Utánpótlás

Az U20-ból kiöregedő, vagy éppen teljesítményükkel már felfelé kilógókat érdemes a szerjózsa minden irányába kölcsönadni, hiszen az csak javukra válhat. Ennek megfelelően megnézzük, hol, s mit alkotnak fiataljaink, avagy hogyan állják meg a helyüket a világban.

Atajic most januárban került a Shrewsbury Townhoz League One-ba, pedig már játszott is a Celtic nagycsapatában (sőt gólt is lőtt). De sok a csatár a keretben, nem baj, ha máshol kipróbálja tehetségét (mert az van neki, ugye), amíg a férgese kihullik innen.

Stuart FIndlay szintén januárban ment a Greenock Mortonhoz a skót másodosztályba.

Tony Watt először Bácsisanyi lett Belgiumban (még tavaly nyáron), de talán fiatal kora miatt a korholás – miszerint lusta és dagadt –  nála használni látszik. Utolsó négy meccsén már 5 gólt lőtt a belga első osztályban. (Jupiler Pro Liga, Lierse: 13 meccs, 6 gól, 1 gólpassz)

Tom Rogic ausztrál csodagyerekként érkezett és lehet, hogy az is marad. A tavalyi szezonban 8, az ideiben 7 meccset kapott, mielőtt most januárban kölcsönbe visszamehetett hazájába, a Melbourne Victoryhoz, hogy inkább a melegben legyen. Valószínűleg Biton és Johansen mögött esélye sincs a csapatbakerülésre.

Dylan McGeouch-kal (faq: meggíok) is ez lehet a helyzet. 2011 óta 26 meccsen játszott a Celticben, most mégis máshová küldik Lennyék. Legalább megnézhetjük, mire megy az angol harmadosztályban a Coventryben.

Jackson Irvine fél éve Kilmarnockban van. Ellenünk nem játszik, de azon kívül szépen tolja a kilencven perceket. Rögtön egy védelmi hibával elvesztett meccsel indított, de most már ott tartanak, hogy meghosszabbították a kölcsönszerződést nyárig. Eddig 19 meccs, 1 gól, egy assziszt.

Paul George és Joe Chalmers  a skót másodosztályba tehet egy fél éves kirándulást. Előbbinek a Hamilton Accies, utóbbinak a Falkirk jutott. Most indultak ők is, várjuk a híreket.

Callum McGregor felrakta a lécet a most indulóknak. Nyár óta a Notts County alapembere és nem csak, hogy szinte mindig játszik, de 29 meccsen lőtt 13 góljával csapata egyik legjobbja, házi gólkirály. Ezek főleg ilyen távoli bombákat jelentenek, mivel ő középpályás, nem csatár! Most már visszatért Glasgowba, remélhetőleg látjuk majd a nagyok közt is végre!

Patrik – a kevésbé tehetséges – Twardzik pedig november óta a másodosztályban, Livingstonban nem játszik.