Ismét egy lépéssel közelebb vagyunk, igaz, kellett hozzá egy jó Bell, de az önmagáért beszél, hogy immáron (kupameccsekkel együtt) 866 perce, több mint 9 meccse nem kaptunk gólt idegenben. Bár most az Őszinték közel jártak hozzá.
Ugyan a mostanság 45 ezer körüli lélekszámmal bíró városban (amelyben a lóverseny az első számú sport) már 1872-ben létezett focicsapat, a jelenleg Ayr United FC néven futó klub csak 1910-ben, több helyi egylet fúziója után alakult meg. Volt honnan tehetséget meríteni, hiszen az egyik beolvadó, az Ayr Thistle 1877-ben a Skót Kupa elődöntőjéig jutott (igaz, ott a későbbi győztes Vale of Leven 9-0-ra ütötte ki), egy másik, az Ayr FC pedig egyszer az Aston Villát 3-0-lal küldte haza.
A klub beceneve a „The Honest Men”, azaz az „Őszinte férfiak” nem mástól, mint Skócia leghíresebb költőjétől, Robert Burnstól származik, a Tam o’Shanter című költeményében írja ezeket a sorokat:
Auld Ayr, wham ne’er a town surpasses,
For honest men and bonnie lasses.
A dolog nem véletlen, Burns ugyanis itt született (pontosabban Alloway-ben, de ez manapság már Ayr része).
Összességében 34 idényt töltöttek a skót foci legmagasabb szintjén, utoljára az 1977/78-as szezonban találkozhattunk velük az élvonalban. Hatszor nyerték meg a másod-, kétszer a harmadosztályt, országos kupasikerük nincs. Legjobb első osztályú helyezésük az 1915/16-os szezonban elért 4. hely.
Utolsó jelentős eredményük a két évvel előtti ligakupa elődöntő, de 2001/02-ben például Skót Kupa elődöntőt és ligakupa döntőt is játszottak (az Old Firm két tagja ellen maradtak alul).
Minden bizonnyal teljesen máshogy alakult volna az egész skót futball, ha 1988-ban egy helyi üzletember, bizonyos David Murray sikerrel jár a klub megvásárlásának tervével. De ellenállásba ütközött, így továbbállt a Rangershöz, az események folytatását pedig ismerjük…
A klub leghíresebb (és sikeresebb) edzője Ally MacLeod, aki két részletben 14 éven keresztül dolgozott itt, felvitte őket az élvonalba, Skót- és Ligakupa elődöntőbe jutott velük, 73-ban pedig kiérdemelte a “Város embere” díjat. Ezt egy aberdeeni kinevezés követte, 77-ben dobogós lett plusz ligakupát nyert, így a szezon végén kinevezték szövetségi kapitánynak.
Kezdésnek egy összbrit kupa keretében 98 ezer néző előtt a Wembley-ben megverték az angolokat, majd megnyerték a hátralévő két selejtezőt és kijutottak a 78-as Vb-re. Állítólag a torna előtt azt mondta a sajtónak, hogy éremmel fognak hazatérni. Ehhez képest az első meccsen (bár vezettek és büntetőt rontottak) kikaptak 3-1-re Perutól, majd 1-1-et játszottak Iránnal, így a zárómeccsen a továbbjutáshoz legalább 3 góllal kellett volna verniük az egyik favorit (és későbbi döntős) hollandokat. Ez egészen a 71. percig megvalósíthatónak is tűnt, hiszen többek között Archie Gemmill fantasztikus góljával 3-1-re is vezettek, de végül „csak” 3-2-re sikerült nyerni – így rosszabb gólkülönbséggel csoportharmadikként zártak.
MacLeod a kiesést még túlélte, de miután a következő tétmeccsen, egy bécsi EB-selejtezőn kikaptak, 17 meccs után lemondott. Ezután visszatért a klubfocihoz, 86-89 között az Ayrhoz, majd 2004-ben, 72 évesen, hosszú betegség után elhunyt.
Érdekesség, hogy második regnálása után egy másik, későbbi kapitány George Burley váltotta, vele bejutottak az újonnan rendezett Challenge kupa első két döntőjébe, de mindkét esetben egy góllal alulmaradtak.
Nagynevű játékosok nem igazán fordultak meg itt, de azért nem lehetett rossz focista az egy brit szezon alatt legtöbb gólt szerző játékos rangsorában második helyezett Jimmy Smith, aki az 1927/28-as idényben 38/66-ot produkált! (Ezután kisebb intenzitással, de a Liverpoolban is folytatta a gólgyártást.)
Érdemes megemlíteni még két nevet, az egyik a 4 éven keresztül itt játszó Henry Templeton, jelenlegi játékosunk édesapja, akit beválasztottak a klub Dicsőségcsarnokába is; a másik pedig (Sir) Alex Ferguson, aki már levezetni jött az Ayrhöz.
A csapatszínek jelentős változásokon mentek át, volt piros-aranysárga, fehér-kék, jelenleg pedig fehér mez+fekete nadrág kombóban tolják.
Otthonuk az 1888-ban nyílt Somerset Park, mely 10 000 fölötti befogadóképességű, de hűen a tradíciókhoz, ennek kb 85%-a állóhely. Ebből következően élvonalbeli meccsek rendezésére nem alkalmas, az átalakítás pedig annak ellenére sem valósult meg, hogy a 90-es években egy olyan cég szponzorálta a klubot, amely Skócia-szerte több stadiont modernizált. 2006-ban aztán felmerült egy új, 7650 főig bővíthető stadion építésének terve, de ez nem valósult meg. A rekordnézőszámot 1969-ben, egy Rangers elleni meccsen jegyezték, 25 225 fő.
Tavaly 7. helyen zárták a harmadosztályt, ami a mostani idényt illeti, az első 6 bajnoki után veretlenül álltak, azóta „kiegyensúlyozottan vegyes” az eredménysoruk, egy ideje beálltak a 4. (még osztályozós) helyre, ezt simán meg is tarthatják. A ligakupában 0, a Challenge és a Skót Kupában 1-1 fordulót éltek meg.
Jelenleg Mark Roberts irányít, ő két szezonnal ezelőtt vette át Brian Reidtől a padot (utóbbi jelenleg a Fülöp-szigetek U23-as csapatánál van…). A 38 éves Roberts teljesen átlagos skót játékoskarriert futott be, bár a Kilmarnocknál feljebb nem vitte a sors, azért ottani bemutatkozása alkalmából győztes gólt lőtt az Ibroxban.
Kevin Kyle személyében tavalyi játékosunk is erősíti őket, de az igazi méregfoguk a League One góllövőlistáját 19 góllal vezető Michael Moffat – aki most kezdte többmeccses eltiltását letölteni. No nem a pályán durvult, hanem a lottózókban: december közepén „lebukott” a 28 éves csatár, aki a megelőző másfél évben 150 meccsre fogadott, ebből 6 a saját csapatának találkozója volt. És ez, mint azt Ian Black augusztusi esetéből tudjuk, tiltott dolog arrafelé. Az elsőfokú ítélet 6 meccsről szólt, ezt sikerült 4-re (+ 2 felfüggesztett) „lealkudni”. (Emlékeztetőül: Black 3+7 meccset kapott)
Rajtuk kívül a keret legérdekesebb játékosa Brian Gilmour. A 26 éves középpályás 2007-ig a Rangers ifije volt és tagja a 2006-ban EB-döntőt(!) játszó U19-es válogatottnak, majd az egy évvel későbbi U20-as VB csapatnak is (Lee Wallace-szal együtt). Ezután eltöltött két évet a másodosztályban, kupadöntőt játszott a QotS színeiben, aztán elment szerencsét próbálni a finn Hakához. Velük még UEFA-kupa meccsen is szerepelt, majd kikerült a képből, felbontották a szerződését, így hát elment az angol negyedosztályú Lincolnhoz. Innen jött egy kis stenhousemuiri kitérő, majd újra elment világot látni: az előző két évet az izlandi másodoszályú(!) Knattspyrnufélag Akureyrarnál töltötte. Most novemberben jött ismét vissza és szerződött az Ayrhez, a Dunfermline ellen pedig a saját térfeléről szerzett gólt.
A szezonban egy 2-0 és egy 3-0 volt az eddigi mérlegünk és az előző hat egymás elleni találkozón nem sikerült az Ayrnak gólt szereznie.
Macleod hetek óta mindenféle baj miatt nem játszhat, most épp elkapott egy vírust. Mohsni a múltkori kiállítása, McCulloch az összegyűlt sárgái miatt eltiltott, utóbbi ezúttal a klubtévé kommentátorának csapott fel. Helyükre – ahogy várható volt, Faure és a december legeleje óta nem szerepelt Cribari került. Az U20-as csapatból a padra ülhetett Telfer és Halkett, de mindkettő bemutatkozására még várni kell.
Az Ayr keretében 5 olyan játékos szerepelt, aki valamilyen szinten megfordult korábban a Rangersben, további kapocs Andy Goram, aki január közepén lett az Ayr kapusedzője. A 43-szoros válogatott mintegy 200 meccsen védett a Rangersben és a klub történelmének egyik (ha nem A) legjobb kapusának számít.
Ayr United – Rangers 0-2 (0-0)
League One, 24. forduló, február 15.
Bell – Foster, Faure, Cribari, Wallace – Aird, Black, Law, Templeton (Peralta, 78.) – Shiels (Little, 68.), Daly
Gól: Law (46.), Daly (58.)
Nézőszám: 8 449
Érdekes első félidőt láttunk, mert a két csapat teljesítménye eléggé felejthető volt, mégis jópár gólhelyzet kialakult az erős szélben. Az első 45 perc legjobbja képzeletbeli díját Cammy Bell érdemli, akit igencsak próbára tettek a hazaiak, a 2. percben rögtön Kyle próbálkozott egy közeli lövésével, aztán egy gyors bedobás után Craig Malcolm célozta meg a felső sarkot, Bellnek nagyot kellett nyújtóznia. Fél óra felé Michael Donald járt a legközelebb a gólhoz, 11-ről lőhetett, de Bell óriásit védett, ebből mehetett egy kontra, aminek a végén Aird a felsőkapufát találta telibe, Law a kipattanót pedig fölévágta.
Az Ayr elég durván játszott, de mivel a bíró egyszer sem adott sárgát, ezt nyugodtan tették. Ha a támadások kezdeményezésének arányát nézzük, az első félidőt az Ayr nyerné kb 70-30-ra, míg a másodikat a Rangers 95-5-re… Jó lenne tudni, McCoist mit mondott a félidőben, mindenesetre ennél jobban nem is kezdhettünk volna: a középkezdés után Aird lőtte be a jobbszélről a sűrűbe a labdát, ahol az Law-ról valahogy bepattant.
Ezután Malcolmnak volt még egy lövése, majd Wallace csavarta tökéletesen Daly fejére a labdát, akinek a kimozduló kapus megkönnyítette a dolgát, így nyugodtan fejelte be a második gólt. Az utolsó félórában jóformán nem történt semmi érdekes, kivéve, hogy a csereként beálló McGowan elkövette azt a bravúrt, hogy előbb kapott sárgalapot, mint ahogy labdához ért volna.
Airdnek ezen a délutánon semmi nem jött össze, mindkét félidőben volt két-két nagy helyzete volt, de nem talált kaput.
Gólok
9 perces öf
19 perces öf az oldal alján
McCoist: „Remekül védett Bell, főleg az első félidőben voltak nagy bravúrjai és ismét sikerült kapott gól nélkül lehoznia a meccset. Szerintem az ország legjobb kapusainak egyike. [Ez finom célzás az esetleges válogatott kerettagságra.] A védőink remekül semlegesítették Kyle-t. A második félidőben növeltük a tempót, jobban passzoltunk és szereztünk egy gyors gólt, ami nagyon fontos volt. Sejtettük, hogy nehéz lesz innen elvinni a 3 pontot, úgyhogy ez nagyszerű eredmény. Közelítünk a célhoz, de egyelőre még a következő meccsig tekintünk.”
Mark Roberts: „Az első félidőben jól működött a tervünk, helyzeteket dolgoztunk ki. A szünetben hangsúlyoztam, hogy koncentrálnunk kell és nem szabad semmi felelőtlent csinálni. Ehhez képest azonnal hagytuk, hogy a Rangers gólt lőjön. Ilyen hibát tilos elkövetni a liga legjobbja ellen.”
A meccset a helyszínen megtekintő 8 449-es „tömeg” a hétvége második legnagyobb skót nézőszáma volt – úgy, hogy pl. a Hibs és a Dundee Utd is otthon játszott. Az meg egy külön történet, hogy a BBC mire alapozva hazudja hozza ki konstansan hetek óta a Celtic Parkban a 45 ezres számot, mert ezek alapján ez jókora túlzásnak tűnik…
bónuszkép: a St. Johnstone félelmetes 42 tagú vendégtábora (de most tényleg mi van ezekkel, a negyedosztályú klubok több nézőt hoztak az Ibroxba?!)
A Dunfermline idén eddig nem tudott nyerni a Forfar ellen, most is a 60. perciben még hátrányban voltak, de aztán az utolsó húsz percben berámoltak hármat, így maradt a 23 pontos különbség.
Ami minket illet, az augusztusi, Forfar elleni hosszabbításos vereség óta lejátszott 14 idegenbeli meccs mérlege: 14 győzelem, 38-3-as gólarány. Nem rossz, főleg, ha tavalyhoz hasonlítjuk…
Az U20-asok most nem tudták tovább folytatni menetelésüket, mivel a Motherwell pályája játékra alkalmatlan volt, így pihenten várhatják a vasárnap koradélutáni Dunfermline elleni ifi Skót Kupa negyeddöntőt.
Duplameccses hét következik, ugyanis előbb szombaton 4 órától azt a Stenhousemuirt fogadja a csapat, amely szeptember végén egy nyolcast kapott az Ibroxban, majd kedden 20.45-től a Stranraer vendégei leszünk.