Egy tökéletes hétvége

Elképesztő hosszú idő után érezheti az egyszeri Rangers drukker úgy, hogy fociszempontból a múlt hetinél jobb hétvégét nem lehetett volna összeállítani:

  • péntek: többnyire remek és lendületes játékkal nagyon magabiztos továbbjutás a kupában
  • szombat: a Celtic saját pályáján előnyből veszít és egyetlen kupát sem nyer idén
  • vasárnap: a negyeddöntő sorsolásán megkapjuk a lehető legkönnyebb ellenfelet, ráadásul hazai pályán
  • kedd: az U20-as csapat sorozatban 8. bajnokiján is nyerni tud

Sorrendben haladva, a Dunfermline idén már harmadszor akadt utunkba (és még kétszer fog), úgyhogy ismerkedjünk meg velük alaposabban!

Ugyan 1874-ben a helyi krikett klub már formált egy focicsapatot is, de komolyan csak egy évtizeddel később gondolták a dolgot, a Dunfermline Athletic FC 1885-re datálható. Kisebb sikerek után 1912-ben váltak a ligarendszer tagjává, 10 év múlva pedig Skóciában elsőként itt alakult meg bejegyzett szurkolói szövetség. Először “Hearts-barna”, majd kék színekben játszottak, 1909-ben váltottak a fekete-fehérre.

A 60-as években jött el a Kánaán, köszönhetően Jock Steinnek, aki nem túlzás, egy kiscsapatból európai tényezőt csinált. A később a Celtic-kel BEK-et nyerő edző 4 éven át menedzserkedett itt és a kiesés szélén, 4 hónapos nyeretlenséggel vette át a csapatot, amellyel nyitásnak zsinórban 6 meccsen győzött. Következő évben jött az első kupasiker (a döntőben a Celtic ellen), Steinnek pedig munkaajánlat a Newcastle-től, de ő maradt és a Pars szempontjából biztosan jól döntött. Ezt egy KEK negyeddöntő és egy bajnoki negyedik hely bizonyítja. Azonban még ezt is lehetett fokozni, de már nem Steinnel, aki a Hibs hívó szavának nem tudott ellenállni.

Stein a jobb alsó ülő

65-ben egyetlen ponttal maradtak le a bajnoki címről (igaz, így is csak harmadikok lettek) és ismét kupadöntőt játszhattak (ezúttal vereség a Celtic ellen). Ennek részese volt (az akkor még nem Sir) Alex Ferguson, aki 3 itteni éve alatt 89/66-os mutatóval zárt, majd akkori skót rekordösszegért, 65 ezer fontért átigazolt a Rangershöz. (Érdekesség, hogy SAF-on kívül utódja, David Moyes is megfordult itt játékosként a 90-es évek elején.) [Jock Stein miatt egyébként érthetően van kapocs a Celtic felé]

1968 újfent a nagy dolgok éve volt, újra kupát nyertek és az East End Park rekordnézőszáma is megdőlt: 27816 fő (egy Celtic elleni meccsen, ahol egy szurkoló meghalt). Lezárva a diadalmas időszakot, 69-ben KEK elődöntőig jutottak: az APOEL 12-1-es likvidálásával nyitottak, majd az Olympiakos és a WBA testén át a Slovan Bratislava ellen 2-1-gyel estek ki (a döntőben a tótok a Barcát is verték!). Európában egyébként olyan skalpokat gyűjtöttek, mint az Everton vagy a Stuttgart kiejtése, de a Valencia 6-2-es vagy a Bordeaux 4-0-ás legyőzését is visszasírják manapság.

1970-be fordulva viszont megtört valami, a korábban éveken át dobogóközeli helyezést előbb egy középmezőny, majd egy jobb gólkülönbséggel való bentmaradás, 72-ben pedig utolsóként való kiesés követte. Noha egyből visszajutottak és pár évet még helytálltak, megkezdődött a leépülés – eközben adósságuk is keletkezett, közel jártak a csődhöz.
83-ban a harmadosztály 9. helye (14-ből) jelentette a valaha volt legrosszabb pozíciót.

A 90-es években az abszolút kétarcúság volt jellemző rájuk: hol ligakupa döntőbe jutnak, hol negatív klubrekord rúgott góllal zúgnak ki a bajnokságból.
98-ban az újonnan alakuló Premier League első kiesői, majd 2003-ban egész Nagy-Britanniában ők kapnak engedélyt elsőként műfüvön való tétmeccs rendezésére. Ez a húzás ugyan előnyükre vált (4. hely plusz kupadöntő), de két év múlva a sok panasz miatt visszatértek a normál gyephez.
2007-ben bár ismét kiestek, de bejutottak a kupadöntőbe, ami UEFA kupás indulást is jelentett – mindezidáig utolsó nemzetközi párharcukon a svéd Häcken útjukat állta.

A 10/11-es szezon végén még egyszer feljutottak, de egyből visszaestek, majd megkezdődött a túlélés elleni harc: a folyamatosan elmaradozó fizetések és a 8,5 milliónyi adósság miatt 2013. áprilisában csődvédelem alá kerültek, 8 játékost elküldtek, a 15 pontos levonást pedig nem sikerült ledolgozni, így 27 év után visszatértek a harmadosztályba. A pénzügyi helyzetük azóta stabilizálódott, köszönhetően a szurkolói összefogásnak: a mostani események hatására alakult Pars United ugyanis egyszerűen megvette a klubot és december közepén kiléphettek a csődvédelemből.

A klubnak egyébként magyar kapcsolata is van, az 1989-es 540 ezer fontos átigazolási díjával mai napig Kozma István a legdrágábban vásárolt játékos, akiről a klub honlapja ezt írja: “Nem fér kétség hozzá, hogy a 60-as évek dicső korszaka utáni egyik legtehetségesebb játékos”, továbbá kiemelik, hogy annyira intelligens volt a pályán, hogy néha még a saját csapattársai sem értették, hogy mit akar. 40 válogatottságának harmadát Dunfermline játékosként gyűjtötte össze, közel 100 meccsen játszott Skóciában, majd belevágott a kevésbé jól sikerült liverpooli kalandba…
Másfél évvel ezelőtt még a Hall of Fame-be is beválasztották.
Az itteni időszaka amiatt is emlékezetes marad, hogy itt született fia, Dominik, olimpikon és Eb-bronzérmes úszó.

A nemzetközi porondon 16 különböző ország képviselői ellen játszott a Pars, de mindössze kettő volt, amely ellen egy meccset sem sikerült nyerni: Izland és Magyarország (pontosabban az Újpest).

A most ismert logó 1957-ben született egy helyi rajztanár által, a torony III. Malcolm XI. századi skót király várát szimbolizálja, amely a közelben található.

A Pars becenév kialakulása nem egyértelmű. Van, aki szerint a város gael nevéből származik (Dùn Phàrlain), más szerint a közeli kikötőben dolgozó angol munkásoknak köszönhető (Plymouth Argyle Rosyth Supporters), olyan elképzelés is akad, amely a mez párhuzamos (parallel) csíkjai után eredezteti, de olvasni arról, hogy egy időben annyira bénán/bénultan (paralytics) játszottak, hogy ebből jött a becenév.

Az East End Park szokatlan látvány a harmadosztályban: mind a 11 380 fő talál magának ülőhelyet.

Ami a jelenlegi stábot illeti, a “nagy öreg” Jim Jeffries még az élvonalban vette át a csapatot, de nem lehet ráfogni, hogy miatta zuhantak volna két lépcsőt, mindenesetre ő kitartott a klub mellett és nemrég hosszabbított 2015-ig. Segítője is ismerős, a korábbi válogatott Neil McCann 5 évet töltött a Rangersnél, mostanság pedig a Sky Sports szakértője is.

Az idei szezonban, ahogy az várható volt, a Rangerst legnagyobb kihívói tisztes távolságból ők tudják leginkább követni. A liga- és a Challenge kupában is csak 1-1 kört éltek meg, az FA-ben pedig éppen a Rangers volt az ellenfél a nyolcaddöntőben…

A statisztika nem mellettük szólt: 42 éve és 35 meccse nyeretlenek az Ibroxban – igaz, a két csapat legutóbbi Skót Kupa meccsét ők nyerték 2007-ben 3-2-re.
A Dunfermline útja eddig az Elgin 5-3-as idegenbeli legyőzése, majd az Ayr elleni 1-1 után a hazai 1-0-án keresztül vezetett.


Macleod még mindig beteg, úgyhogy McCoist a Brechin ellenihez képest változatlan kezdőcsapatot küldött ki, a padra viszont Crawfordon kívül nem mert fiatalt tenni. A vendégeknél a néhány nappal korábban igazolt rutinos trió (Grainger, Forbes, Page) mindegyik tagja szerepelt az idei kupakiírásban másik csapatban, így ők nem játszhattak, viszont a csapatban csak négyen voltak 20 éven felüliek.

Rangers – Dunfermline 4-0 (3-0)

Skót Kupa, 16 között, február 7.

Bell – Faure, McCulloch, Mohsni, Wallace – Aird (Peralta, 71.), Black, Law (Crawford, 81.), Templeton – Shiels (Little, 75.), Daly
Gól: Shiels (7., 23. és 47.), Templeton (36.)
Nézőszám: 19 396

A Pars az első 8 percben a szokatlan világos kék/zöld mezével sokkolt, ezt követően aztán hirtelen felpörögtek az események.
Templeton passzolt volna középre, de elakadt a védőben, aki viszont rosszul nyúlt bele a labdába, Shiels pedig kíméletlenül lecsapott, igazi lesipuskás módjára kihasználta az elépottyant lehetőséget.

A középkezdés után egyből mindkét oldalon adódott helyzet, Shiels azonnal duplázhatott volna, de hosszan tolta meg a labdát, Ryan Scully kapus picit véleményesen, de felszedte a labdát.

Hát, hát…


A második gól ha nem is ennyire látványos, de szintén védelmi hibából esett. Az talán még megbocsájtható, hogy Daly fejjátékát nem tudták kivédekezni, de hogy Shiels a kipattanóra ilyen üresen érkezzen, az nem. De sebaj, köszönjük szépen.

Az első vendég kapuralövés a 28. percben jött, végigvittek egy kontrát, de Ryan Wallace, a házi gólkirály nem tudott túljárni Bell eszén.
Alig volt hátra tíz perc a félidőből, amikor Templeton bemutatta, hogyan is szeretjük látni: lazán, könnyeden, látványosan, hatékonyan. Lefordul, cselez, lő, ünnepel.
Az utolsó percben Mohsni üresen fejelhetett egy továbbfejelt labdát, de nem tudta már irányítani.

Még ha nem is játszottunk tökéletesen, de mind a gólkülönbség, mind a Pars játéka arra utalt, hogy 45 perc alatt eldőlt minden. A Pars cserélt kettőt a félidőben, de ez sem akadályozta meg, hogy egy újabb gólt kapjanak szinte másodpercek alatt. Temps ugratta ki Wallace-t, a Partick Thistle kölcsönkapusa viszont úgy csúszott ki, hogy a labda Shiels elé került, neki pedig könnyű dolga volt az üres kapuba gurítani.

Deano, a négykarú szörny

Az utolsó félórából már csak egy bő 6-8 meghajtott játékperc volt, de ebbe is belefért két Temps ziccer és egy Black felsőkapufa.
Még ha nem is volt egy tökéletes meccs, mégis például szolgálhat, hogy ha mindig ilyen iramban tolnánk végig a bajnokikat, senkinek egy rossz szava sem lehetne.

Képek itt, itt, valamint itt láthatók.

Gólok
2 perces öf
12 perces öf az oldal alján
19 perces öf

McCoist: “Örülnék, ha ezt a teljesítményt meg tudnánk ismételni a következő körben is, hiszen a meccs nagy részében nagyon jók voltunk. Több remek egyéni produkciót is láthattunk, de az egész csapattal elégedett vagyok. Úgy gondolom, ha így játszunk, esélyünk lehet bárki ellen ebben a sorozatban.”

Jim Jeffries: “Egymás után kétszer kaptunk ki a Rangerstől 4-0-ra, az előző alkalmakkor pedig arra panaszkodtak, hogy túl durván játszottunk. Most egy ujjal sem értünk hozzájuk. Talán ismét úgy kellett volna játszanunk, hogy az ne tetsszen nekik, akkor jobb esélyünk lehetett volna. A Rangers megérdemelten nyert ekkora különbséggel.”

A többi meccsen csak úgy potyogtak a meglepetések: kezdésként az Aberdeen fordítani tudott a Celtic Parkban és noha a birkások elég jó formában vannak (bajnoki második hely, ligakupa döntő), azért mégis váratlan volt a győzelmük. Ezzel eldőlt, hogy ebben az idényben sem lesz Old Firm.
Szintén vendégségben a másodosztályú Raith Rovers (amely 5 bajnoki óta gólképtelen!) háromszor is vezetést tudott szerezni, a Hibs viszont csak kétszer egyenlített, így a Challenge kupa döntőbeli ellenfelünk jutott tovább. Aztán az Albion Rovers 2-0-ra verte a Stenhousemuirt, így negyedosztályú csapat is a 8 közé került! De még ezzel sem volt vége, a Stranraer egy 2-2-es döntetlen révén újrajátszást tudott kiharcolni az Inverness ellen.

A forduló összes gólja
(kiemelendő az Albion Rovers első találata!)

A vasárnapi sorsolást tehát úgy vártuk, hogy nem csak elvileg, hanem matematikailag is közel 50% esély volt arra, hogy újfent elkerüljük a Premiership csapatokat. “Természetesen” nem volt kiemelés, a csapatok egymás után jöttek ki, a Rangers cetlije pedig utolsóelőttiként jelent meg, utána már csak az Albion Rovers maradt. Ráadásul hazai pályán, a március 8-i hétvégén fogadhatjuk őket.

A többi páros így néz ki:
Raith Rovers – St. Johnstone
Aberdeen – Dumbarton
Stranraer/Inverness CT – Dundee United

Azaz, ha a Stranraer a feb. 18-i újrajátszáson véghezvinné a bravúrt, az összes negyeddöntő különböző osztályok közötti párharcokból állna. Ebben az esetben az is előfordulhatna, hogy a legjobb 4 között 0 élvonalbeli csapat legyen, de ennek azért elég kevés a realitása.

Ami viszont számunkra most fontos:

  • 4 év után vagyunk ismét a 8 között
  • Skóciában már csak a Rangersnek van valós esélye triplázásra
  • A Celtic Parkban két kupadöntőt is rendeznek és a zöldek egyikben sem lesznek érintettek…

A bajnokság megvan, de a többi…?

Érdemes megjegyezni, hogy még július végén épp az Albion Rovers otthonában magabiztos 4-0-ával indítottuk a szezont, valamint hogy a Rovers kereken 80 éve nem járt ilyen magasan, idén (akárcsak mi) még nem kapott gólt a sorozatban és az előző körben a Motherwellt búcsúztatta!

Nyilván nem szabad lebecsülni a negyedosztály 7. helyén álló csapatot, de talán megbocsájtható, ha belegondolunk, hogy az elődöntők helyszíne az Ibrox lesz… a döntőé pedig a Celtic Park… Merjünk nagyot álmodni!

De még mielőtt elszállnának a gondolatok, McCoist visszahoz a földre: “A sorolás előtt mindössze annyit kívántam, hogy hazai meccset kapjunk. Ez megtörtént, ennek örülök. Igazság szerint az Albion Rovers fantasztikusan menetel a kupában, egyáltalán nem becsülhetjük le őket, ráadásul nekik semmi vesztenivalójuk nincs, nem lesz rajtuk nyomás, eljönnek az Ibroxba és nyugodtan fognak játszani.
Elképzelhető, hogy néhányan már minket látnak a kupa esélyeseként, szerintem jelen pillanatban az Aberdeen és a Dundee United a favoritok.”

Nem osztozik ezzel a véleménnyel John Devlin, a Rovers elnöke: “Mindenekelőtt ez egy focimeccs, amelyet meg szeretnénk nyerni. Fel fogunk készülni, ahogy a Motherwell és a Stenny ellen is tettük és megteszünk mindent – bármi megtörténhet a kupában.”

A bukmékereknél mindenesetre az Aberdeen (2.5 szorzó) mögött a második legesélyesebb a Rangers, a William Hill például 3-szoros pénzt fizetne a végső győzelemért.

De még ezzel sem volt vége a jó híreknek. Kedd délután ugyanis a kicsiknek Aberdeenben (pontosabban Peterheadben, hisz a Dons U20-as csapata ott játssza hazai meccseit) volt jelenésük és volt miért visszavágni, az Aberdeen ősszel 2-0-ra nyert.
A Crawforddal kiegészült csapat Jamie Burrows góljával szerezte meg a vezetést az 50. percben, amit a pirosak hamar kiegyenlítettek. Négy perccel a vége előtt azonban Dylan Dykes ezzel a szerencsés góllal megnyerte a meccset a Gersnek.
Minden sorozatot figyelembe véve 14 meccse veretlen a csapat. A bajnokságból 12 meccs van hátra, ebből 2 a Celtic ellen, amely továbbra is 1 ponttal kevesebbet vesztett, mint mi.

Következik szombaton 16.00-tól idegenben az Ayr United, ahova a szokott belsővédőpáros, McCulloch és Mohsni eltiltás miatt nem utazik, úgyhogy valószínűleg a szinte elfeledett Cribari fog játszani, mert McCoist már a hét közben kifejtette, hogy a fiatalok (Gasparotto, Halkett) helyett a rutinra számít most is…