Biztató pre-season – július

A szégyenletes kiesés után nagyon gyorsan újra kellett gondolni a felkészülési programot, amit azért elég szépen megoldott a stáb, jó pár meccset sikerült leszervezni. És a végrehajtás is jól sikerült, kezd összeállni a csapat?

A Kilmarnock elleni zártkapussal kezdtünk, 2-1-es győzelemmel, Windass és Miller góljaival, Dorrans itt lépett pályára először.

Ezután ismét zárt kapu mögött, a St. Johnstone jött, és ment haza egy 1-0-ás győzelemmel, itt két fontosabb eseményt kell megemlíteni: egyrészt 11 hét sérülés után tért vissza Danny Wilson, másrészt Kranjcart a 35. percben a bíró leküldte, mert indulatosan üvöltözni kezdett vele… Mi nagyjából a várható alapcsapattal kezdtünk, a második félidőben teljes sorcsere történt. A vendégek gólját egy védelmi hiba után Callum Hendry szerezte, aki a korábbi 50-szeres válogatott, egykori Gers-játékos Colin Hendry fia.

A következő volt a legrangosabb: a Marseille látogatott az Ibrox-ba! A franciákról nem sok jó emlékünk van, érdekesség, hogy eddig háromszor találkoztunk, mindhárom alkalomra a 92-93-as szezonban került sor: előbb nyáron 2-1-re ők nyertek, majd a BL-ben a 2-2 és 1-1 után ők gátoltak meg a döntőtől (mint később kiderült, nem a legtisztább eszközökkel…).
Nem mindennapi, hogy mintegy 1600 km választja el egymástól a két klubot, mégis nem kevesebb, mint 7 játékos fordult meg mindkét csapatban: Trevor Steven, Basile Boli, Fabrice Fernandes, Jerome Bonnissel, Julien Rodriguez, Brahim Hemdani, Joey Barton. Sőt, Hemdani mindkét klubbal UEFA-kupa döntőt játszott!
Az előző idényben az ötödik helyen végeztek, most pedig az Oostende elleni EL-selejtezőre készültek éppen, megelőző hat nyári meccsüket megnyerték, közte a Fener és a Sporting ellenit is.
Dorrans, Herrera és Alves először lépett pályára az Ibrox-ban kezdőként, míg a vendégeknél Mandanda, Payet, Evra, Rami és Germain is kezdett.

https://i0.wp.com/i1.dailyrecord.co.uk/incoming/article10851749.ece/ALTERNATES/s615b/WV8_Rangers_v_Marseille.jpg?resize=604%2C430

A 22 ezer néző teljesen kiegyenlített meccset láthatott, ahol a lényegi dolgok a második félidőre maradtak (barátságos meccsektől szokatlanul a szünetben egyetlen csere sem történt): a 63. percben a Monacotól érkezett Germain egy beívelést hat méterről kapásból váltott gólra, majd tíz perccel később egy Kranjcar szabadrúgásnál tapsolhatott a közönség, gyönyörűen csavarta be a felső sarokba. Az egyenlítés után a Marseille tett többet a győzelemért, de maradt az 1-1.

https://i0.wp.com/i3.dailyrecord.co.uk/incoming/article10852578.ece/ALTERNATES/s1227b/JS126104811.jpg?resize=604%2C369

Az eredmény mellett a játékra sem lehetett panasz, főleg Alves-t és Candeiast dicsérték sokan.
Caixinha-nak tetszett, amit látott, a csapat értette, hogy mit kell játszania, de a helyzetkihasználás továbbra is hagy kívánni valót maga után.

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/i/pix/2017/07/23/01/4294F57C00000578-4721546-image-m-29_1500770918247.jpg?resize=604%2C590

Képek itt és itt láthatók.
Rövidebb videó itt, hosszabb öf itt nézhető.
Képes-videós összefoglaló a napról

Zárásként egy kétmeccses angliai „turnéra” ruccant át a csapat, előbb a Watford, majd a Sheffield Wednesday vendégei voltunk. Mint Caixinha elmondta, hogy ezen két meccs gyors leszervezése annak köszönhető, mindkét klubnak portugál edzője van, akikkel jó viszonyt ápol, így csupán egy üzenetváltásból meg is volt az egész.
A tavaly a Premiershipben épphogy bent maradó Watford a Plzen és az Eibar legyőzése után fogadott minket, zárt kapuk mögött. Ezúttal viszont sikertelenül végzett, Candeias góljával a félidőben vezettünk, majd a korábbi olasz válogatott Okaka egyenlítése után Waghorn a 88. percben megszerezte a győztes gólt.
PC szerint a játékosok fantasztikusak voltak, az első félidőben különösen jók, amikor ugyanolyan formában játszottak, mint a Marseille ellen.

https://i0.wp.com/media.rangers.co.uk/uploads/2017/07/260717_candeias_goal.jpg?resize=604%2C256&ssl=1

Utolsó felkészülési ellenfelünk a Sheffield Wednesday volt, az angolokkal hasonló körülmények között 2013-ban találkoztunk, akkor 1-0-ra ők nyertek.

Ők a Championhsip negyedik helyén végezve a playoffkörben a későbbi feljutó Huddersfield ellen maradtak alul büntetőkkel. Keretükben jó néhány ismerős nevet találunk: Rhodes, Fletcher, Bannan és George Boyd együtt 70 skót válogatottságot gyűjtött össze, míg Loovens és Hooper (inkább utóbbi) jó pár kellemetlen percet okozott Old Firmökön ellenünk. A pre-seasonban 4 győzelem és 2 döntetlen a mérlegük.

https://i0.wp.com/www.dailyrecord.co.uk/incoming/article10901050.ece/ALTERNATES/s510b/13734561.jpg?resize=510%2C324

Közülük négyen is a kezdőben kaptak helyet, míg a Rangers-ben a Watford ellenihez képest Foderingham visszakerült a kapuba, Hodson pedig Tavernier helyére.
És a közel 7 ezer (!) vendégszurkoló ismét jó és eredményes játékot láthatott, félidőnként egy-egy gólt szerezve. A beszámolók főleg az első gól szerzőjét, Windass-t emelték ki, mint a legaktívabb. A vezetést a 43. percben sikerült megszerezni, egy, az ellenfél térfelén szerzett labdát Jack tálalt a nagyon üresen érkező Windass elé, aki higgadtan fejezte be az akciót.

https://i0.wp.com/www.dailyrecord.co.uk/incoming/article10901192.ece/ALTERNATES/s510b/13734657.jpg?resize=510%2C559

A hazaiak mestere nem volt elégedett a látottakkal, a félidőben kettőt cserélt és sokkal nagyobb lendülettel kezdtek a fordulás után. De a heves támadások elültével, tíz perc játék után egy gyors szabadrúgást követően Wallace adott be magasan, egy pattanás után pedig Miller tizenegyről erősen bevágta a kapuba a másodikat. Rögtön a középkezdés után jöhetett volna a harmadik, ám Wallace lövését közelről blokkolta a kapus. A továbbiakban inkább az angolok próbálkoztak, de a védelem a helyén állt, úgyhogy maradt a 2-0.

https://i0.wp.com/i3.dailyrecord.co.uk/incoming/article10901351.ece/ALTERNATES/s615b/13734731.jpg?resize=604%2C403

https://i0.wp.com/i.dailymail.co.uk/i/pix/2017/07/30/18/42D394C800000578-4744406-image-m-101_1501437491383.jpg?resize=604%2C424

Képek itt és itt láthatók.
Hosszabb videó itt nézhető
Szurkolói hangulat

Caixinha elmondta, hogy az utolsó három meccsen összeállt a csapat, megvan a kohézió. Ezt továbbra is fenn kell tartani és akkor nem lesz gond a bajnoki kezdéssel.
Apropó bajnoki kezdés: látva a pre-seasont, az európai kupaborzalom után valamennyire sikerült egy kis önbizalmat visszanyerni.
És hogy mi a reális elvárás idén? Legyünk látható távolságra, magabiztosan második helyen és jó lenne egy kupát behúzni. Minden további ezen kívül bónusz. Aztán jövőre tovább erősödve nézhetünk feljebb is!
A zöldekhez képesti (elsősorban financiális) rés nem egy-két éven belül fog eltűnni, de most itt egy edző, aki megkapta a kívánt embereit, tulajdonképpen egy teljes keretet, mikor lépjünk szintet, ha nem most?

EGYÉB SKÓT HÍREK

Az Aberdeen az otthoni 1-1 után kisebb meglepetésre két kései góllal idegenben verte ki a bosnyák Siroki Brijeget, így a harmadik körben az Apollon Limassol ellen bizonyíthattak.
Itt a krónikához hozzátartozik, hogy a bosnyákok nem fogadták szívélyesen a vendégeket (bár állítólag nem a Siroki, hanem a Zrinjski Mostar huligánjai), baseball ütőkkel és vascsövekkel támadtak egy csoport skótra, akik komolyabb sérülés nélkül megúszták a dolgot.

A focira visszatérve, a ciprusiak 80 hellyel a Dons előtt állnak az UEFA ranglistáján és az elmúlt négy évben kétszer is csoportkörösek voltak (igaz, ott inkább futottak még kategória, a 12 meccsből 9-et elvesztettek).
Skóciában 20 080 néző előtt Ryan Christie gyors gólja egy órán keresztül megfogta őket, az egyenlítés után pedig Shinnie is betalált, így az Aberdeen várhatta előnnyel a visszavágót! Cipruson aztán jött a papírforma, a máltai Schembri gólja után összesítésben már ők álltak jobban, de hogy ne idegenben lőtt több góllal dőljön el, még a végén bekotortak egyet, ezzel búcsúztatva a Donst – akik immár sorozatban negyedszerre esnek ki ebben a körben. A visszavágón egyébként a Limasszol kezdőjében egyetlen ciprusi kapott helyet.

Ami a többi EL-meccset illeti, a minket kiejtő Niederkorn tisztesen helytállt a következő körben is, otthon 1-0-ra kapott csak ki az AEL Limasszoltól, a visszavágón 7 perccel a vége előtt még döntetlenre álltak, de 2-1-re alulmaradtak. Az innen továbbjutó ciprusiak számára az Austria Wien következett, az idegenbeli 0-0 után otthon kaptak ki 2-1-re.

Az azeri Gabalánál kölcsönben lévő Andy Halliday tíz perc híján mindkét párharcot végigjátszotta a lengyel Jagellonia ellen, a hazai 1-1 után idegenben 2-0-ra nyertek. Következőnek egy nagyobb falatot kaptak a Panathinaikosz személyében, Halliday az idegenbeli 0-1 után a hazai 1-2-t is végigtolta.

https://i0.wp.com/oi66.tinypic.com/2nusiv5.jpg?resize=604%2C340

A presztízsmeccsen sajnos nem jött össze a bravúr a Linfieldnek, a Celtic oda-vissza megverte kék-fehér barátainkat. A várható problémák csökkentése miatt biztonsági okokból a belfasti meccsre nem adtak el vendégjegyeket, ám Griffiths tett róla, hogy ne múljon el balhé nélkül az este: az egyik szögletnél elkezdett mutogatni az 5-1-es Old Firmre utalva, míg a meccs végén (az Ibrox-hoz hasonlóan) Celtic sálat kötött a hazai kapufára. Előbbi tettéért sárga lapot, majd utólag egy meccses eltiltást kapott.
És még csodálkozik, hogy véletlenül üvegek repülnek felé…

https://i0.wp.com/www.thescottishsun.co.uk/wp-content/uploads/sites/2/2017/07/nintchdbpict000338873883-e1500054086881.jpg?resize=604%2C376&ssl=1

https://i0.wp.com/www.scotsman.com/webimage/1.4505256.1500196712!/image/image.jpg?resize=604%2C408

A zöldek szurkolói a visszavágón kitettek magukért, a szokásos terrorista-pártoló énekek mellett ilyen molinókat is kitettek, aminek újabb büntetés lett a következménye, ismét röhejes, 20 ezer font. Ezzel az elmúlt 10 évben 14. büntetésüket gyűjtötték be, de ha az összes bírságot tekintjük (230 ezer font), akkor nem csoda, ha nem tartják elrettentőnek a dolgot.

Hiába, ők Skócia „büszkeségei”…

A visszavágó volt Scott Brown 83. európai kupameccse, amivel megelőzte Barry Fergusont, így már ő a legtöbbet szereplő skót játékos. Várhatóan ezt a rekordot sokáig is fogja őrizni, hiszen a top10 között csak Darren Fletcher aktív játékos még, de ő is már kifelé megy a pályáról.

A következő körben a Rosenborg ellen otthon egy 0-0-lal kezdtek, majd tőlük szokatlan módon idegenben 1-0-ra nyertek, így bekerültek a playoff körbe.

A Rangers az európai kupaporondra való kilépésért alanyi jogon 0,25 koefficiens pontot kap, ehhez hozzájön a többi skót csapat szereplése után kapott „morzsa”. Ezzel jelenleg az UEFA klubranglistájának 308. helyén állunk a 442 klubból.
Bár nem tudom, mennyire lehet komolyan venni egy olyan szervezetet, amelytől 7000 ezer eurós büntetést kaptunk néhány bedobált papírgalacsin miatt…

https://i0.wp.com/images.stv.tv/articles/w768/549169-kenny-miller.jpg?resize=604%2C341&ssl=1

Két hét alatt le is zavarták a Ligakupa csoportkörét, ahol történtek meglepő dolgok. A legnagyobb égés a Hearts-hoz fűződik, szégyenszemre csupán a harmadik helyen végeztek, így nem jutottak tovább, pedig két győzelemmel kezdtek, de a Peterhead elleni vereség és a Dunfermline elleni büntető-vereség sok volt. Aztán a Kilmarnock továbbjutása is csak egy hajszálon múlt, a leggyengébb-legjobb csoportmásodikak lettek. Az élvonalbeliek közül a Partick, a Ross County és a Dundee is csak második lett, de ők is továbbmentek. A Dundee derbi büntetőkkel a United javára dőlt el. Meglepetés az Ayr jó szereplése, a másodosztályból kipottyanó csapat hibátlanul, a legtöbb gólt (15) szerezve nyerte meg a csoportot.

A második körben becsatlakoztak az európai indulók, a Rangers a Dunfermline-t kapta otthon, míg a skót szövetség „profizmusának” jóvoltából a csoportkör után a kieséses szakaszban is egymás ellen játszhat a két dundee-i klub. A párharcokat augusztus második hetében rendezték.

https://pbs.twimg.com/media/DF_16_fXoAIqR-v.jpg:large

Múltkor az EBT ügyében ismét elővették a bajnoki címek visszavonásának lehetőségét, de szerencsére győzött a józan ész és belátta az SPFL, hogy nem érdemes ezzel foglalkozni, lezártnak tekintik az ügyet.

Skócia története során először jutott ki a női EB-re, ahol első meccsén az elődöntőig jutó angolok ellen belefutottak egy 0-6-ba, majd a portugáloktól 2-1-re kaptak ki, végül a spanyolokat 1-0-ra legyőzték és a csoport harmadik helyén zártak. A válogatott egyébként az európai ranglistán a 11., a világon a 21. helyen áll és az elmúlt hat évben megduplázódott a női futballisták száma az országban.

És ha már párszor úgyis szóba került az UEFA, zárásként jöjjön a hónap bakija: sikerült elkövetniük azt a magyar médiában is néha előforduló hibát, hogy összekeverték a máltai Hibernians FC-t a nem sokban különböző nevű skóttal:

https://i0.wp.com/images.stv.tv/articles/w768/548672-hibs-cl.jpg?resize=604%2C341&ssl=1