Fény a karantén végén – június

Közel 100 nap elteltével állhattak ismét edzésbe a játékosok és ha minden jól megy, augusztus elején folytathatják a félbemaradt Európa Ligát és kezdhetik az új szezont. Már amennyiben a sok terv és felvetés ellenére változatlan lebonyolítású bajnokság kezdete nem csúszik a Hearts pereskedése miatt…

A hónap elején a Szövetség megerősítette, hogy egyeztetve a kormánnyal és az orvosi szervekkel, az élvonalbeli csapatok június 10-e után megkezdhetik az edzéseket és továbbra is bíznak benne, hogy augusztus 1-jével el tud indulni az új bajnokság, várhatóan nézők nélkül.
Az Aberdeen elnöke szerint november/december körül részlegesen megnyithatják a nézőtereket és 2021-ben lehet legkorábban telt ház.

Ezzel kapcsolatban van szó arról, hogy a jövő évtől kizárólagos tévéjogokat birtokló Sky Sports virtuális belépőket árulna: az egyes klubok saját csatornáin lehetne streamen nézni élőben a meccseket, ezzel bevételhez juthatnának az egyesületek. A dolognak két szépséghibája van: az egyik, hogy az első tervek szerint csak a hazai meccsekre vonatkozna a lehetőség, a másik, hogy plusz díja lenne a szolgáltatásnak, miután a szurkolók már egyszer kifizették az éves bérletet.
Az utóbbival kapcsolatban Stewart Robertson, a Rangers ügyvezetője elmondta, hogy a klub díjmentesen fogja biztosítani minden bérletesének a mérkőzések hozzáférését.

Napvilágot látott egy újabb átszervezési tervezet, a Rangers-től származó ötlet 14-14-18-as elosztásba tenné a ligákat. Eszerint a Premiershipből nem lenne kieső, miközben a második helyen álló Inverness is feljutna. 2 kör után 6+8-ra oszlana az élvonal és a felső- és az alsóház még két kört játszana, a végén egy kieső lenne meg egy osztályozós. A Championshipbe a harmadosztály első hat csapata lépne fel, a lebonyolítás ugyanaz, 2 kör után 6+8 felső/alsóház, a további két kör után a bajnok feljut, hárman osztályoznak felfelé, kettő kiesik, egy osztályozik lefelé.
A legérdekesebb változás a League One-ban lenne: a harmadosztály alsó négy csapatához csatlakozna a Highland és a Lowland ligák győztese (Kelty Hearts, Brora Rangers), továbbá a Rangers és a Celtic B csapatai. Itt 2 kört játszanának, a felső kettő feljut, 3-6. hely között osztályoznak, az utolsó meg játszik a ligában maradásért.
A két nagy egyébként hajlandó lenne fejenként 125 ezer fontot most és később további részleteket fizetni a csatlakozásért, ez az összeg a kisebb klubokhoz kerülne, vállalnák, hogy csak 21 éven aluliakkal állnának ki és az élvonalba nem juthatnának fel.
Mostanra már úgy is belejöttek a szavazásokba, ennek az ötletnek az elfogadásához 32 voks kell a 42 tagtól, ebből 17 az első két osztályból.

De a döntés negatív lett, a 2020/21-es szezonban nem változik a skót bajnokság lebonyolítása! A korábbi, röhejessé váló szavazásokból okulva ezúttal nem hozták nyilvánosságra a folyamatot, csupán a végeredményt: a 42 klub közül 16 voksolt a változásra (pontosabban a 14-10-10-10-es beosztásra), ez pedig nem elég, így marad minden a régiben.
Ami viszont változik, az a Championship hossza, ugyanis ők október 17-i indulással kalkulálnak, ezért a szokásos 4 kör helyett csak hármat fognak játszani, 27 meccsel. A harmad- és negyedosztály részleteit később döntik el, de ebből valószínűsíthető, hogy ott is hasonló lesz a módi.

Így aztán az is eldőlni látszik, hogy a Hearts az élvonalból, a Partick Thistle a másodosztályból kieső, ám ők ezt továbbra sem hagyják annyiban és most már ténylegesen bírósághoz fordulnak – utóbbi ezt először még nem vállalta a jogi procedúra magas költsége (több százezer font is lehet) miatt, de kaptak egy kis „hozzájárulást”, így ők is belementek a dologba. Ez viszont több okból is gondot jelenthet, egyrészt a vizsgálat hossza miatt elképzelhető, hogy nem születik döntés augusztusig, így a bajnokság sem kezdődhetne el, másrészt a kompenzáció mértéke miatt, ugyanis a pletykák szerint komoly, 10 milliós összeg a per tárgya (ebből 8-at a fővárosiak, kettőt a glasgow-iak kérnek), ami jelentős anyagi problémát okozna az SPFL-nek.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article22210250.ece/ALTERNATES/s1168v/0_Screen-Shot-2020-06-17-at-221807.png?resize=604%2C340&ssl=1

Erre reagálva a három feljutó klub (Dundee Utd, Raith Rovers, Cove Rangers) is kiadott egy közös közleményt, melyben felhívják a figyelmet, hogy ha a per sikerrel jár, akkor „azon kívül, hogy az ő sikeres szezonjukat elrontva a feljutásukat megakadályozná, katasztrofális gazdasági következményei lehetnek a skót focira és annak minden tagjára nézve.”

Ezek után a nemzetközi kupákra vonatkozó fejlemények is napvilágot láttak. Ami minket illet, a Leverkusen elleni visszavágóra augusztus 5/6-án kerül sor, a helyszín egyelőre nem dőlt el, de ha nem is a BayArenában, valószínűleg 50 km-es körön belül maradunk, hiszen az EL további szakaszának minden meccsét a környéken rendezik. Hogy velünk, vagy nélkülünk, az már más kérdés… A negyeddöntőtől kezdve egy meccses párharcok lesznek, a döntő augusztus 21-én lesz Kölnben. Hogy nézők lehetnek-e, arról az UEFA később dönt.
Fontos infó, hogy a februárban megadott játékoskeretek nem változhatnak, tehát az új nyári igazolások nem szerepelhetnek a sorozatban!

A jövő szezon is szokatlan lesz: az Európa Liga összes selejtezője egy meccsen fog eldőlni, a sorsolásnál meghatározott helyszínen! Az eddigiek alapján ez számunkra inkább előnynek tűnik, hiszen az előző két idényben lejátszott 8 párharc első meccseit 7 győzelem + 1 döntetlennel abszolváltuk, 4-4 hazai és idegenbeli kezdéssel.

Az, hogy jelen állás szerint Skócia az új idény nevezési határidejéig nem fog kupagyőztest megnevezni, azt jelentheti, hogy a Rangers átugorja az első kört és csak a másodikban kell becsatlakozni, szeptember 17-én, míg a Motherwell és az Aberdeen augusztus 27-én kezdenek.
A sorsolások időpontja egyelőre nem ismert.
A csoportkör október 22-december 10 között zajlik le és mindössze a 3.-4. kör között lesz két hét kihagyás, azon kívül minden csütörtökön meccselnek.

A Celtic az első körben kapcsolódik be a BL-selejtezőbe, amely szintén egy felvonásos lesz, kivéve a playoffot, tehát nekik 5 meccsük lenne a főtábláig.

A válogatott október 8-án fogadja Izraelt az NL-playoffban és győzelem esetén november 12-én utazhat a norvég/szerb győzteséhez. Ezt megelőzően már az új sorozat megkezdődik, a cseh/szlovák/izraeli trióval szeptember elején, október közepén és november közepén találkoznak a skótok.
Eldőlt az is, hogy az eredetileg kijelölt 12 stadion nem módosul a jövő évi EB-re, a Hampden Park három csoportmeccsnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont.

A következő bajnoksággal kapcsolatban, mivel jelenleg nem tudni, mikor lehet ismét telt ház, ezért Lennon felvetette, hogy az Old Firmö(ke)t el kellene tolni addig a dátumig, legyen az akár már az új év (jelen állás szerint július 23. után csökkentett létszámmal már lehet szabadtéri programokat rendezni). A Liga titkára viszont ezt egyértelműen visszautasította, mondván, a sorsolást nem lehet így megoldani, mindenképp a 2.-11. kör között lesz az első derbi, a második pedig január 2-án. Sőt, az is biztos, hogy a hagyományosan szezont lezáró Skót Kupa döntője ezúttal a bajnokság vége előtt, május 8-án lesz megtartva, ugyanis az EB-re fel kell készíteni a Hampden Parkot (ez normál esetben idén is így lett volna). Változás, hogy ezúttal téli szünet sem lesz – szerencsénkre, ugyanis, nekünk az eddig mindig kárt okozott…
Érdekes a Ligakupa sorsa is, az általában júliusban kezdődő csoportkör ezúttal várhatóan az októberi válogatott szünetben fog indulni, ráadásul az alacsonyabb osztályúaknak (akiknek a szezonkezdet is akkorra van betervezve) önkéntes lesz a nevezés, eldönthetik, hogy részt kívánnak-e venni vagy sem.

https://i0.wp.com/214xq51fa19wz35ozl1hfy77-wpengine.netdna-ssl.com/wp-content/uploads/2020/06/pjimage-2020-06-22T173717.190-1021x576.jpg?resize=604%2C341&ssl=1

A Daily Record számításai szerint az augusztus 1-jei indulástól számítva 71 lehetséges játéknap állna rendelkezésre az alapszakasz 33 bajnokijának lebonyolítására, viszont ebből 28 kiesik különböző UEFA/FIFA rendezvények miatt és még 9 a hazai kupákra, így marad 34 nap – továbbá jöhet még közbe rossz időjárás, kupaismétlés, stb, szóval nagyon szűk lesz a naptár, a titkár szerint nem elképzelhetetlen, hogy lesz olyan klub, amelynek 8 nap alatt négyszer kell játszania!

Érdekes és a skót foci abszurditását jelző hír, hogy a semmiből előtűnt egy James Anderson nevű 60 éves filantróp figura, aki mintegy 50 milliárd (!) fontnyi befektetési alapokkal foglalkozó cégekben érdekelt és korábban főleg művészeti ágak felé jótékonykodott, illetve a Hearts-ot is támogatta. Most viszont úgy gondolta, hogy a teljes skót futballnak szüksége van a segítségére, így összességében 3,1 millió fonttal ajándékozza meg azt. Ebből 2,1 millió megy a kluboknak, a többivel az SPFL gazdálkodik. Ez a 42 klubra leosztva fejenként 50 ezer, ami ránézésre – főleg az élvonalbelieknek – nem egy hatalmas összeg, de a kisebbeknek biztos jól jön. Annyi kikötése van, hogy ezt nem költhetik fizetésekre, hanem az élet újraindulása után tesztelésekre, pályával kapcsolatos fejlesztésekre, stb.
Noha más feltétele nem volt, azért nem nehéz belelátni, hogy mivel Hearts szimpatizáns és a Hearts vezetősége kötötte össze őt az SPFL-lel, ezért „nem venné zokon”, ha a fővárosiak valahogy mégis bent maradnának…

https://i0.wp.com/214xq51fa19wz35ozl1hfy77-wpengine.netdna-ssl.com/wp-content/uploads/2020/06/James-Anderson-1-1024x576.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

Ami a csapatot illeti, 95 nappal az utolsó mérkőzés után ismét sor került edzésre. Az idegenlégiósok még a kötelező karantén bevezetése előtt visszaérkeztek a szigetre, így mindenki részt vehetett a gyakorláson, amely természetesen a megfelelő egészségügyi intézkedések betartása mellett zajlott és először láthattuk meg az új, Castore által gyártott edzőmezeket (az Unibet a 32 RED egyik márkája, tehát a főszponzor nem változott). A képek alapján a fiatalok közül Lewis Mayo, Kai Kennedy és Nathan Patterson is a csapattal gyakorol, reméljük több lehetőséget is fognak majd kapni.

https://pbs.twimg.com/media/EalCd2QWkAIYA4a?format=jpg&name=medium

https://i0.wp.com/media.rangers.co.uk/uploads/2020/06/160620_indoor_hall_hagi_11.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

https://i0.wp.com/media.rangers.co.uk/uploads/2020/06/160620_training_mayo_33.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

https://i0.wp.com/media.rangers.co.uk/uploads/2020/06/170620_training_katic_21.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

https://i0.wp.com/media.rangers.co.uk/uploads/2020/06/150620_training_gerrard_45.jpg?resize=604%2C403&ssl=1

Egy francia sajtóhír szerint a Celtic-kel együtt meghívást kaphatunk egy július közepi, háromnapos lyoni minitornára, ahol a helyi csapaton kívül még egy francia (Nice vagy Rennes) egészítené ki a négyest, a francia szabályok szerint maximum 5 000 néző előtt.

Egy június 20-ai hír szerint 32 000, tíz nappal később már 40 000 bérletes jelezte a megújítási igényét, ez jobb adat, mint tavaly ilyenkor! E mellé az újonnan bevezetett MYGERS tagság is közeledik a 20 ezer főhöz.

A hónap utolsó napján átszervezések történtek az utánpótlás csapatok stábjaiban: Peter Lövenkrands, a Reserve gárda eddigi edzője távozik a klubtól és új kihívások elé néz. Helyét két korábbi játékosunk, Kevin Thomson és a kevésbé ismert Brian Gilmour veszi át, aki már több éve itt dolgozik.
Graeme Murty előlépett Head of Elite Academy Development”-é, az összes ifjúsági csapat edzőinek vezetője és felelőse lett.
Érkezett egy új arc Cameron Campbell személyében, aki korábban a ghánai Right to Dream Akadémián dolgozott (ez a dán Nordsjaellandhez köthető, amelynek a stadionját is így hívják). Rajta kívül korosztályos edző lesz korábbi védőnk, Stevie Smith is.

Júniusban kiosztották a skót újságírók „év legjobbjai” díjakat. A játékosok között a góllövőlistát vezető Odsonne Edouard nyert, megelőzve klubtársát, Callum McGregort, valamint másik két csatárt, Morelost és a remek szezont futó Dundee Unitedes Lawrence Shanklandet. Az edzőknél sincs meglepetés, Lennon nyert (2012 és 2013 után harmadjára), megelőzve a bronzérmes motherwelli Robinsont, a livingstoni Holtot és az újoncként a Championship 5. helyén végző Dick Campbellt. A fiatal játékosoknál az aberdeeni Lewis Ferguson lett a befutó, maga mögött tudva a Hearts-os Aaron Hickey, a motherwelli Allan Campbell és a St. Johnstone-os Ali McCann triót.

https://i0.wp.com/ichef.bbci.co.uk/onesport/cps/800/cpsprodpb/57F8/production/_112602522_fotojet.jpg?resize=604%2C340&ssl=1


További hírek a skót foci világából

Az Ayr United szurkolói a kölcsönben lévő 20 éves középpályásunkat, Stephen Kelly-t választották az idény legjobb fiatal játékosának. Nem is csoda, hiszen alapember volt a másodosztályú dobogóért harcban lévő klubnál, 33 meccsen 6 góllal + 4 assziszttal zárt.

https://pbs.twimg.com/media/EZXjfNbXsAEw_N4?format=jpg

Az „európai futball egyik legizgalmasabb projektje”-ként jellemezte James Bisgrove marketingigazgató a közvetlenül az Ibrox stadion mellett álló Edmiston House átépítési terveit. A jelenleg kihasználatlan épületet ugyanis 2022-re olyan állapotra szeretnék hozni, hogy az évente milliós profitot termeljen. A terv szerint ide költözne a múzeum, továbbá kávézók és olyan közösségi tér jönne létre, ahova nemcsak meccsnapokon, hanem a hét bármely napján betérhetnek a szurkolók. Ezen kívül egy 1300 fős konferenciaközpont és koncertterem is kialakításra kerülne itt.

Eközben a felújítás alatt álló Megastore fölötti rész új ruhát kapott:

https://i0.wp.com/i2-prod.edinburghlive.co.uk/incoming/article18497549.ece/ALTERNATES/s810/0_JS213702701.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

A St. Johnstone kinevezte új edzőjét, a 43 éves Callum Davidsont, aki egyáltalán nem ismeretlen a közegben, játékosként itt kezdte és fejezte be a pályafutását. A kettő között, a 2000-es évek elején Angliában focizott (Blackburn, Leicester), valamint 19 válogatottságot is összegyűjtött a korábbi balhátvéd. 2013-tól öt éven át a Szentek másodedzője volt, aztán egy rövid Stoke és Milwall kitérő után (ahol szintén asszisztens volt), most először dolgozhat vezetőedzőként, három éves szerződést kapott.

De nem csak a Szenteknél volt edzőcsere: Robbie Neilson váltása sokkolóbb volt, egyrészt mert a feljutó Dundee United padját cseréli a kieső Hearts-éra, másrészt gyakorlatilag két órával az első pletyka után már hivatalossá is vált. Úgy látszik, Neilson szereti az ilyen szituációkat: a játékosként több mint 200 Hearts meccset letudó edző 2014-ben kapta meg a csapat irányítását, nagyon magabiztosan feljutott velük (pedig akkor a Hibernian és a Rangers is a másodosztályban volt!), jelölt volt az év edzője díjra, aztán újoncként bronzérmes lett az élvonalban és a következő idényt is igen jól kezdték (15 meccsen csak 3 vereség). Így aztán a Rangers 2-0-ás legyőzése utáni eufóriában hidegzuhanyként jött a hír, hogy menet közben otthagyja őket az angol harmadosztály középmezőnyös MK Dons-ért… Nem is lett sikeres a kitérő, a kiesőzónába kerülés után, két év elteltével köszöntek el tőle. 2018 októberében került Dundee-ba, ahol szintén focizott korábban. Tavaly a második hely után büntetőkkel maradtak alul a feljutásért, idén viszont rajt-cél győzelmet aratva, nagyon magabiztosan voltak élen és lettek feljutók.

https://i0.wp.com/i.eurosport.com/2015/11/07/1728251-36563373-1600-900.jpg?resize=604%2C340&ssl=1

Az eset jogi szempontból is érdekes: egyfelől a nagy megszorítások és pereskedések közepette úgy tűnik, volt rá pénz, hogy kivásárolják a még két éves szerződéséből, másfelől az eddigi edzővel, Stendellel nem igazán közölték, hogy hoznak valakit a helyére… Noha az ő kontraktusa a kieséssel megszűnt, de mi van akkor, ha a bíróság a javukra dönt és mégsem a Championshipben indulnak?
A december elején kinevezett német edző 17 meccsen 5 győzelmet és negatív gólkülönbséget könyvelhet el, de legyőzték a Rangers-t plusz bejutottak a Skót Kupa elődöntőjébe, ami azért árnyalja az összképet.

https://i0.wp.com/214xq51fa19wz35ozl1hfy77-wpengine.netdna-ssl.com/wp-content/uploads/2020/06/stendel-19882773-1-1-1021x576.jpg?resize=604%2C341&ssl=1

A Scotsman gyűjtése szerint a skót élvonalban szereplő középső középpályások alkalmanként 1,78 másodpercig birtokolják a labdát, kevesebbet, mint az olasz vagy a német társaik, míg az esetek 13%-ában játsszák meg fejjel a labdát, aminél a vizsgált ligák közül csak az angol negyedosztálynak magasabb a mutatója.
Az UEFA top 20 ligájához viszonyítva a meccsenkénti átlagos 347-nél csak a görög és a cseh ligában passzolnak kevesebbet, az éllovas németeknél 416 ez a szám, viszont az átlagos 52 hosszú passznál csak a csehek adnak több távoli labdát.

Egy másik gyűjtés 35 európai ligát vizsgált a 17/18-as idény óta megítélt büntetők száma szerint. Eszerint a skót Premiershipben 302 percenként fújnak be tizenegyest, ezzel a ritkábbak közé tartoznak, míg a kihasználtságban rosszabbul állnak, mindössze 74%-ban értékesítik (csak 8 ligában rúgják gyengébben).
Csapatokra lebontva, országon belül a Rangers kapta az utóbbi időben a legtöbb büntetőt, 105 meccsen 23-at, az átlagos 411 perc európai szinten is felsőkategóriás. A 87%-os kihasználtságnál hazai szinten csak az Aberdeen jobb, európai viszonylatban is jónak számít.

https://i0.wp.com/www.scotsman.com/webimg/b25lY21zOjdjNjA5ODlmLTg1MjQtNDljYy1hN2Y4LTZlZGMxOWY2N2RjNjpjODIyMzU4NS03MjQyLTRmOWUtODJiNS0yYmViOGIwZDhjYzI=.jpg?resize=604%2C397&ssl=1

Egy spanyol statisztikákkal foglalkozó oldal szerint Morelos az idei Európai Kupákat tekintve Lewandowski mögött a második legtöbb kapura menő lövéssel próbálkozott, majdnem annyival, mint Messi és CR ketten együtt.

https://pbs.twimg.com/media/EbMRYnSX0AEh8Fj?format=jpg&name=large

Az északírek egyáltalán nem siették el a bajnokság kérdését, egészen június végéig nyitva hagyták a dolgot, de végül ők is a lezárás mellett döntöttek – a rájátszással együtt 7 körrel a vége előtt. Itt még szorosabb volt, mint Skóciában: az első kettő között négy, az utolsó kettő között három pont volt a különbség, de végül is a Linfieldet hirdették ki bajnoknak, immár 54. alkalommal, ezzel utolérték a Rangers-t a világrekord élén. Más kérdés, ha a Celtic bajnoki címét csonkának tekintjük, akkor ezt ugyanúgy kell kezelni…

És ha már Ulster: Ian Baraclough lett az új szövetségi kapitány. A 49 éves edző az elmúlt három évben az U21-es válogatottat irányította (többek között a spanyolokat is verték idegenben), előtte pedig abban az egy szezonban a Motherwellt, amikor 6-1-gyel ütöttek el a feljutásért vívott playoff döntőben.

https://i0.wp.com/www.carrickfergustimes.co.uk/webimg/TUFZMTI0MTgyNTQ4.jpg?resize=604%2C453&ssl=1

Ez azt is jelenti, hogy a St. Johnstone-tól távozó Tommy Wrightnak egyelőre nincs új munkája, pedig a pletykák szerint ő volt a legesélyesebb a posztra. Baraclough megbízatása másfél évre szól. Segítői sem ismeretlen a skót fociban: Jimmy Nicholl rövid ideig volt a Rangers megbízott edzője is, Austin McPhee évek óta másodedző a Hearts-nál, míg a kapusedző a Newcastle-ben 200 meccsen védő Steve Harper lett.

E havi retro meccsek:
Rangers – Celtic 2-0, 2019. május, bajnoki, teljes meccs
Rangers – Celtic 3-2, 2012. március, bajnoki, teljes meccs
Hibernian – Rangers 5-5, 2018. május, bajnoki, teljes meccs
Rangers – Motherwell 5-1, 2005, Ligakupa döntő, teljes meccs
Hearts – Rangers 1-2, 2010. október, bajnoki, teljes meccs
Dundee United – Dundee FC 6-2, 2019. augusztus, bajnoki, teljes meccs

A 1992-es skót csapat EB háttérműsora
Az SPFL leggólgazdagabb meccsei
Az SPFL Youtube csatornája egy közel 6 perces videóban gyűjtötte össze a csonka idény legszebb góljait, érdekesebb pillanatait, kommentár nélkül

A hónap humoraként a mostanság népszerű arc-csere programmal készült fotók jöjjenek, az egyik cikk az edzőket, a másik a skót futball jelentős szereplőit mutatja meg, hogyan néznének ki nőként.