A bukások hónapja – október

Túl sok pozitívumot nem tudok írni októberről, bukás bukás hátán, kiesés a Ligakupából, pontvesztés az utolsó ellen otthon, így aztán Caixinha állása már nem volt megmenthető. Lehet megint elölről építkezni.

Szeptemberhez hasonlóan október is vébéselejtezőkkel indult, amint említettem, a skótoknak a saját kezükben volt a sorsuk. A szlovákok ellen ezt félig ki is használták, mintegy 70 perc emberelőnyben két felsőkapufa és a vendégkapus bravúrjai után a legvégén egy öngóllal nyertek, miközben az angolok a 94. percben kitették a pályáról a szlovénokat.

A zárókörben egyszerű volt a képlet: nyerni kellett Ljubljanában! Persze ez csak látszólag tűnt könnyűnek, hiszen a szlovénok a selejtezőben otthon nem kaptak gólt és csak az angolok ellen vesztettek pontot!
Ehhez képest jól kezdtek a skótok, a félidőre előnnyel mentek, ám a fordulás után elkezdtek focizni a már tét nélküli hazaiak és a skótok ezúttal sem bírták a nyomást: húsz perc alatt hátrányba kerültek, és mivel Snodgrass a végén csak egyenlíteni tudott, valamint a szlovákok papírforma szerint verték Máltát, ezért Skócia 1998 óta továbbra sem tud kijutni világeseményre. Régen volt hozzá ilyen közel, de ezúttal sem sikerült.

https://pbs.twimg.com/media/DLrB64eX0AA9ocg.jpg:large

Strachan elég érdekes magyarázta nem győzte meg a Szövetséget, amely egyhangúlag az eltávolítása mellett döntött. 2013 januárja óta 40 meccsből 19-et nyert meg, 9 döntetlen mellett 12-szer kapott ki.

https://i0.wp.com/images.stv.tv/articles/w768/559831-gordon-strachan-oct-2017-this-time.jpg?resize=604%2C341&ssl=1

Az eddigi utódjelöltek között nincs nagy meglepetés: David Moyes, Alex McLeish, Malky Mackay, Sam Allardyce akiket komolyabban bedobott a sajtó, de a korábbi olasz kapitány Cesare Prandelli is érdeklődik a poszt iránt. Közülük megbízottként a nemrég az SFA által „teljesítményigazgatónak” kinevezett Malky Mackay fogja irányítani a válogatottat a novemberi, Hollandia elleni barátságos meccsen – mint utólag kiderült, a hollandok év végén leköszönő kapitányának, Dick Advocaatnak a külön kérése volt, hogy egykori sikerei színhelyén, Skóciában búcsúzhasson.
A meccskeretben kisebb meglepetésre helyet kapott Ryan Jack és további hét újonc is.

Ami a többieket illeti, Bruno Alves Andorra ellen nem került a keretbe, Svájc ellen a padon maradt. Mindkettőt nyerték, így egyenes ágon jutottak ki.
Lee Hodson a németek ellen egy félidőt kapott, a norvégok ellen a padon maradt. A két vereség ellenére pótselejthezhetnek.
Jelen állás szerint a teljes skót élvonalból 4 játékos mehet a VB-re (Arnason-Aberdeen, Boyata és Gamboa-Celtic, Alves-Rangers) és még néhány playoffon vívhatja ki a kijutást.

Az U21-eseknek esélyük sem volt Angliában, simán kaptak ki 3-1-re, majd 2-0-lal javítottak Lettországban, így második helyen állnak jelenleg és novemberben még otthon fogadják a letteket és az ukránokat.

A kéthetes szünetben a csapat elsősorban a védekezést gyakorolta, PC ezzel elégedetlen volt, mondván, ha kevesebb gólt kapunk, akkor több meccset nyerünk – van benne valami…
Az edzésekbe már Kranjcar és Danny Wilson is visszakapcsolódhatott.
Mindenesetre a meghiúsult Benfica helyett a Mortonnal meccseltünk egyet, három darab 35 perces etapban. Az eredmény 3-3 lett, a gólokat Miller, Dalcio és Holt szerezték.

Caixinha elmondta, hogy remekül telt a hét, egy szinttel feljebb lépett a csapat. Az előzőleg az ifikhez visszasorolt Millerrel megbeszélték a dolgokat, aki ismét a kerettel edzhet.

Rögtön rangadóval kezdtünk, a tabellán mögöttünk álló St. Johnstone-hoz utaztunk vendégségbe. A Szentek 3 győzelemmel indították a szezont, de azóta öt meccsből csak egyet nyertek és összesen csak egyszer zártak kapott gól nélkül. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szezont fantasztikus formában kezdő O’Halloran kölcsönszerződése, valamint egykori játékosunk, Richard Foster eltiltása miatt (megrugdosta a bírói öltöző ajtaját…) nem játszhat, jók voltak az előjelek.

Igaz, nálunk Jack volt eltiltva, helyette Holt kezdett (idén először), Alves pedig visszatért, McCrorie rovására. Miller nem utazott el a csapattal, a hivatalos verzió szerint kisebb sérülés miatt.

St. Johnstone – Rangers 0-3 (0-1)
Premiership, 9. forduló, október 13.

Foderingham – Tavernier, Cardoso, Alves, John – Dorrans, Holt, Pena (McCrorie, 85.), Candeias – Morelos (Herrera, 87.), Windass (Nemane, 90.)
Gól: Pena (27. és 78.), Dorrans (86.)
Nézőszám: 6 887

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4243.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4244.jpg?resize=604%2C396

A péntek 13 szerencsét hozott a Rangers-nek, de azért meg is kellett dolgozni érte.
Az idényben elég sok kritikát kapott Carlos Pena eddigi legjobb meccsét játszotta, már a 10. másodpercben megpróbálkozott egy lövéssel, de a viszonylag eseménytelenül eltelt félóra végén köszönt be először, egy remek Tavernier beadást ért el nem egyszerű módon. Lényegében ennyi volt az érdemleges az első félidőben, a haziak is egy lövésig jutottak.

A fordulás után már több minden történt, a Szentek az első negyedórát eléggé megnyomták, bár hatalmas helyzetük nem volt, de olyat ritkán látni, hogy 3 perc csak azzal telik el, hogy egyik oldalról a másikra rugdossák a szögleteket folyamatosan.
Eközben előbb Morelos, majd Pena is kihagyott egy-egy ziccert (utóbbi lövése centikkel gurult mellé). Húsz perccel a vége előtt nagy sanszot kaptunk, amikor a haziak kapitányát, Steven Andersont második sárgával kiszórták (az első nem volt egyértelmű, a második az).
És a Rangers kíméletlenül élt is ezzel a sansszal: lekopírozva az elsőt, Tav pazar beadására ezúttal fejjel érkezett Pena és első ízben duplázott. Ezután Dorrans is bejelentkezett a meccs embere címért, addig csak parádés indításokkal tűnt ki, az utolsó öt percben rúgott egy hatalmas felsőkapufát, majd egy kontra végén pontosan érkezett Holt begurítására.

https://i0.wp.com/i1.dailyrecord.co.uk/incoming/article11339100.ece/ALTERNATES/s615b/13973891.jpg?resize=604%2C432

Hiába a hazaiak 16 (!) szöglete, nem forgott veszélyben a győzelem, amely még ilyen különbséggel is megérdemelt, köszönhetően, hogy minden csapatrészben volt egy játékos (Alves, Dorrans, Pena), aki az átlagon felül teljesített.

Képek itt és itt nézhetők.

Pena 0-1
Pena gólok spanyol kommentárral

Rövid öf itt, vagy itt, hosszú videó itt nézhető.
Szurkolói videó
A forduló góljai

PC: Az idei szezonban ez volt a legjobb meccsünk eddig, külön öröm, hogy nem kaptunk gólt. Rendezettek voltunk, végig tudtuk, hogy mit és hogyan csináljunk. Még nem nyertünk semmit, de egyre több önbizalmunk van a jövőre nézve. Keményen dolgozunk tovább. A srácok most kapnak három nap pihenőt, aztán nekiállunk felkészülni a Ligakupa elődöntőre.”

Következett tehát a Ligakupa elődöntője, a Motherwell ellen. Az érdeklődés hatalmas volt (hiszen itt lehet a legrövidebb idő alatt kupát nyerni), a Rangers 38 ezer jegyet adott el a Hampden Parkba.

https://i0.wp.com/spfl.co.uk/docs/067_324__semis_1508444549_standard.jpg?resize=604%2C347&ssl=1

A felkészülés azonban most sem zajlott eseménytelenül, a múltkori Kenny Miller-balhét a menedzsere szította fel, egy twitterüzenetben megjegyezve, hogy ha a klubon belül van egy „szivárogtató”, akkor azt vonják felelősségre, de Kenny-t hagyja mindenki békén, mert az ő az egyik legprofibb és szégyen, hogy kitették a csapatból. Caixinha szerint sérülés miatt nem játszott legutóbb, és a meccs előtti sajtótájékoztatón a Millerrel kapcsolatos kérdésekre nem is kívánt válaszolni, részéről teljesen lezárta a témát. És ezúttal is kihagyta a csatárt a keretből.
Kranjcar, Wilson és Bates már teljes értékű edzést végez, csak Wallace és Rossiter sérült hosszabb ideig, a kupameccseken lehetőséget kapó Alnwick kapus pedig elmondta, hogy ez lesz karrierje legfontosabb meccse.
Caixinha a maga megszokott, fura gondolatokkal teli sajtótájtékoztatóján vámpírokhoz hasonlította a csapatát, akik a vér helyett a győzelem ízét akarják újra és újra megtapasztalni.
Nos, a győzelem elmaradt, de vérben nem volt hiány…

Rangers – Motherwell 0-2 (0-0)
Betfred Ligakupa, elődöntő, Hampden Park, október 22.

Alnwick – Tavernier, Alves, Cardoso (McCrorie, 67.), John – Candeias, Jack, Dorrans, Windass – Pena (Nemane, 60.); Morelos
Gól: Moult (51. és 74.)
Nézőszám: 44 506

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4246.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4247.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4248.jpg?resize=604%2C396

Futballból az első fél órában nem sokat láttunk, Morelost kézzel-lábbal harcolták, két esetben még akár a piros sem lett volna meglepő, Bowman pedig a hatodik percben lekönyökölte egy sárga ellenében Cardosót – ennek később még lesz jelentősége. Az első igazi kapuralövésre a 32. percre kellett várni, de Windass próbálkozása középről középre ment, így nem okozott gondot. Cardoso aztán „visszaadta” a könyököst, bár inkább Moult szaladt bele, így az ő szemhéja kezdett vérezni.
A félidő legnagyobb ziccere Kipre előtt adódott, akinek közeli első lövését a gólvonalon álló Jack, a másodikat Alwnick önfeláldozva védte, majd Declan John fejese sem sokkal a kapu mellett suhant el.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article11389232.ece/ALTERNATES/s615b/14083068.jpg?resize=604%2C404&ssl=1

A fordulás kis Rangers-lehetőségekkel indult, de hat perc után vezetett a Well – egy kicsit nagyobb rámenőséggel talán elkerülhető lett volna Moult begyömöszölt találata. Caixinha erre úgy reagált, hogy az észrevétlen Pena helyett behozta a rutintalan Nemanét, és habár nem mozgott rosszul a ManCity-ből kölcsönjött szélső, sejthető volt, hogy ez nem oldja meg a gondokat.
A meccs a 63. percben dőlt el, amikor Bowman másodjára könyökölte le Cardosót, aki vérben ázó arccal jelezte, hogy nagy a baj, de a bíró rá sem hederített. Mint utólag kiderült, az orrtörés nem hogy automatikus pirosat, még csak második sárgát sem ért…
A (sokadik) alattomosságot Caixinha sem tűrte, annyira kikelt magából, hogy végül mindkét edzőt felküldték a lelátóra.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article11396210.ece/ALTERNATES/s615b/JS134285114.jpg?resize=604%2C823&ssl=1

Ki tudja, mi lett volna emberelőnyben, mindenesetre Moult második góljának szépségéből ez mit sem von le: skót pályán ritkán látunk ehhez hasonló okos gólt. Hiába volt még egy szűk 20 perc, innen már nem volt visszaút és mikor Morelos fejesét is fogta Carson kapus, a szépítés lehetősége is elszállt. A legvégén még egy újabb páros piros kiosztható lett volna Alvesnek és Moultnak, de csak sárgát kaptak, így meglepő módon mindkét csapat teljes létszámmal fejezte be az elődöntőt.

Képek itt és itt láthatók.

Cardoso vére
Moult 0-2
Hosszú videó itt nézhető
A kör góljai

PC: „Teljes mértékben én vagyok a felelős. A csapat csak árnyéka volt annak, amilyennek kellett volna lennie. Az ellenfél jobban játszott, hagytuk a saját játékukat, ezért nyerhettek. Mi nagyon gyengék voltunk, megérdemelten kaptunk ki. Talán túl sok elvárást tettem rájuk, emiatt voltak idegesek.”

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article11388762.ece/ALTERNATES/s615b/Rangers-v-Motherwell-Betfred-Cup-Semi-Final-Hampden-Park.jpg?resize=604%2C411&ssl=1

https://i0.wp.com/e1.365dm.com/17/10/16-9/20/skysports-pedro-caixinha-rangers-manager_4136119.jpg?resize=604%2C340

Utózöngeként Alvest kettő, Caixinha-t egy meccsere tiltották el, Bowman pedig semmi szankciót nem kapott. Érdekes…

A másik elődöntőben a Celtic az első félidőben szerzett kétgólos előnyét a végén is megtartotta, noha a Hibs kétszer is szépíteni tudott. A fővárosi zöldek ezen kívül amiatt is szomorúak lehetnek, hogy a nekik szánt 20 ezer jegy felét nem tudták értékesíteni, ennek köszönhetően jó sok üres hely maradt a Hampdenben.

A döntőt november 26-án rendezik, a Well ezidáig csupán egyszer, 1950-ben tudott győzni Ligakupa fináléban. A sorsolás szeszélye folytán a két csapat 6 nap alatt háromszor, három különböző pályán fog játszani egymással.

Innentől kezdve pedig megállíthatatlanul elkezdett billegni Caixinha széke.
Ezt még tetézte azzal, hogy másnap saját magáról átpakolta a felelősséget a játékosokra: „Azt mondtam nekik a meccs után, hogy csalódást okoztatok nekem, a klubnak és a szurkolóknak is. Szerdán bajnokit játszunk, legalább gyorsan van lehetőség javítani. Vannak dolgok, amiért tudok felelősséget vállalni és olyanok is, amiken nem tudok változtatni. Hogy ellenem vannak-e a játékosok? Ezt meglátjuk szerdán, de ha egy elődöntőben ilyen rosszul játszanak, akkor valami gond van. De lapozzunk és bizonyítsanak a Kilmarnock ellen!”

Méghozzá az ellen a Killie ellen, amely aktuálisan az utolsó helyen állt. Mikor van jobb alkalom javítani, mint itt? Még akkor is, ha az egymás elleni legutóbbi öt bajnokiból csak egyet sikerült behúzni. De hogy mennyire átalakult a csapat, azt az is mutatja, hogy a pont egy évvel ezelőtti 18 fős keretből mára csupán 7-en maradtak.

Nálunk tehát hiányzott Cardoso és Pena sérülés miatt, a menedzser pedig csak a nézőtérre ülhetett le. McCrorie így visszakerült a védelembe, a mexikóit pedig Holt váltotta.

Rangers – Kilmarnock 1-1 (1-0)
Premiership, 10. forduló, október 24.

Foderingham – Tavernier, Alves, McCrorie, John – Jack, Dorrans (Herrera, 22,), Holt, Windass (Nemane, 64.) – Morelos (Barjonas, 77.), Candeias
Gól: Holt (44.); ill. Burke (90+5.)
Nézőszám: 47 981

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4250.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4251.jpg?resize=604%2C396

Újabb eseménytelen kezdés után Dorrans korai kényszerű cseréje okozott feljegyeznivalót, míg az első veszélyes helyzetig a 35. percig kellett várni: Windass pörgetését fogta McDonald kapus. Hogy ne fulladjon teljes unalomba a meccs, arról az utolsóelőtti percben tett a csapat, egy gyors jobb oldali támadás végén Morelos készített a középen üresen érkező Holt elé, aki több mint egy év elteltével talált be újra.

A második félidő több eseménnyel szolgált: eleinte nekünk voltak kisebb-nagyobb helyzeteink, majd 20 perccel a vége előtt Caixinha (vagy a segítője) nem tudni milyen okból, de úgy gondolta, hogy elég ez az 1-0, tartsuk az eredményt és nem hagyott csatárt a pályán, viszont behozott két tinit, Nemane és Barjonas személyében. A Killie pedig, vesztenivalója nem lévén elkezdett támadni, percek alatt totálisan átvették az irányítást és miközben a közönség elkezdett elégedetlenkedni, Foderinghamnek jó pár bravúrt be kellett mutatnia, hogy meccsben tartsa a csapatát.
Az előző évek Rangers-ei (főleg az alacsonyabb osztályokban) ilyenkor rendre elbuktak, most viszont kaptunk egy lehetőséget, ám a szezon legszürreálisabb záró percei alakultak ki.
88:35-nél egy figyelmetlen kapuskirúgásra Herrera csapott le, akit buktatott Broadfoot, egy kis tanakodás után befújták a büntetőt!
90:16-nál Candeias nekifut, ám a háttérben Jack nekimegy Broadfootnak, sárga ide is, oda is.
92:40-nél Candeias másodszor futna neki, de a bíró megállítja, odafut Jackhez és kiállítja.
93:45-nél Candeias harmadszor is nekifut, de nagyon gyengén lövi el és McDonald kivédi, a labda még ki sem megy.
3 passzból áthozzák a tizenhatosig, a beadás mindenki alatt elmegy, a hosszún érkező Burke pedig Tavernier mellett kiegyenlít.

A nézőtéri fütty egyszerre szól a Kilmarnocknak, a bíróknak, a saját csapatnak és Caixinhának is.
De még nem volt vége, a hosszabbítás 7. (!) percében McDonald felvett egy hazaadást, de a hét méterről elvégzett közvetett szabadrúgással nem jutottunk előrébb, így arcpirító pontvesztés lett a vége az utolsó helyezett ellen.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article11410127.ece/ALTERNATES/s1227b/JS134557162.jpg?resize=604%2C392&ssl=1

https://i0.wp.com/e1.365dm.com/17/10/16-9/20/skysports-ryan-jack-red-card-v-kilmarnock_4138679.jpg?resize=604%2C340

Képek itt és itt láthatók.

Rövid videó itt, hosszú öf itt nézhető.
Képes videó
Utolsó percek
Kiállítás
A forduló góljai

PC: „Továbbra is hiszek benne, hogy én vagyok a megfelelő ember a Rangers-t előre vezetni, elég erős vagyok helyre tenni a dolgokat. A srácok főleg az első félidőben megpróbálták összekapni magukat, de Dorrans sérülése után megváltozott a középpálya dinamikája. A végén a kezünkben éreztük a győzelmet, de a futball sajnos néha ilyen kegyetlen. A szurkolókat jobban sajnálom, ők nem ezt érdemlik, miattuk dolgozunk.”

Mint néhány órával később kiderült, ezek a szavak nem hatották meg a vezetőséget és egy gyors vész-megbeszélés után felbontották Pedro szerződését!

„A Rangers Football Club 2017. október 26-án bejelenti, hogy Pedro Caixinha elhagyta a klubot. A döntés részletes átgondolás után született és az új menedzser keresése megkezdődött. Pedro márciusi kinevezése óta sajnos a lehetővé tett befektetések nem álltak arányban az eredményekkel. Az új menedzser kinevezése lehetőség szerint mielőbb megtörténik, de a vezetőség rászánja a szükséges időt a megfelelő személy kiválasztására, aki méltón képviseli a klubot, a szurkolók elvárásai szerint. A vezetőség értékeli a szurkolók türelmét ezekben a nehéz időkben és bízik benne, hogy Murty megkapja a teljes támogatást a következő napokban.
Megköszönjük Pedro és stábja munkáját és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban.” – szólt a korrekt hivatalos búcsúlevél.

https://i0.wp.com/www.scotsman.com/webimage/1.4597076.1509025649!/image/image.jpg?resize=604%2C428

A Rangers történetének legrövidebb ideig regnáló menedzsere szavakban jó volt, eredményekben kevésbé, sajnos minden statisztika ellene szól:
– hét hónap alatt nem sikerült sorozatban három győzelmet produkálnia
– a fontos meccseken mind nagy bukta: Niederkorn, Celtic elleni 1-5, Aberdeen siker az Ibroxban 26 év után, Mwell elleni Ligakupa elődöntő
– a saját igazolásai többsége nem, vagy csak kis részben váltak be eddig
– belső balhé a kulcsemberekkel (Miller és Wallace)
– borzalmas hazai produkció: az utolsó 5 bajnokin csak 1 győzelem az Ibroxban

Az egyetlen pozitívuma a kiemelkedő idegenbeli bajnoki mutató, hiszen irányítása alatt nem szenvedett vereséget a klub.
Összességében 227 nap és 26 tétmeccs után távozik, ezeken a pontok 60,25-%-át szerezte meg, 49-30-es gólaránnyal.

https://i0.wp.com/www.scotsman.com/webimage/1.4597488.1509034919!/image/image.jpg?resize=604%2C429

Más kérdés, hogy mennyire jó ötlet viszonylag a szezon elején elküldeni azt az edzőt, aki a saját játékosaiból alakított ki egy teljes keretet? Az új edző megint kicseréli nyáron a teljes csapatot? Kezdünk megint mindent a nulláról? Ha a Hibs elleni bajnokit nem „csalják el” és ha most Candeias belövi a büntetőt, akkor egy pontra lennénk az első helytől…
Fél évente lecserélt edzőkkel semmilyen hosszútávú koncepciót nem lehet véghezvinni!
A Rangers-nél nem ehhez van szokva a szurkoló, tekintve, hogy 126 év alatt 9 menedzser irányított, az elmúlt 19 évben pedig már 7.

Kísérteties egyébként a hasonlóság az előző külföldi edzővel, Paul Le Guennel, aki 240 napig bírta, 31 meccsen 51,6%-os győzelmi mutatóval és az ő veszte is az volt, hogy összeveszett a csapatkapitány Barry Fergusonnal. Rengeteg külföldi igazolása volt, akikből egyedül Sasa Papac vált be hosszú távon. Az ő skillje a jó UEFA-kupa szereplés volt, veretlenül továbbmentünk a csoportból, például nagyon sok év után legyőzve olasz csapatot is.

Akkor őt Walter Smith követte, akivel elkezdődött egy sikerkorszak. Meglátjuk, hogy most hogy alakul…
Mindenesetre ideiglenes utódja az ideiglenes elődje, Graeme Murty lett.

Az elmúlt hét hónapban összegyűlt néhány vicces kép Pedróról, úgyhogy muszáj mindegyiket most ellőni…

https://i0.wp.com/www.scotsman.com/webimage/1.4597484.1509034904!/image/image.jpg?resize=604%2C429

https://twitter.com/tbsoiforum/status/914802076710002688

https://i0.wp.com/i.giphy.com/media/2TNr6kxnuBKpy/giphy.webp?resize=480%2C270&ssl=1

Ahogy ilyenkor szokás, Pedro még a bőröndjét csomagolta, amikor a fogadóirodák máris kiadták az esélyesek neveit, a teljesség igénye nélkül: Billy Davies, Alex McLeish, Derek McInnes, Frank de Boer, Alan Pardew, Sam Allardyce, Michel Preud’homme, Giovanni van Bronckhorst.
Ami pedig a portugált illeti, már másnap voltak hírek, miszerint korábbi sikerei helyszínén, a mexikói Santos Lagunánál nagyon szívesen látnák viszont.

Mindenesetre a keresés fázisa alatt Murty lett a megbízott edző, ő készíthette fel a csapatot a Hearts elleni különleges meccsre. No nem maga a meccs különleges, hanem a helyszín: a Hearts saját stadionjának felújítása alatt a néhány sarokkal odébb lévő Murrayfielden tartja a hazai meccset. És mivel a nemzeti rögbistadion befogadóképessége 67 000 fő (a rekord 104 ezer volt), esélyesnek látszódott, hogy idei nézőszámcsúcs lesz.
Igenám, de a rendezők úgy döntöttek, hogy nagyjából csak félházat engednek be biztonsági okokból, amiből a Rangers szurkolói csupán 14 100 jegyet kaphattak – ezt pedig már három héttel korábban elkapkodták, ami nem csoda, hiszen a Rangers még sohasem játszott ebben a stadionban.

A fővárosiaknak is megvolt a maguk gondja, a középpályáról négy, a védelemből két ember volt sérült, plusz egy elég gyenge teljesítménnyel párosuló Hibs elleni derbivereségből jöttek. A „hazaiaknál” a kezdőben kapott a mindössze 16 éves nagy tehetség, Harry Cochrane.

Nálunk visszatért a csapatba és egyből kapitány lett Miller, viszont Dorrans és Cardoso továbbra is sérült, így McCrorie maradt, Wilson a szezonban először kezdett a védelemben.

Hearts – Rangers 1-3 (1-1)
Premiership, 11. forduló, október 28.

Foderingham – McCrorie, Tavernier, John, Wilson – Jack, Candeias, Holt – Windass (Hardie, 90.), Morelos (Herrera, 87.), Miller (Barjonas, 84.)
Gól: Lafferty (24.); ill. Miller (43. és 65.), Windass (72.)
Nézőszám: 32 832

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4253.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4254.jpg?resize=604%2C396

https://i0.wp.com/rangersfc.org/up/news/article/==-rangers-fc-4255.jpg?resize=604%2C396

Ebben a 90 percben benne volt Kenny Miller elmúlt egy hónapjának minden frusztrációjának felszabadulása. Klasszis teljesítményt nyújtott elöl (két gól), középen (parádés gólpassz) és hátul is (besegített a védekezésbe).

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article11424007.ece/ALTERNATES/s1227b/14135638.jpg?resize=604%2C387&ssl=1

Tekintve, hogy mindkét csapat elég mély gödörből jött, eleinte tapogatódzó játék folyt, egészen a félidő feléig, amikor is – amilyen pechünk volt megint, az ellenfél az első lövéséből megszerezte a vezetést. Még akkor is, ha Lafferty szabadrúgása egész gyönyörűre sikeredett, és legalább látványosan nem ünnepeltette magát utána. Egyből rosszabb is lehetett volna, de a középkezdés utáni akciónál Foderingham védeni tudott.
A bírói hiba most sem maradt el, a Hearts kapusa a boxon kívül ért kézzel a labdához, de mivel takarásban volt, nem járt érte semmi. A szünet előtt aztán elkezdődött a Miller-show, először Morelos jó ütemű ugratását pörgette át a kapuson, majd a fordulás után Tavernier fejesét mesterien fejelte be a csodálkozó védők között. De még nem volt vége, a saját térfeléről külsővel (!) indította az elég agilisan játszó Windass-t, aki gondolt egyet és váratlanul ellőtte a rövid alsóba, a kapus későn ért le rá. A végén még Candeiasnak is volt egy ígéretes helyzete, de így is elég szépen hangzik a fordításból szerzett három pont.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article11424486.ece/ALTERNATES/s810/Heart-of-Midlothian-v-Rangers-Ladbrokes-Scottish-Premiership-BT-Murrayfield-Stadium.jpg?resize=604%2C402&ssl=1

Képek itt és itt láthatók.

Lafferty 1-0
Miller 1-1
Miller 1-2
Windass 1-3
Windass gól a nézőtérről
Gólok
Gólok kommentárral
Hosszú öf itt nézhető
A délután összefoglalója
Képes öf
A forduló góljai

Morelos blokkolása
Szurkolói kivonulás

Murty: „Úgy gondolom, a srácok megfelelően álltak hozzá és a fantasztikus szabadrúgásgól ellenére megmutattuk, hogy van karakterünk és képesek vagyunk hátrányból is felállni. Morelos labdatartásai sokat segítettek a támadásépítésben, Jack és Holt pedig középről diktálták a tempót, ez talán kevésbé látványos, de annál hasznosabb feladat, ez adja meg az alapot, hogy irányítani tudjuk a meccset. Windass-t is próbáltuk bíztatni a sprintekre, ki kell használni a gyorsaságát, a két középhátvéd pedig állta a sarat a fizikailag erősebb támadókkal szemben. Összességében büszke vagyok rájuk.
Elképesztő volt látni a szurkolókat. Amikor kijössz a pályára és hallod a hangjukat, akkor érzékeled, hogy micsoda klubnál is vagy.”

Futballigazgatónk, Mark Allen mindeddig csöndben tette a dolgát (?), most a hónap végén hallatott magáról, megnevezte ugyanis a játékosmegfigyelőket/scoutokat, ami a Rangers-nél az utóbbi jó pár évben nagyon hiányos terület volt.
A vezető Andy Scoulding lesz, aki 15 éve van a bizniszben, dolgozott a Liverpoolnál, az angol válogatottnál és a Valenciánál is. Rajta kívül a brit részért egykori játékosunk és ex-Dundee edző John Brown, az európai részért Dave Swanick, egykori Aston Villa-megfigyelő lesz az illetékes, továbbá a korábban az akadémia scoutjaként dolgozó Billy McLaren és egy hölgy, Katy Lamont is be fog segíteni a munkába.

https://i0.wp.com/i2-prod.dailyrecord.co.uk/incoming/article11436488.ece/ALTERNATES/s615b/301017_brown_allen_scoulding_mclaren_lamont_trfc_01.jpg?resize=604%2C256&ssl=1

Napvilágot láttak az előző posztban már beharangozott januári Florida Cup részletei:
Január 11-én az Atletico Mineiro, két nappal később a Corinthians ellen játszunk, így akár Robinho, Fred vagy Felipe Santana is ellenfél lehet Orlandóban.
Az egymástól függetlennek tűnő meccseken szerzett összpontszám alapján hirdetnek győztest, döntetlen esetén büntetők jönnek, a győztes 2 pontot kap, a vesztes egyet.

Az U20-asok Alkmaarban játszottak 2-2-t a helyi AZ-vel, ráadásul a csapat nagy részét 19 évnél fiatalabbak alkották. Mindkét gólt Ryan Hardie szerezte.
Ez után a Steven Gerrard-edzette Liverpool látogatott az Ibroxba, itt az angolok diadalmaskodtak 4-1-re, Matthew Shiels egyenlített még.

A klub piacra dobta a harmadik számú idei mezt, mely feketére sikeredett.

https://pbs.twimg.com/media/DLTYmtNXcAYzwMe.jpg:large

A hónap végére elkészült a csapatkép, még a portugál stábbal (jobbklikk, kép megnyitása új lapon, és kicsit nagyobb lesz):

https://i1.wp.com/oi65.tinypic.com/dfk03b.jpg


Egyéb hírek a skót foci világából

Ami a többieket illeti, a zöldek továbbra is tartják a veretlenségi rekordjukat, magabiztosan legyőzve az Aberdeent is. Igaz, tavaly egész szezonban szedtek össze 4 döntetlent, most pedig 11 forduló után már háromnál tartanak.
3 és fél év után rendeztek ismét élvonalbeli edinburgh-i derbit, a Hibs egy korai, szép góllal tudott nyerni 20 165 néző előtt.
Ennek is köszönhetően, egy meccsel többet játszva, de beelőztek, így a Rangers az októbert negyedikként zárta, egy pontra a dobogótól és hatra az első helytől. Hátul fej-fej mellett a Kilmarnock és a Dundee kullog.

A Championshipben a St. Mirren tartja a pozícióját, mögötte nagy a tülekedés, míg az újonc Brechin helyzete már most reménytelennek tűnik, de a Falkirknél sem látszik fejlődés nyoma.

A League One-ban a Raith és az Ayr fut versenyt, míg a League Twoban a Stirling Albion az éllovas és külön említést érdemel a Cowdenbeath, mely folytatja évek óta tartó zuhanórepülését. Még mindig a negyedvonal legalján vannak, tíz meccs alatt 1 gólt szereztek (azt is büntetőből), túl vannak egy edzőcserén és az utánpótlásuk is borzalmas: kilenc meccsen négy pontot szereztek és 38 gólt kaptak!

A Kilmarnock új edzője Steve Clarke lett (Mourinho egykori segédje, korábbi WBA és Reading menedzser), de elég extrém nevek is felröppentek, mint Stefan Effenberg vagy Jorge Costa (aki a Porto csapatkapitánya volt a Celtic elleni UEFA-kupa döntőn).
Bemutatkozása elég durván nézett ki: idegenben a Rangers, majd a Celtic ellen – ehhez képest mindkettőből 1-1-gyel jött ki, ha így folytatják, nem lesz gondjuk a kieséssel.

Rajta kívül a másodosztályt nem megfelelően kezdő (negyedik helyen álló) Dundee Utd is edzőt váltott, Ray McKinnont a Skóciában már bevált László Csaba váltja, így személyében ismét van magyar képviselő a skót fociban!

A Challange Cup nyolcaddöntőjének rangadóján a tartalékos Dundee United egy nagyon kései góllal kiejtette a Linfieldet, viszont a másik két külföldi továbbment. A legjobb nyolc közé egy-egy észak-ír és wales-i mellett 5 másodosztályú és az oda visszaigyekvő Raith Rovers jutott, a kör rangadójának a Dundee Utd-Crusaders ígérkezik. A meccseket november közepén tartják.

A legalacsonyabban rangsorolt csapatokkal megkezdődött a Skót Kupa is, de a lényeg a sorsolás, ami tavalyhoz hasonlóan megint kudarcba fulladt, úgy tűnik a szövetségnek túl nagy feladat ez. A húzó emberke állította, hogy 9-est húzott, súgtak neki, hogy az 6-os, de ő nem engedett, így inkább megállították a közvetítést és kezdték az egészet elölről.

A zöldek a Bayern elleni duplameccsel folytatták BL csoportjukat, idegenben esélytelenül 3-0-ra, otthon csak 2-1-re kaptak ki, ezzel eldőlt, hogy legjobb esetben is 3. helyen végezhetnek a csoportban. Érdekesség egyébként, hogy ezt megelőzően a bajorok skóciai mérlege igen gyenge volt: 9-ből csupán kettőt tudtak megnyerni.
Rodgers elpanaszolta, hogy nincs esélyük felvenni a sokkal több pénzből gazdálkodó klubokkal a versenyt. Odahaza ők vannak ebben a helyzetben, de valahogy a többi edzőtől nem hallani ilyen panaszokat…
Ide tartozó hír még, hogy a PSG elleni szurkolói berohanás után újabb nevetséges, 10 ezer eurós büntetést kaptak. Csak összehasonlításként: a Rangers 7 ezer eurós büntit kapott nyáron néhány bedobott papírgalacsin miatt. No komment.

A Daily Record ezúttal is összegyűjtött néhány érdekes statisztikát. Kiderült például, hogy a skót élvonal gólátlagban megelőzi Európa többségét, viszont a pontos passzok számában az utolsók között kullog. A lista a 2015 szeptember-2017 augusztus közötti időszakot vizsgálta, ezalatt 2,84 gól esett meccsenként, a kontinens 35 ligáját tekintve a teljes átlag 2,60. Ami a passzokat illeti, a Premiership 77,2%-os pontossága 2,5%-kal marad el a kontinensátlagtól.
Készítettek még egy összefoglaló listát az angol/skót élvonal hazai nézőszámairól, az első tízben van a két glasgow-i nagycsapat, a 25 közé a két edinburgh-i és az Aberdeen fér még be. És még egyet a saját nevelésű játékosok szerepeltetéséről, ebben a listában a Rangers az utolsó, 3 játékos összesen 8 meccsen szerepelt eddig (bajnoki+Ligakupa), míg a listát jelenleg a Hearts vezeti, 10 játékos 56 meccsével.

Szerencsére ilyenről ritkán esik szó, de most egyszerre két doppingeset is történt és mindkettő korábbi Hibernian játékos: Darren McCormacket 4 évre, Jamie Insallt 2 évre tiltották el a focitól.

A hónap jelenete címre kettőt is neveznék, az egyik a magyar sajtóban is végigfutott, a másikban az Inverness játékosa a saját stábtagját püföli a kispadon.