Az sejthető volt, hogy Warburton erősíteni szeretne az élvonalra, de hogy ekkora átalakítást csináljon, az picit meglepte a szurkolókat. Konkrétan egy teljes kezdőcsapatnyi új arc érkezett, nyolcan pedig távoztak – igaz, közülük csak 2-3 olyan, aki alkalmanként szerepet kapott tavaly, de alapembernek egyikük sem nevezhető.

Ha pusztán a számokat és az adatokat nézzük, összehasonlíthatatlanul jobbak lettünk: jött játékos az angol bajnoktól, jött Eb-kerettag, korábbi BL-döntős, összesen 160 válogatottság, megannyi topligás és európai tapasztalat.
És bár Warburton első évéhez képest sokkal több korosabb játékos jött, végül sikerült kb egyensúlyban tartani az életkorátlagot.

A korábbi átigazolós posztok struktúrája szerint végigvesszük az érkezőket, a távozókat, a pletykákat és a skót foci többi jelentős transzferét is!

ÉRKEZETT

Josh Windass és Matt Crooks talán kezelhető egy kalap alatt, hiszen mindkettőjük érkezése már tavasszal kiderült, az előszerződés értelmében ingyen hagyták ott az Accrington Stanley-t, csupán a fejenkénti 60 ezer fontos nevelési költséget kellett a Rangers-nek állnia. Közös bennük, hogy mindketten angolok, 22 évesek (9 nap eltéréssel), és a Huddersfield Townnál indult a pályájuk.
Windass annyi helyzeti előnnyel indult, hogy apja, Dean, Skóciában is ismert név, az Aberdeenben töltött 3 tartalmas szezont a 90-es évek második felében. Josh igazából tavalyelőtt kezdett el rendszeres lehetőséget kapni, ezt a két szezont végigjátszotta, a most szerzett 16 góljával csak eggyel maradt le a házi győztestől, ez azért nagy szó, mert nem klasszikus csatár, hanem támadóközéppályás/szélső!
Crooks viszont inkább védekező feladatokat lát el, de így is összeszedett 8 gólt, amivel ő lett a harmadik a Stanley-nél. Pár kölcsönjátékon túl van, de igazán csak tavaly óta van játékban.
Az idény végén mindketten bekerültek a League Two legjobb 15 játékosa közé – hogy mire elég az angol negyedosztályú tapasztalat a skót élvonalban, az a jövő zenéje…

Vélemény október végén: Crooks május végi bokaműtétje miatt a pre-season nagyját kihagyta és azóta sem sokat láttunk belőle, úgyhogy egyelőre nem értékelhető. Windass szintén sokat sérült, de ha játszik, akkor jól, nagyon gyors és jól is cselez, ígéretes.

Az első „tényleges” nyári szerzemény nevére különösebben nem kapta fel senki a fejét, pedig ha kicsit utánaolvasunk Jordan Rossiter háttérének, akkor igencsak biztató dolgokat találunk! A mindössze 19 éves tősgyökeres liverpooli srác már 6 éves korában csatlakozott a helyi vörösökhöz, azóta ott fejlődött – ez már önmagában nem rossz ajánlólevél. Pláne, hogy 15 évesen játszhatott a 19 éveseknek kitalált nemzetközi NextGen sorozatban, ahol a helyi ikon, Robbie Fowler azt mondta róla, hogy a tehetsége Steven Gerrardéhoz hasonlítható…
16 évesen rendszeres tagja volt a Pool U21-es csapatának, megválasztották az akadémia legjobb játékosának, egy év múlva pedig már az ifi BL-csapat kapitánya volt!
A 13/14-es szezonban már a nagyokkal edzett és kétszer a padra is leülhetett, a bemutatkozásra ’14 szeptemberében került sor, ráadásul góllal egybekötve, így Michael Owen után ő lett a Liverpool történetének második legfiatalabb gólszerzője!
A bajnoki debütálás közel egy évet váratott magára, de kölcsön nem akarták adni, mert számoltak vele. Az Európa Ligában három meccset is játszott.
Az angol utánpótlás válogatott minden korosztályának kapitánya.
A Pool kb 8 millióra árazta be, ehhez képest, hogy hogyan sikerült lecsapni rá ingyen (pontosabban az ő esetében 250 ezer fontnyi kezelési nevelési költségért), az rejtély, de Frank McParland scoutnak egész biztos sok köze van hozzá. Ha igazak a hírek, akkor a kevés játéklehetőség miatt hagyta ott a Poolt, és bár érdeklődött a Spurs, a ManCity és az Udinese is, a Rangers-höz írt alá 4 évre!

Vélemény október végén: csiszolatlan gyémánt, fiatal kora ellenére iszonyat hasznos játékos, ha elkerülik a sérülések, akkor nagy karrier várhat rá. Könnyen lehet belőle „A” szezon igazolása.

A következő érkező a legnagyobb név, egyben a leghihetetlenebb igazolás. Joey Barton híresen-hírhedten a brit futball egyik igazi fenegyereke, a 34 éves középpályás többször került a pályán kívüli történéseivel az újságokba, mint a karrierjével. Jól jellemzi őt, hogy a Man City-ben a debütálása azért csúszott, mert a kispadnál elhagyta a mezét, első piros lapját pedig a félidőben, játékon kívül kapta… 4 teljes szezont húzott le a kékeknél, az első után megválasztották az év legjobb fiataljának, de sorozatban gyűltek a gondok: elnyomott csikk a csapattárs arcán, karambolozás hajnali kettőkor, hazaküldték a thaiföldi edzőtáborból, stb. De ettől függetlenül nem engedték el, pedig ő is menni akart és kérője is lett volna – sőt, 4 évet hosszabbítottak a kontraktusán. Egyre-másra gyűltek a több 10, néha 100 ezer fontos büntetések, ami végül a csapattársa elleni verekedésben csúcsosult ki, amiből rendőrségi ügy is lett.
2007-ben közel 6 millió fontért igazolt át a Newcastle-höz, itt eleinte sérült volt, decemberben pedig egy olyan bunyóba keveredett, hogy 77 nap börtön lett belőle… az első két idényében összesen csak 32-szer szerepelt, kiestek az élvonalból, az edzővel is összeveszett, de végül itt is továbbmaradt, egészen 2011 nyaráig.
Elmondása szerint az Arsenal is vitte volna, de egy korábbi balhés meccs után meggondolták magukat. Így a QPR lett a következő állomása, ahol egyből csékának nevezték ki. A szezon utolsó meccsen (ez inkább a Man City bajnoki címe miatt emlékezetes) újfent kiállították, de a vereség ellenére a csapata bentmaradt az élvonalban. Viselkedését az FA 12 meccses eltiltással és 75 ezres büntetéssel honorálta, a klubon belüli vizsgálat megfosztotta a kapitányi szalagtól és fél millió (!) fonttól. A 12/13-as szezonban mezszámot sem kapott, és meglepő módon a Marseille kölcsönjátékosa lett. Az idény végén a QPR tulaja elmondta, befolyásolta a kiesésüket Barton hiánya, nem volt a csapatban egy igazi vezér. A franciáknál a fennálló eltiltása miatt az első 4 hónapban csak az Európa Ligában játszhatott, de ezután elég sokat szerepelt, miközben egy cikkben elismerte, hogy csak a pénz miatt igazolt Londonba. Az 1 év légióskodás után visszatért és még két idényt lehúzott ott, majd a másodosztályú Burnley-hez került, ahol totálisan összeklappolt minden, a bajnok csapatban kiemelkedőt nyújtott, beválasztották a szezon csapatába, klubon belül pedig ő lett a legjobb, a szerelések és a passzok tekintetében is. 1 szezon után azonban a feljutás ellenére továbbállt és két évre kötelezte magát a Rangershöz.
Pusztán a statisztikája alapján teljesen vállalható a karrierje, tíz olyan szezonnal, amikor alapember volt a csapataiban, összességében 410 klubmeccsel.
A válogatottba egyetlen alkalommal kapott meghívót, 2007-ben a spanyolok elleni barátságos meccsel kimerült a nemzeti szereplése.

Leigazolása nyilvánvalóan szintén McParlandhoz köthető, ő volt a Burnley sportigazgatója, amikor Barton odakerült.
Elmondta, hogy ez egy életben egyszer előforduló lehetőség, inkább kevesebb fizetésért trófeákért játszik, mint jóval többért a kiesés ellen. Nem levezetni jön, ereje teljében van, egy nagyon jól sikerült idény után.
Amit még vele kapcsolatban fontos lehet megemlíteni, hogy a britek között igen népszerű Twitter állandó használója, közel mint 3,3 millió (!) követővel, amely annyi, mint az összes skót élvonalbeli csapaté – négyszer. Ittléte óta sem fogta vissza magát, beszólt már Scott Brownnak és Brendan Rogdersnek is többek között, akik természetesen ezt nem hagyták annyiban.

Vélemény október végén: néhány remek keresztlabdát követően az Old Firm után összeveszett valaki(k)vel, majd fogadási mizériába keveredett. 1,5 hónapja felfüggesztette a klub munkavégzés alól, sorsa kérdéses.

Második nagykaliberű igazolásunk nemzetközi szinten még magasabban járt, mint Barton. A 32 éves Niko Kranjcar ugyanis 81-szeres horvát válogatott, 1 VB-n és 2 EB-n szerepelt, megjárta a horvát élcsapatokat, Angliát, Ukrajnát és Amerikát is és 36 alkalommal európai kupameccsen is játszott.
Édesapjának köszönhetően a Rapid Wiennél találkozott először labdával, de a Dinamo Zagrebben kezdte el az alapokat tanulni, 16 évesen már bajnoki meccseket játszott, a legfiatalabb kapitány lett. 4 szezon után összekülönbözött a vezetőséggel és az ősi rivális Hajduk Splithez igazolt, ahol 10 ezren mentek ki a bemutatására. Első idényében bajnok, a másodikban házi gólkirály lett, majd jött a 2006-os VB, ahol mindhárom csoportmeccset végigjátszotta, de kiestek.
Ekkor a nemzetközi piacon is felhívta magára a figyelmet, a Rennes és a Celta Vigo is hívta, végül 5,2 millió EUR-ért a Portsmouth vitte, amely éppen bentmaradt az élvonalban. Az itt töltött 3 éve alatt viszont a klub legjobb időszakát élték át, jelentős szerepe volt az FA-kupa győzelemben is. Ekkor a Monaco már 12 milliót kínált érte, az Everton pedig Artetát pótolta volna vele, de még egy évet maradt a Pompey-nál.
2009-ben lépett feljebb, a Tottenhamhoz került, két honfitársa (Modric, Corluka) és korábbi edzője (Redknapp) mellé. Három éve alatt viszont nem sikerült teljesen bejátszania magát a csapatba, egy bizonyos Gareth Bale miatt. Ezért örömmel írt alá a Dinamo Kijevhez, ahol elkezdődtek a sérülések, majd két év QPR-kölcsön után az ukránok nem tartották rá igényt, így 2016 márciusában a New York Cosmoshoz került, de csak hétszer szerepelt a másodosztályban, a Rangers hívására visszajött brit földre.
Az utánpótlásválogatottakat kijárva 81 szereplése alatt 16-szor talált be a nemzeti színekben, utolsó válogatott meccsét 2013. októberében játszotta.

Elmondta, hogy Nikica Jelavic sokat mesélt neki a Rangers-ről, ez is közrejátszott a döntésében, illetve az sem volt hátrány, hogy Warburton New Yorkban találkozott vele, 3 órát beszélgettek. A nagy öröm mellett nagy felelősséggel is jár a Rangers-be való igazolás, hiszen itt csak a győzelem a megfelelő.

Vélemény október végén: technikai tudása alapján megkockáztatom, hogy nincs nála jobb a skót bajnokságban. Sérülten és hatalmas fittségi hiánnyal érkezett, ha ezeket ki tudja küszöbölni, akkor nagyon hasznos igazolás lehet, de azért benne van a bukási faktor is.

A harmadik „jómadár” az igazolások korelnöke, a 38 éves Clint Hill. Persze, Weir is 37 volt, mikor idekerült és még benne volt 230 meccs meg egy UEFA-kupa döntő, de azért ez kirívó eset – úgyhogy vannak fenntartásaink.
Az angol belső védő karreierje kerek két évtizeddel ezelőtt indult a Tranmere Roversnél, ahol 170 meccsig és egy ligakupadöntőig jutott. Innen az Oldhamhez került, de egy lábtörés miatt fél év pihenő várt rá, és egyből, féláron továbbállt a Stoke-hoz, ahol szintén az első idényét kényszerből kihagyta. A következő viszont annyira jól sikerült, hogy az év játékosa lett klubon belül. A sok sérülés miatt négy év alatt csak 85 meccsig jutott, majd következett a Crystal Palace. 124 meccse alatt alapember lett, de az igazi sikereit a QPR-nél érte el. 2010-ben került a londoni Rangers-hez, három szezon erejéig az élvonalba is belekóstolhatott – karrierje során először. A debütálás nem sikerült jól, kiállították. A folytatás már annál jobban, bentmaradtak, Hillt pedig mind a csapattársak, mind a szurkolók a szezon legjobbjának vélték. Ez a következő szezonban megismétlődött, a karszalagot is megkapta, igaz, ekkor kiestek. A másodosztályban maradt kapitány és kulcsszerepe volt az azonnali visszajutásban. Onnantól viszont kevesebb lehetőséget kapott, szerződését nem hosszabbították meg, így jutott el egyik Rangers-ből a másikba, közel 600 brit meccsel a lábában.

Itt pedig újra összeállhat a QPR-tengely, hiszen Hill, Barton és Kranjcar együtt szerepeltek az angoloknál.
„Izgatott vagyok, mint egy gyerek. Tudom, hogy a szurkolók nem rólam álmodtak, de eddig is meg tudtam cáfolni a kétkedőket, most is bizonyítani szeretnék. Mehettem volna könnyebb bajnokságba is, de készen állok a kihívásra.”
Érdekesség: amikor Hill 19 évesen első felnőtt meccsét játszotta, akkor Barrie McKay a harmadik életévét még be sem töltötte!

Vélemény október végén: 1 évre írt alá, a pletykák szerint utána a stábban kaphat helyet. Tapasztalata értékes lehet, de nagyon benne van a hibalehetőség is. Ő lett a legidősebb debütánsunk és itt duplázott először. Eddig sajnos bőven több a negatívuma a pályán, mint a jó meccse, sok szurkoló már nyugdíjazná, de hátha idővel vezére tud lenni a védelemnek – ráférne már.

Lee Hodson 25 éves északír jobbhátvéd három évre írt alá. Ez így önmagában nem lenne túl érdekes, az már inkább, hogy kint volt az EB-n, igaz, pályára nem léphetett. A Watfordban nevelkedett, éppen Warburton ideje alatt, együtt Kiernannal és Forresterrel. 2009-ben került be a nagycsapatba, egész jól, a Championship legjobb 3 újonca között végzett. A következő idényt is végigjátszotta, utána viszont meg kellett harcolnia a konkurenciával, amiből előbb brentfordi kölcsönjáték (ahol ismét keresztezték útjaik MW-vel), majd új hely keresése lett – az MK Dons-ba igazolt. Itt is eleinte játszott, később kevesebbet, tavaly kölcsönadták a Kilmarnockhoz – a kupában játszott is a Rangers ellen.
Bár születési helye alapján angol, családi ága révén az északírek mellett döntött, 2010-ben mutatkozott be a válogatottban, azóta 18 találkozóig jutott, ebből 14-et még 2013-ig letudott. Most a VB-selejtezőkön viszont úgy tűnik, megint számítanak rá.

„Elképesztő, hogy a Rangers megkeresett, életem lehetősége ez. Válogatott csapattársaim, Davis, Lafferty és Carroll is meggyőztek, hogy nem utasíthatom vissza az ajánlatot.”

Vélemény október végén: Tavernier tartalékának látszik, aminek az eddig látottak alapján nyugodtan megfelel. Gyors, ő is szeret cselezni és a beadásai sem rosszak.

Szintén a korosabbak közé sorolható Matt Gilks, az új cserekapus. A szintén angliai születésű, 34 éves hálóőr két klubnál játszott jelentős szerepet, felesben megosztva 400 meccsen védte a Rochdale és a Blackpool kapuját, utóbbinál egyszer az év legjobbjának választották. A kettő között a Norwich-nál is próbálkozott, de az a kaland nem sikerült jól.
Az utóbbi két idényt a Burnley padján töltötte. Hodsonhoz hasonlóan családi jogon lehetett skót válogatott, 3 alkalommal szerepelt a Tartan Army-ban.
Szerződése lejártával ingyen érkezett, 2 éves kontraktust kötött.
Bartonnal a Burnley-ben, Wilsonnal és Halliday-jel a Blackpoolban, Millerrel a válogatottban szerepelt korábban együtt.

Vélemény október végén: a kevés lehetőséget egyelőre kihasználta, nem hibázott.

A 21 éves Joe Doodo a fiatalságot képviseli. Ghánában született, de már 8 éves kora óta Angliában él. A Leicester 11 éves korában fedezte fel és vitte az akadémiájára. A nagyoknál 2015 augusztusában mutatkozott be, egy Ligakupa meccsen, rögtön mesterhármassal. Az ellenfél, a Bury egyből hívta is kölcsönbe, egy hónapot el is töltött náluk. A bajnokságban egyszer játszott a Leicesterben, valószínűleg egy átlagos évben több szerepet kapott volna, de mivel pont most lettek bajnokok, ezért nem sok esélye volt a csapatba kerülni. És bár az angolok marasztalták, 250 ezer fontos nevelési költség ellenében került hozzánk, 4 évre.
A válogatottság nála még kérdéses, az angol U18-ban már játszott, viszont a ghánai felnőttcsapatba is hívták, de még nem döntött.

Vélemény október végén: tehetséges, gyors, jól feltalálja magát a kapu előtt és a széleken is. Bár keveset láttunk belőle, de állandó játéklehetőség esetén jó pár gól benne van.

Joe Garner szintén a rutinosabbak közé sorolható. A 28 éves angol csatár pályája egészét az angol 2.-3. osztályban töltötte, 340/100-as összesített mutatóval.
Ifiként szülővárosában, a Blackburnnél kezdte, ahol azzal a hendikeppel indult, hogy névrokona, Simon Garner a Rovers klubtörténelmének gólrekordere – amúgy nincs köztük rokoni kapcsolat. A nagycsapatba nem tudott bekerülni, így két osztállyal lejjebb próbálkozott, előbb kölcsönbe, majd végleg a Carlisle Unitedhoz szegődött. Itt bevált, megrúgta a szezon gólját, de csak 1,5 évet maradt, a Nottingham 2008 nyarán 1,1 millió fontért felvitte a Championshipbe. Itt eleinte játszogatott, de az új edzőnél inkább csere volt, vagy jobbszélen próbálkoztak vele. A 10-11-es idényt felesben a Huddersfield-Scunthorpe párosnál töltötte, majd ’11 nyarán a Watford igazolta le, de itt sem jött be igazán a számítása, ezért újfent visszatért egy fél szezonra a Carlisle-hoz, ahol rugdosta a gólokat. Utolsó állomása volt a legjobb, a Preston North Endben 2013. januárja óta 150 meccsen 57 gólt szerzett, feljutott velük a másodosztályba, két éve az angol harmadosztály legjobb játékosa lett és a szezon gólját is ő szerezte.
Innen vásároltuk ki (skót szinten) egész magas összegért, 1.8 millió fontért, három évre.
Angliát válogatott szinten az U19-es korosztályig képviselte, onnan nem került számításba.

Vélemény október végén: Old Firm gólja már van, bár sokat nem ért. Harcos, de ahhoz, hogy megérje a jelenlegi szintünkön igen sok kiadott pénz, szép számmal rugdosnia kell a gólokat.

Az átigazolási időszak utolsó napján érkezett a talán legnagyobb név, Philippe Senderos. Azonban a szurkolók mégsem dobták el az agyukat tőle, egyrészt, mert ő is már 30 fölötti, másrészt nagyon nincs játékban az utóbbi időben, harmadrészt mert három hétig a klubbal edzett, így nem volt nagy meglepetés az aláírása.
A 31 éves svájci védő karrierje a Servette-ben, 2002-ben kezdődött, ahonnan egy év után elvitte az Arsenal, bár állítása szerint a Real Madrid is érdeklődött. Az Ágyúsoknál a veretlenül megnyert bajnokság nagy részét sérülés miatt kihagyta, a padon ült a Szuperkupa győzelem során, de a FA-kupa győztes csapatnak már tevékeny résztvevője volt, akárcsak a BL-döntőig menetelő gárdának, de a fináléban nem cserélték be.
4 év alatt 113 meccs jutott neki, a további két évét kölcsönben játszotta, előbb a Milan, majd az Everton színeiben, de egyik helyen sem lett alapember.
Így hát 2010-ben a Fulhambe szerződött, ahol rögtön egy fél éves sérüléssel kezdett. Itt 3,5 év alatt 65 meccset kapott, plusz egy fél év valenciai kölcsönt.
2014-ben az Aston Villa lett az újabb otthona, de itt is több hónapos sérülések hátráltatták, tavaly pedig már mezszámot sem kapott, így az őszi félévet kihagyta, tavaszra hazaigazolt a Grasshoppersbe, ott legalább 14-szer focizhatott.
15 profi szezonja alatt átlagosan 18 meccset játszott évente, ami nem túlzottan jó arány.
Hozzánk így ingyen, egy évre írt alá.
Szülei révén spanyol vagy szerb válogatott is lehetett volna, de maradt a svájciaknál, ahol 15 éves kora óta folyamatosan számolnak vele. Az U17-es EB-t nyert csapat kapitánya 2005-ben mutatkozott be a felnőtteknél, azóta 57 meccsig jutott. A 2006-os Vb-n a csoportmeccseket végigjátszotta, egy gólt szerzett is. Szintén csapattag volt a 08′-as hazai Eb-n és a 10′-es és 14′-es világbajnokságokon is. A mostani Eb-ra már nem vitték ki.
Érdekesség: szerb anya, spanyol apa, iráni feleség – nagyon nemzetközi a családja. Emellé dukál is, hogy öt nyelven beszél. Testvére válogatott kosárlabdázó volt.

Vélemény október végén: debütálásakor, az Old Firmön kiállították. Lehet ennél rosszabb? De valamiért csak megfordult jó pár topligás klubnál…

Az új arcok mellett néhány alapemberünk meghosszabbította szerződését, így Rob Kiernan 2018-ig, kapitányunk, Lee Wallace, továbbá James Tavernier és Wes Foderingham, valamint az edzői stáb fejesei, Mark Warburton és Davie Weir új kontraktusa 2019 nyaráig szól!

PLETYKA

A rengeteg érkező mellett még vagy duplaennyi név is pörgött a sajtóban a lehetséges transzferek között, köztük egészen hihetetlenek vagy utolsó pillanatig esélyesek is.
Ezekből közül hármat emelnék ki:

• a legdurvább sztori: Robin van Persie. Az egyik fogadóiroda hirtelen nagyon jó oddsot kínált erre a transzferre, aminek természetesen semmi alapja nem volt. Nem csak futballszakmai, hanem financiális okokból sem. De a dolog odáig is eljutott, hogy Warburton az aktuális heti sajtótájékoztatón cáfolta meg a pletykát. RvP neve egyébként nem először merül fel, még Advocaat edzősködésre idején hajlott is volna a dologra, de végül az Arsenalnál kötött ki. A mostani hírt a Fourfourtwo beválasztotta a nyár 12 legfurább pletykája közé.

• a legviccesebb sztori: Khalid Aucho. A sehol nem jegyzett, teljesen ismeretlen ugandai középpályás klubja, a kenyai Gor Mahia állította, hogy a Rangers érdeklődik a 22 évesen már 16-szoros válogatott iránt. A saját szavai szerint csak idő kérdése, hogy mikor ír alá. Aztán az ügynöke szerint a klubja meggátolta a távozását, a klub szerint ez nem igaz, amúgy is csak próbajátékról van szó, ők nem állnak senki fejlődésének az útjába. Aztán kiderült, hogy tényleg Skóciába utazik – de nem a Rangershez, hanem az Aberdeenhez! Ahova végül meg is érkezett, egy felkészülési meccsen játszott 40 percet, majd visszautazott és aláírt a dél-afriakai bajnokság újoncához, a Baroka FC-hez…

• a legzavarosabb sztori: Joleon Lescott. A 34 éves, 26-szoros angol válogatott védő, közel 300 Premier League meccsel a háta mögött nem követte a másodosztályba az Aston Villát, így felmerült mint célpont, leginkább akkor, amikor Senderossal megakadtak az egyezkedések. Lescott meg is érkezett Glasgow-ba, de itt történt valami, amiről különböző elméletek vannak: a Rangers szerint az orvosi vizsgálata nem sikerült jól. A Villa szerint átment ezeken, csak a személyes dolgokban nem sikerült megállapodni. A játékos szerint ő nem akar költözni a kisgyerekei miatt. És akkor a ráadás: 8 nappal ezt követően aláírt az AEK Athénhoz… De a bónusz, hogy 4 meccs után olyan térdsérülést szenvedett, hogy akár 6 hónap kihagyás is lehet belőle.

A többieket csak felsorolás szintjén említem (zárójelben, hogy végül honnan hova ment): Daniel Bentley (kapus, Southend → Brentford), Ben Pringle (szélső, Fulham → Preston), Grant Hanley (védő, Blackburn → Newcastle), Aaron Mooy (középpályás, Melbourne City → Man City), Graham Dorrans (támadó középpályás, Norwich), Tom Bradshaw (csatár, Wallsall → Barnsley), Steven Taylor (védő, Newcastle → Portland Timbers), Esteban Alvarado (kapus, Trabzonspor), Curtis Nelson (védő, Plymouth → Oxford), James Vaughan (csatár, Birmingham → Bury), Rod Fanni (védő, Marseille)

Adrian Mariappa (védő, Crystal Palace → Watford) személyesen találkozott Warburtonnel.
Oguchi Onyewu (védő, klub nélkül) az amerikai edzőtáborban a csapattal készült, de szerződést nem kapott.

TÁVOZOTT

Amint a cikk elején említettem, a távozók listája nem volt szívbevágó, de jópáran a korábbi években azért hozzátettek a feljutásokhoz.

Nicky Law: kihozta magából amit tudott, három év alatt 122 meccs és 26 gól fűződik a nevéhez; igaz, tavaly ő is inkább jegelve volt. Sok pontot hozott, volt házigólkirály, összességében nem mondhatunk róla rosszakat. Követte mentorát, Stuart McCallt a Bradfordhoz.

Helyzete október végén: kezdőember az angol harmadosztályt remekül kezdő csapatban.

Dean Shiels: hasonlóan Law-hoz, róla is pozitív összképpel köszöntünk el. 125 meccsen 32 gól és 23 gólpassz igen imponáló, ráadásul tavaly már szinte csak csereként számolt vele MW. Végigkísérte a Rangers-t a „poklon át”, már onnantól kezdve, hogy a csődvédelem bejelentése utáni első bajnokin ő lőtte az egyetlen gólt a Killie színeiben az Ibroxban. Tevékeny részese volt a feljutásoknak, sőt, még a válogatottba is néhányszor kapott meghívót. Az ír bajnok Dundalkhoz szerződött.

Helyzete október végén: új klubjánál is inkább kiegészítőember, az utolsó 15-20 percekre cserélik be, és úgy tűnik, hogy rögtön bajnok is lesz. Emellett néhány percet az Európa Liga csoportkörében is kapott, az eddig várakozáson felül teljesítő csapatban.

Nicky Clark: van úgy, hogy valamit hiába erőltetnek, nem működik. Klubszeretet és remek gólmutató – ha már valaki így jön ide, akkor nyerő ügye van a szurkolóknál. De Clarknak sajnos ez nem volt elég, sajnos legtöbbször súlytalan volt, pedig 3 idény alatt viszonylag sokszor, 107 alkalommal lépett pályára (ennek jelentős hányadát csereként) és 24 gólt hozott össze. Ebből négyet egy meccsen. Új állomáshelye a Bury lett, ahol kissé megalázó módon 4 meccs után a nyakára hoztak egy másik csatárt, így nem volt maradása, visszaért Skóciába.

Helyzete október végén: a Dunfermline-nál igazán családias környezetbe került: régi-új edzőjével érte el csúcsformáját a QotS-nél, a másodedzője pedig édesapja lett. Ez meg is látszik, idén már 3 gólnál jár a másodosztályban.

David Templeton: hatalmas csalódás az itt töltött ideje, mert tehetsége alapján válogatott szint is lehetne, ehhez képest 4 év alatt 86 meccs nagyon kevés. Bárcsak ne lenne papírból… A negyed- és a harmadosztályban villogott, utána kezdődtek a sérülései, tavaly Warburton már egyáltalán nem számolt vele.

Helyzete október végén: bár felmerült a Bradford és a Raith Rovers is, 3 hónappal a szezonkezdet után nincs csapata. Ezzel azt hiszem mindent elmondtam…

Cammy Bell: a harmadosztályban első számú, a másodban második számú kapus volt, aztán jött az a bizonyos potya, ami után totál elvágta magát a szurkolóknál. Warburtonnél már egy percet sem kapott, így várható volt, hogy továbbáll, 57 találkozó után. Hívta a Hibs, a Killie és a Bristol City is, végül a Dundee Unitedet választotta.

Helyzete október végén: bejött a váltás, kezdőkapus a másodosztályban és még egy ilyen bravúrra is képes volt.

Luca Gasparotto: a tehetségesnek mondott kanadai védő állandó kölcsönadásra volt kárhoztatva, a Rangers nagycsapatában mindössze 4 meccs jutott neki, még a negyedosztályban. De átmeneti klubjaiban (Airdrie, Morton) bizonyította, hogy lehet vele számolni, így a Falkirk is látott benne fantáziát. Könnyen lehet, hogy találkozunk vele majd az élvonalban.

Helyzete október végén: alapember a feljutásra esélyes Falkirkben és a kanadai válogatott meghívó is érik neki.

Végezetül két olyan saját nevelésű fiataltól is elköszöntünk, akik az alcsonyabb osztályokban tűntek fel, Warburtonnél viszont teljesen kiestek a képből. Robbie Crawford 57 meccsen 7 gólt szerzett, leginkább a negyed- és a harmadosztályban, míg Andy Murdoch 23 meccsen egyet (de milyet!), a másodosztályban. Tavaly mindkettőjük kölcsönben szerepelt, viszonylag jól, de mivel Warburton továbbra sem számított rájuk, ezért szabadon távozhattak.
Crawford egyelőre nem talált magát új csapatot, Murdoch a Mortonban folytatja.

Szokás szerint néhány fiatal a több játéklehetőség miatt kölcsönadásra „kárhoztatott”:
Ryan Hardie tavaly a Raith Roversben megmutatta, hogy megállja a helyét, most a St. Mirrenhez került, akárcsak Tom Walsh. Egy másik duó a Raith Rovers-ben szerepelhet, Jordan Thompson és Scott Roberts személyében. Liam Kelly pedig a harmadvonalba kipottyanó Livingston hálóját őrizheti.
Mindegyikük átmeneti kontraktusa 2017 januárjáig él.

EGYÉB

Végezetül nagy vonalakban a skót futball többi részén zajló eseményekről:

A kiesett Dundee Unitedbe már negyedszerre tér vissza Willo Flood és kölcsönbe megkapták a néhány éve a Hamiltonnál gólkirályi címre törő Tony Andreu-t. Az észak-ír válogatott kapusának, Michael McGovernnek az Eb-teljesíteményére felfigyeltek Angliában, a Hamiltontól a Norwich-hoz került; a Hearts visszahozta az elkallódni látszó Celtic-ígéret Tony Wattot, az Aberdeen nagy fogása James Maddison, akiért tavaly 2,5 milliót fizetett a Norwich.
James McFadden a Motherwellnél játékosból másodedző lett.
Hosszú gondolkodás után „jó” ismerősünk, Jason Cummings maradt a Hiberniannál (és azóta is lövöldözi a gólokat), pedig még a Trabzonspor is felmerült vele kapcsolatban.
A legérdekesebb történet a Kilmarnocké, akik az egyik nyári napon nem kevesebb, mint 8 (!) új játékost jelentettek be. Az edző szerint az eddigi ismertebb nevek nem váltak be, ezért folyamodott a drasztikus lépéshez, hiszen mindegyik új arc 19-22 év közötti ifjú.

A skót bajnokságon kívüli legérdekesebb történés Oliver Burke nevéhez fűződik, a 19 éves, időközben már 4-szeres válogatott tehetség skótoktól meglepő módon a német bajnokság újoncához, az RB Leipzighez igazolt és az érte kifizetett 13 millió fonttal a legdrágább skót játékos lett.

Egykori játékosaink közül Nacho Novo (Carolina Railhawks → Glentoran), Neil Alexander (Hearts → Aberdeen), Kyle Hutton (QotS → St. Mirren), Grant Adam (Cowdenbeath → Forfar), Kane Hemmings (Dundee → Oxford), Chris Burke (Nottigham → Ross County) is klubot váltott.

Az UEFA-kupa döntős csapat alapembere, a még mindig csak 31 éves, tavaly a Hibsben szereplő Kevin Thomson lényegében visszavonult, miután rengeteg sérülés után elment lötyögni a ligán kívüli Tranent Juniorshoz, de 4 meccs után bejelentette, hogy a médiakötelezettségeivel nem tudja összeegyeztetni a játékot.

Az edzőknél is jelentős jövés-menés ment végbe: talán a legváratlanabb Alan Stubbs távozása, alig egy héttel a győztes kupadöntő után az angol Championshipben éppen bentmaradt Rotherham menedzsere lett – ahonnan azóta már ki is csapták! Utóda is meglepő, régi ismerősünk, Neil Lennon váltotta, aki egy nagyon rossz angol kitérő (a pénzügyi gondokkal küzdő Boltonnal kiesett a másodosztályból) után tért vissza Skóciába.
A Dundee Unitednál a kiesés után elköszöntek Mixu Paatelainentől, helyére a Raith Roversszel elég jól teljesítő Ray McKinnon került. Az ő helyét Gary Locke vette át (korábban Hearts, Kilmarnock). A Queen of the South-tól a szezon vége előtt néhány fordulóval távozó James Fowler helyére Gavin Skelton, a korábbi másodedző került (játékoskorában a Gretna felfutásában volt részes).
A megelőző 3. hely + kupagyőzelem után tavaly csak a 7. helyen zárt az Inverness, John Hughes-tól azonban amiatt búcsúztak el, mert kevesellte a vezetőség játékoskeretre szánt pénzmennyiségét. Őt újoncként az idén visszavonult Richie Foran követi.

Érdekességként ide tartozik, hogy korábbi edzőnk, Alex McLeish mindössze 65 nap után távozott az egyiptomi Zamalek kispadjáról, igaz a tulaj igencsak szereti váltogatni a mestereket.
És végül, utolsósorban megemlítendő zöld szomszédunk, ahol Warburton jó barátja és egykori munkatársa, Brendan Rodgers vette át az irányítást, de új másodedző, fitneszedző is érkezett, tehát a tavalyi Rangers-höz hasonlóan ők is teljesen frissítettek.