Látótávolságban a bajnoki cím

Az európai fociporondhoz szokott olvasóknak furcsa lehet ilyen címmel szembesülni február elején, de a Rangersnél ez a helyzet: 16 pontnyira vagyunk a bajnoki címtől, ha az “üldöző” Dunfermline sem veszít pontot, akkor március 15-én, az egymás elleni meccsen lehetne a bajnokavatás.
De még ne rohanjunk ennyire előre. 50 perc parádé, 40 perc idegeskedés – röviden így lehet összefoglalni a soros bajnokit, amit egy idióta kiállítással sikerült izgalmassá tenni.

Jól indult a hét, hiszen az U20-as csapat rangadót játszott a Hibernian ellen, eredetileg idegenben, de az időjárási körülmények miatt inkább a Murray Parkban találkoztak a csapatok. Az ezúttal túlkoros nélkül felálló, de a nagycsapatban tapasztalatot szerzők közül is keveset kiállító “kis” Rangers 2-0-ra nyert Luca Gasparotto és Darren Ramsey góljaival, így átvette a vezetést.

Úton Ramsay 28 méteres bombagólja

És a fiatalok ezután sem álltak meg, a következő fordulóban a St. Mirrent 4-0-ra ütötték ki, ezzel sorozatban 7 bajnoki győzelemnél járnak. A kezdőcsapat változatlan volt, Ramsey ezúttal duplázott, valamint Callum Gallagher és McAusland is betalált. A téli szünet óta lejátszott három meccsen gólt sem kapott a csapat és vesztett pontok tekintetében a Celticnek már csak egy pont az előnye.

Képek a Hibs itt, a St. Mirren verésről pedig itt láthatók.
Darren Ramsey első gólja pedig itt nézhető.


A nagyok bajnokija előtt Graham Wallace vezérigazgató egy megbeszélésen vett részt a legnagyobb szurkolói csoportok meghívására, ahol elmondta, egy 5 éves terv keretében számol a Celtic megközelítésével.

Macleod egy kisebb sérülés miatt pihent, így Templeton 3 hónap után kerülhetett be a kezdőbe. A Brechint a bajnokság nyitófordulójában 4-1-re vertük, amit októberben majdnem megbosszultak, a szünetben 3-1 volt oda, de sikerült fordítani. A meccs előtti hármas győzelmi szériájuk arra jó volt, hogy feljöjjenek az 5. helyre, de ennél magasabbról nem nagyon álmodozhatnak.

Rangers – Brechin City 2-1 (2-0)

League One, 23. forduló, február 1.

Bell – Faure, McCulloch, Mohsni, Wallace – Aird (Peralta, 89.), Black, Law, Templeton (Little, 74.) – Shiels (Foster, 63.), Daly
Gól: Shiels (13.), Daly (25.); ill. Steven Robb (51.)
Nézőszám: 40 577

Ha a 14. percben 3-0 áll az eredményjelzőn, a Brechinnek egy szava sem lehetett volna: Temps 11-ről leadott lövése és Daly fejese Graeme Smith kapus bravúrján múlott, de a 29. születésnapját ünneplő Shiels csavarása már kifogott rajta.

Folyamatos nyomás alatt tartottuk a vendégek kapuját, ennek köszönhetően a másodikra sem kellett sokat várni: Wallace beívelt szabadjába Daly vagy beleért, vagy nem, mindenesetre ő ünnepelt a legjobban.
A hátralévő időben a helyzetek mennyisége csökkent ugyan (habár Shiels simán összehozhatott volna egy mesterhármast), de a Brechinnél semmiféle támadójátékról nem beszélhettünk, úgyhogy idegeskedésre különösebb okunk nem lehetett – már csak azért sem, mert elég régen produkált a csapat ilyen jó első félidőt.

A második félidő látszólag ott kezdődött, ahol abbamaradt, aztán az 51. percben Robb megindult és innentől egy új meccs kezdődött. A korábban Thaiföldön is focizó szélső meglőtte élete gólját, amivel minimálisra csökkent az előny. Aztán a 60. percben Mohsni a második hülyeségéért is lapot kapott (az elsőnél a labdát nézte, de a babát rúgta szét, a másodiknál lefújás után belerúgta az ellenfélbe a labdát), jogosan jött a piros. Ennek pedig Shiels itta meg a levét, mert McCoist ragaszkodik a négy védőhöz, így az északír helyére jött be Foster.

1 gólos előny + fél órás emberhátrány… azért csak nem kéne beállni védekezni… így gondolta Templeton is, az ő vezetésével mentek az attakok, de Smith kapus állta a sarat. Temps a 74. percig bírta, Little állt be a helyére.
A Brechin vesztenivaló nélkül jött előre, az utolsó 10 percben pedig mindkét csapat azt játszotta, hogy előresprintelt az ellenfél tizenhatosáig, ahol aztán semmit nem tudott produkálni.
A 95. (!) percben a vendégeknek volt még egy veszélyes szabadja, de duplán elhalt a falban a próbálkozás, úgyhogy maradt a 2-1.

Képek itt és itt láthatók.

1,5 perces öf
30 perces öf
Hazai gólok
Mohsni két sárgája

McCoist: “Az első 35-40 percben igazán jól játszottunk, több mint két góllal kellett volna vezetnünk. Megértem a szurkolók frusztrációját, a kiállítás teljesen megváltoztatta a játék menetét és akár ki is egyenlíthettek volna. A félidőben felhívtam a figyelmet, hogy a Brechin az előző héten a Dunfermline ellen fordítani tudott, szóval biztosan nem fogják feladni – és igazam is lett.
Csalódtam Mohsniban, hiszen könnyen lehetőséget adott a bírónak, hogy kiállítsa. Teljesen fölösleges lap volt, ilyet egyszerűen nem szabad csinálni.”

Ray McKinnon: “Hittem, hogy a végén el tudunk csípni egy döntetlent, de nem jött össze. Megtettünk érte mindent, elégedett vagyok a játékkal, habár ezért nem adnak pontot.”

Érdekes statisztika, hogy eddig 11 gólt kaptunk a bajnokságban és ebből 5-öt a Brechintől.
Mohsnit egyébként 2 bajnokiról tiltották el.

 

A hétvégén lejátszották a Ligakupa két elődöntőjét is, melynek keretében az Aberdeen kiütötte a St. Johnstone-t (4-0), de itt nem az eredmény volt a legnagyobb hír. A találkozót a Hearts otthonában rendezték és megjelent a nézőtéren Neil Lennon. Ezt néhány Dons szurkoló nem díjazta, amit köpködésekkel, valamint pénzérme-hajigálással fejeztek ki a Celtic edző irányába, akit kis túlzással “ki kellett menekíteni” a 70. perc környékén.
A Tynecastle vonzza az ilyen eseteket, 2011-ben egy bajnoki közben megtámadta őt egy szurkoló és 2006-ban a Rangers akkori edzőjét, Paul Le Guent szintúgy megdobálták. Lennon persze a maga szokásos mártír módján belengette, hogy esetleg elhagyná Skóciát. Csak nyugodtan 🙂

A másik párharc rendkívül izgalmasra sikeredett: az Inverness az 54. percben vezetést szerzett, majd tíz perc múlva emberhátrányba került. Ezt kihasználva két perc alatt fordított a Hearts, amelynek a 92. percben már kettős emberelőnyben a kezében volt a győzelem. De Nick Ross, a Caley támadója máshogy gondolta és a 95. percben kiegyenlített! A hosszabbításban nem esett gól, jöhettek a büntetők, ahol az első páros hibázott, onnantól kezdve viszont az ICT nem rontott, így ők kerültek a döntőbe.

Az Aberdeen 18 év után nyerhet kupát (legutóbb szintén a Ligakupa jött össze), az Inverness pedig egy 2004-es Challenge kupán kívül még soha nem nyert országos trófeát. A döntő március 16-án (a Skót Kupa döntőjéhez hasonlóan) az SFA új otthonában, a Celtic Parkban lesz.

Ha már a Heartsról szó esett, a Premiershipben túl vannak két alsóházi rangadó megnyerésén, így 24 forduló után pozitívba fordult a pontszámuk!

További érdekesség, hogy a másodosztály góllövőlistáját az a Kane Hemmings vezeti, aki tavaly nálunk nem tudott kibontakozni;  a második helyen a szintén ex-Rangers csatár Rory Loy található; továbbá az angol másodosztály top gólvágója Ross McCormack egykor csakugyan nálunk játszott.

A héten nem lesz forduló, de ismerős ellenfél jön. A Dunfermline-t látjuk vendégül, kivételesen péntek este 20.30-tól (azaz ma), a cél a legjobb 8 közé kerülni a Skót Kupában.