&ssl=1

A Rangers meghosszabbította az Utilita energiaszolgáltatóval három éve működő partnerségét, ebből az alkalomból készült egy remek kis videó:

A Reserve csapat a bajnokságban 5-2-re verte a Partickot (McPake 2, Burt, Shiels, Mebude), barátságoson meg a Burnley-vel játszottak 2-2-t (Dallas, Patterson) a válogatottak nélkül.

Korábbi játékosaink közül Maurice Edu 32 évesen visszavonult, Gedion Zelalem az Arsenaltól a Sporting Kansas City-hez igazolt, ahol három magyar csapattársa is lesz; Carlos Pena végül csak aláírt a lengyel másodosztályú GKS Tichy-hez, amely szerinte nem visszalépés a karrierjében; míg Umar Sadiq elmondta, hogy semmibe vették a Rangers-nél, az ifiknél kellett öltöznie, nem használhatta a parkolót, büntetést kapott egy instagram like miatt és egy havi bérével tartozik neki a klub.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article14153550.ece/ALTERNATES/s810/1_Carlos-Pena.png?resize=604%2C402&ssl=1

Érdekes táblázat jelent meg a brit klubok 20 évvel ezelőtti fizetési összegeiről, melyből kiderül, hogy akkor a Rangers többet költött fizetésekre, mint a BL-győztes és bajnok Man Utd… no persze az is érdekes, hogy rajtunk kívül csak a szintén nagyot zuhanó (BL elődöntőtől a harmadosztályig) Leeds összegkerete csökkent az elmúlt két évtizedben.

https://pbs.twimg.com/media/D1kRn3sWoAUeLpU.jpg:large

Egy másik grafikonból pedig kitűnik, hogy volt olyan idő, amikor fel tudtuk venni a versenyt az igazolásokra költött pénzekkel Európa élvonalával

A Hibernian a szezon végéig szerződtette Jonathan Spectort, a 33 éves, 36x amerikai válogatott középpályás közel 300 meccsen szerepelt az angol első/másodosztályban.

Nem avattak külföldi győztest az IRN-Bru (Challenge) kupában, a Ross County rekordot döntve, 5. alkalommal jutott a döntőbe, ahol harmadjára nyert, ezzel már csak egy trófea hátrányban van a Falkirk mögött. Ellenfele, a Connah’s Quay Nomads aktuálisan vezette a wales-i bajnokságot és a hazai kupában is az elődöntőnél tartott, tehát jó formában várta az Inverness stadionjában tartott finálét, ahol a vezetést is megszerezte, ám a második félidőben becserélt Mullin gyors duplájával és egy késői góllal 3-1-re nyertek a felföldiek.

https://i0.wp.com/spfl.co.uk/cms-content/images/shares/posts/March%202019/18820462.jpg?resize=604%2C354&ssl=1

Gyűjtés már megszűnt pályákról

A hónap bulvárja

Még az Old Firm előtt a klub kiadott egy fél órás portréfilmet Morelos-ról, amely eseményileg nem túl izgalmas, de egy kicsit megismerhetjük El Buffalo hátterét, hogy hogyan is éli meg a napjait 22 évesen mintegy 6000 km-re hazájától, használható nyelvtudás nélkül, mennyire hálás és büszke a családjára – miközben a Killie elleni 4 gólja szolgáltatja a hátteret.