Hogyan (ne) bonyolítsunk szavazást – április

Túl vagyunk az első, teljesen meccstelen hónapon – és reméljük, nem fog nagyon sokáig tartani ez az állapot, mert bár eseményeknek nem voltunk híján, de abból sose sül ki semmi jó, amikor a skót futball elöljárói adják a legtöbb témát…

A klub részéről április 6-án jelent meg egy nyilatkozat:
„Egyetlen profi klub vagy vállalkozás sem marad immunis a jelenlegi, korábban elő nem forduló világeseményre, így mi is tüzetesen átvizsgáltunk minden lehetőséget, amely biztosítja az alkalmazottaink megfelelő bánásmódját. Így bejelentjük, hogy az első csapat játékosai, edzői és az elnökség tagjai önkéntesen vállalják, hogy a fizetésük egy részéről ideiglenesen lemondanak a következő három hónapban, ezáltal hozzájárulva a klub többi alkalmazottjának megsegítéséhez, hogy nekik továbbra is teljes fizetést tudjunk biztosítani. Büszkék vagyunk a játékosok és a stáb által vállalt felelősségtudatra és valljuk, hogy a klubunk igazi család, amely összetart a szűkösebb időkben.”

https://pbs.twimg.com/media/EVAKhYYXsAAWY4i?format=jpg&name=medium

Bár a szövegben konkrétum nem volt feltüntetve, a sajtó 50%-os nagyságrendről tud. A beszámolók szerint ez nem fizetéscsökkentést jelent, hanem most csak a felét kapják meg és amikor visszatér a régi kerékvágásba az élet, akkor maradéktalanul hozzájutnak az elmaradt jussukhoz is.

Érdekes módon az ország leggazdagabb (30 millióval a számláján) klubja elsőként vette igénybe a szurkolói által megvetett brit kormány pénzügyi segítségét, miszerint a nem a csapathoz tartozó háttérmunkásokat szabadságra küldte, így az állam átvállalja az ő bérük 80%-át legalább 3 hónapig, maximum havi 2500 fontig (bár állítólag a klub kipótolja a maradék 20%-ot). Tegyük hozzá, hogy az alapítványuk 300 ezer fonttal támogatja az egészségügyet.
A Hearts ugyanezt a sémát alkalmazza mintegy 70 dolgozójánál, és először ők kértek 50% fizetéscsökkentést a játékosoktól, akik ebbe nem nagyon akartak belemenni, most úgy tűnik, 30%-nál többet senki sem veszít.
Az Aberdeennél négy hónapon át a játékosok és a stáb 10-30% közötti fizetéshalasztásban állapodtak meg, emellett az amerikai tulaj 2 milliót beleinvesztált és már 4000 bérletet is eladtak az új idényre.
A Hiberniannál megfelezték a fizetéseket és az alkalmazottak többségét szabadságra küldték, miközben 5000 eladott bérletnél tartanak és jövőre a helyi egészségügyi szervezetet fogják támogatni a mezükön, amelyet a normálhoz képest 5 fonttal drágábban lehet megvenni (zárójelben megjegyezve, hogy eddig nem találtak mezszponzort).
A Kilmarnock és a Livingston alkalmazottainak többsége szabadságra került május végéig, utóbbi egyébként tavaly rekordprofitot könyvelhetett el.
A Motherwell játékosai és a stáb többsége szabadságon, viszont három hét alatt eladtak 1500 bérletet – ez ötször több mint tavaly ilyenkor.

https://i0.wp.com/news.stv.tv/wp-content/uploads/2020/04/Hibernian-FC-1-405x720.jpg?resize=347%2C617&ssl=1

Az SPFL (liga) részéről április 8-án látott napvilágot a javaslatuk: tervük szerint megszavaztatnák, hogy a 2./3./4. osztály idénye a jelenlegi állással befejeződjön, a playoffokat törölnék (ezzel ellehetetlenítve a további osztályváltások lehetőségét), a bajnoki helyezéseket a lejátszott meccs/megszerzett pont átlagával állapítanák meg, továbbá az élvonalat határozatlan ideig felfüggesztenék – és amennyiben a folytatás nem lesz lehetséges, akkor ugyanezzel a módszerrel lezárnák azt is.
A társaság elnöke elmondta, hogy noha mind a 42 klub elkötelezett a fennmaradó meccsek lejátszásában, de az egészség védelme fontosabb, így olyan döntést szeretnének hozni, amely a legkevesebb pénzügyi gondot okozza a kluboknak (hiszen ezzel így lehetővé válik a szezon végi kifizetés).
Az élvonal ennél bonyolultabb, hiszen az UEFA nem ad egységes iránymutatást, viszont az idő előtt bezáró belgáknál meglobogtatta, hogy emiatt nem indulhatnak az európai kupákban…
A javaslat elfogadásához minden osztályból a klubok 75%-ának támogatása szükséges, tehát a 12 csapatos élvonalból 9, a 10 csapatos alacsonyabb osztályokból 8 szavazat kell. Az SPFL hozzátette, amennyiben átmegy a javaslat, elindulhat az ötletelés a ligarendszer átmódosításával kapcsolatban is.

A javaslattal kapcsolatban a Rangers határozottan fellépett, továbbra is úgy véli, hogy a szezon csak akkor érvényes, ha mind a 38 meccs le van játszva. Ettől függetlenül természetesen megérti, hogy a klubok többségének pénzügyileg igencsak jól jönne a szezon végi pénzosztás, ezért egy erre vonatkozó, azonnali kifizetési javaslatot a Rangers is támogatna, hiszen a klubok többségének ez most az életben maradást jelentené és ebben a nehéz helyzetben a skót futball minden szereplőjének össze kell tartania. Ennek ellenére a klub úgy véli, hogy „rémisztő” az az elképzelés, miszerint némely klub igazságtalanul a kiesés sorsára jutna, ez nem segíti a skót futball jövőjét. Az SPFL átalakítására vagy a jelenlegi patthelyzet bármilyen módú megoldására időt kell hagyni és minden lehetséges szempontot figyelembe véve lehet csak ésszerű, tisztességes döntést hozni. Az erőltetett intézkedéseknek súlyos következményei lehetnek.

A leginkább érintett klubok, a kiesőhelyen álló Hearts, Partick Thistle, Stranraer trió nyilvánosan is kiállt a nyilatkozatunk mellett, a Hibernian inkább befejezné a pályán a szezont, akár szeptemberben is, az Inverness ezzel az élvonalbeli playoff lehetőségét bukná, rajtuk kívül a Dundee FC-nek saját ötlete lenne, kiesők/feljutók nélküli lezárással.

https://i0.wp.com/www.scotsman.com/webimg/RUxNODU3MzU4OTg=.jpg?resize=558%2C396&ssl=1

A kluboknak néhány nap gondolkodási idő után, Nagypéntek koraestig volt lehetőségük leadni a szavazatukat az SPFL javaslatára – mindezt úgy, hogy a liga saját szabályzata hasonló súlyú döntésnél 28 (!) nap gondolkodási időt engedélyez. A napközbeni hírek szerint a Hibs támogatja azt, így a 3 ellenszavazat (Rangers, Hearts, Aberdeen) mellé még egyre volt szükség az elutasításhoz, állítólag a Ross County hezitált még.

Az SPFL egy órával a határidő lejárta után nyilvánosságra hozta az eredményt, ami megint csak olyan skótfocis lett. A 42 klubból 39 szavazott, a negyed- és a harmadosztályban átment a javaslat, az élvonalban az utolsó pillanatban az Aberdeen is az igenre voksolt, így ott 10-2 arányban dőlt el a dolog. A másodosztályban viszont a Dundee (annak ellenére, hogy napközben kiadott nyilatkozatában egyértelműen a nemet jelezte) voksa nem érkezett meg és mivel ők lettek a mérleg nyelve, ezért ott nem tudják lezárni a szavazást a megadott határidőig – a Dundee állítása szerint ők 8 perccel a határidő előtt szavaztak és nem értik, hogy miért nem érkezett meg még egy órával később sem a voksuk. Itt a semmit sem bizonyító bizonyíték.

Ezek után elindult az online szájkarate a Rangers és a Liga között, a klub az egész lebonyolítást kifogásolja, független vizsgálatot szeretne és Neil Doncaster vezérigazgató felfüggesztését. Erre ők egyből visszaírtak, hogy vagy mutasson be bizonyítékot a klub vagy vonja vissza a a vádjait. Erre a klub visszaüzent, hogy a bizonyítékot csak az új, független vizsgálat során hajlandó bemutatni.

Eközben szurkolói oldalakon online petícióba kezdtek Doncaster leváltásáért, egy napon belül 15 000, egy héten belül közel 30 ezernyi (!) aláírás érkezett.
És bár nem ennyire hangosan, de a Hearts és az Inverness is beállt mellénk, felülvizsgálatot sürgetve.

Az SPFL elnöke szerint a kifizetések addig nem történhetnek meg, amíg nincs lezárva a szezon, illetve azt is elmondta, hogy egy másodosztályú klub megpróbált szavazni, ami a megadott határidőig nem érkezett be. Ezután ez a klub az SPFL-nek küldött emailben kérte, hogy ne vegyék figyelembe a szavazási kísérletüket, majd a hétvégén többször is jelezték, hogy még nem szavaztak. Rajtuk kívül még egy alacsonyabb osztályú klub nem élt a szavazatával, mindkettejüknek a 28 nap hátralévő része még rendelkezésre áll.

https://i0.wp.com/www.scotsman.com/webimg/b25lY21zOjg5ZGFiMGFmLTQ1M2ItNGEyYS04NTI0LWExODZlZjFhMWY5ZDpkNjBiODEyYy04OTgyLTRlZjEtYWQxNi01ZWRhZWIxNzVhYjA=.jpg?resize=604%2C375&ssl=1

Persze Húsvétkor is ez volt a téma, ráadásul a Dundee-tól egymásnak ellentmondó hírek érkeztek: az egyik szerint ők „zsarolják” a Ligát, miszerint akkor megszavazzák a javaslatot, ha garantálják nekik, hogy a következő szezonban 14-re bővítik az élvonal létszámát; a másik szerint őket próbálják „lekenyerezni” élvonalbeli klubok, magas bevételű barátságos meccseket ígérve. Akárhogy is volt, a lényeg, hogy a pár nappal korábbi véleményük kezdett megváltozni.

Az igazi fordulat a következő hét közepén állt be, amikor a Dundee előbb kiadott egy nyilatkozatot, miszerint valóban a javaslat ellen szerettek volna szavazni és egyik glasgow-i klub sem próbálta meg a döntésüket befolyásolni – majd négy órával később (!) jelent meg a hír, hogy meggondolták magukat és megszavazták a javaslatot!

A döntés jelenleg csak a 2., 3., 4. osztályokra vonatkozik, az élvonalra egyelőre nem, ők még várnak az UEFA iránymutatására, ám ha onnan nem kapnak mielőbb érdemleges tanácsot, akkor erre hivatkozva, nekik is megvan a felhatalmazásuk a bajnokság befejezésére.
De a lényeg, hogy az SPFL hivatalosan is megerősítette, hogy a jelenlegi állással befejezettnek tekinti a bajnokságokat, így a Dundee United a másodosztályú bajnok, a Partick Thistle a harmadosztályba kieső, ahonnan a mindössze egy pont előnnyel vezető Raith Rovers kerül fel, a Stranraer folytatja a negyedosztályban, ahonnan az abszolút újonc Cove Rangers jut fel.

A Rangers közleménye szerint nem vehető komolyan a döntés és Gerrard is kifejtette a véleményét az eseményekről, nemes egyszerűséggel „totális káosz”nak jellemezte az SPFL-t, amitől „elvárná az ember, hogy példát mutasson a vezetésből” és ő is felülvizsgálatot sürgetne.
A Hearts kiábrándult és csalódott, az Inverness „szégyenként” jellemezte a döntést, a Partick és a Stranraer jogi lépéseket helyezett kilátásba – ám előbbi azt gyorsan visszavonta, mert amíg az le nem zárulna, addig nem fizetné ki a klubokat a Liga…

https://i0.wp.com/www.rangersnews.uk/static/uploads/2020/04/GettyImages-478092796.jpg?resize=594%2C396&ssl=1

Kingsley, a Partick kabalája most nem boldog

Azonban nem is a skót foci lenne, ha nem lenne még egy következő csavar. Egyidejűleg a liga létrehozott egy testületet, amelynek az lesz a dolga, hogy a bajnokság átalakításának lehetőségét kivizsgálja. No és kit gondolnak ideálisnak erre a feladatra? Persze hogy a kiesés által leginkább érintett Hearts és Hamilton vezetőit! Hozzájuk aztán lassanként csatlakozott még több érintett, a Dundee, a Partick és a Falkirk, végül egy 15 fős társaság jött össze, az élvonalat az említett duón kívül még a St. Mirren képviseli, de helyet kapott a Highland és a Lowland liga is.

https://pbs.twimg.com/media/EV0tDIUWsAIZvn0?format=jpg&name=900x900

Hogy ebből bármi lesz is-e, az még a jövő zenéje, de kétségtelen, mikor, ha nem most van erre a legjobb lehetőség.

Egyébként még március végén jelent meg egy nem hivatalos tervezet, a jelenlegi 12-ről 14-re bővítéssel, kieső nélkül, két feljutóval, elég egyedi lebonyolítással: a januári téli szünetig egy oda-vissza kör 26 meccsel, onnan kettéválnak, a felső 8 még egyszer oda-vissza egymással, az alsó 6-hoz csatlakozna a másodosztályú első kettője, így ott is összejön a 40 bajnoki.
Eközben a 12 csapatossá növelt Championshipben a 22, télig lejátszott meccs után a maradék 10 klub még kétszer játszana oda-vissza további 18-at, hogy meglegyen a 40 bajnoki.
Az alsó két osztály maradna 10-10 fős, de északi és déli részre regionalizálnák, ezáltal csökkentve az utazási költségeket. Így viszont 4 helyet fel kéne tölteni, ezért felmerült, hogy a Highland és Lowland bajnokán kívül az Old Firm „fakó” csatlakozhatna. Itt maradna a kétszer oda-vissza egymás ellen, 36 bajnokival. Az egyes osztályok között maradna a playoff is.

Bármit is találnak ki, a Premiership átszervezéséhez a 12-ből 11 klub, az alsóbb osztályoknál 75% támogatása szükséges. Az alakuló bizottság nem közölt határidőt, de állítólag nagyjából június elejét lőtték be célnak.

Mindenesetre az UEFA-tól egyelőre konkrét útmutatás nem érkezett a továbbiakra vonatkozóan, de továbbra is céljuk a pályán való befejezés, viszont annyit közöltek, hogy ha az adott ország vezetése a biztonság érdekében hoz olyan döntést vagy pénzügyi okok miatt kerül sor az idő előtti befejezésre, akkor ezt a döntést elfogadják. De a helyzetet az is bonyolítja, hogy úgy sem tanácsos nemzeti ligát befejezni, hogy az egyik résztvevője még áll az európai kupaporondon, márpedig most ez a helyzet…

Az Aberdeen mindenképpen a pályán szeretné befejezni az idényt, akár zárt kapuk mögött, ezt az ötletet a Rangers is támogatná.
Az UEFA a legutolsó hírek szerint május 25-ig kéri a szövetségeket, hogy döntsék el, mi lesz a bajnokságok sorsa.

Időközben megtörtént a független átvizsgálás és meglepő módon nem találtak semmi rendelleneset. Mint kiderült, a délután ötkor lezáruló szavazás után fél órával Doncaster felhívta a Dundee ügyvivőjét, hogy mi újság, amire azt a választ kapta, hogy márpedig ő úgy tudja, szavaztak, de megkérdezi az illetékest. Fél órával később volt egy újabb üzenetváltás, amiben az SPFL megerősíti, hogy nem kapott voksot a klubtól. Aztán fél 9-kor kiderült, hogy mégis megkapták, de a levelezőprogram karanténba tette, így nem látszódott. A levélből kiderült, hogy 16.48-kor küldték el, úgyhogy minden rendben, ezzel lezárulhat az izgalmas nyomozás.
Nyilván ez még több kérdést vet föl: ha ténylegesen ez történt, akkor miért állították még napokig, hogy ők ellentétesen akarnak szavazni? Ha ez már aznap este kiderült, az SPFL miért nem közölte ezt napokon keresztül? További furcsaság, hogy a „mélyreható” vizsgálat során kizárólag az SPFL-t nézték át, az érintett klubok egyikét sem kérdezték meg semmiről.

Eközben elkezdett gondolkozni az „átszervező bizottság” és a negyedosztályú klubok máris jelezték, hogy ők kizárólag a 14-14-14-es rendszert támogatnák, bár ennek a részleteit nem közölték.

Az SPFL pedig május 12-én tart egy rendkívüli közgyűlést az események miatt.

Egy valaki még nem nyilvánult meg a kérdésben, méghozzá a játékosok. Az ő érdekvédelmi szervezetük, a PFA Scotland készített egy felmérést mintegy 700 résztvevővel, amelyből kiderült, hogy közel a 75%-uk változást szeretne a ligarendszerben, ezeknek a többsége már a következő szezontól váltana, de nem csak egy szezonra, hanem hosszabb időre és a jelentős részük a 14-14-14-es elosztást választaná.

Maradj otthon kampány:

További hírek a skót foci világából

A hónap közepén a Highland után a Lowland Ligát is befejezettnek minősítették, ami számunkra azért fontos hír, mert a bajnoknak tekinthető Kelty Hearts edzőjét Barry Fergusonnak hívják, egyik segítője is korábbi játékosunk, Bob Malcolm. Persze itt is bele lehet kötni a döntésbe, hiszen bár minden mutatójuk a legjobb a mezőnyben és öt körrel a vége előtt hat pont előnyük van az üldöző Bonnyrigg Rose előtt, de utóbbinak a maradék hat meccséből öt hazai pályán lett volna, az egyik pont a Kelty ellen…
A Kelty 95 góljából 37-et Nathan Austin vállalt (aki a Falkirk és az Inverness színeiben száznál is több másodosztályú meccset tud a lábában), így húsz gólos előnnyel (!) lett gólkirály.
Érdekesség még, hogy a tavaly a ligarendszerből ide eső Berwick Rangers 24 meccséből mindössze csak hatot tudott megnyerni, így a 12. helyen szerénykednek, míg az egy évvel korábban lepottyanó East Stirlingshire harmadik lett.
Arról egyelőre nincs döntés, hogy idén rendeznek-e playoffot a ligarendszerbe feljutásért.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article19122225.ece/ALTERNATES/s810/0_17892229.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

Érdekesebb a helyzet a Junior ligában (az elnevezés nem a játékosok életkorára utal, ez egy külön szövetséggel rendelkező rendszer), amelynek a nyugati régióját is lezárták és bajnokká nyilvánították az Auchinleck Talbotot. Az egyetlen bibi, hogy a csapat a harmadik helyen állt, 12 pont lemaradással! A megoldás a pontátlag számítás, ugyanis hiába játszott az élen álló Kilwinning Rangers 9 (!) és a második Pollok 6 meccsel többet, átlagosan az Auchinleck szerezte meccsenként a legtöbb pontot (sőt, a gólkülönbségük is nekik a legjobb), így övék az aranyérem.

https://pbs.twimg.com/media/EWJoj7MWkAMV5-B?format=jpg&name=large

Közben kölcsönjátékosunknál, Ianis Haginál is zajlik az élet, a menedzsere például egyik héten azt híresztelte, hogy a Lazio és a Spurs érdeklődik (sőt, Mourinho személyesen hívta fel), a másik héten már a Real Madrid és a Man City volt képben… Viszont, ami fontosabb, hogy Romániában az arcképével hirdetik a Pepsit!

Április végén 104 éves korában elhunyt a Rangers legidősebb bérletese, John Connelly. Az úriemberrel 100 éves korában készült interjú szerint 13 évesen volt először meccsen, így kizárólag William Waltont, a klub legelső menedzserét nem látta munkában, az összes többi edzőt megélhette.

https://i0.wp.com/i2-prod.glasgowlive.co.uk/incoming/article18142734.ece/ALTERNATES/s810/0_john-connellyjpeg.jpg?resize=530%2C353&ssl=1

A Scotsman gyűjtéséből kiderül, hogy a jelenlegi Premiership klubok az elmúlt öt évben (2015 januárja óta) hány játékost küldtek pályára bajnokin. Nos, ebben a listában igen alul vagyunk, a Rangers 108 főjénél csak a Hearts és a St.Mirren próbálkozott több emberrel, miközben az állandóságot 67 játékossal a St. Johnstone képviseli.

E hónapban is összegyűlt egy csokor válogatás a retro anyagokból:

Kilmarnock – Rangers 1-5, 2011, záróforduló, teljes meccs – az első 8 perc kötelező!
St. Johnstone – Rangers 0-7, 1998, bajnoki, teljes meccs
Rangers – Dundee United 7-1, 2009, bajnoki, teljes meccs
Rangers – Celtic 5-1, 2000, bajnoki, összefoglaló
Celtic – Rangers 2-3 (büntetők után), 2016, Skót Kupa elődöntő, teljes meccs
Rangers – Celtic 3-0, 1990, bajnoki, teljes meccs
Celtic – Rangers 3-3, 2002, bajnoki, teljes meccs
Rangers – Aberdeen 3-1, 1996, bajnoki döntő, teljes meccs
Leeds – Rangers 1-2, 1992, BEK, összefoglaló
Rangers – Hibernian 2-1, 1993, Ligakupa döntő, teljes meccs
Rangers – Clyde 5-2 (hosszabbítás után), 2005, Skót Kupa, teljes meccs – amikor Federico Nieto duplázott!
Hearts – Rangers 2-1, 1998, Skót Kupa döntő, teljes meccs
Celtic – Aberdeen 2-3, 2004, bajnoki, összefoglaló
Partick Thistle – Aberdeen 3-4, 2017, bajnoki, teljes meccs
Dundee – Dundee United 3-1, 2015, bajnoki, teljes meccs
Dundee United – Motherwell 2-2, 2013, bajnoki, teljes meccs
Skócia – Anglia 2-2, 2017, Vb-selejtező, teljes meccs
Skócia – Izrael 3-2, 2008, Nemzetek Ligája, teljes meccs
Észak-Írország – Skócia 0-3, 2011, Carling Nations Cup, teljes meccs

Egy jó kis kvízjáték a hardcore skót foci kedvelőinek:

A klub több részletben összegyűjtötte az idei szezon legjobb góljait: